Zalai Hírlap, 1982. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1982-07-21 / 169. szám
6 Labdarúgó mérleg 1981-82 A H. Katona SE-t nem fenyegették kiesési gondok Tegnapi lapszámunkban általános képet adtunk a területi bajnokságról, s néhány jellemző adatot közöltünk, kiemelve a bennünket közelebbről érintő Bakony-csoport érdekesebb eseményeit, számait. A következőkben a négy zalai csapat értékelését adjuk. Elöljáróban szeretnénk arra a szakkörökben sokszor felmerült kérdésre választ adni, hogy a Zala megyei bajnokságban szereplő csapatok tudásszintje hogyan viszonylik más megyék hasonló együtteseihez. A vélemények többsége azt állítja, hogy megyénkben alacsonyabb szinten áll a labdarúgás, mint például szomszédainknál, mások viszont úgy vélik, hogy a megyei bajnokságok nagyjából azonos tudású csapatokat vonultatnak fel. Nos, az egy évvel ezelőtt létrehívott területi bajnokság ennek felmérésére jó alapot adott, hiszen a mezőny főleg a megyei bajnokságok élén végzett együtteseiből tevődött össze. A végeredmény ismeretében azoknak kell igazat adnunk, akik megyénk bajnokságának színvonalát a többi mögé helyezik. Mert igaz ugyan, hogy a területi bajnokságból kiesett nyolc csapat közül mind a négy megye (Győr-Sopron, Vas, Veszprém, Zala) két-két csapattal van képviselve, de ezek között a zalaiak a 16. és 18. helyet foglalják el. Ugyanez a helyzet a bentm áradottakkal, mert a Hévíz SE éppen csak a vonal fölé került, a H. Katona SE pedig a 7. lett, tehát az első hat helyet nem tudta egyik megyénkben csapat sem megszerezni. A legjobb zalai együttes a területi bajnokságban a H. KatonaSE lett, holott erre egy évvel ezelőtt jóformán senki sem számított. Nem is számíthatott, mert nehezítette helyzetét az a gond, ami a honvéd csapatoknak mindig a legnagyobb problémája: a játékosállomány gyakori cserélődése. Az őszi idényre való felkészülés előtt kilenc (!) játékos szerelt le, s csupán négy hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a bevonult új játékosokból megfelelő csapatot tudjanak kialakítani. Jóformán alig, hogy öszszeszokott az új gárda, az őszi idény végén Liviczky, Kellner, Lukács, Janzsó, Hernicz és Györki — valamennyi meghatározó ember — leszerelt, s tavasszal újra kezdődhetett a csapatépítés. Ekkor került az egerszegi honvédekhez Székeres, Kánya, Horváth, Páli, Takács, Zalai és Magosi. Ezek gyors beépítése sikerrel járt, amit bizonyít, hogy az ősz végi 9. helyről előbbre tudtak lépni. Az évégi bizonyítvány ez: 1. H. Katona SE 34 12 13 9 44-33 31 E sorból azonnal szembetűnik egy szám: a 33 kapott gól, ami a csapat kitűnő védekező ■ munkáját dicséri. Náluk kevesebbet csak a 2. helyen végzett MOTIM TE kapott. A rúgott gólok tekintetében viszont korántsem ilyen jó a helyzet, sok hátrább végzett csapat lényegesen többet ért el. Dicséretként kell megemlíteni, hogy a H. Katona SE a bajnokság során sohasem volt kieső helyen, nem kellett rettegnie attól, hogy célkitűzését, vagyis, a bentmaradást nem tudja megvalósítani. Volt ugyan néhány kisiklása (vereség a Z. Dózsától, hazai döntetlen a Szombathelyi Spartacussal és a Zirci Bányásszal), de ezeket ellensúlyozta nem remélt