Zalai Hírlap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

4 Gyerekeknek játszani a gyerekekkel Zalai vonatkozása is van a Népművelési Propaganda Iroda közelmúltban megje­lent, Ünnepigázó címet vi­selő könyvének. A gyerme­kek számára írt színpadi műveket tartalmazó kiad­vány négy darabját nagy­­kanizsai pedagógus, Balázsi Mária Éva szerezte. Mun­kái az Alkotmány ünnepé­nek érdekes keretet adó Kenyérünnep, az úttörő­élet visszásságait parodizá­ló Katonadolog, a pécsi or­szágos fesztiválon Hüvelyk Matyi díjat kapott Almom­ban Karikaországban és a vidám hangvételű, iskolai életet feldolgozó Nebulók című darabok­ sok sikert arattak már a különböző bemutatókon, de a könyv révén az ország valamennyi gyermekszínjátszó csoport­ja, s közönsége számára hozzáférhetővé válnak. — Szakmai elismerést jelen­tett számomra, hogy kiléphet­tem a szélesebb nyilvánosság elé, ugyanakkor megerősített, hitemben, hogy jó úton hala­dok, amikor munkáimmal egy­fajta módszert kívánok adni a gyermekszínjátszásban tevé­kenykedő kollégáimnak — mondta a fiatal tanítónő, aki­vel a könyv megjelenése kap­csán beszélgettünk. — Való­ban nem ez volt az első bemu­tatkozásom, hiszen az intézet által 1978-ban Mit játsszak? címmel meghirdetett, pályáza­ton már szereztem egy máso­dik díjat az önálló darabok kategóriájában, s két forgató­­könyvemet —, melynek egyike címadó lett — már megjelen­tették a Játékkoszorú című kiadványban. A fordulópontot mégis a pécsi fesztivál hozta meg s nemcsak azért, mert ott kaptam bíztatást a folyta­tásra országos hírű szakembe­rektől, hanem, mert egyik da­rabomat láttam sikerrel színre vinni egy más megyéből jött társulat által. — Nagykanizsán nemcsak mint szerzőt, hanem mint rendezőt is számontartják, neve összefonódott a számos sikert elért Picurka színpa­déval. — Igen, amikor a városba, az úttörőházba kerültem nép­művelőnek, azonnal megalakí­tottam a csoportomat, mely ma is az Andrej­ka úti Általá­nos Iskola III/A. osztályára épül. Őszintén szólva nehéz helyzetben voltam akkor, hi­szen csak azokat a gyerekeket sikerült bevonnom, akiket az iskolájuk nem foglalkoztatott, viszont volt bennük igény az önkifejezésre. Utólag nem bá­nom már, hiszen a helyzet diktálta szükség vott rá, hogy saját forgatókönyveket írjak. Arról van szó, hogy a rendel­kezésünkre álló darabok figu­ráinak megformálásához nehéz volt megfelelő szereplőket ta­lálni, ugyanakkor az adott anyagban több volt, mint amit egy silányabb mű követelt vol­na. Fejreállítottam a szokáso­kat, s saját gyerekeimről min­táztam a szereplőimet, s a cso­port ötletgazdagságára, impro­vizációs készségére építve al­kottam meg a darabot Úgy is mondhatnám, hogy velük együtt írtam, hiszen­előfordult, hogy saját elképzelésemből csak a váz maradt meg. Így készült a sikerdarabunk, az Álmomban Karikaországban »című. Mint pedagógus, ezúttal­­is meggyőződhettem róla, hogy­­ a gyermeki lélek tiszta forrás,­­ amiből érdemes meríteni. — A legutóbbi megyei be­► mutatójukon produkciójuk újszerűségét dicsérte a zsűri, ugyanakkor megemlítették, hogy szereplői számára nem könnyű a darab. — Mindkét észrevételt elfo­gadom, mert