Zalai Hírlap, 1984. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1984-06-05 / 130. szám

II Tegnap reggeltől ismét a vá­sárlók rendelkezésére áll Za­laegerszegen a „régi” Ofotért bolt, természetesen megszépült, modernizált formájában. A Kossuth utcán nemrégiben nyílt másik Ofotért szaküzlet­tel összhangban alakították ki és bővítették a boltok áruvá­lasztékát, szolgáltatásaik kö­rét. Ott végzik például a szem­­üveggel kapcsolatos szolgálta­tásokat. A tegnap nyílt egy­ségben pedig fényképezőgépek, fotófelszerelések és -cikkek nagyobb választékát kínálják. Képünkön: az első vásárlók a felújított szaküzletben. (ZH-fotó : Kiss Ferenc felvétele) Várható időjárás kedd estig: Dél­nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, délután és este többfelé lesz zápor, zivatar. Éjszaka át­menetileg kevesebb lesz a felhő. Holnap déltől ismét növekvő fel­hőzetre, délnyugat felől szórvá­nyos záporra, zivatarra számítha­tunk. A déli, délkeleti szél nap­közben sok helyen élénk, zivatar idején többfelé viharos lesz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21, 20 fok között lesz.­­ Elismerés a jó munkáért A Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatósága és a Kossuth Könyvkiadó a mun­kahelyi könyvterjesztés az ol­vasói kultúra továbbfejlesztése érdekében több éven át vég­zett eredményes munkássága elismeréséül Szajbó Jánost, a Mészöv dolgozóját Kiváló Munkáért címme­l tüntette ki, amit tegnap adtak át munka­helyén. — Arany-minősítés. A hét­végén Csornán megrendezett országos minősítő verseny,­ a nagykanizsai Dózsa Táncegyüt­tes arany III. fokozatot ért el. A honvédekből álló együttes művészeti vezetője Papp Lász­ló. — Kiállítás. A Balatoni Mú­zeum anyagából nyílt kiállítás tegnap a keszthelyi Soldmark Károly Művelődési Központ­ban. A XV. és XVIII. századi metszeteket bemutató tárlatot június 15-ig, naponta 9-től 13, illetve 14—18 óra között te­kinthetik meg az érdeklődők. — Államvizsgák. A Keszt­helyi Agrártudományi Egyete­men tegnap kezdődtek meg az államvizsgák. Összesen 79 — köztük nyolc külföldi — vég­zős hallgató ad számot felké­szültségéről. Sikeres vizsga esetén az agrárkémia szakon 29, az általános agrármérnö­köknél 42, ennek kiegészítő szakán pedig 48 főiskolás kap diplomát június 15-én. — Új­­­helyen a Családi In­tézet. Tegnap kezdte meg köl­tözését a zalaegerszegi városi ta­nács Családi Intézete. Az iroda a jövő héttől a Széche­nyi tér 5. szám alatt — a La­kév és a MÁV menetjegyiro­­dájának egykori helyiségeiben — fogadja ügyfeleit. — Akadályverseny — isko­lásoknak. Tegnap délelőtt a zalaegerszegi Ady Endre álta­lános iskola kisdobosai és út­törői vették birtokukba az Al­sóerdőt. A nebulók különböző akadályversenyeken tették próbára ügyességüket. A he­tedik és a nyolcadik osztályo­sok ezenkívül a határőrségnél honvédelmi napon vettek részt. — Felajánlás a Nemzetiért. A zalaegerszegi Killián általá­nos iskola tanulói 11 ezer 800 forintot ajánlottak fel az új Nemzeti Színház építésére A gyerekek a pénzt papírgyűj­tésből és gyermeknapi rendez­vényeikből teremtették elő. — Zenés évzáró. Vasárnap délután Vonyarcvashegyen vizsgahangversenyt adtak az általános iskola és a művelő­dési ház közös szervezésében működő zeneoktatás növendé­kei. 19 zenekedvelő kisdiák adott elő dalokat furulyán és zongorán. — Igazságügyi ifjúsági na­pok. Négy megye, Baranya, Somogy, Tolna és Zala ifjú jogászai a hét végén szakmai és sportrendezvényeken vet­tek részt Balatongyörökön. A szakmai tudományos konferen­cián a büni tető és polgári jogi témakörökben beérkezett pá­lyaműveket ismertették és vi­tatták meg, majd dr. Tubcsi Lajos, a KISZ KB tagja, a Magyar Ifjúság főszerkesztője időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről tartott tájékoztat­­ót. 1984. június 5., Kedd. FA­­TIME napja. A Nap kél 4.49, nyugszik 20.37 órakor. A Hold kél 10.33, nyugszik 1.00 órakor. Környezetvédelmi világnap. 