Zalai Hírlap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-20 / 272. szám
1984. november 20., kedd Labdarúgó NB II Ellentétes félidők Keszthelyen — Nem sikerült a pontszerzés Szekszárdon Diósgyőr—Keszthely 1-1 (1-0) Keszthely, Egyetemi pálya, 1300 néző. Jv.: Vankó (Komáromi, Radics) . DIÓSGYŐRI VTK: Veréb — Szlovák, Szűcs, Oláh, Görgei — Kiss I., Menyhárt, Fükő — Szlifka, Dzurják, Szemere. Edző: Bánkúti László. KESZTHELYI HALADÁS: Németh Gy. — Kovács, Földházi, Kanász, Nikitscher — Major, Halápi, Pál — Csepregi, Rácz, Horváth. Edző: dr. Dunai János. Csere: Halápi helyett Bagó a 39., Major helyett Kiss J. a 73. percben. Gólszerző: Oláh a 45., Kovács a 72. percben. Sárga lap: Nikitscher az 57. percben. Szögletarány: 8:8 (3:3). (A hatalmas esőzés miatt víz alá került a Balaton-parti pálya, így a mérkőzést az egyetem pályáján játszották le.) A 3. percben Csepregi 20 méteres lövését biztosan fogta Veréb. Hét perccel később a diósgyőri Kiss 21 méteres nagy szabadrúgása zúgott el a léc fölött. Ezután Szemere távoli lövését hárította Németh Gy. A félidő közepén Pál hibájából Dzurják törhetett kapura, 10 méterről lőtt és a léc alá tartó labdát Németh Gy. a mezőnybe öklözte. A 23. percben formás hazai támadás gördült a pályán: Horváth Z. remek beadását Rácz mellel maga elé tette, de 18 méteres bombáját Veréb bravúrosan kiütötte. A 28. percben Kanász 30 méteres lapos szabadrúgását hárította a vendégek kapusa. Mezőnyjátékkal teltek a percek, a vendégek húzták az időt, ezért a játékvezető hoszszabbítást jelzett. A 45. percben egy szabadrúgás után az előrelopakodó Oláh 8 méterről helyezett a bal sarokba, 1-0. A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ szakadó esőben kezdődött. A diósgyőri Kiss elől mentett előbb Németh Gy., majd Bagó. Mezőnyfölénybe került a Haladás. A 72. percben Földházi jobb oldalról beívelt szögletére többen is felugrottak, a labda Kovács fejéről hullott a hálóba, 1-1. A 81. percben Csepregi beadását Kiss 10 méterről fejelte kapura, Veréb bravúros vetődéssel hárított. A befejezés előtti percek hazai fölénye csaknem gólt eredményezett. Csepregi Kisshez gurított, a csatár 10 méterről lőtt, Veréb azonban szinte reménytelen helyzetben is védeni tudott. Az igen mély talajú pályán küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Az első játékrészben a vendégek, a másodikban a hazaiak voltak az aktívabbak. A Haladás rengeteg helyzetet hagyott ki. Jók: Veréb, Oláh, Menyhárt, illetve Kanász, Földházi, Csepregi. Göndöcs Imre Hegedűs, Varga, Horbor — Martinkovics, Kelemen. Edző: Szőcs János. Csere: Horváth helyett Szirják az 57., Tóth helyett Vida a 63., Suba helyett Nagyfalusi a 87. percben. Gólszerző: Kniesz a 49., Suba a 65. percben. Sárga lap: Horbor a 18., Szőke a 77., Varga a 79. percben. Kiállítva: Martinkovics és Dienes, mindkettő az 54. percben. Szögletarány: 7:2 (5:1) a Szekszárd javára. A mérkőzés első negyedórájában a sáros, mély talajú pályán szinte semmi említésre méltó esemény nem történt. A 17. percben Magyar jobb oldali beadását mentette merész kivetődéssel a kanizsaiak kapusa. A 19. percben a vendégek veszélyeztettek: Martinkovics húzott el a jobb oldalon, beadása jó helyzetben találta Horbort, aki 6 lépésről kapu fölé fejelte a labdát. Ezt követően jobbára sárdagasztás folyt a pályán, a kapuk csak ritán kerültek veszélybe. SZÜNET UTÁN nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, és a 49. percben a vezetést is megszerezték. Suba közeli lövését még Müllner mentette, a kipattanó labda ismét Suba elé került, aki másodszorra a kapufát találta telibe. A kapufáról kivágódó labdára Kniesz rajtolt a leggyorsabban, és közelről a hálóba helyezett, 1-0. Az 54. percben kettős kiállítás történt: Martinkovics belerúgott Dienesbe, aki azonnal törlesztett. Horváth Gy. játékvezető mindkét labdarúgót leküldte a pályáról. A 65. percben eldőlt a találkozó sorsa: Suba jó labdával ugratta ki Knieszt, akinek közeli lövését Müllner csak röviden tudta menteni, s az érkező Suba nyolc méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 2-0. A sáros, mély talajú pályán a találkozó első felében mindkét csapat tartott egymástól, így a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. Szünet után a gyorsan jött gól megnyugtatta a szekszárdiakat, akik fokozatosan mezőnyfölénybe kerültek. Jók: Varga, Szabó, Suba, Kniesz, illetve Kormos, Horbor, Hegedűs. Útban a labda a diósgyőriek hálójába. (Cservenka György felvétele) Szekszárd—II. Olajbányász 2-0 (0-0) Szekszárd, 1000 néző. Jv.: Hor — Magyar, Suba, Tóth. Edző: Kováth Gy. (dr. Szőke, Eőry),vács István. SZEKSZÁRDI DÓZSA: Horváth NAGYKANIZSAI OLAJBÁN. — Szabó, Varga, Somodi. — Kri NYÁSZ: Müllner — Rumszauer, esz, Dienes, Megyeri, Weitner II. Szőke, Kormos, Müller — Horváth. Hol a tömeg a tömegsportban? !e hamarkodjuk el a feleleletet erre a kérdésre! Ne mondjuk azt, hogy sehol, hiszen az olimpia jegyében immár másodjára megrendezett ötpróbán minden eddiginél többen vettek részt. Nem bizonyult elegendőnek az a tréningruha mennyiség, amelyet az ötpróbát sikerrel teljesítőknek szántak. Igen nagy volt azoknak a száma is, akik egyik vagy másik sportágban indultak csak el, de nem teljesítették mind az öt próbát. Mintegy tizenöt-húszezer embert mozgósított ez a kétéves tömegsport-akciósorozat. De azt se mondjuk: itt van már a tömegsport Kánaánja. Hiszen a New York-i maratoni futáson évről-évre harmincezer indulóból sorsolják ki azt a tizenötezret, aki egyáltalán elindulhat. S ez csak egy alkalom tömegsportra (is), ezen kívül van még a Los Angeles-i, bostoni, s ki tudja még, hány maratoni verseny, hasonló számú résztvevővel. Jó, jó, az Egyesült Államok nagyobb lélekszámú ország. Mi jellemző tehát a helyzetre? — Mondjuk