Zalai Hírlap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
to Autócross Szabó triplázott, a kanizsai Szekeres meglepetést okozott Tízezer nézőt csalogatott a nagykanizsai Csónakázó-tó melletti autócross pályára hétfőn a Kanizsa Sörgyár SE autós szakosztálya által rendezett országos bajnoki 1. és 2. osztályú, idénynyitó verseny. 23 szakosztály 101 versenyzőjére nagy technikai felkészültséget igénylő, 850 méter hosszú, körpálya várt. Gyakran jártak a traktorok, hogy kivontassák az elrom- , lőtt autókat. A tavalyi bajnok Nagy Sándor, a cél előtt 80 méterrel esett ki a középfutamból motorhiba miatt. A válogatott, tavalyi bronzérmes Radák Sándor — bár géposzálybajnokságot és egy pontokat érő 5. helyezést szerzett csapatának, a rendező sörgyárnak — szintén a kocsijára panaszkodott: az éjszakai szerelés után sem működött rendesen a sebességváltója. Remekelt, s triplázott a Csepel Autó VSE első osztályú autósa. Szabó Péter, a város harmadik autócross versenyén harmadszor állhatott a dobogó legfelső fokára , ezúttal a győztes csapat tagjaként is. A másodosztály abszolút győztese a helyi Árémsz SE most leigazolt, élete első viadalán induló vezetője, Szekeres Sándor lett. — Korábban ügyességi versenyeken indultam, aztán meggyőztek, hogy próbálkozzam crossal is. El sem akarom hinni, hogy sikerült a győzelem — mondta az autószerelő kisiparos fiatalember, amikor nyakában a babérkoszorúvá kiszabadult a gratulálok gyűrűjéből. — Azt mondják, hogy jól taktikáztam, de szerintem sokkal többet jelentett, hogy a többiekkel ellentétben nem strapáltam le már az első futamokban a kocsimat, inkább kíméletesen vezettem. Eredmények: 1. osztály. Abszolút: 1. Szabó Péter (Csepel Autó VSE), 2. Darázs Antal (10. sz. Volán Szeged), 3. Gubala Pál (Buják SK), 1. géposztály (1600 köbcentiméterig) : 1. Radák Sándor (Kanizsa Sörgyár), 2. Szabó András (XI. sz. Autójavító Szeged), 3. Darázs Ferenc (Kanizsa Sörgyár), 7. géposztály (1600 felett): 1. Szabó Péter, 2. Darázs Antal, 3. Gubala Pál. Csapat: 1. Csepel Autó, 2. 11. sz. Autójavító Szeged. 3. Kanizsa Sörgyár. 2. osztály. Abszolút: 1. Szekeres Sándor (Kanizsa Áfémsz), 2. Glázer János (Csepel Autó VSE), 3. Biel Árpád (Főtaxi SC). 1. géposztály: 1. Szekeres Sándor, 2. Biel Árpád, 3. Kiss György (MHSZ Esztergom), 2. géposztály: 1. Glázer János, 2. Király Antal (11. sz. Autójavító Szeged), 3. Lujkó Sándor (Dózsa Mgtsz Dömsöd). Csapat: 1. MHSZ Esztergom, 2. Túrkeve, 3. Csepel Autó. Porfelhőben a kanyarból kijövő kocsik. (Soproni Tibor felvétele) Sakk OB I Listavezető a ZTE női csapata Bp. Spartacus—ZTE 8:5 ( értékelendő) Zalaegerszeg, férfi mérkőzés. A tavalyi bajnok és Európa-kupa győztes fővárosi csapat ellen dicséretesen helytálltak a ZTE