Zalai Hírlap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-15 / 166. szám

8 Tegnap délelőtt a megyei pártszékházban bensőséges fin­­népség keretében dr. Csokona Sándor, a megyei pártbizott­ság titkára köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Szántó Györgyöt, a Zalaeger­szegi Ruhagyár vezérigazgató­ját, s adta át a megyei párt­­bizottság köszöntő levelét és ajándékát. Ezt követően dr. Szabó Imre, ipari miniszter­­helyettes és dr. Czerván Már­tonna, a Ruházatipari Dolgo­zók Szakszervezetének főtit­kára méltatta az ünnepelt Za­lában töltött 30 éves tevékeny­ségét és adta át a miniszté­rium, a szakszervezet ajándé­kát. Képünkön balról jobbra dr. Szabó Imre, dr. Csokona Sándor, Szántó György és dr. Czerván Mártonné. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: a felhőzet to­vábbra is gyakran változik, ké­sőbb egyre kevesebb lesz. Túlnyo­móan napos idő várható. Az észa­ki szél lassan mérséklődik A leg­magasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alkul. — Újabb mozgó ABC. A há­rom meglevő mozgó ABC mel­lé újabbat kap megyénk, pon­tosabban a keszthelyi Georgi­kon Áfész. A mozgóbolt meg­vásárlásához 900 ezer forinttal járul hozzá a Szövosz. Az ABC hét közben a kistelepü­léseket látja el megfelelő áru­val, aiét végén pedig a Bala­­ton-parti településeken időz meghatározott rend szerint. — Városismertetés. Július eleje óta minden hét keddjén 19 órakor városismertető elő­adást­ tartanak diafilmes illusztrálással, német nyelven Keszthelyen a színház klubjá­ban. A népszerű sorozaton alkalmanként közel félszáz németajkú turista ismerkedik Keszthely nevezetességeivel. — Forgalom fél szélesség­ben. A keszthelyi Széchenyi utcában épülő új ház szerke­zete elkészült, lebontották a toronydarut. Tegnaptól a Deák Ferenc utcáról a Fő tér felé fél szélességben felszabadítot­ták az úttestet a gépjárműfor­galom számára, de a várako­zást és a megállást táblák tiltják. — Helyreigazítás. A július 8-i lapszámunkban megjelent,­­ Az ellenőrzés nem bizalmat­lanság című írásunkban téves tájékoztatás miatt elírás tör­tént. Nem a KPM Közúti Igazgatóság volt pénzügyi osz­­­tályvezetője sikkasztott, ha­nem a Közúti Építő Vállalaté. (X) UTAZZON VELÜNK­­ AZ ORSZÁG KÖZEPÉBE! Kétnapos fesztivál 1983. augusztus 6—7-én. Pusztavacson, az ország geometriai közepén! Műsorok, szórakoztató programok, autósvetélkedők MINDKÉT NAP. Irodánk külön autóbuszokat indít a kétnapos rendezvényre. Elhelyezés kempingben, saját sátorban. Részvételi díj: (szállással, vacsorával): kb. 480,— Ft. Részletes felvilágosítás, jelentkezés: IBUSZ Utazási Iroda Zalaegerszeg, Kossuth u. 2. (A posta mellett) *4 — Elkészült az üzemépület. Zalaegerszegen a városgazdál­kodási vállalat telephelyén három és fél millió forint ér­tékben elkészült az új üzem­épület, amit a kertészeti és a tüzeléstechnikai részleg a na­pokban vett birtokba. — Pedagógus alkotótábor. Megnyílt Zala és Vas megye hagyományos közös alkotótá­bora 30 pedagógus képzőmű­vész részvételével a vonyarc­­vashegyi általános iskolában. A program július 23-ig tart a Tojáspor a Zalatejtől. A Zala megyei Tejipari Vállalat az elmúlt félévben fokozta a tojáspor termelést. Az első hat hónapban 1305 tonnát állítot­tak elő, 200 tonnával többet a tervezettnél. 1983. július 15. Péntek. HENRIK napja. A Nap kél 5.02, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 11.00, nyugszik 23.55 órakor.