azt: biztató. Biztató, mert egyre többen kezdik felismerni a testmozgás nélkülözhetetlenségét, s azt, hogy annak legegyszerűbb formája a futás, mert a láb — Peterdi Pál szállóigévé vált mondása szerint — mindig kéznél van. Bíztató, mert a januárban induló legújabb tömegsport-vetélkedőnek már a kiírása is a korábbinál nagyobb érdeklődést vált ki. Az eredeti követelmények megmaradnak, hiszen bebizonyosodott, ezrek és tízezrek képesek teljesíteni őket. Több ezren úszták át a Balatont; kerülték meg a Szentendrei szigetet valamilyen vízi alkalmatossággal, vagy tettek ezzel egyenértékű vízitúrát; futottak le 28 kilométert (a nők 14-et); kerékpároztak 100-at (a nők 60-at); s népszerű volt a téli 30 kilométeres csúcstúra is a hegyekben. De, hogy még többen vehessenek részt az akcióban —, s hogy a résztvevők fokozatosan nőhessenek fel a keményebb próbákhoz — bevezetik jövőre a pontrendszert. A résztvevők a féltávokat is teljesíthetik, erre egy pontot kapnak, míg a teljes távra kettőt.Mindezek azt jelentik, hogy tömegsport-mozgalmunk jó úton jár. Ezt az utat egyengeti a nemrég született sportpolitikai döntés, amely szerint megkülönböztetett figyelemmel kell részeltetni a tömegsportot, s létre kell hozni azokat a társadalmi szerveket, amelyek feladata lesz a tömegsport fellendítése. Gőz József ZALAI HÍRLAP Területi bajnokság Balszerencsés vereség Ajkai Bányász— N. Volán-Dózsa 2-1 (2-0) Ajka, 600 néző. Jv.: Hofbauer. N. VOLÁN-DÓZSA: Németh — Virágh, Puskás, Kovács A., Herold — Jakabfi (Dékány), Markek, Kiss (Kaufmann) — Kovács Gy., Mózsi, Rácz. Edző: Keszei Ferenc. A 35. percben Zigó tört be a 16-oson belülre, amikor Németh elhúzta a kitörő csatár lábát, 11-es. Radnai állt a labda mögé, s a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. A 42. percben növelte előnyét a hazai csapat: Zigó 20 méteres lövése Heroldon irányt változtatott és az elmozduló Németh mellett a kapuba gurult, 2-0. Fordulás után a 62. percben szépítettek a kanizsaiak: Markek 8 méterről lőtt a léc alá, 2-1. Továbbra is a vendégek maradtak támadásban, a 70. percben Dékány 20 méteres lövése csattant a felső lécen, majd két perccel később Kovács Gy. emelt az üres kapu fölé. A 82. percben Dékány — ezúttal 18 méterről — találta telibe a kapufát. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Az elsőben a hazaiak, szünet után a vendégek játszottak jobban. Az N. Volán-Dózsa a második játékrészben jól játszott, balszerencsés vereséget szenvedett. Jók: Puskás, Kovács A., Dékány. Megyei bajnokság a már , az őszi első Lenti TE—H. Bottyán SE 1-1 (0-1) Lenti, 300 néző. Jv.: Gozdán. LENTI TE: Csondor — Soós, Preisinger, Molnár (Varga T.), Szekeres — Varga, Bea, Horváth — Horbor, Román, Balogh. Edző: Pethő András H. BOTTYÁN SE: Esztner — Kovács, Háklár, Monok, Takács — Horváth Gy., Sebestyén, Papp, (Révész) — Szilágyi, Csejtei, Horváth