Zalai Hírlap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-02 / 181. szám

1983. augusztus 1 Nem árt a felfrissítés Ki minek mestere? — az egerszegi Alugépben A „Ki minek mestere?” szakmai vetélkedőknek már régi hagyományai vannak: évről— évre megrendezik e versenyeket, hogy egy-egy szakmában a fiatalok összemérhessék mesterségbeli tudásukat. Előbb vállalati, majd területi, végül országos szinten vetélkednek a legjobbak, hogy eldöntsék, ki, a mester. A zalaegerszegi Alumínium- ipari Gépgyárban is évente indul a verseny, két éve a marósok, tavaly a lakatosok, az idén pedig az esztergályosok bizonyítják rátermettségüket. — Tizenöten jelentkeztünk a megméretésre — kezdi Zalat ,nai Tibor. — Azt hiszem nagyjából egyforma eséllyel indulunk, hiszen életkorban, gyakorlatban közel állunk egymáshoz. Így megjósolni a verseny előtt, hogy kik lesznek, helyezettek, szinte lehetetlen. Persze a győzelem jó dolog, de talán nem is olyan fontos. A lényeg az, hogy időnként mód van a tanultak felfrissítésére. Ilyenkor az ember átlapozgatja a szakmai könyveket, amit egyébként nem biztos, hogy megtenne. S felkészülés közben jön rá, hogy mi az, amit elfe- lejtett, mivel kell behatóbban foglalkozni, vagy mit kell pótolnia. — Valóban úgy járja a szólás, hogy a részvétel a fontos és nem a győzelem, de magában ezt senki nem veszi komolyan. Mindenki győzni akar. Vagy mégsem? — Dehogynem, — vágja rá Pais László. — Csakhogy ez nem jelent különösebbet, ha itt az élen végez valaki. Igaz, részt vehet a területi, vagy az orszá- gos versenyen, tovább bizonyíthat, de minden csoda há , rom nanig tart. Könnyen elfe-lejtik, ki milyen eredményt ért el. A hétköznapokon végzett munka sokkal inkább számít, mint egy versenyen elért helyezés, bár az sem utolsó dolog. Ezzel nem lesz nagyobb a tekintélye a győztesnek, legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt igazolják. — Szóval nem népszerű? — Nem, erről szó sincs — rázza fejét Kalamár Zoltán. — Ha népszerűtlen lenne, akkor nem indulna senki, csakhogy előny nem sok van belőle. Inkább mindenki úgy van vele, saját magának akarja bizonyítani, hogy jó szakember és nem másoknak. — A régebbi szakmunkások nincsenek előnyben a fiatalabbakkell *. — Nincsenek. Ugyanis két korcsoportban folyik a verseny. Az elsőben azok vannak, akik már öt évnél régebben szakmunkások, a másodikban azok, akik még nem töltöttek el öt évet szakmunkásként. Egyébként mind a két társaságból az első jut tovább a területi döntőre. — S milyen színvonalat várnak a versenytől? — Szerintem nem lesz nehéz — válaszolja Zalatnai Tibor. — Olyan gyakorlati feladatot kapunk, amely egy átlagos egyetemes esztergagépen célszerszámok nélkül megoldható. De nem is ez a dolog nehezebb fele, hanem az elmélet. Ez három részből áll. Az első a szakmai ismeretek, amiben egy kis matematika is van, aztán a munkavédelmi és a politikai totó. Itt kell inkább odafigyelni, mert ezekben a dolgokban kisebb a rutinunk. — Ez a verseny jó alap lehet ahhoz, hogy elnyerjék a Szakma ifjú mestere címet. Pályáznál rá? — Az nem olyan egyszerű — gondolkodik el Pais László. — Én már nyertem ilyen címet, voltam kiváló dolgozó is, de az utóbbihoz talán kevesebb erőfeszítés kell. Ahhoz, hogy ezt a címet elnyerje valaki, sok mindennek össze kell jönni. Nem csak azt nézik, hogy ki mennyire dolgozik, hanem a viselkedését, a kollektívában végzett munkáját, a politikai tevékenységet meg sok egybet. Persze az ember igyekszik ... Végülis a verseny nem volt izgalommentes. A gyakorlati feladat a fröccsöntő gépekhez való dugattyú rúd