1972. június 5-én nyílt meg Stockholmban 112 ország részvételével Ember és bi­oszféra címmel az ENSZ el­ső környezetvédelmi világ­konferenciája. Az emberi környezettel foglalkozó HTNSZ-konferencia június 5-ét nemzetközi környezet­védelmi nappá nyilvánította. Közlemény Értesítjük a lakosságot, hogy a Zala megyei KÖJÁL 1984. június 7-én, rossz idő esetén június 8-án Ad­ellic 50 EC ve­szélyes minősítésű, pirimifosz­­metil hatóanyagú (szervesfosz­­forsavészter) irtószerrel kul­lancs-irtást végez Zalaeger­szeg—Alsóerdő (Napközistábor, Aranyoslapi forrás) területén. Kérjük a lakosságot, hogy az irtás időpontjában és az azt követő napon ne tartózkodjon a kezelt területen. Zala megyei KÖJÁL ZALAI HÍRLAP Magyar előadás bulgáriai nemzetközi konferencián Május 25—30-a között Szvis­­tovban, Bulgária legnagyobb, 4000 nappali hallgatóval ren­delkező közgazdasági egyete­mén nemzetközi konferenciát tartottak Az ár, árrendszer, ár­­mechanizmus aktuális kérdé­sei és problémái címmel szov­jet, csehszlovák, NDK-beli, magyar és bolgár közgazdá­szok részvételével. A tanács­kozás előadóinak csaknem ki­vétel nélkül volt tudományos fokozata. 2—3 fős delegációkat küldtek a résztvevő országok, a magyar közgadászokat dr. Décsy Jenő kandidátus, a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola Zalaegerszegi Intézetének oktatója és dr. Nagy Imre, a Pénzügyi és Számviteli Főis­kola Budapesti Intézetének oktatója képviselte. A tanácskozáson a résztve­vők egyrészt kötetlen formá­ban két, vagy több oldalú megbeszéléseket folytattak az illetékes tanszékeken, illetve előadásokat tartottak. Dr. Décsy Jenő előadásában részletesen jellemezte a ma­gyar ármechanizmus jelenleg érvényesülő elveit. Nagy ér­deklődés és vita kísérte a kompetitív árképzés magyar­­országi alkalmazásának a mód­ját. A tanácskozáson részt vett a bolgár pénzügyminiszter he­lyettese, Ivan Vigyenov pro­­fesszor is. Hozzászólásában hangsúlyozta a magyar köz­gazdaság és a magyar árrend­szer előremutató jellegét. A tanácskozás anyaga könyv­­alakban is meg fog jelenni. A résztvevőknek ez a kite­kin­­tés segítséget és ösztönzést ad kutató és oktató munkájuk­hoz. (benyó) Megkezdődött a tömegszerencsétlenséget előidéző buszsofőr pere Hétfőn Debrecenben, a vá­rosi bíróságon megkezdték Titoa János debreceni buszso­főr perének tárgyalását. Ha­lálos tömegszeren­c­sétlenséget előidéző közúti baleset gon­datlan okozásával, valamint különösen nagy kárt okozó gondatlan rongálás vétségével vádolja az ügyészség. Tiba János, a Medicor Vál­lalat debreceni gyárának volt a gépkocsivezetője, s az általa vezetett autóbusszal tavaly szeptember 9-éig 45 tagú ki­ránduló csoportot vitt Auszt­riába. Korábban már fékhi­bás volt az az Ikarusz, amit vezetett, indulás előtt a fék­rendszert kicserélték, majd fékpróbát is tartottak. Az el­lenőrzés során azonban nem működött tökéletesen a beren­dezés, amit Tiba János is ész­revett, de nem gondoskodott a további javításról. Tiba János egy kanyarban elvesztette uralmát az autó­busz felett, amely átszakítot­ta a védőkorlátot, majd több­ször megpördült és utasaival együtt a meredeken lejtős hegyoldalba zuhant A baleset következtében