Zalai Hírlap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-14 / 86. szám

Szélesebb gépeken Megtoldják a gépeket a Kő­bányai Textilművek zalaeger­szegi gyárában. A meglevő keskeny kínai szövőgépek nem alkalmasak a nyugati piacon egyre inkább keresett, 120— 150 centiméter széles anyagok gyártására. Egy szegedi újítás­sal azonban csekély ráfordí­tással a 95 centisek átalakít­hatók, amit a zalaegerszegi gyár saját rezsiben el is kez­dett Egy ilyen, középen meg­toldott gépen már folyik a próbagyártás, összesen 96 szö­vőgépet alakítanak át. A mű­szaki feltételek megteremtésé­vel az anyagok ötven százalé­ka széles változatban kerülhet eladásra. Négyzetméterben csökken ugyan a termelés — lassabban járnak az átalakí­tott gépek — értékben viszont megnő. Képünkön­ Czagány László és Lucza Károly szé­lesített gépet szerez (Kiss Ferenc felvétele) Vetés előtt a kukoricáról Jó a fajtaválaszték, az eredmények stabilizálhatók Országunk VI. ötéves tervé­ben az egyik legfontosabb cél­kitűzés a gabonatermesztés fejlesztése. A terv eléréséhez jó indulási alapnak tartják a szakemberek a tavalyi kuko­ricatermést, ami a zalai me­zőgazdasági nagyüzemekben az eddigi legjobb, öt tonnát meg­­haladó termésátlagot takarí­tottak be hektáronként A tekintélyes hozamot olyan körülmények közepette érték el a gazdaságok, amikor az előző esztendő kedvezőtlen időjárása miatt a vetésre szánt területnek csak a felén végez­ték el a rendkívül fontos mélyszántást. És mégis rekord­dal fizetett a föld, ezt pedig Badacsonyi Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának szakta­nácsadója azzal indokolja, hogy a tavaszi talajmunkák végzéséhez kedvezett az idő­járás, ezért a gazdaságok szer­vezett munkával, gyorsan pó­tolták a lemaradást. A vetésre jó vetőágy és megfelelő talaj­hőmérséklet mellett április 25. és május 15. között került sor. Hasonlóan jó munkaszerve­zést, pontosságot ajánl most is a szakfelügyelő. Ezzel együtt azonban azt is megemlíti, hogy a tavalyi tapasztalatokból ki­indulva a növénytermesztők­nek nagyobb figyelmet kell fordítani az egyes fajták ve­tési sorrendjére, illetve a zalai viszonyokhoz jobban alkal­mazkodó, nagy csírázási erényű fajták használatára. De arra is, hogy a tavalyihoz hason­lóan jó legyen a vegyszerezés, hiszen csak akkor várható a kívánt hatás a gyomirtó szer­től. A múlt évi megyei rekordot segítette, hogy közel négyszáz kilónyi műtrágya hatóanyagot juttattak ki kukoricaföldjeik egy-egy hektárjára a gazda­ságok, ugyanakkor az eredmé­nyekben pozitív szerepet ját­szottak a megyében működő termelési rendszerek. Így az IKR, amelynek taggazdaságai hat tonnán felüli hozamot ér­tek el, a BKR technológiája szerint dolgozók megközelítet­ték az 5,4 tonnát, míg a DIN­­TER-hez tartozók szintén fe­lül voltak az öt tonnán. A gazdaságok közül a legjóvá­vál­teljesítményt a gelsei, a fűzvölgyi, a hahóti és a zala­szentiváni termelőszövetkezet­nél mérték, termésátlaguk meghaladta a hét tonnát hek­táronként. A megyei szakfelügyelőnek az a véleménye, hogy a tavalyi szép üzemi eredmények meg­­ismételhetők, stabilizálhatók, sőt fokozhatók. Ennek érdeké­ben az agrotechnika minden elemének időbeni és pontos megvalósítását tartja szüksé­gesnek, hozzátéve, hogy a fajta megválasztása is hason­lóan fontos, ez utóbbi válasz­téka pedig jelenleg megfelelő. A megrendelt 784 tonna ve­tőmag