Zalai Hírlap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
6 Atlétika Ezüstérem a Néphadsereg-bajnokságon A Magyar Néphadsereg országos atlétikai bajnokságát Budapesten, a Szilágyi utcai sporttelepen rendezték meg. Csiszár Attila, a ZTE versenyzője távolugrásban 721 cm-es egyéni csúccsal ezüstérmet nyert (Damm tiszt csapata). Góczán István (ZTE) 3000 m akadályon 9:17,0 perccel negyedik, 5000 m-en pedig ötödik helyezést ért el. (Berecz tiszt csapata.) A nyílt Budapest serdülő bajnokságon ott volt a ZTE három tehetséges serdülő versenyzője is. Magyar Ildikó 300 m gáton aranyjelvényes eredménnyel (46,0 mp) második lett. Borsos Bernadett 100 m gáton 15,38 mp-es idővel a 4., Papp Tamás 200 m-en 23,64 mp-el az 5. helyen végzett. Sz. I. Szimultán kísérőzenével A napokban tért haza Berlinből Bárczay László, a ZTE sakkozója. A nemzetközi nagymester a Német Szocialista Egységpárt központi lapjának, a Neues Deutschlandnak 25. sajtófesztiválján vett részt. — Hogy jött létre az utazás? — A Neues Deutschland immár huszonötödik alkalommal rendezte meg sajtófesztiválját. Az újság minden évben más-más ország kommunista pártjának központi lapját látja vendégül. Tavaly a Pravda, azt megelőzően a Rude Právo képviseltette magát a fesztiválon. Az idén a Népszabadság volt a meghívott. A fesztivál hagyományai közé tartozik, j ''ogy kulturális műsorok is szerepelnek a programban, magyar részről ezúttal az ^ C^.ISZ Erkel Táncegyüttese, és a Rajkó zenekar volt jelen. — Milyen szerepet játszott a sakk a fesztiválon? — Az utóbbi években a rendezők szimultánokat is beiktatnak a programba. A Magyar Sakkszövetség engem kért fel a részvételre. A fesztivál színhelye a budapesti Városligethez hasonló szórakozóközpont volt. Közvetlenül a magyar színpad mellett állították fel az asztalokat, így a szimultán résztvevőinek a Raj-kóegyüttes egyúttal kitűnő kísérőzenével szolgált. A ragyogó idő kedvezett a fesztiválnak, a rendezők szerint mindkét nap 400 000 vendég volt. Első nap 25 táblán játszottam. Voltak olyanok, akik már órákkal a kezdés előtt az asztalhoz ültek, hogy szerepelhessenek. Huszonötből tizennégy partit megnyertem, hat játszma döntetlenül végződött, ötöt elvesztettem. Másnap, hasonló érdeklődés mellett, 20 táblán játszottam, ezúttal is tizennégy mérkőzést nyertem, háromszor kikaptam, három parti döntetlen volt. A szimultánon egyébként valamennyi résztvevő minősítéssel rendelkezett — Az NDK-beli út után milyen versenyekre készül? — Júliusban részt veszek Lengyelországban egy nemzetközi versenyen, majd szeptemberben a nyílt magyar bajnokság következik. E. E. Kajak-kenu Ezer fiatal az ORV kanizsai vidéki döntőjén Az MKKSZ megbízásából a Kanizsa Bútorgyár rendezi meg az Olimpiai Reménységek versenyének vidéki döntőjét, amelyre szombaton és vasárnap kerül sor a nagykanizsai Csónakázó-tavon kialakított versenypályán. Az ORV vidéki döntőjét népes mezőnyökkel bonyolítják le, hiszen 32 egyesület 988 versenyzővel képviselteti magát. Közülük a legnépesebb Szolnok (100 versenyző), Rába ETO (97) és a SZEOL