sakkozói Sokáig fej-fej mellett alakultak az eredmények, a vendégek csak a hajrában húztak el három ponttal, az értékelendő játszmában győzelmi eséllyel rendelkeznek az egerszegiek, így mód van a szépítésre. ZTE—Bp. Spartacus 1,5:0,5 Zalaegerszeg, női mérkőzés. A harmadik helyen álló szövetkezetiek legyőzésével újabb értékes pontokat szereztek az egerszegiek, s a 7. forduló után az élen állnak. A bajnokság állása. Férfiak: Bp. Spartacus 70 (1), MTK-VM 61 (2), Bp. Honvéd 56,5 (1), Dutép SC 55,5 (2), Vasas SC 55, Szolnoki Mezőgép SE 54, Volán SC 53,5 Statisztika PSC 42 (1), Tipográfia TE 41,5 (1), ZTE 40,5 (1), PMSC 40,5, H. Meresztev SE 37,5 (1), Tungsram SC 37, DUSE 36 pont. Nők: ZTE 12,5 MTK-VM 12, Dutép SC 9, Bp. Spartacus 8,5, Törekvés SE 8 (2), Vasas SC 7,5, Utasellátó SC 6,5, Péti MTE 6 (2), Statisztika PSC 6, Bp. Honvéd 5,5 Volán SC 5 (2), DUSE 4 (2), H. Meresztev SE 3, Szolnoki Mezőgép SE 0,5 pont. A bécsi nemzetközi sakktornán, az ifjúságiak mezőnyében a második helyet Portiscsi Gábor, a ZTE versenyzője szerezte meg 7 ponttal. Az első helyen is magyar versenyző, Pálkövi Gábor végzett, aki 8 pontot gyűjtött. Kosárlabda SÁÉV-ZTE 86-74 (46-45) Kaposvár, 300 néző. Jv.: Elmaujer, Szabó IV. Férfi mérkőzés a Felszabadulási Kupáért. SÁÉV: Kostenczky (6), Gosztony (24), Monok (19), Juhos (3), Gálosi (16). Csere: Dér (2), Magyar (8), Nagy (—), Czimbalek (—). Edző - Simon Károly. ZTE: Farkas (6), Rajmon (19), Földes (18), Bodrogi (12), Húsz (10). Csere: Szűcs E. (2), Kóbor (6), Világos (6). Edző: ifj. Gyimesi János. A ZTE teljes ifjúsági csapatát szerepeltette a mérkőzésen, ennek ellenére nyílt volt az első félidő. A II. játékrészben az egerszegiek megtorpanását jól használta ki a hazai együttes, s a ZTE a hátrányt már nem tudta ledolgozni. Jók: Gosztonyi, Gálosi, illetve Földesi, Bodrogi. MÁV NTL— Soproni VSE 83-62 (38-30) Sopron, Vasutas-csarnok, 150 néző. Jv.: Sass, Török. NB II-es női mérkőzés. MÁV NTE: Fuiszné (17), Fehér (8), Simonné Kránicz (23), Kovács (19), Gyarmati (10). Csere: Gerenccsér (4), Simon (2). Edző: Gábor Erzsébet. Változatos, jó iramú és színvonalas játékot hozott a rangadó. A listavezető kanizsaák jól felkészültek a találkozóra, minden tekintetben felülmúlták a 2. helyen, álló soproniakat és nagy lépést tettek az NB I felé. Jók: Simonné Kránicz, Kovács, Gyarmati, Gerencsér. Soproni FÁK—MÁV NTE 95-75 (50-31) Sopron, 100 néző. Jv.: Major, Kaczor. NB II-es férfi mérkőzés. MÁV NTE: Kudecz (4), Lovkó (20), Simon (28), Forrai (—), Tóth (—). Csere: Vágvölgyi (21), Horváth (2), Silló (—), Húsz (—). Edző: Vágvölgyi Tamás. A találkozó elején jelentős előnyre tettek szert a hazaiak. Jó: Lovkó. Z. Volán MTE—Csornai SE 75-62 (35-30) Csorna, 100 néző. Jv.: Varga, Herczeg. NB II-es női mérkőzés. Z. VOLÁN MTE: Belső (10), Szabó (2), Némethné (30), Baki (7), Krebsz (2). Csere: Selmeczi (8), Somogyi (6), Gombos (6), Kiss (4), Barabás (7). Edző: Horváth Jenő. Könnyű, biztos győzelem. Jók: Belső, Szabóné, Némethné. ZALAI HÍRLAP Területi bajnokság Három pont H. Katona SE—Győri Dózsa 3-0 (1-0) Zalaegerszeg, Dózsa pálya, KV néző. Jv.: Iliás. H. KATONA SE: Huszár — Balhási, Kiss T., Hóbár, Vadász — Kaszás, Ballai (Kraft), Kocsis — Németh (Kém), Kiss G., Csíki. Edző: Gáspár Géza. Gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat: a 10. percben Kocsis indításából Ballai a jobb sarokba lőtt. 1-0. Szünetig biztosan tartotta előnyét a Katona SE, utána újabb gólok következtek: az 53. percben Ballai jó cselekkel tisztára játszotta magát, s ügyesen a hálóba nyeste a labdát. 2-0. A 65. percben Kéri beadásából Kiss G. növelte a gólok számát, 3-0. Minden csapatrészében jobb volt az egerszegi együttes, megérdemelten nyert, megerősítette helyzetét az élcsoportban. Jók: Ballai, Kiss T., Hóbár. MÁV NTF—MÁV DAC 2-2 (2-2) Győr, 400 néző. Jv.: Kovács V. MÁV NTE: Szalai — Ifjovics, Puskás, Csányi, Felső — Raffa (Szabolics), Kene, Mózsi — Bocskor, Jakabfi, Németh. Edző: Németh Lajos. A második percben vezetést szerzett a MÁV NTE: Bocskor jobb oldali beadása után a védőkről lepattanó labdát Mózsi három lépésről vágta a léc alá, 1-0. A 11. percben Mózsi bal oldali szögletét a berobbanó Bocskor az ötösről fejelte a felső sarokba, 2-0. A hazaiak a 25. percben szépítettek, egy jobb oldali támadást követően Sípos, közelről lőtt a hálóba, 2-1. A 44. percben a sípszót váró vendégvédők között Molnár lépett ki és közelről a hálóba lőtt, 2-2. A tartalékosan felálló kanizsaiak a mérkőzés elején meglepték a hazaiakat, gyorsan kétgólos előnyt szereztek. Később fellőttek a győriek és még a félidő befejezése előtt sikerült egyenlíteniük. Fordulás után jobbára a hazaiak támadtak többet, de a MÁV NTE jól védekezett. Jók: Szalai, Mózsi, Bocskor, Németh. Ifjúsági: MÁV DAC— MÁV NTE 2-0. További eredmények: Ajkai A.— Bauxitbányász 1-2, Kőszeg—Ajkai B. 0-1, Zirc-Dudar—MOTIM TE 2-2, Répcelak—Kapuvár 0-4, Péti MTE—Soproni P. 1-1, Sárvár—Saharia 2-2, Vámalota—Fűzfő 1-0. Megyei bajnokság Leszakadt a Lenti TE Z. Volán MTE—Zalatej I 3-1 (1-1) Andráshida, 100 néző. Jv.: Molnár , L. Z. VOLÁN MTE: Borsos — Simon, Tuboly, Magdics, Paizs — Horváth T., Odor, Nadir — Vincze, Horváth Zs., Borbély (Bálizs). Edző: Sípos Kálmán. ZALATEJ: Nyúl — Horváth I., Németh N., Déri, Dokién — Simán, Péntek, Varga — Németh I., Kocsis, Tamási. Edző: Németh Ferenc. Kiegyenlített első félidő után a Volán felülkerekedett. A 63. percben Dokién kiállítva. Góllövők: Bálizs, Nadir, Horváth