idegenbeli pontszerzésekkel. A már említettek (leszerelések bajnokság közben) következtében sok játékost szerepeltettek, összesen 26 labdarúgó játszott a bajnoki mérkőzéseken. (Igricz, Brodorics, Keskeny,, Nagy, Cziráky, Szekeres, Békefi, Kelemen, Kánya, Patyp F., Kabhegyi, Horváth, Lőrincz, Páli, Séfer, Lipokatity, Takács, Zalai, Liviczky, Urbancsov, Kellner, Lukács, Janzsó, Hernicz, Györki, Papp J. A góllövőlista: Séfer 12, Békefi 10, Papp F. 4, Kabhegyi 3, Lőrincz 3, Lukács 3, Páli 3, Janzsó 2, Keskeny, Cziráky, Kelemen és Györki 1—1 gólt szerzett. A csapat szakvezetését a Gáspár Géza — Gáspár Gyula kettős látta é. A vezetőedző Gáspár Géza kiemelten hangsúlyozta segítőjének Gáspár Gyula pályaedzőnek hozzáértő és fáradságot nem ismerő munkáját. De a siker részeseinek tartja — persze a játékosokon kívül — az egyesületi vezetést is, amely minden támogatást megadott, s a jelek szerint a várható nehézségek ellenére a jövőben is ezt teszi. Nagy gondja volt a csapatnak a pályakézdés. Noha az edzések és mérkőzések tekintetében megállapodtak a ZTE- vel a Sport utcai pálya használatában, a vezetőedző szerint ez igen sokszor nehézségekbe ütközött, s jelenleg sem teljesen zavartalan a helyzet. Itt vár megoldást a két egyesület a vezetői részéről. A H. Katona SE a bajnokság után 3 hétig szünetet tartott, jelenleg a Totó Kupában játszik reménykeltően, s egyben készül a bajnoki rajtra. Gondi Béla Kézilabda „Georgikon Kupa” Keszthelyen A Keszthelyi Városi Sportfelügyelőség és Kézilabda Szakszövetség XI. alkalommal rendezi meg férfi, női csapatok részére a Georgikon Kupa tornát. Ebben az évben 11 női csapat — közöttük a csehszlovák élmezőnyhöz tartozó Topolniky — és 14 férfi csapat — NB I-es, NB I/B-s és NB II-es — szerepel majd. Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 56 mérkőzést játszanak a csapatok három pályán. A helyszínek: Ligeti pálya, VSZK I. és VSZK II. pálya. A találkozók mindhárom helyszínen és napon reggel 8.00 órakor kezdődnek. Az első napon a férfiak 4, a nők 3 csoportban selejtező körmérkőzést vívnak. Szombaton már helyosztókat játszanak, vasárnap pedig a döntőkre kerül sor. Sakk Ribli győzött, Pintér kikapott A Las Palmas-i sakkvilágbajnoki zónaközi verseny 6. fordulójában Ribli Zoltán újabb értékes pontot szerzett a tunéziai Saim Bouaziz legyőzésével. Kevésbé volt szerencséje Pintér Józsefnek, aki a román Suba elleni találkozóját elvesztette. A versenyben vezető szovjet Tukmakov a brazil Sunye ellen döntetlent harcolt ki, s ez azt jelenti, hogy Ribli pontszámban már beérte a szovjet sakkozót, akinak vissont hátravan egy üggő játszmája is. Az állás: Tukmakov 4 p. (1), Ribli 4 p., ... Pintér 1,5 (1). Az NSZK-beli Bad Kissingenben a 7. forduló mérkőzéseit játszották a női sakkvilágbajnoki zónaközi versenyen. Ivánka Mária ellenfele a jugoszláv Makszimovics volt, a magyar sakkozónő sikerrel szerepelt , győzött. Vezet a bolgár Lemacsko 5,5 ponttal, Ivánka a 6. helyen áll 4,5 ponttal. (MTI) ZALAI HÍRLAP Előkészületi mérkőzés Ma délután 5 órakor előkészületi mérkőzést játszik a ZTE NB I-es labdarúgó-csapata. Ellenfele a Soproni SE együttese. A találkozót a Sport utcai