így igaz. Mi nem hagyományos szerepjátékot csinálunk, hanem egy — esz­közökre épülő — kellékes, szerkesztett játékot ami elsőd­legesen a gyerekek alkotó fan­táziájára épül, s amellett, hogy produkciócentrikus, fő felada­ta a közösségformálás. Állan­dóak nálunk az improvizációk, helyzetgyakorlatok, etűdök, egykori tanáraimtól, a Szín­ház- és Filmművészeti Főisko­la tanárától Montág Imrétől és a szolnoki Szigligeti Színház rendezőjétől, Paál Istvántól „lopott” beszéd­technikai játé­kok, melyek elemei fellelhetők jeleneteinkben. A mai gyer­mekszínházra jellemző dísz­letszegénységgel szemben a kellékek adják a változatok sokszínűségét, s ez a verbális élmény mellett újfajta képi él­ményt is nyújt a nézőnek. Hogy ez helyes út, arról a gyerekközönség — mert hiszen nekik játszunk — reagálása győzött meg bennünk. A sze­repek nehézségét nézve: ebben van az érdekessége. A gyere­keket több oldalról érik neve­lő hatások. Gyarapszik a szó­kincsük, a gátlásos kicsik is oldottá válnak, őszintébbek, jobban megnyilatkoznak. Játé­kunk térérzéket fejleszt, a színpadi egymásrautaltság ré­vén erősödik a közösségi érzés, ami a hagyományos nevelő munkával hosszadalmasabb fo­lyamat lenne. — Mint pedagógus, nap­közis nevelőként dolgozik jelenleg. Mi vezette a gyer­mekszínjátszás területére? — Mindig megkapó volt számomra a gyerekek tiszta világa, őszinteségük, élénk fan­táziájuk, ezért jelentkeztem annak idején Szombathelyre, a Tanárképző Főiskolára, ahol tanítói diplomát szereztem. A szó szerinti értelemben vett népműveléssel akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor egy évig a pölöskefői művelő­dési házat vezettem. Aztán visszakerültem szülővárosom­ba, Zalaegerszegre, az Ifjúsá­gi és Úttörőházba. A Fókusz Színpad tagjaként, annak ve­zetője, Vörös Nándor hatásá­ra, javaslatára alakítottam­­ meg első „társulatomat”, a Pöttöm Színpadot, aminek közvetlen folytatója volt Kani­zsára kerülésem után a Picur­ica. Orientálódásomban egyéb­ként a főiskola után végzett színjátszó-rendezői tanfolyam is szerepet játszott, az ott ta­nultakat, átélteket hasznosít­va öt év gyakorlat után lettem „B” kategóriás rendező. Azóta is vallom: gyerekeknek játsza­ni, gyerekekkel — nincs ennél szebb. — Az újabb könyvvel is­mertté vált a neve. Milyen tervei vannak? — Én megköszöntem a se­gítséget a gyerekeimnek és a rendezésben társ Nagy László­­né pedagógusnak, néhány kö­zelebbi kollégám gratulált, de egyéb változás nem történt a megjelenés óta. Természetesen folytatjuk a munkát, szeret­nénk mielőbb színre vinni a most elkészült — vagyis kör­vonalaiban meglevő, s majd a gyerekekkel egésszé váló — forgatókönyvem anyagát. Iro­dalmi források alapján a négy évszakot fogjuk egyfajta kel­lékre épülő játékkal bemutat­ni. Mivel egy ötven szereplőre épülő darabról van szó, kibő­­vítjük a csoportot elsős tanu­lókkal. Egyedüli gondom a kosztümök beszerzése lesz, de bízom a mindig is nagy tá­mogatást nyújtó szülők segít­ségében. Kaiser László •gr** ,.v • • • jj ^ 4ft l m j! ; ^ l * * \ Ifi 1 ► Sár * 1É& :^íj&9k Három és félmilliós árukészlettel Új ABC áruház nyílt Keszthelyen Keszthely le­gsűrűbben