elkészítése, ha nem is a lehető legnehezebb lecke volt az indulóknak, de precíz és pontos munkát követelt, s szorított az idő is. Aztán az elmélet is alaposan megdolgoztatta a résztvevőket. Közülük hatan dobogóra kerültek, de a többiek sem tartották haszontalanul elfecsérelt időnek a felkészülést. Az öt évnél régebbi szakos munkások versenyében első lett Pals László, második Gyurtasi Sándor, a harmadik Szabó György. Az öt évnél kevesebb időt a szakmában töltötteknél Juhász János győzött, Horváth V. László és Horváth IV. László előtt Meixner Zoltán Pals László a versenydarabot készíti (Arany Gábor felvétele) Újabb agrokémiai telepek épülnek Korábban a mezőgazdaságban használt vegyszereknek nem egyszer az ötöde is tönkrement azért, mert hiányoztak a tárolók. A veszteségek csökkentésére országszerte hozzáláttak az agrokémiai telepek hálózatának kiépítéséhez. A MÉM összesítése szerint eddig 30 létesítmény készült el, a korszerű tárolókban gépesítették az anyagmozgatást, és gondoskodtak a vegyi anyagok helyes kezeléséről. A kedvező tapasztalatok alapján 12 helyen építenek újabb telepeket, ezek egy része még az idén elkészül. Megyénkben Lentiben már előrehaladott állapotban van a társulásban létesülő agrokémiai centrum építése, Új udvaron a kanizsai gazdaságok telepének pedig földmunkáit végzik. A telepeket a legtöbb esetben a környező gazdaságok és a forgalmazó vállalatok összefogásával hozták létre. A beruházási költség ugyanis elég magas, esetenként eléri a 60 —80 millió forintot, s ez egyegy üzem anyagi erejét meghaladná. A tárolókhoz vasúti vágány, illetve közúti hálózat vezet,és így az anyagok beszállítása és szétosztása nem okoz gondot. A legújabb adatok szerint a mezőgazdaság területének már csaknem 30 százaléka tartozik valamelyik agrokémiai társuláshoz, a létesítmények befogadóképessége azonban egyelőre még szűkös, és közvetlenül a terület 10 százalékát tudják ellátni. A további készletet a megyei Agroker-telepekről, illetve a műtrágyagyárakból fuvarozzák a gazdaságokba az agrokémiai központok közvetítésével. A központok ráfizetéssel működnének, ha csak a műtrágya készletezésével foglalkoznának. Ezért a jövedelmezőséget szolgáltatásokkal javítják, szállításra és rakodásra vállalkoznak, megrendelésre elvégzik a vegyszeres kezeléseket, szaktanácsot adnak. Több helyen egyéb feladatokat is ellátnak, például olajat tárolnak, vagy betont állítanak elő. Az újabb gyakorlat szerint a telepek beruházási programját több szakaszban valósítják meg, így már az első egy-két évben hasznosíthatják az épületeket és az elsőként beszerzett gépeket. Később — anyagi lehetőségek ismeretében — újabb helyi fejlesztéseket végeznek, kiegészítve a létesítményt például szolgáltató részleggel és a korszerű laboratóriummal. (MTI) ZALAI HÍRLAP Pirulák és piros tojás Egy brigád az egészségügyből A GYÓGYÍTÁS, az ápolás úgy látszik olyan dolog, ami vérévé válik az embernek. Legalábbis erre kell gondolni, amikor Pózván a zalaegerszegi kórház kettes pulmonológiai osztályán a dr. Hamburger Jenő szocialista brigáddal ismerkedünk. Az orvosokból, ápolónővérekből adminisztrációból, takarítónőkből álló brigád három éve, megalakulása óta próbálkozik azzal, hogy kötelességein túl is nyújtson valamit a betegeknek. — Nem könnyű az egészségügyben brigádvállalásokat megfogalmazni — kezdi dr. Szalay György osztályvezető főorvos. — Hiszen nálunk nem lehet a teljesítményt időben vagy méterben mérni. S mit vállaljunk? Azt, hogy jobban gyógyítunk? Ez kötelesség. Vagy hogy kedvesebbek leszünk a beteggel? Az épp úgy elvárható mindenkitől. De