L. Edző: Győre László. A zuhogó eső ellenére jó iramú, küzdelmes mérkőzést látott a közönség. A játék képének megfelelő, igazságos eredmény született. mán, illetve Se Góllövők: Sebestyén. Jók: Csondor, Preisinger, Horváth, Boa, Román, illetve Esztner, Mónok, Sebestyén, Horváth L. Hévíz—Baki Medosz 2-1 (1-1) Hévíz, 150 néző. Jv.: Horvváth J. A mély talajú pályán kemény mérkőzést vívott a két együttes. Góllövők: Lekics, Lajkó, illetve Balogh. Jók: Torma, Lekács, Fegyverneki, Lajkó, illetve Balogh, Németh. Ifjúsági: Hévíz—Bak 4-1. Tótszentmárton— Szemenyecsörnye 6-2 (1-1) Tótszentmárton, 200 néző. Jv.: Kovács L. A vendégek egy órán keresztül jól tartották magukat, az utolsó fél órában azonban tehetetlenek voltak a hazaiak meg-megújuló rohamaival szemben. Góllövők: Lukács (3, kettőt ülésből) Farkas, Tkálecz, Bocskor Gy., illetve Simon (11-esből). Péntek. Jók: Tkálecz, Kramarics, Zsigulics, Czapári, illetve Kovács, Czupi, Besenyei. Ifjúsági: Tótszentmárton—Szemenyecsernye 7-1. Csesztreg—Z. Dózsa 2-1 (1-1) Csesztreg, 150 néző. Jv.: Kovács Gy. Jó iramú mérkőzésen a lelkesen játszó hazaiak nyertek. Góllövők: Szabó (2), illetve Jámbor. Jók: Fekete, Kocsis, Hermán, illetve Tóth, Nyúl, Kovács J. Ifjúsági: Z. Dózsa—Csesztreg 6-0. MÁV NTE—Letenye 1-0 (0-0) Nagykanizsa, MÁV NTE pálya, 200 néző. Jv.: Molnár J. Küzdelmes mérkőzésen a lelkes vendégek ellen csak nehezen nyertek a hazaiak. Góllövő: Visnovics. Jók: Szabó, Visnovics, Kele, illetve Gyenes, Szabó F., Blum. Ifjúsági: MÁV NTE—Letenye 0-0. Z. Volán MTE— Tótszerdahely 6-1 (1-0) Andráshida, 500 néző. Jv.: Tarr- Lukács. A második félidőben sikerült a h hazaiaknak a vendégek tömör védelmét feltörni. Góllövők: Vincze, Pongrácz F., Németh, Pongrácz T., Nadir, Tuboly, illetve Markek. Ifjúsági: Z. Volán MTE—Tótszerdahely 13-0. Kiskanizsai Móricz SE 0-0 Lentikápolna, 100 néző. Jv.: Józsa. A hazaiak közelebb álltak a győzeleméhez. Ifjúsági: Lenti TSZ—Kiskanizsai Móricz SE 2-0. Zalaszentgrót—H. József A. SE 2-2 (0-1) Zalaszentgrót, 200 néző. Jv.: Péter. Igazságos döntetlen született. Góllövők: Vásáros, Laki (11-esből). Illetve Gelencsér, Herczeg (11-esből). Ifjúsági: Keszthelyi Haladás II.— Zalaszentgrót 1-0. Lenti TSZ— Támad a fehérmezes Szenti TE, a honvédcsapat védelme azonban biztosan rombol. Sportakrobatika Kanizsai sikerek Cegléden A hét végén Cegléden rendezték meg a IV. nemzetközi sportakrobatikai Kossuth Kupát, amelyen a 10 magyar egyesületet képviselő hazai versenyzőkön kívül bolgár és lengyel sportolók is elindultak. A viadalon nagyszerűen szerepeltek az II. Olajbányász versenyzői: öt első, egy második és egy hatodik helyezést értek el. Az összesített csapatversenyben a Ceglédi VSE mögött a második helyen végeztek a kanizsaiak. Eredmények: Serdülő fiú négyes: 1. II. Olajbányász (Krecz Attila, Vertanes Zoltán, Reményi Attila, Bánovics Attila), 17,16 pont. Serdülő vegyespáros: 1. Barbarics Beáta, Kovács Zsolt 18,40. Serdülő fiú páros: 1. Bánovics Attila, Reményi Attila 18,13. Serdülő leány hármas: 6. N. Olajbányász 17,23. Ifjúsági fiú páros: . 