tizenöten életüket vesztették, harmincan megsérültek. A hétfői tárgyalási nap a vádirat ismertetésével kezdő­dött, majd a szakértői vélemé­nyek további beszezése miatt a pert elnapolták. Háborúból visszamaradt lövedékre bukkantak a zalaegerszegi vasútállomáson déliekre bukkantak. A régi ötös számú vágány alatt, a felszíntől mindössze negyven centiméteres mélységben árok­ásás közben a markoló egy kö­rülbelül hetven centiméter hosszú lövedéket fordított ki, alatta valami rozsdás fémtár­gyat is látni. Az idősebbek szerint nyilvánvalóan arról a lőszerszállító szerelvényről ke­rült a földbe a lövedék, ame­lyiket a második világhábo­rúban a bombatámadás a vas­útállomáson ért Az építők a munkálatokat vasárnap reggel természetesen abbahagyták. A szükséges vé­dekezést megszervezték, s ér­tesítették a tűzszerészeket, hogy a szakszerű hatástalaní­tás után folytatódhasson a második magasperon építése. A zalaegerszegi vasútállomá­son — a magasperon építése közben — háborúból vissza­maradt lövedékre, vagy löve- Tűzszerészekre vár a rozsdás lövedék (ZH foto — Tóth Cinda felvétele) Közlekedési balesetek Szombaton Zalaegerszegen, a Landorhegyi útról irány­jelzés nélkül kanyarodott be egy mellékutcába segédmotorke­rékpárjával Pete István (Zala­egerszeg, Landorhegyi út 27.), akit egy szabályosan közleke­dő személygépkocsi elütött. Pete István 8 napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Június 2-án Keszthely és Zalaszántó között motorkerék­párjával az úttest szélére haj­tott és felborult Rimóczi Csa­ba (Ajka, Csokonai utca 13.). A baleset következtében a motoros súlyosan, utasa köny­­nyen sérült meg. Ugyancsak súlyosan sérült meg Zalaszántón Adorján László (Zalaszántó, Fő utca 16.), aki szabálytalan kanyaro­dás miatt felborult kerépár­­járal A hétvégén az Állami Biz­tosító jelzése szerint megyénk útjain 37 koccanásos baleset történt, amelynek során 71 gépjárműben keletkezett kár. 1984. június 5. „A messzeséged csodálatos vándora...” A Körösi Csorna emlékverseny megyei döntőjéről A Fabik Károly Úttörőház földszinti tem­e — a középis­kolás emlékverseny megyei döntőjén — tablók és szem­léltető eszközök segítségével Körösi Csorna korát idézte: a falon tibeti lámakolostor ké­pe; a nagy magyar utazó­ nyelvész egyetlen hiteles arc­képe Schöfft Ágoston pesti festőművész jóvoltából; fürdő­­zők a Gangesz vízében; és mindehhez a monoton ritmu­sú tibeti muzsika hangolta rá a zalaegerszegi Zrínyi Gimná­zium, illetve a kanizsai Land­ler és dr. Mező Ferenc Gim­názium három fős csapatait a feladatok megoldására. Az emlékvetélkedő során a fiatal Csoma-szakértőktől töb­bek között megtudhattuk, hogy a tibeti könyvekben a jugarok — azaz Csom­a szerin­ti őseink — hazáját Yugerá­­nak írták, továbbá azt is, hogy a tibeti időszámítás ciklusok­ból állt, egy ciklus pedig hat­van évből. A jól felkészült diá­kok még azt is tudták, hogy Tibetben polyandria, vagyis többférjűség a szokás napja­inkban is. A verseny hét for­dulója során a csapatok szel­lemi fotót oldottak meg, idé­zeteket ismertek fel, felsorol­ták az ősi karavánét, az úgy­nevezett „Nagy Törzs Út” főbb állomásait a Khaibár-szoros­­tól Kalkuttáig; hiányos szöve­get egészítettek ki, valamint „kakukktojásokat” kerestek, amelyek kiválasztását helytál­ló magyarázattal indokolták. A vetélkedő után lelkendezve mutatta meg az egyik verseny­ző, hogy milyen tökéletes úti­térképet készített otthon Cso­rna utazásáról, ezzel is meg­könnyítve a felkészülést. Vajda László, a zsűri elnöke megelégedéssel szólt a döntő­ről. Alaposan