la­kott területén, a Zalka Máté lakótelepen épült fel az a szol­gáltató komplexum, amelynek tekintélyes hányadát — több mint 700 négyzetméternyi alapterületet — a Zala megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat új ABC áruháza fog­lalja el. Az ünnepélyes át­adásra tegnap délelőtt ke­rült sor, megjelent Szabó Károly, a megyei tanács elnökhelyettese, és Biczó Ján 3i­, a városi-járási párt­bizottság titkára is. Piriti Já­nosnak, a vállalat igazgatójá­nak köszöntő szavai után dr. Földes István, a városi tanács elnöke méltatta az új áruház jelentőségét a város lakossága és az idegenforgalmi ellátás­ban. Az áruház 3 és fél mil­liós árukészlettel — élelmi­szer és napi iparcikkek — vár­ja vásárlóit. A munkát kor­szerű hűtő, tárolóberendezé­sek könnyítik. A beruházás kö­zel 12 millió forintba került. A 25 dolgozót foglalkoztató ke­reskedelmi létesítmény terve­zett forgalma havi 3—4 millió forint között molt. SALAI HÍRLAP SMS. mínu Sz Jól kamatoztatják választóik bizalmát „Megadatott a sikerélmény” A helyi termelőszövetkezet ösztöndíjasaként végezte a Pénzügyi és Számviteli Főisko­lát Tóth Antalné. Jelenleg a gazdaság főkönyvelő-helyette­se. Alig múlt harmincéves. — Most már bevallhatom, nem szívesen álltam kötélnek, amikor szóltak, hogy tanács­tagnak ajánlanak — emlékezik a kezdetre a fiatalasszony. — Volt éppen elég elfoglaltsá­gom a munkámmal, s addigi­­ tisztségeimmel. A pártszerve­­­­zet vezetőségében, a szakszer-­­ vezeti bizottságban, meg a­­ KISZ-ben, hiszen a nyüzsgési hajla­mom — már csak korom­nál fogva is — mindenbe bele­­vitt, amiben hasznossá tehet­tem magam. — Nevezhetjük ezt a jó ér­telemben vett bizonyítási kényszernek? — Biztosan. Bár ahogy csi­náltam, természetesnek tűnt számomra. Igaz, eleinte ide­gennek éreztem magam, na­gyon örültem hát, amikor ap­ró jeleit láttam, hogy nem csak a munkahelyemen, ha­nem a faluban is befogadtak. Hívtak segíteni, vagy a véle­ményemet kérték, egyre ment, csak a lelkesedésemet szította. — Többen építkeztek, gyer­meket nevelnek... — Igazi szerencsém, hogy a férjem hasonló tulajdonságok­kal rendelkezik. Köztünk so­hasem volt vita abban, mi a fontosabb: az itthoni, vagy a közösségi munka? Biztatott a tanácstagsággal is. Azt mond­ta, kár lenne csalódni hagyni azokat, akik számítanak rám. — Szintén így érezte? — Úgy alakultak a dolgok, hogy nagyon rövid időn belül megadatott a sikerélmény..., de inkább megmutatom, miről van szó, mint hogy ma­gyaráz­­gassam —, s már indul is ha­zafelé a Zrínyi utcába. Éppen belemelegedne az ut­ca lakóinak bemutatásába —, hogy csaknem valamennyien a közelmúltban építettek há­zat, vagy mint látható, még az elején tartanak, meg hogy többségében hasonló korosztá­lyúak, kisgyermekekkel, azo­nos gondolatokkal, gondokkal —, amikor hirtelen megáll és széles mozdulattal jobbra mu­tat — Ez seré. Látszatra megszokott utca­kép, betonkockákból kiépített járda. A története azonban nem olyan egyszerű. Ezen a szakaszon közelítenek ugyanis a vasútállomásra és haza a környék lakói. Ma már tiszta cipővel. De történt itt más is. — Akkora volt a sötét, hogy vágni lehetett volna. Néhány