1 Tóth Tibor, Takács András 25,7. Serdülő fiú ugrás: 2. Fitos József 25,6. Ifjúsági fiú ugrás: 1. Bedők Csaba 26,79. Atlétika Szakmai tanácskozás, felmérés, edzőtábor Alig ért véget az 1984. évi atlétikai versenyidény, máris megkezdődött a felkészülés az 1985. évi feladatokra. A Magyar Atlétikai Szövetség vezetőedzője, Bakai József és Sebő Attila utánpótlás vezetőedző a minap hívta össze az A- és B- kategóriás szakosztályok szakmai vezetőit, hogy ismertessék, megvitassák a jövő évi felkészülés menetét. A szakmai megbeszélésen részt vett és felszólalt Szakály István, a ZTE atlétikai szakosztályának vezetőedzője is. ★ A felkészülés első központi felmérését a rövidtávfutó válogatott keret versenyzői elvégezték. Megyénkből Szirmai István (Keszthely) lett tagja az ifi EB-re készülő 4x400 mes váltónak. Az IBV-re készülő 4x400 m-es váltónál számításba vett Gáspár Katalin és Papp Tamás (mindkettő ZTE) jó átlagot teljesített az első tesztelés alkalmával. ★ December 3—15-ig Tatán edzőtáborozik az ifi EB-re készülő gátfutó és ugró válogatott. A kéthetes edzőtáborba meghívást kapott Szekeres Péter, a ZTE IBV-helyezett, országos csúcstartó gátfutója, valamint a ZTE ifjúsági válogatott távolugrója, Kustán Róbert is. Kosárlabda NB I. Nők , B-csoport állása: 1. Csepel 6 1 594-475 13 2. DVTK 5 2 591-485 12 3. Nyíregyháza 5 2 525-488 12 4. KSI 4 3 476-505 11 5. ZTE 4 3 478-450 11 6. MÁV NTE 3 4 453-463 10 7. OSC 3 4 517-506 10 8. Veszprém 3 5 516-548 10 9. Ganz-Mávag 2 5 459-485 9 10. Közgazd. 3 7 476-590 7 Jegyelővétel Megyeszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a Zalaegerszegen sorra kerülő Magyarország—Belgium férfi kosárlabda világbajnoki selejtező mérkőzés iránt. A találkozó színhelyén, a Városi Sportcsarnokban megkezdődött a belépőjegyek árusítása. A november 29-i találkozóra munkanapokon 8 és 17 óra között vásárolhatják meg a belépőt a szurkolók. 5 Teke NB I Győri Richards — ZTE 5:3 (2344,2335) Zalaegerszeg, női mérkőzés, őszi legjobb teljesítménye sem volt elég a ZTE-nek a győzelemhez. Az egyéni eredmények: Vajdáné 432, Beckné 393, Urbán 392, Aignerné 384, Vajda 375, Mohainé 368, illetve Joós 425, Nagyné 416, Pete 390, Horváthné 382, Szabóné 372, Feithné 350 fa. Ifjúsági: Győri Richards— ZTE 3:1 (664:643). Egyénileg: Hock 343, Gyurgyik 321, illetve Szabó 334, Rakonczai 309 fa. Labdarúgó tabellák Az NB II állása: Megjegyzés: a Nyíregyházától és a Diósgyőrtől 4—4 büntetőpont levonva. További eredmények: Sopron— Debreceni Kinizsi 3-2, Salgótarján —Hódgép Metripond 2-0, Szolnok— T. Bauxitbányász 4-1, Nyíregyháza—Siófok 1-0, Kazincbarcika—Váci Izzó 1-1, Baja—22. sz. Volán 4-1, Bakony Vegyész—Dunaújváros 6-1. Területi bajnokság Bakony-csoport 18. Győri Elektr. 