• Kilencven évvel ezelőtt, 1893. július 15-én született Szegeden, és 57 éves korá­ban, 1950-ben halt meg Hé­vízen Jáky József Kossuth­­-díjas mérnök, talajmecha­nikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. . 1913. Született: Schlasger Elza (1­944) a munkásmoz­galom harcosa. Az 1930-as évek elejétől Palesztinában élt, ahol a kommunista párt tagja lett. 1936 után hazatért T . J 'LE K O­Z­T­A­T­A Színházi napok Keszthelyen A keszthelyi hétvége bővelkedik színházi ese­ményekben. A műsor­­kínálatban valamennyi korosztály megtalálhat­ja az érdeklődésének megfelelő programot. Ma este fél hétkor a legfiatalabbakat várják a városi színházban, Csizmás kandúr cím­mel mutatja be műso­rát az Állami Bábszín­ház. Ugyancsak ma es­te a könnyűműfajt ked­velői tapsolhatnak Ko­vács Kati showjának. A szabadtéri színpadon 20.30 órakor kezdődő esten közreműködik Zorán Sztevanovity, az Univerzál és a Láma együttes. Holnap 20.30- kor a városi színház­ban az Egervári Esték programjából Tóth Ede: A falu rossza című népszínműve kerül be­mutatásra. Virágzudata: Pécsett Ritka látványt kínál a Pécsre kirándulóknak a város déli lejtőin most nyíló madárház. A vízesésre emlékezte­tő füzérben aláomló fe­hér virágú kúszónövény olyan dúsan virágzik, hogy alig látszik át. Az Itáliában őshonos nö­vény csak a napsütötte, sziklás lejtőket kedve­li, ezért hazánkban ke­vés helyen található, Pécsett azonban rend­kívül elterjedt növény­­nyé vált. Bemutató esküvői csokrokból Nemcsak a házasság­­kötés előtt álló meny­asszonyokat érdekel­heti, milyen esküvői csokrokat kínál nekik Zalaegerszegen a város­gazdálkodási vállalat virágkötészete. A szép virágokat kedvelők kö­zül bárki beiktathatja hétvégi programjába annak a kiállításnak a megtekintését, ami a városi tanács házasság­­kötő terme mellett, a klubteremben nyílik ma délután négy órakor, s holnap is egész nap lá­togatható. A vállalat és a Családi Intézet 30 menyasszonyi csokrot mutat be. Valamennyi élővirágból­, rózsából, szegfűből, gladiolusz­­ból, gerberából és vad­virágból készül. A kö­zönség szavazhat is a neki legjobban tetsző csokorra. Kertbarátoknak A növényvédelmi szol­gálat előrejelzése sze­rint mindinkább tarta­ni kell a lisztharmatot okozó gombáktól, a fer­tőzés jelei már mutat­koznak a szőlőn, az al­mán. A veszélyes gom­babetegség a zöldség­féléket — az uborkát és a dinnyét — sem kímé­li. Speciális, liszthar­mat elleni gombaölő­szerekkel kell sürgő­sen, még a kezdeti sza­kaszban beavatkozni a nagyobb baj megelőzé­se érdekében. Disco és meglepetés Szombaton este a Za­laegerszegi Állami Gaz­daság KISZ szervezete rendez táncos-zenés ösz­­szejövetelt a környék fiataljainak az andrás­­hidai Medosz klub­könyvtárban. A 19 óra­kor kezdődő és éjfélig tartó program főszerep­lője meglepetés. Róla csak annyit, játékos, tréfás vetélkedőt vezet a vállalkozó kedvűek részvételével. Térzene A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő zalaegerszegi honvédsé­gi fúvószenekar hétfőn, 17 órakor térzenét ad. A megyeszékhelyi Dísz­téren keringők, polkák, operett-betétek, jazz­­melódiák csendülnek fel. ügyeletes szolgáltatók Zalaegerszegen a Generál szervizhez for­dulhatnak a bajbajutott autósok, a szakma kis­iparosai közül Bezzegh János (Kossuth utca 27. Telephelye: Erdős u. 3.) tart ügyeletet. A Zala­­szentgrót környékén utazók Vastag Ferenc zalakoppányi (Petőfi 101.) szerelőt kereshetik fel. Nagykanizsán Má­­tai Béla Magyar u. 154/a.), Lentiben Takács János (Ságvári 33.) autószerelő lesz ügyele­tes. A megyeszékhelyen Lakatos Ferenc villany­­szerelő (Madách u. 18.) és Molnár