egy kis idő után csak megtaláltuk azokat a sajátos formákat, amikkel mi is tovább javíthatjuk a betegellátás színvonalát. Hogy mik ezek a sajátosságok? Hóbor Jánosné, osztályvezető főnővér kezdi a felsorolást, de előtte még megállítjuk egy szóra, a köpenyén ugyanis ott díszült egy kis felirat: Anci nővér. S, ha másra néz az ember, ugyanúgy, Marika nővér, Ica nővér. — Általában idős betegekkel van dolgunk, akik hamar elfelejtik a nővérek nevét. Nos, így csak egy pillantás, s máris meg tudják szólítani az embert — indokol Marika nővér. Hasonló apró figyelmességekkel veszik körül a betegeket Például számon tartják, hogy egy nővér kísérjen végig egy beteget, attól a perctől, hogy belép a kórházba, egészen a gyógyulásig. Ez nemcsak a beteg szempontjából fontos, aki már az első napon legalább egy ismerős arcra számíthat az idegen kórházban, de bizonyára a nővérek tapasztalatait gazdagítja, ha folyamatában kísérik figyelemmel egy-egy beteg állapotát. ELŐKERÜL A BRIGÁDNAPLÓ, Verebi Imréné nővér, aki brigádvezető helyettes és szakszervezeti bizalmi, lapozgat benne. A brigádvezető, dr. Tóth Mária egyébként, éppen Nagykanizsán helyettesíti szabadságon levő kollégáját. Ahogy kinyitjuk a naplót, megelevendik a brigádélet. — Nőnap! — szól az egyik nővér. — Két „fiúnk” van az egész brigádban a beteghordó, meg a főorvos. De azért mindig van itt nőnapi ünnepség. Gondolnak a betegekre is. Nőnapon szép kis kártyát kapnak a hölgyek, s mellé kis virágcsokrot, s a nyuszi sem kerüli el a pulmonológiát. Húsvétkor a gyógyszerek mellett minden beteg piros tojást is talál az éjjeli szekrényén. S a karácsony? Aki kórházban kénytelen tölteni ezt az ünnepet, kis ajándékot kap. Az évközben összegyűlt brigádpénzből éppen futja. Ezekért az apró örömökért elsősorban Kardos Józsefnét illeti a köszönet a brigádból. — AHOL LEHET és tudjuk, nevelni is megpróbáljuk a betegeket. Itt, ahol tüdőbetegségekkel küzdünk, különösen fontos a dohányzás elleni propaganda, s nem egy esetben hatásos is. A helyes táplálkozásra nevelés, vagy éppen a fogápolás is fontos. Sajnos, még most is sok betegünk érkezik a kórházba fogkefe, fogkrém nélkül. De nagyon sokan már azzal távoznak. • — Vagy éppen foggal — szól közbe Laposa Ilona nővér, aki egyébként szép versmondásáról híres, hiszen már több versenyen, fesztiválon szerepelt eredményesen. Szóval az sem ritka eset, ugyanis helyben fogászat is működik. Tovább lapozunk a brigádnaplóban, esküvői felvételek, gügyögő csöppségek képe tudósít arról, a brigádtagok családi eseményei sem hagyják hidegen a társakat. Nyugdíjas és kismamatalálkozók, hangulatos brigádösszejövetelek, úti élménybeszámolók pillanatait őrzik a fényképek. — IGAZÁN Jó itt a hangulat — mondják. — Nagyobb munkáknál mindig ott vagyunk segíteni egymásnak, de az örömünket is megosztjuk. Családi kirándulásokat szervezünk és sokszor egy jobb könyv kézről-kézre jár végig az osztályon. Még az ízlésnevelésre is marad idő. Korábban nem volt ritka, hogy a betegek holdfényes szarvasbőgést hímeztek unaloműzőnek. Nos a nővérek, akik maguk is szívesen foglalkoznak hímzéssel, előre nyomott, motíva indű kézimunkákat hoznak nekik, fonalat vásárolnak számukra. S, hogy ők maguk a brigád tagjai, hogy hímeznek, arról is meggyőződhettünk a közelmúltban, a zalaegerszegi egészségügyi klubban rendezett bemutatón. A hímzőkor anyagának nagy része épp e brigád tagjainak türelmes kezét dicsérte. A szakkör vezetője pedig nem más, mint a főnővér. Társadalmi munkát a három műszak miatt csak részletekben tud végezni a brigád, de így is takarítottak