15 1 3 11 9-28 5 További eredmények: Sárvár— Győri Dózsa 2-1, Sabaria SE—Fűzfő 3-1, MÁV DAC—Ajkai Alumínium 5-0, Bábolna—Zirc-Dudar 4-0, Szentgotthárd—Soproni Postás 2-1, Pét—Győri Elektromos 3-0, Kapuvár—Pápa 2-0. Megyei bajnokság Megjegyzés: * A büntetőpont levonva az ifjúsági csapat kétszeri ki nem állása miatt. 1. Volán SC 17 12 3 3 39-15 27 2. Vác 17 10 4 3 34-14 24 3. Szolnok 17 9 4 4 34-20 22 4. Nyíregyháza* 17 10 4 3 28-16 20 5. Siófok 17 9 2 6 26-20 20 6. Debr. Km. 17 7 5 5 29-24 19 7. Salgótarján 17 6 6 5 21-16 18 8. Hódgép M. 17 6 5 6 18-17 17 9. Sopron 17 6 5 6 23-23 17 10. Ózdi K. 17 6 5 6 22-22 17 11. Dunaújv. 17 6 5 6 15-24 17 12. Diósgyőr 17 7 6 4 31-26 16 13. Kazincb. 17 5 6 6 24-26 16 14. Bajai SK 17 6 4 7 22-25 16 15. Nagykanizsa 17 5 5 7 25-31 15 16. Keszthely 17 5 2 10 20-22 12 17. Szekszárd 17 3 6 8 15-28 12 18. Bakony V. 17 4 3 10 14-29 11 19. Tapolca 17 3 4 10 16-32 10 20. 22. sz. Volán 17 2 2 13 23-49 6. Motim TE 15 11 4 36- 8 26 2. Ajkai B. 15 11 2 . 2. 25- 8 24 3. Pét 15 9 5 1 23- 9 23 4. Sabaria SE 15 10 5 1 29- 7 22 5. MÁV DAC 15 8 3 4 36-15 19 6. Soproni P. 15 4 8 3 17-13 16 7. Ajkai Alu. 15 6 4 5 16-21 16 8. Katona SE 15 5 5 5 27-24 15 9. Sárvár 15 7 1 7 27-30 15 10. Kapuvár 15 6 2 7 12-20 14 11. Bábolna lS 5 3 7 23-20 13 12. N. V.-Dózsa 15 5 3 7 14-21 13 13. Fűzfő 15 2 8 5 15-21 12 14. Szt.-gotthárd 15 2 6 7 9-19 10 15. Pápai V. 15 3 4 8 12-27 10 16. Zirc-Dudar 15 3 4 8 6-24 10 17. Győri Dózsa 15 2 3 10 13-30 7 1. MÁV NTE 15 10 5 3 30- 4 25 2. Z. Dózsa 15 10 2 3 32-13 22 3. Móricz SE 15 8 4 3 43-33 20 4. Lenti TE 15 6 7 2 26-18 19 5. Csesztreg 15 5 8 2 19-18 18 6. Tótszentm. 15 7 3 5 33-23 17 7. Bak 15 6 4 5 24-19 16 8. Z. Volán MTE 15 5 6 4 17-17 16 9. H. Botty. SE 15 6 3 6 30-17 15 10. Letenyei M. 15 6 2 7 15-21 14 11. Zalaszentg. 15 4 5 6 15-18 13 12. Lenti TSZ 15 4 5 6 20-29 13 13. Hévízi 15 5 4 6 21-23 12 14. H. J. A. SE 15 5 1 9 23-28 11 15. Tótszerdah. 15 2 1 12 18-48 5 16. Szemenyecs. 15 2 13 11-48 2 A totó 49. heti eredménye 1. Braunschweig—Bielefeld 0-0 x A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nincs. 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 394 271 forint. 12 találatos szelvény 157 darab, nyereményük egyenként 17 761 forint. 11 találatos szelvény 2986 darab, nyereményük egyenként 934 forint. 10 találatos szelvény 29 625 darab, nyereményük egyenként 141 forint. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) 2. Kaiserslautern—Bremen 2-2 x 3. Karlsruhe—Uerdingen 0-4 2 4. Leverkusen—Bayern M. 3-0 1 5. Bochum—1. FC Köln 1-3 2 6. Mönchengladbach—VfB Stuttgart 2-1 1 7. Fortuna Köln—Aachen 0-1 2 8. Nürnberg—Solingen 2-1 1 9. Duisburg—Ulm 5-0 1 10. Ascoli—Napoli l-l x 11. Atalanta—Lazio 1-0 1 12. Avellino—Milan 0-0 x 13. Juventus—Torino 1-2 2 + 1 Róma-Fiorentina 2-1 1