AK (93), míg a kanizsai bútorosok 34 fiatalt indítanak. Az úttörő, serdülő és ifjúsági korosztályban összesen 47 versenyszámra kerül sor, s versenyszámonként az 19 helyezettek jutnak be az ORV országos döntőjébe, amelyet a Velencei tavon rendeznek majd meg. A nagykanizsai szervezők mintaszerűen előkészítették a kétnapos viadalt. Szombaton reggel 8.00 órakor kezdődnek a versenyek, és délután 4 óráig az elő- és középfutamokat rendezik, majd este 7 óráig több döntőre is sor kerül. Vasárnap 8.00 órától kerül sor a döntőkre, majd 13.00 órakor tartják az ünnepélyes eredményhirdetést a Kanizsa Bútorgyár vízi telepén. ★ Az elmúlt hét végén Szolnokon rendezték meg az úttörő olimpia vidéki döntőjét, amelyen 3 kanizsai pajtás szerepelt. A zalai versenyzők remekeltek: három első és egy második helyezést értek el, s valamennyien bejutottak az országos döntőbe. A kanizsai pajtások eredményei: K—1, 500 m: 1. Horváth Hajnalka (K. Bútorgyár—Attila úti iskola)C—1, 1000 m: 1. Mánfai Péter (K. Bútorgyár Attila), 2. Gaál Zsolt (K. Bútorgyár — Attila). C—2, 1000 m: 1. Mánfai— Gaál (K. Bútorgyár — Attila). Kézilabda Feremes győzelem az NNB I - ben A kézilabda NB I B tavaszi idényének 11. fordulójából elhalasztott NI. Olajbányász SE— Soroksári VOSE női találkozót hét közben rendezték meg. Az olajosok sikerrel vették az újabb akadályt is. • N. Olajbányász SE—Soroksári VOSE 33-23 (17-9) Nagykanizsa. Olajbányász munkacsarnok, 200 ,néző. Jv.: Kincses I., Kincses II. II. OLAJBÁNYÁSZ: Szalai — Pávlicz (2), Szüllösiné (8), Szlobodáné (1), Kálóczyné (9), Cséplőné (1I), Dávidné. Csere: Zelovicsiné (kapus), Orbán (1), László (1), Kóbor, Horváth Gy. Edző: Cséplő László. A középmezőnyben tanyázó vendégek ellen kitűnő első félidőt láthattunk, remekeltek az olajosok. Szünet után többségében a cserék játszottak, de így is fölényes győzelem született. Jók: Szalai, Kálóczyné, Cséplőné, Szöllősiné, Szlobodáné, illetve Takácsné, Deákné. ★ A kézilabdázás második vonalában a hét végén a tavaszi idény utolsó előtti fordulójára kerül sor. A kanizsaiak az Olajbányász munkacsarnokában fogadják ellenfeleiket. A nők mezőnyében helyosztó rangadóra kerül sor szombaton. Az olajosok ezúttal a Bp. EMG csapatát látják vendégül, amelyet csupán jobb gólkülönbséggel előznek meg a bajnoki tabellán. A férfiaknál egyre nehezebb helyzetbe kerül az I. Olajbányász SE fiatal, rutintalan csapata, amely kezdettől fogva a kiesés ellen küzd. Holnap döntő fontosságú mérkőzést vívnak, ellenfelük az ugyancsak kiesőjelölt Hajdúszoboszlói Gázláng lesz. Az olajosoknak csak a győzelem adhat némi reményt. A nők 3 órakor kezdenek, aférfi találkozót 16.30 órai kezdettel rendezik meg. A két NB I B-s mérkőzést követően az Olajbányász pályán újabb kézilabda mérkőzés várja a szurkolókat, 17.45 órakor bonyolítják le az I. Vasas Izzó- Siófoki Olajbányász NB I-es férfi mérkőzést. Az NB I B állása: Nők: Férfiak: 1 1. Borsodi B. 11 9 — 2 240-203 18 2. N. Olajb. 