Frigyes hű­tőgépszerelő (Hajnal u. 3/5.) tart ügyeletet. Len­tiben e szakmákban Cseke László (Kállai E. út 9.) és Fentős Tibor (Kállai u. 8/3.) kereshe­tő fel, Keszthelyen pe­dig Bereczki József (Béri B. u. 4/A.) és Ró­zsahegyi György (Ber­csényi u. 2.). A Balaton­­parti városban ügyele­tet tart Kőhalmi Géza (Georgikon u. 8.) rádió- és tv-műszerész és No­­vák Géza (Táncsics u. 3.) vízvezetékszerelő. Nagykanizsán a 11-319 telefonszámon hívható az általános hibabeje­lentő: víz-, gáz-, vil­lany, rádió és tévé, va­lamint antennaszerelést vállalnak, reggel 8-tól este 8-ig. A kisiparosok közül Tollár István RTV-szerelő (telefon: 11-911) és Bányai Tibor villanyszerelő (13-622) hívható. A városban a 8/16-os Deák tér 10. szám alatti gyógyszer­­tár tart hétvégi ügyele­tet. ZH HÉTVÉGE ZH ZALAI HÍRLAP 1983. júius 15. I11M5E jwprg GMM MPcf Öt országos szerv pályázata a szabadidős feltételek fejlesztésére összesen 4,6 millió forint támogatásban részesült a ta­valy első alkalommal kiírt la­kóterületi szabadidős pályázat résztvevőinek egynegyede —­69 kollektíva és intézmény. A sikert nem csupán e néhány adat, hanem a támogatásból azóta létrehozott közösségi lé­tesítmények tartalmas műkö­dése is igazolja. Ennek nyomán az idén már öt országos szerv — az ÁIB, a KISZ KB, a HNF Országos Tanácsa, a Szövosz és a TOT — vállalta a pályázat újbóli meghirdetését. Magánemberek csoportjaitól a tömegszerveze­tekig, a kluboktól az iskolá­kig és más intézményekig mindenki részt vehet, aki a kulturált közösségi szórakozás­­-művelődés, a sport és a tu­risztika, vagy a hagyományőr­zés feltételeinek fejlesztésén akar munkálkodna. Maximum 100 ezer forint erejéig mindazok a pályázók támogatást kapnak, akik na­gyobb részt önerőből, összefo­gással kívánják megalapozni egy-egy lakóhelyi, vagy intéz­ményi közösség szabadidő töl­tését, melyben önfenntartásra, önigazgatásra törekednek. Eh­hez ismertetniük kell céljaikat, elképzelésük lényegét és rövi­den jellemezni azt a környeze­tet is, amelyben élnek. Hogy a lehetőségek milyen tágak, annak érzékeltetésére hadd említsünk néhány, már létező gyakorlati példát. Egyik alföldi faluban szerény össze­gért kertészkedéshez földet és kistraktort bérelt egy csoport: munkájuk hasznából együtt utaznak, ebből fizetik az úszó­­tan­folyamra járó gyermekeik különbuszát Másutt — havi 30 forintos tagsági díjjal — fél­száz fős olvasókört alakítot­tak ott, ahol nincs könyvtár. Hasonló módon lakótelepi gyermek játszótermet, barkács­­szerelő- vagy szabó-varró mű­helyt alakítottak ki és tarta­nak fenn sokfelé. Nyáron, vagy hétvégékre olcsó szállá­sul szolgálnak — habszivacs matraccal, hálózsákkal — szá­mos városi, falusi vagy hegy­vidéki és tóparti közös ház át­alakított tetőterei, padlásai. A pályázatokat 1983. szep­tember 30-ig, a Zala megyei Tanács ifjúsági titkárához kell eljuttatni. Részletes tájékozta­tást és segítséget a megyei művelődési központok, a KISZ, a HNF és a szövetkezetek me­gyei szervei adnak. — L — Halálra ítélték a biztosítási gyilkosság vádlottját A debreceni megyei bíróság halálos ítéletet hirdetett a „biztosítási gyilkosság” néven ismert bűnügyben. A debrece­ni lakos Gombos Tibor, aki négy társával állt a bíróság előtt, már több alkalommal követett biztosítási csalást 1981. május 15-én feleségével együtt 15 évre szóló, 2 millió forint összegű, úgynevezett rizikó-biztosítást kötött Jú­liusban Lengyelországba utaz­tak, ahol Gombos megölte az asszonyt, itthon pedig követel­te a biztosítótól az összeget