Zs., illetve Varga. Jók: Tuboly, Bálizs, Horváth T., Paizs, illetve Nvul, Németh N., Varga. Ifjúsági: Z. Volán MTE—Zalatej 3-1. Tótszentmárton—K. Móricz SE 3-1 (2-0) Tótszentmárton, 300 néző. Jv.: Hegedűs. A gólhelyzeteket tekintve nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a hazai csapat a tartalékos kanizsaiak ellen. Góllövők: Lukács, Kövesdi dr., Vlasics, illetve Szerdahelyi. Jók: Novák, Lukács, Kramarics, Radnai, illetve Demján, Németh Gy., Horváth R. Hévíz—Páka 4-0 (1-0) Páka, 200 néző. Jv.: Dombai. Szétesően játszott a hazai csapat. Góllövők: Kovács, Erős, Naszádos, Németh. A hazaiak közül senki sem dicsérhető. Ifjúsági: Páka—Hévíz 0-0. Lenti Tsz—Csesztreg 4-1 (3-0) Lenti, 500 néző. Jv.: Tóth. Színvonalas mérkőzésen megérdemelt hazai siker. Góllövők: Tóth, Kiss, Balogh, Szilvás (öngól), illetve Tamándi. Jók: Kiss, Balogh, Bencze, Gáspár, illetve Hermán, Kocsis. Kiállítva: Nagy (Csesztreg) a 80. percben a labda elrúgásáért. Ifjúsági: Csesztreg—Lenti Tsz 3-0. H. Bottyán SE—I>enti TE 1-0 (1-0) Lenti, 800 néző. Jv.: László. H. BOTTYÁN SE: Csáki — Pál, Hullár, Debreczeni, Takács — Révész, Czigány (Méhes), Pintér — Horváth, Nádasdi, Csejtei (Sebestyén). Edző: Győre László. LENTI TE: Horváth — Soós (Bozsika), Preisinger, Varga, Bodó — Horváth, Szekeres, Horbor — Boa, Román, Válics (Nagy). Edző: Pethő Endre. A lenti rangadó sportszerű mérkőzést hozott. Góllövő: Révész. Jók: Pál, Hullár, Takács, illetve Varga, Preisinger, Bodó. Tótszerdahely—Zalalövő 1-0 (0-0) Zalalövő, 150 néző. Jv.: Kiss. Megérdemelt vendéggyőzelem. Góllövő: Márkek. Jók: Matola, Mihovics, Malek, Márkek, illetve Pongrácz, Tamás. Ifjúsági: Zalalövő—Tótszerdahely 6-1. Zalaszentgrót—Lovászi Bányász 1-0 (0-0) Zalaszentgrót, 306 néző. Jv.: Farkas. Nehezen kiharcolt győzelem. Góllövő: Farkas. Jók: Pál, Laki, Salamon, illetve Beck, Szabó, Decs. Ifjúsági: Zalaszentgrót—Lovászi Bányász 1-0. N. Volán-Dózsa—Letenye 3-0 (2-0) Nagykanizsa, Volán-Dózsa pálya, 100 néző. Jv.: Baki. Végig nagy fölényben játszott a listavezető. Góllövők: Varkek (2), Patócs. Jók: Kovács, Varkek, Vékony, Patócs, illetve Vass, Kaiser, Horváth. Labdbrú®é MNK A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa negyeddöntőit játszották le tegnap. Eredmények (dőlt betűvel a továbbjutott csapatok): Tatabánya— MTK-VM 0:0, (0:0, 0:0 4:1), Békéscsaba—Bp. Honvéd 2:1 (1:0), Rába ETO—Olefin SC 5:2 (2:0), Siófok—Ferencváros 4:2 (2:0, 2:2, 4:7), Birkózó EB Gáspár aranyérmes Jönköpingben, a kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságon szép magyar siker született: a 100 kg-os súlycsoportban Gáspár Tamás nagyszerű versenyzéssel aranyérmes lett. Az FTC birkózója a döntőben az NDK-beli Herschelt 57 másodperc alatt kétvállra