11 8 1 2 234-187 17 3. Bp. EMG 11 8 1 2 215-191 17 4. Ózd H 7 1 3 189-164 15 5. Pécsi MSC 11 5 3 3 212-202 13 6. K. Metró 11 6 — 5 196-173 12 7. Goldberger 11 6 — 5 233-216 12 8. Eger SE 11 4 1 6 220-229 9 9. Győri Rich. 11 4 1 6 196-223 9 10. Soroksár 11 4 — 7 221-245 8 11. Jászberény 11 4 — 7 205-218 8 12. Szentes 11 3 1 7 194-225 7 13. Nyíregyh. 11 2 1 8 183-224 5 14. Debrecen 11 1 2 8 208-234 4 1. H. Szondy 15 11 2 2 394-310 24 2. TFSE 15 9 — 6 424-373 13 3. D. Kőolaj 11 9 — 2 253-231 18 4. Solymár 12 8 — 4 287-261 16 5. Hódiköz 11 1 3 245-254 16 6. Dunaújv. 11 7 1 3 287-254 15 7. B.Csaba 11 6 2 3 266-232 14 8. Fóti Tsz 13 6 1 6 327-322 13 9. Csömör 13 5 1 7 313-343 11 10. Komlói B. 11 4 1 6 238-225 9 11. H. Gázdány 11 2 1 8 206-263 5 12. N. Olajb. 13 2 1 10 286-347 5 13. TiSzavasv. 11 2 1 9 235-286 4 14. Székesf. M. 12 — 2 10 239-303 2 Egerszegi gimnazisták a kanizsai Csónakázé-tavon A szokásostól eltérő módon oldotta meg tavaszi kirándulását a zalaegerszegi Ságvári Gimnázium III. B. osztálya. Ezúttal nem Aggteleket, Miskolcot vagy Kőszeget választották úticélul, hanem Nagykanizsára utaztak, s öt napot töltöttek el a Csónakázó-tó partján a saját maguk építette táborban. S itt nem csupán szórakozást nyújtó táborozásról volt szó, hanem a kellemest összekötötték a hasznossal; az öt nap alatt megismerték a kajakozás örömeit, szépségeit és alapelemeit. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a III. B-sek testnevelés tagozatosok, a ZTE valamelyik szakosztályában sportolnak, s anyustyiban is különböznek az iskola többi tanulójától, hogy csaknem kétszer annyi a testnevelési órájuk száma, mint a többieknek. Dr. Dezső Lászlóné osztályfőnök ezt mondta a tábor létrejöttének előzményeiről és a kellemes öt napról: — Már korábban az volt a tervünk, hogy kilépünk a tanterv biztosította keretekből. Így került sor tavaly egy sítáborra, s a változatosság kedvéért most vízitáborozásra vágytunk. Tervünket támogatta és megvalósításában segített a megyei testnevelési és sporthivatal, s az is döntő volt, hogy a Kanizsa Bútorgyár sportegyesülete felkarolta elgondolásunkat. Rendelkezésünkre bocsátotta vízitelepét, kajakokat adott, használhattuk kondicionálótermét, s ami a legfontosabb: Héder István edző és társai szakoktatásban részesítették tanulóinkat. Naponta kétszer két órát foglalkoztunk a kajakozással, a nap többi részében figyelhettük a Kanizsa Bútorgyár kajakozóinak edzéseit, futballmeccseket játszottunk, elvégezte mindenki a saját sportága szerinti edzésfeladatokat ,s emellett folyt a vidám tábori élet. Sátrakban laktunk, ettünk — méghozzá jóízűen — saját főztünket. Tóth János testnevelőtanár véleménye: — Az osztály tanulói egyesületi sportolók, tehát eleve vonzódnak a testedzéshez. Külön örömet jelentett számukra, hogy alkalmuk nyílt megismerkedni egy számukra új sportág alapelemeivel, de mindezen túl abban látom e táborozás nagy jelentőségét, hogy a nagy leterheltség (tanulás ,edzés, emelt számú testnevelési óra) után, felszabadultan, kellemes körülmények között aktív pihenésben volt részük. Elismerésre méltó az osztály vezetői részéről az a kezdeményezés, hogy túl a tantervi