pályán rendezik. Nem elég csak kiballagni a vízpartra Egy éve új titkárt választott a Zala megyei Horgász SB Takács József nyugdíjas határőrtiszt személyében, aki 16 éves kora óta vallja magát e szép sport hívének. Szerencsés kezű és jó ,horgásznak tartják, utóbb viszont mindinkább erélyes, tettrekész és újító szellemű horgász-vezetőként is emlegetik megyeszerte. Az az elve ugyanis, hogy nem elég csupán kiballagni a vízpartra, a jó fogást és a kellemes időtöltést meg is kell alapozni. Valamennyi horgásznak tennie kell ezért, saját magát és másokat is nevelve, sietve idegenforgalmi vonzerői közé számítják a nagy horgásztava-kat. Tavaly és az idén is mind több külföldi vendég, hazai turista kereste fel a kanizsai Csónakázó- és a megyeszék-i helyi Gébárti-víztározót, s a már említett Csömödéri- és a zalakarosi gyógyfürdő szomszédságában fekvő Galambokitavat Haltelepítés, új horgászvizek — Az előbb említett vizek közül néhánynál tavasszal egy kellemetlen halbetegséget tapasztaltunk, azóta sikerült kikúrálnunk a halakat. Egyébként bőven van hal a zalai vizekben, tavaly külön is jelentősen halasítottuk az idegenforgalom által kedvelt tavakat, s az idén sem adjuk alább. Célunk az intenzív halasítás megvalósítása, általában kétnyaras pontyokat helyezünk ki a vizekbe, sőt annak lehetőségét is keressük, hogy magunk teremtsük elő a halutánpótlás egy részét. Őszszel egyébként háromnegyedmillióért halasítunk majd, nem kis részt a MOHOSZ segítségével és egyesületi hozzájárulással. Takács József szólt arról is, hogy a 28 megyei egyesület nem mindegyike segíti e tervek megvalósítását, némelyek még odáig sem jutottak el, hogy részt vegyenek az éves közgyűléseken. Mások viszont sikerrel kezdeményeznek, a söjtöri egyesület például olyan vízparti tanyát épít, melyben vendéghorgászok is megpihenhetnek, de hasonló tervet forgatnak a Pölöske-meriti tavakat mind jobban megkedvelő egerszegi építőipari horgászok is. Sármelléken pedig új egyesület alapítását tervezik, hogy a Kis-Balaton melléki, ma még gazdátlan, 46 hektárnyi csatornarendszert a jövő horgászparadicsomává változtassák. T. A. i Otromba stégek, lélekvesztők Elképzeléseit megvilágítandó, példákkal sem fukarkodott: — A közelmúltban több egyesületet meglátogattam, s örvendetes változásokat, na meg változtatásokra érdemes gondokat is konstatálhattam. Ami nagy előrelépés: mindenütt tisztábbak, a vízpartok, mint korábban, a legtöbb egyesület tagsága kérés nélkül is nekilátott a tavaszi nagytakarításnak és azóta is rendbeteszi a környéket a kirándulók egy-egy nagyobb rohama után. Javul a horgász morál is, inkább csak egy-két ifihorgász próbált hazacsenni utóbb a vízpartról méreten aluli halat. Sokat papolunk, ellenőrzünk, talán ez is hozzájárult a változásokhoz. Ám akad egy sor újkeletű, újszerű probléma. A vízpartot ugyan már nem csúfítja szemét,a szép tájat viszont annál inkább agyonüti — mint a Csömödéri-tó esetében is — a sok-sok otromba stég. Pedig engedély sincs rájuk, télre sem szedik fel őket gazdáik és ráadásul szennyezik a vizet is. S már nem is szimpla stégek, hanem olykor 20—30 méterre benyúló, bódékkal megfejelt alkotmányok éktelenkednek