fektette. A kontinensbajnokságon a szovjet versenyzők szerepeltek a legjobban, hat súlycsoportban szereztek aranyérmet. Súlyemelő EB Ma vali második Vitorlában, a súlyemelő Európa-bajnokságon a 100 kg-os súlycsoportban Hlavati András szakításban 180 kg-mal ezüstérmet szerzett. Lökésben kiesett a magyar versenyző, így összetett teljesítménye nem volt. Ugyanebben a súlycsoportban Bökfi János 375 (170, 205) kg-mal az ötödik lett összetettben. A 82,5 kg-os súlycsoportban Barsi László 6. — 360 (165, 195) kg —, 110 kg-ban Jacsó József 5. — 390 (172,5, 217,5) kg — helyet szerzett. Kézilabda Nehéz győzelem az NB III-ben II. Olajbányász SE—Ceglédi Közgép SE 29-28 (14-12) Nagykanizsa, Olajbányász munkacsarnok, 150 néző. Jv.: Mike, Szabó. NB I B-s férfi mérkőzés. I. OLAJBÁNYÁSZ: Kálóczy — Varga (5), Pánczél (7), Rodek (1), Dávid (2), Juhász (2), Leitmann. Csere: Bilicz (kapus), Sári (7), Gosztolai (5), Zelovich, Kozári. Edző: Marczinka Csaba. A védekezésben elemi hibákat elkövető Olajbányász keserves győzelmet aratott az egyenrangú újonc ellen. Jó: Gosztolai. Caola SE—Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus 21-9 (13-4) Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Filep, Varga. NB II-es női mérkőzés. CAOLA SE: Horváth — Nikitscher (2), Bükiné (3), Simon (5), Farkas (1), Joós J. (5), Kertészné (5). Csere: Hantosné (kapus), Joós E. Edző: Fenyvesi József. Fegyelmezett, taktikus játékkal ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott az egerszegi csapat, amely győzelmével a 2. helyet foglalja el a tabellán. Jók: Horváth (kapus), Bükiné, Simon, Kertészné. H. Katona SE—Ajkai Alumínium 27-20 (13-10) Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: dr. Szendi, Somlai, NB II-es férfi mérkőzés. H. KATONA SE: Farkas — Megyeri (6), Kosztolánczy, Győrffy (4), Illés (2), Boda (3), Bari (5). Csere: Lőrik (4), Nagy (1), Benkő, Dudás (2), Orosz (kapus). Edző: Kustor József. Csupán a második félidő elején vált szorosabbá a mérkőzés, de a hajrában újra felülkerekedett az egerszegi csapat, s biztosan nyert. Jók: Megyeri, Bari, Győrffy, Lőrik. Atlétika Több kiemelkedő eredmény az idénynyitón Az atléták már régóta várták, hogy féléves felkészülés után pályaversenyen indulhassanak, és felmérhessék, hol tartanak jelenleg. De április végére ismét visszatért a tél, s a nagyon hideg, szeles idő nem kedvezett a nyári sportág résztvevőinek. A zalaegerszegi WTSF Atlétikai Szövetsége által rendezett nyílt városi bajnokságon a rossz idő miatt a magasugrást meg sem lehetett rendezni. A mostoha körülmények ellenére több jó eredmény született. Ács Judit (ZTE) 11,9 mp-et futott 100 m-en. Büki Bernadett (ZTE) 14,5 mp-t 100 m gáton. Sipos Edit (ZTE) is sikeresen tért vissza. A