túlnyomó többségét már meg is kapták a gazdaságok az ellátó vállalattól. Az üzemek igényéből és a szállítmányok­ból az tűnik ki, hogy a leg­nagyobb területen, a kukori­cának szánt közel 16 ezer hek­tár nagyüzemi terület 46 szá­zalékán középkorai érésű faj­tákat termelnek a zalai gaz­daságok, de jelentős lesz a 200 —300 FAO számú korai érésű tengeri is. A maradék tizen­hat százalékon szuper korai és kései fajtákat termelnek. Hogy az üzemi szakemberek ezúttal sem akarják nagyon későre halasztani a betakarítás befe­jezését, azt bizonyítja, hogy az 500 FAO számon felüli kései fajták részaránya csupán két százalék lesz az idén a me­gyében. N. F. Termelés májusban Felújítás, karbantartás a Zalahús kanizsai gyárában Tegnap reggel a megszokot­tól eltérő munkakezdés volt a Zalahús nagykanizsai gyárá­ban. Kőművesek, hidegburko­lók, villanyszerelők és tök la­katosok léptek a húsipari szak­emberek helyére. Megkezdő­dött ugyanis az emiatt három hétre leaolt üzem éves karban­tartása és az épületegységek felújítása. Ennek során a sa­ját erőből történő villamos re­­konstrukció, a gépek, berende­zések teljes karbantartása, festése, valamint az udvar be­tonozása mellett a munkálato­kat szoros határidőre vállaló nagykanizsai építőipari szövet­kezet dolgozói mintegy két­ezer négyzetméteres falfelület­re 80 ezer csempét ragaszta­nak fel az élelmiszeripari szab­­ványoknak megfelelő technoló­giával. A higiéniai előírások feltételeinek biztosítása jegyé­ben indult felújítás részét ké­pezi még a mennyezetig érő csempézés mellett az angro­­plaszt műanyag mennyezet fel­helyezése is. A munkálatokat körültekintő szervezéssel non­stop jellegűvé változtatható szövetkezetiek — szakembe­reik éjjel-nappal és a hétvé­geken is dolgoznak majd — jó partnernek ígérkezik a gyár számára, ugyanis a legfonto­sabb üzemrészek mielőbbi át­adásával garantálják a terme­lés május elsejei indulását. A felújítás ideje alatt a zalaeger­szegi gyárra hárul a dél-zalai körzet ellátása, melynek zök­kenőmentessé tétele érdekében egy 20 fős kanizsai komplex brigád dolgozik a megyeszék­helyi üzemből. Kiemelt figyelem az életszínvonal megtartására, a megfelelő áruellátásra A Minisztertanács és a SZOT vezetőinek megbeszélése A Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Taná­csának képviselői Lázár Györgynek, a Minisztertanács el­nökének és Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának elnök­letével kedden a SZOT Székházban megtartották soros ta­nácskozásukat. Áttekintve a legutóbbi ta­lálkozón kijelölt feladatokat, megállapították, hogy azok végrehajtása kielégítően ha­lad, illetve megtörtént, így többek között sor került az Ipari Minisztérium és az ille­tékes ágazati szakszervezetek együttműködésének rendezésé­re, a törzsgárda tagságról szóló MTA SZOT együttes ha­tározat módosítására intézke­dések születtek a kormány energiatakarékossági program­jának végrehajtását elősegítő szakszervezeti tennivalók ki­jelölésére. Megállapították, hogy az újítók és feltalálók V. kongresszusának előkészítése megfelelően folyik. A tanácskozáson vélemény­­cserét folytattak az idei nép­­gazdasági terv teljesítéséhez szükséges tennivalókról. Egyetértettek abban, hogy a végrehajtásra való felkészülés időben és rendben megtörtént. Megállapították ugyanakkor, hogy a kitűzött feladatokat a vártnál is nehezebb külső fel­tételek