Zalai Hírlap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-20 / 272. szám

8 A Zala megyei Állami Építő­ipari Vállalat kivitelezésében elkészült a zalaegerszegi kór­ház központi diagnosztika épülete. A 124 millió forint értékű kivitelezési munkák műszaki átadás-átvételére no­vember 19—30. között kerül sor. Előrejelzés az ország területére kedd estig: délnyugat felől újból mindenütt beborul az ég, és or­szágszerte kell számítani jelentős esőre, záporra, kedden északnyu­gaton havasesti, hó is előfordul­hat. Az északkeleti, keleti szél meg­élénkül, többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 0, 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden álta­lában 2, 7 fok között valószínű. (MTI) — Új alapszervezetek. Két új KISZ-alapszervezet alakult a MÁV nagykanizsai KISZ- bizottságán belül. A kocsitisz­títók 18 fővel, a szertár fia­taljai 8 fővel alakítottak KISZ-alapszervezetet. — Kirándulás. Huszonöt ter­melőszövetkezeti tag — több­ségében nyugdíjas — részvé­telével szervezett a Teszöv 12 napos kirándulást a Szovjet­unióba, ahol Jalta, Jereván és Tbiliszi nevezetességeivel is­merkednek meg a zalai szö­vetkezetiek. —■ Kiállítás: Czirkovics Adél olajfestményeiből és grafikái­ból nyílt kiállítás tegnap a megyeszékhelyi Komját-kollé­­gium kisgalériájában. A tár­lat december 15-ig tekinthető meg. — Aranylemez-átadás. Több mint 100 ezer példány kelt el eddig Sas Józsefnek, a Mik­roszkóp Színpad művészének Sas-taps című lemezéből — az aranylemezt hétfőn, az Erkel Színházban megtartott előadó­estjén vette át Marton Fri­gyessel, a felvétel rendező­jével, a Hanglemezgyártó Vál­lalattal. — Szövetkezeti szavalóver­seny. Szombat—vasárnap ren­dezték meg az V. szövetkezeti szavalóversenyt Szegeden, ahol az első 10 közé jutott a lete­­nyei Áfész felvásárlója, György Miklósné és a nagyka­nizsai Áfé­sz dolgozója, Bedő Csaba. — Koccanásos balesetek. Tegnap délig az Állami Bizto­sító három zalai gépjármű kárfelvételi helyén 33 bejelen­tést vettek nyilvántartásba. Eszerint hét végén 56 gépjár­mű sérült meg a megye útjain koccanásos balesetek­ követ­keztében. Értesítjük Csonkahegyhát köz­ség lakosságát, hogy a Sport­pálya részére épült kisfeszült­ségű hálózat november 22-én feszültség alá kerül A veze­tékek és tartószerkezetek érin­tése tilos és életveszélyes! ÉDÁSZ Üzemigazgatóság, szerelési osztály, Zalaegerszeg 248 266 Értesítjük a lakosságot, hogy a homokkomáromi hegyen épí­tett kisfeszültségű hálózat 1984. november 23-án feszült­ség alá kerül. A fenti idő­ponttól a vezetékek, tartó­­szerkezetek és villamosberen­dezések érintése TILOS! DÉDÁSZ Üzemigazgatóság, Nagykanizsa 736 Naptár 1984. november 20. Kedd. JOLÁN napja. A Nap kél 6.56, nyugszik 16.03­ órakor. A Hold kél 1.21, nyugszik 14.53 órakor. Százharmincöt évvel ez­előtt, 1949. november 20-án nyitották meg a Pest és Buda közötti első Duna­iadat, amelyet Széchenyi István kezdeményezésére az angol Tierney William Clark tervei alapján az ugyancsak angol Adam Clark vezetésével építettek. * 1919: A Kommunista If­júsági Internacionálé (ille­gális) alakuló kongresszusa Berlinben. A tanácskozáson 13 ország 29 delegátusa el­fogadta a szervezet prog­ramját, szervezeti szabály­zatát; elhatározták a Ki-be való belépést. Eltemették a hősi halált halt tűzoltókat Hétfőn az Újpesti temetőben katonai tiszteletadással vettek végső búcsút a Bútoripari Vál­lalatnál keletkezett