éve érdeklődtünk az áramszol­gáltató vállalatnál, mennyiért tudnának közvilágítást biztosí­tani? ötvenezer forintra tak­sálták. Tavaly nekiláttunk, az anyagot a tanács állta. — Villanyt szereltek társa­dalmi munkában? — Hát persze! Ha van aki ért hozzá és vállalja is... Gyökér Sanyarú földjébe Gergályékhoz sem véletlenül kopogtattunk be. A kétgyer­mekes családapa szintén a legutóbbi választáson kapott bizalmat, s azóta tagja a me­gyei tanácsnak is. — Szívesen vállalta? — Inkább félve. Mondtam is, nincs jártasságom az éd­en munkában. A Petőfi utcában, ahol Ger­­gály Józsefék laknak, alig van öreg ház. Modern családi há­zak övezik az utca egyik olda­lát. — Községünkben kevés a beépíthető telek, érthető hát, hogy az igénylők gyakran fel­teszik a kérdést: lesz-e abból az útból valami? Azt ugyanis valamennyien jól látják, itt le­hetne építeni — magyarázza a fiatal gépszerelő. — Egyébként ezt a falurészt valamikor Sa­nyarúnak hívták. — Miért? — Talán azért, mert nincste­lenek lakták. Hajdani vályog­házaik nyomát hiába keres­nénk. Akik ma lakjuk, más földbe vertünk gyökeret. — Ahogy végignéz az utca házain az ember, nem a sze­génységet látja. — Aki dolgozik, megtalálja a számítását, boldogul. Segít­ségre az öregek szorulnak. Ter­veinkben szerepel egy napközi létrehozása. Saepetben most a gyerme­kek vannak soron, a tavaly megkezdett iskolabővítést a nyáron befejezik. Az új épület­­szárny birtokbavételével je­lentősen megváltoznak a taní­tás, a napközis ellátás feltéte­lei. Gergelyék negyedikes kislá­nya megható őszinteséggel kapcsolódik a felnőttek témá­jába: milyen jó ovis húgának, aki az ősszel kezdi az iskolát, ő ugyanis még a vasútparti felvonulási épületben ismerke­dett a betűvetés tudományá­val. Édesapja mindehhez annyit fűz hozzá: — Közüggyé vált a község­ben az iskolaépítés, halasztha­tatlanságát az is átérezte, aki közvetlenül nem érintett ab­ban, hogy milyen körülmények között tanulnak a gyerekek. L. M. Pókaszepetki tanácstagok — Bárkit ajánlhatnak azok sorából, akik községeink lakos­ságát a helyi tanácsban képviselik — állítja Szabó Imre, a pókaszepetki községi közös tanács elnöke. — Márciusban szá­moltak be ténykedésükről tanácstagjaink választóiknak, s mindenütt egyértelműen dicsérő véleményüknek adtak han­got az emberek. Csak egyetlen, számokkal illusztrálható pél­dával hadd minősítsem tanácstagjainkat: tavaly több mint négy millió forint értékű társadalmi munkát végeztünk. Ek­kora értéket jó szervező készségű és lelkes irányítók nélkül képtelenség lett volna létrehozni... Ég alatt a­ Föld felett Mérnökpilóták lesznek Landolnak a gépek az MHSZ­ repülőterén. Óriás szitakötő­ként ereszkednek kinyújtott kerékcsápjaikkal a zöld gyep­re. Farkas Lászlóval, a MÉM repülő szolgálat főigazgatójá­val beszélgetünk a hatalmas tér szélén. — Itt a nyíregyházi főisko­lán 1968-ban kezdődött a mér­nökpilóta képzés. Évente évfo­lyamonként átlagosan 15—30 hallgatónk van. Fontos, hogy a tanárok a legmagasabb szinten gyakoroltassák hallgatóikkal a repülés tudományát. Így az is­kolapadokból kikerülve a szak­mát valóban értő és szerető re­­pülőgépvezetők és szerelők