férfi mezőnyben Kerkai Attila (ZTE) 1000 m-es, Tóth Péter és Kustán Róbert távolugró, Ambrus László és Kovács László (mind ZTE) eredményei jobbak az átlagosnál. Jobb eredmények és a bajnokok. Férfiak 100 mp: Fatér Zoltán (ZTE) 11,0 mp. Ifj.: Szekeres Attila (ZTE) 11,1 mp. Serd.: Tóth Sándor (Csány Keszthely) 11,3 mp. 400 mp: Antal Tamás (Keszthelyi Haladás) 55,8 mp. 1000 m: Kerkai Attila (ZTE) 2:40,8 perc. Serd.: Kőér Gábor (ZTE) 2:50,1 perc. Távol B: Tóth Péter (ZTE) 725 cm. Ifj.: Kustán Róbert (ZTE) 705 cm. Súlylökés 7,25 kg: Ambrus László (ZTE) 16,73 m. 6 kg: Kovács László (ZTE) 16,85 m. 5 kg: Sifter Árpád (ZTE) 9,92 m. 4 kg: Góth József (ZTE) 12,12 m. Gerely: Varga Attila (ZTE) 53,02 m. Serdülő B: Góth József (ZTE) 36,94 m. Diszkosz: Ambrus Zoltán (ZTE) 44,90 m. Serdülő B: Góth József 33,28 m. Nők. 100 m: Ács Judit (ZTE) 11,9 mp. Serd.: Kovács Anikó (ZTE) 13,0 mp. Serd. B: Mojzes Anikó (ZTE) 13,0 mp. 200 m B: Acs Judit (ZTE) 26,3 mp. 400 m B: Kozáry Ágnes (ZTE) 62,4 mp. 800 m B: Szűcs Katalin (ZTE) 2:36,5 p. 100 m gát B: Büki Bernadett (ZTE) 14,5 mp. Serd.: Borsos Bernadett (ZTE) 14,8 mp. 300 m gát B: Magyar Ildikó (ZTE) 50,0 mp. Távol B: Katarzsinszky Lídia (ZTE) 552 cm. Gerely B: Lázárné Sopuch Margit (ZTE) 47,76 m. Sipos Edit (ZTE) 40,06 m. Serd.: Horváth Judit (ZTE) 37,54 m. Sz. I. Rajtol a 100 méteres női síkfutás mezőnye. A kép jobb szélén Ács Judit, aki jó eredménnyel nyerte a számot. (ZH fotó : Décsy László felvétele) Különbusz Szombathelyre A Volán Tourist és a ZTE különbuszt indít Szombathelyre, azombaton 17.30-kor kezdődő Haladás VSE—ZTE NB I-es labdarúgó mérkőzésre. Jelentkezni pénteken 15 óráig a Volán Tourist irodában (Zalaegerszeg, Rákóczi út 16.) le-j hét, részvételi díj: 85 forint. Az autóbusz szombaton 16 órakor indul a Balaton Szálló elől. A ZTE Baráti Kör klubjában (Zeg., Ady út 8.) ma délután 18 órakor az érdeklődő szurkolók részére levetítik a ZTE—SZEOL AK labdarúgó mérkőzés videofelvételét. I 1984. május 3. Totó-tanácsadó 1. Hamburg—B. München 1x2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 17. hétre 6 449 443 szelvény érkezett. 13+1 találat 1 db = 2 507 544 forint. 13 találat 2 db = 1 253 772 forint. 12 találat 137 db = 18 303 forint. 11 találat 2281 db = 1099 forint. 10 találat 21 503 db = 175 forint. A kifizetés időpontjai: 10 000 forint alatt május 5-től, 10 000 forint felett május 10-től. 2. Frankfurt—Nürnberg 1 3. Dortmund—M.gladbach 1 2 4. Düsseldorf—Bremen 1 x 5. Fort. Köln—Saarbrücken 1 x 6. Freiburg—Solingen 1 7. Birmingham—Liverpool x 2 8. Coventry—Luton 1 x 9. Everton—M. United 1 x 10. Ipswich—Sunderland 1 x 11. Leicester—No tingham x 2 12. Notts C.—Queen’s Park I 13. West Ham—Aton Villa Pótmérkőzések: x, 1, x.