többfelé. Az IB ezért úgy döntött, hogy az idei ősztől kiparancsolja a zalai horgászvizekből az összes stéget és jövőre csak a Balatoni Intéző Bizottságtól kapott terv alapján létesíthető — éves egyesületi engedélyhez kötött — horgászállás a vizeken. De rendet kívánnak tenni csónakügyben is. Ma az a helyzet, hogy sokfelé a legkülönfélébb lélekvesztőkön járnak veszélyes vizeket, gyakran mindenféle vízijártassági ismeret nélkül .. . Kisebb — egyelőre szerencsére még nem jóvátehetetlen — balesetek mellett nem ritka az sem, hogy a csónak hasznos terhe közt jókora — és jófélévet töltött — demizson is akad, számos bonyodalom forrásaként... — Mindennek véget kell vetni — szögezte le határozottan az IB-titkár. — A stégeknek azért nem örülünk, mert gyönyörű tájakat csúfítanak el, holott mindinkább Zala Vívó VB Világbajnoki döntőben a magyar női tőrcsapat Férfi tőrcsapat világbajnok: Szovjetunió Rómában a Vívó Világbajnokságon hétfőn kora este megtartották a női csapat verseny negyeddöntőjében a nyijott két helyre a helyosztókat. Kína és Lengyelország került még fel a táblára. A férfi csapatbajnokságban a Szovjetunió győzött az elődöntőben az olaszok ellen, Franciaország pedig a lengyelek ellen, s így szovjet—francia döntőre került sor. A harmadik helyért az olaszok és a lengyelek léptek pástra. A hazaiak nagy örömére az azzurik 9:6-ra nyertek, s így övék lett a bronzérem. A férfi tőrcsapat döntőjében a franciák úgy kezdtek, hogy visszahódítják a szovjet csapattól a tavaly elvesztett első helyüket. Gyorsan elhúztak, előnyük azonban nem volt hosszú életű. Jobb találatarányával a Szovjetunió megvédte világbajnoki címét. Szovjetunió—Franciaország 8:8 (55:68 kapott találatarány) férfi tőrcsapat világbajnok: Szovjetunió, 2. Franciaország, 3. Olaszország, 4. Lengyelország, 5. Magyarország. A Szovjetunió eddig mind a négy számot megnyerte, fölényesen vezet az éremtáblázaton, valamint a nemzetek nagydíjának pontversenyében is. Kedden két fegyvernemben folytak küzdelmek. Reggel 131 párbajtőröző lépett pástra — 24 csoportot állítottak össze — s mindegyikből 3—3 jutott tovább. Az öt magyar résztvevő közül a VB-n újonc Takács startolt a legjobban, 5 győzellemmel csoportelsőként jutott tovább. Gellei 3, Kolczonay, Székely és Pap 2—2 győzelmet szerzett csoportjában, s ez elég volt a továbbjutáshoz. A női tőrcsapat-verseny negyeddöntőjében Magyarországnak a román válogatott volt az ellenfele, s 3:0-ás jó rajt után Stefanek vereséget szenvedett. A románok ezt kihasználták, 5:4-re vezettek, de utána egymás után négy magyar győzelem következett, s 8:5-ös vezetésnél Kovács Editnek már csak 3 találatot kellett elérnie Moldova ellen, hoogy végül a csapat továbbjusson, így a válogatott bekeerült az elődöntőbe, ahol a villágbajnoki címet védő Szovjetunió csapata lett az ellenffél. A magyar—szovjet elődöntő jól kezdődött, Tordasi és Stefanek győzelmével 2:0-ás előnyhöz jutottak a magyarok, de rövid kihagyás elég volt ahhoz, hogy már 4:2 legyen a szovjet válogatottnak. Ezután fej fej mellett haladt 5:5-ig a két csapat, amikor Kovácsőrire győzött az egyéni világbajnok Giljazova ellen, s ezzel újból előnyhöz