között kell megvalósí­tani. Egyetértés alakult ki ab­ban, hogy ilyen körülmények között különleges fontossága van a termelés korszerűsítésé­re, exportképességének növelésére, a jövedelme­zőség javítására elhatáro­zott programok következe­tes megvalósításának, az anyagi eszközökkel és az idővel való takarékosabb gaz­dálkodásnak, az eredménye­sebb munkára ösztönző kol­lektív és egyéni érdekeltség hatásosabb alkalmazásának. Fontos feltételként jelölték meg a gazdasági és a szak­­szervezeti szervek elvszerű és felelős együttműködését.­­ Áttekintették a bérek és az árak alakulását és a tervezett intézkedéseket. Egységes volt a vélemény abban, hogy vál­tozatlanul kiemelt figyelmet kell fordítani az életszínvonal megtartására, a megfelelő áruellátás biztosítására és arra, hogy a fogyasztói árak az 1982. évi népgazdasági tervnek megfelelő mértékben alakuljanak. A SZOT vezetői méltányol­ták az életkörülmények javí­tására az utóbbi hónapokban tett lépéseket, köztük az öt­napos munkahétre való áttérés ez évre tervezett befejezését, a dolgozók alapszabadságának a felemelését, a gyermekgon­dozási segély feltételeinek módosítását, és a jogosultak körének kiterjesztését. Közö­sen elhatározták, hogy az ötnapos munkahétre való áttérés befejezése után a tapasztalatokra visszatérnek. A SZOT vezetői hangot adtak annak a véleményüknek, hogy néhány területen, így a bá­nyászat, a nyomdaipar, a mű­szaki értelmiség egyes kategó­riáiban szükség van a kere­setek javítására, és további szociálpolitikai intézkedéseket tartanak szükségesnek a hát­rányos helyzetűek életkörül­ményeinek javítására. A kor­mány képviselői, egyetértve az igények jogosságával, jelezték, hogy ezek kielégítéséhez a szükséges anyagi források ez idő szerint csak részben áll­nak rendelkezésre. A kormány és a SZOT ve­zetői kifejezték azt a meggyő­ződésüket és reményüket, hogy az ez évi gazdasági fel­adatok végrehajtásában is számíthatnak a dolgozók cselekvő támogatására. Szükségesnek tartják, hogy a gazdasági vezetők a tennivalók megvitatásába és kijelölésébe folyamatosan vonják be az üzemi demokrácia fórumait, biztosítsanak jobb feltételeket a szervezettebb és eredménye­sebb munkához, a belső tar­talékok feltárásához. (MTI) Zalai készülődés Mit láthatunk A beruházási javak tavaszi seregszemléjére az idén má­jus 19—27. között kerül sor a kőbányai vásárvárosban. A vá­sáron bemutatkoznak a ma­gyar műszeripar, híradás-, iro­dagép- és számítástechnika, erősáram és energetika, fém­­megmunkálás és kohászat, építőipar, klímatechnika, víz­gazdálkodás, a járműipar, a csomagolás és anyagmozgatás, a vegyipar és bányászat leg­újabb gépei, tervezési és szer­vezési rendszerei. Az idei tavaszi BNV-n ön­álló pavilonban állít ki a Zalaegerszegi Arugépgyár. A HP—12 típusú hidraulikus sorjázó gép különböző precí­ziós alumínium öntvények megmunkálására alkalmas. Szerszámcserével a műanyag­ipar is felhasználhatja fröccs­öntött termékei készítésénél Gyakorlatilag 200x200 milli­méteres munkadarabtól a 600x400 milliméteresig képes a gép sorjázni. A Videoton hangszóróinak öntvénysorjá­­zását is ilyen gépen végzik. Tavaly készült el a berendezés első hét darabja, az ajkai ön­töde rés­zére. A nagy érdeklő­dés késztette a vállalatot arra, hogy az idei BNV-n egy to­vábbfejlesztett változattal mutatkozzanak be. A több mint két tonna súlyú, 3 méter magas