felkészültek erre a versenyre a diákok. Renkívül tájékozottak voltak Csorna életrajzát illetően. A csapatok között nem volt nagy különb­ség, a legfontosabbnak az érzel­mi ráhangolódást tartottam. Úgy érzem, elérte a célját ez a vetélkedő: sok új ismeret­tel gazdagodtak a gyerekek és átélték mindazt, amit előad­tak. Reméljük, hogy a jó sze­replés a továbbiakban sem ma­rad el, hiszen megyénk eddig is sokat tett a Körösi Csom­a évforduló rendezvényeivel kapcsolatban. " Az Emlékverseny megyei döntőjén a kanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium csapata (Stand Enikő, Molnár Attila, Bácsai Csaba) végzett az első helyen, megszerezve a jogot arra, hogy Zalát képviselje az országos döntőben Salgótar­jánban, június 27-én. — Gelencsér — Plasztomin panoptikum címmel a szoborkarikatúra egyik műfajteremtő, zalai származású művésze, Z. Varga Csaba kiállítása nyílt meg tegnap a zalaegerszegi Városi Művelődé­si Központban. A tárlat a hónap végéig látogatható, képün­kön a kiállító és közönsége. (ZH fotó — Horváth Zoltán felvétele) G­yorslista a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1984. május 31-én megtartott sorsolásáról 92. sorsolását május 31-én, Buda­pesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1984. január 31-ig vál­tottak és 1984. április 30-án még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekel­teket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi-nyereménybetét­könyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatech­nikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az ér­tékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen fi­gyelmen kívül kell hagyni. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk fele­lősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a június 6-án megjelenő hivatalos nyeremény­jegyzék tar­talmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalok­ban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő ,,Igazolás”-t a be­tétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy ta­karékszövetkezetnél kell bemutat­ni. A gyorslistában az alábbi rövi­dítéseket használtuk: D: Dacia, T: Trabant Lim. Spec. W: Wartburg de Luxe, Z: Zasta­­va. 5000 forint összegű betétkönyvek: 19 0538483 Z, 19 0538647 W, 19 9564457 W, 19 0570983 D, 19 0571657 D, 19 0608368 T, 19 0612066 T, 19 0616317 D, 19 0616708 Z, 19 0617425 T, 19 0625460 W, 19 0630204 D, 19 0635438 D, 19 0636428 D, 19 0638435 Z, 19 0641977 T, 19 0647429 W, 19 0651477 D, 10 000 forint összegű betétköny­vek: 19 0010439 T, 19 0013480 T, 19 0024498 D, 19 0026802 T, 19 0027306 T, 19 0030663 D. A Magyar Szocialista Munk­spárt Zala megyei Bizottságinál lapja Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Főszerkesztő-helyettes: Hári Sándor. Szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12- 575 — 79. Titkárság: 12-581, 11-597, (Nyomdai ügyelet: 13- 551). — Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke u. 4. Telefon: 11-150. — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: 12-360. — Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Kiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-580. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: 1 hónapra 34.— Ft, negyedévre 102.— Ft, fél évre 204.— Ft, egy évre 400.— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. — Zalai Nyomda 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13­ 550. — ISSN 0133— 0500. index: 20­011. WmmmammtmmmmmmmmmmmmmmmmmmamsmMmm­mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm

Next