háromszáz órányit az osztály festésekor, patronálnak három cigánycsaládot, támogatják az öregek napközi otthonát, s a pózvai gyermekotthont. Hogy egy közösség milyen, azt jól érzékelteti az is, hogyan fogadja az új társat. Dr. Vecsey Zsuzsa medikusként került először kapcsolatba az osztállyal, s mikor eldőlt, hogy tüdőgyógyász lesz, már ide kérte magát. Most a szakvizsga előtt állva idézgeti a négy évvel ezelőtti eseményeket. — FRISS DIPLOMÁSKÉNT az ember egy idegen osztályon, ahol nem ismeri még a napi gyakorlatot sem, nagyon rászorul a segítségre. Ilyenkor egy tapasztalt, segítőkész idősebb nővér, kolléga kincset ér. S én találtam itt, nem is egyet. Magyar Hajnalka Nem mindenható alelnök Ki dönt a tsz-ek beruházásairól? Talán sohasem voltak olyan nehezen előteremthetőek a fejlesztésre, beruházásra szánt forintok a tsz-ekben, mint napjainkban. Ezért nagyon fontos, hogy a szűkös források felhasználásról kik és milyen szempontok alapján döntenek. A Szövetkezeti Kutató Intézetben a közelmúltban fejeződött be egy úgynevezett reagálás-vizsgálat, amelynek a beruházási döntések alkották az egyik részterületét. Ennek legfontosabb tanulságairól érdeklődtünk dr. Kapronczay István tudományos munkatárstól. , , Vannak, akik még ma is mindenhatónak vélik az elnököket a beruházási döntések tekintetében. Valóban így van ez? — A vizsgált tsz-ek mintegy húsz százalékánál még valóban az elnök egyszemélyi beruházási döntései a jellemzőek, s ezeket nem ellenőrzik megnyugtatóan. E vezetők elég makacsul ragaszkodnak a saját elképzelésükhöz. Annak ellenére, hogy nem egy alkalommal be tudták bizonyítani a maguk igazát, nem támogathatjuk az ilyen gyakorlatot, mivel súlyos összegekről van szó, az ilyen döntéseknél mindig nagyobb a tévedés lehető-s sége. Egyébként még e helyetken is túlzás volna az elnökök mindenhatóságáról beszélni, hiszen a szakvezetésnek a pénzügyi, technikai, technológiai gondok feltárásával, hangoztatásával módjuk, lehetőségük van a téves, vagy elsietett döntések halasztására, esetleg a hatálytalanítás kikényszerítésére. A többi helyen még a látszat sem igazolta a vélt elnöki mindenhatóság nimbuszát, mert a felső vezetői csoport dönt valójában, a szakvezetés véleményétől többékevésbé befolyásolva. Ezért egy szűkebb kör elhatározásaiban is megjelenhet egy tágabb kollektíva elképzelése. — A többé-kevésbé megfogalmazásban mintha az is benne rejlene: nem mindig Miképp és milyen mértékben juthatnak érvényre az alulról jövő beruházási javaslatok? Van ennek valamilyen intézményes csatornája a tsz-ekben? — Az önelszámoló egységekkel (ágazatokkal, főágazatokkal, üzemekkel) rendelkező tsz-ekben igen. E részlegek ugyanis fejlesztési terveket készítenek, megfogalmazzák az igényeiket, s e terveket annak rendjelmódja szerint benyújtják, a szövetkezet vezetésének. Ezután bontakozik ki az alkumechanizmus az igényeket egyeztető vezetővel, többnyire az elnökhelyettessel vagy a főkönyvelővel. Ennek során alakul ki az a beruházási koncepció, amely alapul szolgál az elnök, illetve a ve-zetői csoport beruházási elha- tározásaihoz... Azokban a tsz-ekben, amelyekben nincsenek önelszámoló egységek többnyirehiányoznak az ilyen intézményes csatornák. Ezért — a kivételes esetektől eltekintve — sok életrevaló ötlet, beruházási tevékenység elvész a belső kapcsolatok útvesztői- ben. — S mi a helyzet a leg- szélesebb tsz-közvélemény, a tsz.