lesznek. Nagyon jó volna, ha a gyárak, üzemek egyre több klubot hoznának létre, és a dolgozókat mind nagyobb számban vonnák be a repülés­be. Ezzel az MHSZ munkáját is segítenék. A nemrég meg­alakított MÉM repülőgépes szolgálat motoros repülőgép szakosztályán belül hívtuk életre a műrepülő „részleget”, amely azoknak kíván tovább­fejlődési lehetőséget nyújtani, akik már túl vannak az alapo­kon. — Hol és hogyan kapcsoló­dik a műrepülés a­ mezőgazda­­sági szolgálathoz? — Fontos, hogy a végzett hallgatók nagyon jó repülők legyenek, hiszen szolgálatuk so­­­­rán olykor akrobatikus ügyes­ségre van szükség. Ez csak az egyik tényező, de a másik sem elhanyagolható. Mégpedig az, hogy a diákok jobban megbe­csülik oktatóikat, ha látják, azok a legmagasabb fokon tud­ják mindazt, amit oktatnak. Mindemellett a motoros műre­pülést is szeretnénk mind ma­gasabb szintre emelni. Ennek érdekében hívtuk életre 1975-ben például a „Nyírség Ku­­pa”-versenysorozatot. A MÉM nemrégiben vásárolta Cseh­szlovákiától az előbb még leve­gőben látott kitűnő gépeket.­­ Ezeken gyakorolnak azok a pi­lóták, akik hazánk színeit kép­viselik nyár közepén az Auszt­riában megrendezendő műre­pülő világbajnokságon. Pászti Tibor, Molnár András és Tóth László — valameny­­nyien innen vannak még a harmincan —, tehát a nagy nemzetközi gálára készült. Bra­vúros gyakorlataikat a tévé­né­zők is hamarosan láthatják, ugyanis Edelényi Gábor, a Hír­­adó operatőre Kötelék címmel csaknem egyórás filmet készí­tett a pilóták bemutatójáról. — Repülőterünk egyaránt otthont ad repülőiskolásoknak, szerelőknek és sportrepülőknek — mondja Pokoratzky András üzemegységvezető főpilóta, a repülőtér parancsnoka. — Mintegy 90—100 ember jár ki rendszeresen „sportrepülni” hozzánk. Állandó látogatóink az iskolások, az óvodások is, egyelőre a látvány vonzza őket, később bizonyára lesznek, akik­­ beállnak közénk. Szerencsés vagyok. Három percig alig tartó „rövidített tanfolyam” után —amikor egy technikus bekötöz a kétszemé­lyes kis sportgép jobboldali ülésére —, már tudom, hogy nincs mitől félnem, csak lehe­tőleg ne nyúljak semmihez. Felbőg a motor és a zöldessár­ga gyepszőnyeg kiszalad aló­lunk. Bizsergető érzés. Csak­nem ezer méter magasból kör­bepillantva már tudom, hogy­ha valaki egyszer... Utó­bbim ... és Irány a légtér. Tóth László • „Treuer" kabinjában Kedvezményes utazás A Tourinform jelenti: Ked­vezményes áron utazhatnak a turisták a bolgár tengerpart­ra az Expressz és­ a Volán Tourist külön repülőgépeivel. A Budapest—Várna—Buda­pest útvonalon a repülőjegy ára magában foglalja a transz­fer költséget, a repülőtértől az utazási irodák programjában szereplő üdülőhelyekre és vissza. A járatok minden ked­den és csütörtökön közleked­nek. A részvételi díj június­ban és szeptemberben oda­­vissza 1600 forint személyen­ként, július és augusztusban pedig 2200 forint oda-vissza. Gyermekkedvezmény 2—10 éves korig 1600 forint szemé­lyenként egész szezonban. Egy­irányú utazásnál a részvételi díj fele fizetendő. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás az Expressz és a Volán Tourist utazási irodákban. Vgra a fMdSn

Next