A rendőrségi vizsgálat során ta­gadta az emberölést, a közve­tett bizonyítékok azonban el­lene szóltak. A bíróság előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntetté­ben, valamint jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzlet­szerűen elkövetett csalás bűn­tettében mondta ki bűnösnek és halmazati büntetésként ha­lálra és teljes vagyonelkob­zásra ítélte Gombos Tibor és védője enyhítésért fellebbezett Vági István-emlékbélyeg A Magyar Posta július 22-én Vági István — az 1925-ben alakult Magyarországi Szocia­lista Munkáspárt vezetője — születésének 100. évfordulója alkalmából, az Évfordulók­­-események ’83 sorozaton kie­iül 2 forintos bélyeget bocsát forgalomba SZOLGÁLTATÁS Bölcsőde felújítás Keszthely négy bölcsődéje közül kettőnek a felújítását, illetve karbantartását tervez­ték a nyárra. A Galamb utcai intézményben a munkát a tervek szerint augusztus közepére befejezik, addig a Gagarin utcai és a Rákóczi téri bölcsődékben he­lyezik el a gyermekeket. A Kossuth utcai bölcsődében a festést és a nagytakarítást augusztus első felében végzik el. A szülőkkel történt előzetes egyeztetés szerint a családi nyaralással „összevág” az idő­pont, de ha szükséges, a többi bölcsődében fogadják az apró­ságokat. Keszthelyi társulás melléktermék és hulladék hasznosítására Július elsejétől új társulás, a keszthelyi székhelyű Műsza­ki Fejlesztési Vállalat kezdte meg működését, amelynek tagjai az Állami Fejlesztési Bank, a Keszthelyi Agrártu­dományi Egyetem és a BOS­­COOP Agráripari Közös Vál­lalat A társulás tevékenységi kö­re kiterjed a környezetre ká­ros, vagy gazdaságtalanul hasznosított hulladékok, nö­vénytermesztési és állatte­nyésztési melléktermékek fel­­használására irányuló tudo­mányos kutatások végzésére és az eredmények gyakorlati alkalmazásához szükséges fel­tételek megteremtésére, a hasznosítható termékek, vala­mint technológiák elterjeszté­sére, kemikáliák nélküli nö­vényi és állati termékek elő­állítására, az úgynevezett bio­termékek bevezetésére a me­zőgazdasági termelésbe. A társulat kezdetben a ren­delkezésre álló 10 millió fo­rinttal gazdálkodva segíti, tá­mogatja a termelést korszerű­sítő ötletek, találmányok meg­valósítását, az újdonságok be­vezetését, alkalmazását, elter­jesztését Olyan széles körűen, sokol­dalúan alkalmazható termék­sor előállítására vállalkoznak, — elsősorban kisüzemi mére­tekben —, amelyek jelenleg hiányoznak a mezőgazdasági kínálatból, ráadásul exportki­látásaik is kedvezőért. Kilátás a Becehegyről. E tájkép egyike annak a közel félszáznak, amelyet Mikus Gyula, Keszthelyen élő festőművész mutat be Tapolcán, a tóparti ifjúsági házban. A 78 éves fes­tő régebbi és újabb alkotásait Udvardy Erzsébet Kiváló Művész ajánlotta a hétfői meg­nyitón az érdeklődők figyelmébe. A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Főszerkesztő-helyettes: Hári Sándor. Szer­kesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575 — 79. Titkár­ság: 12-581, 11-597, (Nyomdai ügyelet: 13-551). — Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke u. 4. Telefon: 11-150. — 8360 Keszthely, Kossuth u. 33. Telefon: 12-360. — Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Kiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-580. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: 1 hó­napra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. — Zalai Nyomda, 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. L Telefon: 13-550. — ISSN 0133—0500. Index: 25-011.

Next