-tagság véleményével, jajvaslataival? Kimutatható-e az érdekeltségük, részt vesz-nek-e a beruházásokkal kapcsolatos döntések kimunkálásában? — Sajnos, a legtöbb tsz köz-, illetve küldöttgyűlésén a tagság csak elnagyolt tájékoztatást kap a fejlesztésekről. Inkább csak a beruházások pénzügyi hátterét ismertetik velük (mennyi fejlesztési alap képződött az amortizációból, a nyereségből és egyéb forrásokból, mit használnak fel ebből hiteltörlesztésre, beruházásra stb.), de nem igénylik az érdemi véleményüket. Magyarázatban persze nincs hiány. Az egyik tsz-vezető például azt emlegette, hogy minden beruházás több-kevesebb bizonytalansági tényezőt rejt magában. Az ilyen érvelés azonban nem meggyőző... A tsz-ek kisebb felében viszont kellő tájékoztatást kap a tagság, itt szemmel láthatóan szeretnék megnyerni őket az ügynek. E helyeken valóban érvényesül a tagság érdekeltsége. Sajnos, mégis rendkívül ritka e fórumokon a termelő beruházásokkal kapcsolatos érdemi vita. Csak egyetlen ilyen esettel találkoztam: a tagok egy hűtőház felépítésére tettek javaslatot Ez a hűtőház egyébként később a tsz legjövedelmezőbb üzemévé vált. .. Más a helyzet, ha a tagság élet- és munkakörülményeire közvetlenül kiható szociális, konmunális jellegű beruházások kerülnek szóba. Amikor például arról kell dönteni, épüljön-e öltöző az állattartó telepen, kerüljön-e szivattyú a kút mellé, korszerűsítsék-e a magtárt, hiszen azt a háztáji is igényelné, és így tovább. Ilyenkor sokkal aktívabb a tsz-közvélemény. Sőt, a fejlesztések tekintélyes részét alulról kezdeményezik. Általában nem kerülnek sokba, illetve túl sokba, s a szövetkezetek vezetői nem igen szoktak kitérni a megvalósítás elől. Visszatérve alapkérdésünkre, megállapítottuk: az elnökök mindenhatóságáról alkotott felfogások tehát nem helytállóak, mindenhatóságra törekedni nem is kívánatos. Azt jelentené ez, hogy az elnököknek nincs kiemelkedő szerepük a beruházási döntésekben? — Természetesen van, hiszen mégiscsak ők az első számú vezetők. Találkoztam olyan elnökökkel, akik szinte kényszerítik a vezetőség tagjait a vélemény-nyilvánításra, s érdemi állásfoglalást várnak a tagságtól is. Nyilván abból a megfontolásból, hogy így a saját vezetői munkájukhoz nyernek hathatós támogatást. Nem lehet kétséges, hogy mi az ilyen vezetői magatartást ösztönözzük, hiszen ahol így döntenek a sok pénzt igénylő beruházásokról, ott lényegesen kevesebb a tévedés, a melléfogás. Botos Károly A kisebb boltokban is legyen A bébiételek forgalmazását vizsgálták Az üzletek áruválasztékában nem tükröződik az élelmiszeripar gazdag bébiétel-kínálata. A Kecskeméti Konzervgyár korszerű üzemében teljes választékot gyártanak bébiételekből, 25 féle készítményt adhatnak a kereskedelemnek, ám ennek csak töredéke kerül az üzletek pultjaira Különösen a kisebb boltokban szegényes a választék. Ezt állapította meg az Országos Kereskedelmi Fel- | j ügyelőség gyorsvizsgálata, s amellyel a bébiételek forgat- j l mazását ellenőrizték. , A gyártás és a forgalmazás közötti ellentmondás — a vizsgálat szerint — elsősorban az új áruforgalom szervezési hiányosságaira és a nem megfellelő propagandára vezethető vissza. A bébiételeket és -italokat a gyár 12 darabos zsugorfóliával összefogott egységcsomagokban szállítja, a nagykereskedelmi vállalatok — felmerülő többletköltségekre hivatkozva — a gyári csomagolást rendszerint nem bontják meg, emiatt a kisebb boltokban, ahol szűkös a hely, nem mutathatják be a teljes választékot. A kereskedelmi felügyelőség felhívja a nagykereskedelmi vállalatok figyelmét: keressék a lehetőségeket, hogyan lehetne javítani a kisebb boltok ellátását. Javasolja, hogy a jövőben több plakáton, szórólapon, tájékoztató füzetekben ismertessék a bébiételeket. (MTI)