lehetőségeken, több és változatosabb programot adjanak. Már a következő terv is kialakult: a sí- és vízitábor után újabb meglepetésben lesz részük szeptemberben az akkor már utolsó éves ságvárista testnevelés tagozatosoknak. (Gondi) Ismerkedés az alapokkal ZALAI HÍRLAP Tenisz A tenisz OB III. A-csoportjában a hét végén fejeződik be a tavaszi küzdelemsorozat. A rangfordulóban Nagykanizsán rendezik meg a csoportrangadót, a volt OB II-es Boglárlelle csapatát fogadja az II. Olajbányász SE férfi gárdája. A nagy érdeklődéssel várt találkozót holnap az Olajbányász Vár úti sporttelepén bonyolítják le, a kezdési idő: 9.00 óra. Röplabda Dunavarsány volt a házigazdája az Országos Serdülő Kupa döntőjének, amelyen a szaz legjobb magyar fiúcsapat vett részt. A ZTE együttese a negyedik helyet szerezte meg. A végeredmény: 1. Komép SC, 2. Kecskeméti SC, 3. Bp. Honvéd 4. ZTE, 5. Kazincbarcika, 6. V. Dózsa. Az egerszegi csapat tagjai: Koncsek Zoltán, Szekeres Attila, Cseh János, Cseh László, Horváth Sándor, Sümegi Péter, Németh Zsolt, Hardi Zsolt, Bankó László, Vörös Csaba, Vörös Károly, Novák László. Edző: Németh Lajos. 1983. június 17. Szakközépiskolában és szakmunkásképző intézetben végzett — lakatos, hegesztő, — esztergályos, — szerszámkészítő, — kőműves szakmunkásokat, magas kereseti lehetőséggel alkalmazunk. Jelentkezés: ZALAGÉP Bagod, főmérnöknél: 218 562 BAKA SÖJTÖR ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET a 14/1980. sz. (IX. 30) Bk. M. sz. rendelet alapján ötéves időtartamra SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE MEGHIRDETI az alábbi üzleteket. Söjtör 19. sz. élelmiszerbolt Söjtör 20. sz. élelmiszerbolt Szentkozmadombja 12. sz. vegyesbolt Söjtör 7. sz. III. oszt. melegkonyhás vendéglő Söjtör 8. sz. II. oszt. presszó Pusztaszentlászló 9. sz. III. oszt. italbolt szabadkasszás egységeket A 30/1981. (IX. 14.) MT rendelet alapján hároméves időtartamra a szövetkezet szállítási tevékenységét az SH 50—81 forgalmi rendszámú öttonnás IFA tehergépkocsival A versenytárgyalás időpontja: 1983. július 20-án, 14 óra. Helye: Bak, Válicka vendéglő. Pályázatok benyújtásának határideje: 1983. július 10. sr Amit a szövetkezet központjában kell leadni. Az érdeklődőknek felvilágosítást a szövetkezet főkönyvelője, illetve kereskedelmi osztályvezetője ad. 533 FIGYELEM! Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy vállalatunk AZ ARATÁSI MUNKÁK SEGÍTÉSÉRE 1983. JÚNIUS 30-IG KEDVEZMÉNYES GÉPÉRTÉKESÍTÉST TART! Bővebb felvilágosításért kérjük vállalatunk géposztályát megkeresni. AGROKER VÁLLALAT Zalaegerszeg, Zrínyi u. 83. sz. Telefon: 14-230. Telex: 33-232. 662 A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat FELVESZ zalaegerszegi, nagykanizsai, keszthelyi munkahelyekre: lakatos, hegesztő, ács-állványozó, kőműves, vasbetonszerelő, hidegburkoló, szigetelő, hőszigetelő, festő, villanyszerelő, bádogos szakmunkásokat. JELENTKEZÉS: Zalaegerszeg, Kossuth u. 11, munkaerőgazdálkodás, Nagykanizsa, Vár u. 6, főépítésvezetőség, Keszthely, Bondor J. u. 5, főépítésvezetőség: 218 287