jutott a magyar válogatott. Tordasi 7:5-re növelte az előnyt, Maros viszont a negyedik vereségét is elszenvedte, s így 7:6 lett. Újból Kovácson volt a sor, győzött (8:6), Stefanek vesztett (8:7), amikor Tordasi, a hat évvel ezelőtti olimpiai bajnok és Giljazova állt fel a pástra. Tordasi a tőle jól ismert lendülettel rohamozott, többször alkalmazta specialitását, amikor a levegőbe felugorva vitt be találatot, 3:1-re vezetett, de Giljazova 3:3-ra egyenlített, utána viszont már Tordasi következett. A 9:7-es győzelem annyit jelentett, hogy a magyar válogatott bekerült a döntőbe. Súlyemelés miatten már utazhatnak a ljubljanai VB-re Ljubljanában szeptember 18. és 26. között rendezik meg a 36. felnőtt világbajnokságot. Orvos András vezetésével Mátraházán készül a VB-keret. Az idei eredmények alapján 5 versenyző helye biztosnak látszik a VB-csapatban: 52 kg: Pátrovits Géza (Kazincbarcika), 82,5 kg: Mandzák Bertalan (Csepel), 90 kg: Baczakó Péter (BKV Előre), 100 kg: Hlavati András (Bp. Honvéd, plusz 110 kg: Réti István (Olefin). A további helyekért még áll a verseny, s a Leninvárosban augusztus 6-án és 7-én sorra kerülő utánpótlás bajnokság és Vegyész Kupa ad majd végleges választ. A leninvárosi erőpróbán többek között Babarczi (52 kg), Hornyák (56 kg), Lénárt (60 kg), Kovács J. (82,5 kg) küzd a ljubljanai kiküldetésért, de megfelelő eredmény elérése esetén szóba jöhetnek a világbajnokságra mások is. Pályázó Ljubljanára — miként Ambrus László mondotta — Kerek, Barsi, Böksi és Jacsó is. (MTI) Egésznapos kirándulás Pozsonyba, augusztus 10-én. Részvételi díj: 240,— Ft. Négynapos társasutazás a Magas-Tátrába szeptember 12—15. Részvételi díj: 2300,— Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás: VOLÁN Utazási Iroda Zalaegerszeg, Kovács K. tér 1. Telefon: 11-330. 218 211 Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1982. július 28-án 7—17 óráig a felsorolt transzformátorkörzetekben Áramszünet lesz: Kiskutas, Nagykutas, Kispáli, Nagypáli, Egervár, Sósfa, Vasboldogasszony és Zalaszentlőrinc községek egész területén és a hozzájuk tartozó tsz-majorokban és ÁG üzemegységeknél. Édász Üzemigazgatóság Zalaegerszeg 218 217 1982. július 21. Szmirnov állapota válságos Az AFP hírügynökség jelentette keddre virradóra Romárból : Vlagyimir Szmirnov szovjet tőrvívó, aki hétfőn délelőtt a római Vívó Világbajnokságon a nyugatnémet Mathias Behr elleni mérkőzésén ,súlyosan megsérült, továbbra is kómában van, s mint arról a világbajnokság szervező bizottsága a klinika vezetőitől tudomást szerzett, légzése nem sokkal 22 óra után leállt, be kellett kapcsolni a mesterséges lélegeztető berendezést. (MTI) A Nagykanizsai Sörgyár FELVESZ gépkocsivezetőt F kategóriás jogosítvánnyal, továbbá gépkocsiszerelőt, autóvillamossági műszerészt, gépkocsirakodót, villanymotortekercselőt. Fizetés kollektív szerződés szerint jelentkezni lehet a Nagykanizsai Sörgyár munkaügyi osztályán. Nagykanizsa, Béke u. 111. 442 A Letenyei Építőipari Szövetkezet felvesz: kőműves, szobafestő-mázoló, lakatos, építőipari gépszerelő és asztalos szakmunkásokat. Jelentkezés a szövetkezet központi telephelyén: Letenye, Bajcsy-Zs. 36. 433