programvezérlésű gép már elkészült, május 5-ig gép­kocsival szállítják a kiállítási területre. Az Április 4. Gépipari Művek nagykanizsai gyárának fő profiljába tartozik az ivó- és ipari vizek kezeléséhez, a szennyvíztisztításhoz szüksé­ges berendezések gyártása. A tavaszi BNV-n ipari és ház­tartási ioncserélő berendezést mutatnak be. Újdonságként szerepelnek komplett mű­anyagszerelvényeik. A napok­ban kezdődött a gyárban a tőkés kooperációban készült fürdővíztisztító és visszafor­gató berendezés kísérleti gyár­tása, egy ilyen készüléket a BNV-n is megtekinthetnek az érdeklődők. Kiállítanak egy vegyszeradagoló berendezést is. Fénygrafikán szemléltetik a galván szennyvíztisztítás fo­lyamatábráját. Az ÉPGÉP nagykanizsai gyárában már elkészültek a tavaszi be­mutatóra szánt termékek. A VKD—200 típusú variálható konzolos daru a korábbi gyártmány továbbfejlesztett változata. Az új darut egy ember erőfeszítés nélkül könnyedén tudja szétszedni, il­letve felállítani, magas épüle­tekre felszerelni. Az OKT—500 típusú, Balkancar „macská­val” felszerelt oszlopos konzo­los daru új terméke a kani­zsai gyárnak. Az oszlopon for­gó konzol négy méter sugarú körben tud 500 kilopond te­­herig bármit megemelni és mozgatni. A forgalmazásra már a Müárt bejelentette igé­nyét. A két daru május hó­napban egy építőgép kiállítá­­s Folytatás a 2. oldalon) I 7 Világ proletárjai, egyesüljetek ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 86. szám Ara: 1,40 forint 1982. április 14., szerda Hol és miért szakad meg a folyamat? (3. o.) mnmm­mt Álmodozás helyett javaslatok a hogyanhoz (3. o.) WIINIHfflffl Család és otthon (4. o.) iwmm­w* Mozgalmas kultúrélet a gutorföldei klubkönyvtárban (5. o.) wmm A kabinetben a legjobb! (5. o.) Kádár János az NSZK-ba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Helmuth Schmidt szövetségi kancellár meghívására április 27-én és 28-án látogatást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban. (MTI) Kádár János fogadta Umberto Barulli­t i­s Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására ha­zánkba érkezett Umberto Ba­­rulli, a Sim Marino-i Kommun I­nista Párt főtitkára. A vendé­­­­get a Ferihegyi repülőtéren Horn Gyula, a KB Külügyi­­ Osztályának helyettes vezető­je fogadta. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára­­ kedden a KB székházában ta­­l­­álkozott Umberto Banchival,­­ a San Marino-i Kommunista­­ Párt főtitkárával, a San Ma­rino-i kormány iparügyi mi­niszterével. A szívélyes, elvtársi légkö­­­­rű megbeszélésen véleményt cseréltek a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseiről. Kü­lönösen nagy figyelmet szen­teltek a nemzetközi feszültség enyhítését, a fegyverkezési hajsza megfékezését, a nukleá­ris konfliktus veszélyének el­hárítását segítő lépéseknek és kezdeményezéseknek. Kedve­zőnek ítélték a Magyar Nép­­köztársaság és a San Marino-i Köztársaság közötti kapcsola­tok alakulását. Megerősítették az MSZMP és az LMKP köl­csönös szándékát, hogy együtt­működésük révén is hozzájá­rulnak a feszültséggócok bé­kés megszüntetéséhez, a kü­lönböző társadalmi rendszerű államok közötti párbeszéd és kapcsolatok továbbfejlesztésé­hez, a béke és biztonság alap­jainak erősítéséhez. A találkozón részt vett Be­­recz János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB Külügyi Osztályának ve­zetője. (MTI)

Next