tűz oltása közben hősi halált halt Búzás Gyula és Kapcsos József tűz­oltó alhadnagyoktól. A ravatalnál Héra Attila tűzoltóezredes, a BM Tűzoltó­ság országos parancsnokának helyettese búcsúzott az el­hunytaktól, hősies helyt­állásukat, kiemelkedő szemé­lyes bátorságukat valamennyi tűzoltó számára példaképül állítva. Az életüket áldozó tűzoltókat az esküben vállalt kötelezettség maradéktalan teljesítéséért, s a szolgálat el­látásában tanúsított áldozat­kész magatartásukért a Ma­gyar Népköztársaság belügy­minisztere hősi halottá nyil­vánította, s haláluk után Bú­zás Gyula zászlóst, valamint Kapcsos József főtörzsőrmes­tert tűzoltó alhadnaggyá ne­vezte ki. ZALAI HÍRLAP A Szőcei patak új funkciói Árvízkor tárol, kisvízkor öblít Zalalövő ha­tárában földgé­pek dübörög­nek, ácsok ke­zében felsír a motoros fű­rész, csattan a szekerce. Az előbbiek a Sző­cei patak gát­ját emelik, új medrét mélyí­tik, utóbbiak — Hármán Ernő és Kovács László, a Nyu­gat-zalai Víz­­rendezési Tár­sulás brigádve­zetői — embe­reikkel a zsi­liprendszer vasbeton részé­nek zsaluzatát készítik. A Szőcei patak, vagy 100 mé­terre a régi medrében csor­dogál. Alig több benne a víz, mint egy falusi utca ár­kában zápor­kor. Két év múlva viszont jócskán megda­gad. A 6 millió forintos köz­célú beruházást társadalmi munka is segíti. Míg a szak­emberek a gátat, a műtár­gyakat készítik, a környező tanácsok, termelőszövetkeze­tek az elárasztásra kerülő te­rület cserjéit, bozótjait fogják irtani, s kivágják­ a fákat a pagonyos részről, mintegy 25 hektárról. A víztározó fél millió köb­méter víz esetén 20 hektárt, további 200 ezerrel több víz befogadásakor 23 hektáros te­rületet foglal el. A völgyzáró­gát megépülése után a tavaszi hóolvadások, záporok idején ugyancsak bővizű Szőcei patak vízét tárolni tudják. Ha pedig aszályos idő következik, bőven engedhetnek a zsilipeken ke­resztül a Zalába belőle, s ezzel mintegy átöblítik a lelassult vízmozgást. Bő csapadékáldás­kor késleltetni lehet vele a Za­lán levonuló árhullámot, il­letve annak nagyságát. Mind­kettő a Balaton vízvédelmé­nek jelentős intézkedése. Ahol víz van, ott halat is lehet telepíteni. A környékbe­li horgászok lelki szemeikkel máris látják a mesterséges tó­ból kifogott pontyokat. Mert­hogy terv a haltelepítés is. A környék bővelkedik természe­ti szépségekben, s ha megépül, komoly vetélytársa lesz a kö­zeli Vadása­lónak. (Mészáros) Készül a zsilip zsaluzata. Háttérben a patak új, betonból készült medre. Címzetes polgárrá lenni Hétvégi bulekbálon Keszthelyen A kis- és nagyestélyis, öl­­töny-nyakkendős publikum — vannak vagy ezren — a praxi­­tól tudja meg, hogy ki is az a bulek. A felsőbb évfolyamos ceremóniamester szavait né­ma csendben fogadja az intéz­ményi polgár címre vágyó 105 elsős, valamint a Keszthe­lyi Agrártudományi Egyetem vidám programjának vendég­koszorúja, s az utánozhatatlan hangulatú szertartásban ko­molynak tűnnek a csipkelődő szavak is. — A balek, miként azt Kö­­lüs Gabi bácsi kimutatta, a majomtól származik ... Külö­nös ismertetőjele, hogy előre­nyújtott nyakkal, földre szege­zett szemmel közeledik, hogy véletlenül se kelljen köszön­nie ... A hím és a tojó majd­nem egyforma; a hím állan­dóan tojózik, a tojó állandóan hímez ... A komolyabb dolgokhoz szo­kott falak is megfiatalodtak erre az estére, amikor a tudo­mány Balaton-parti fellegvára a humornak, a vidámságnak adott otthont. Az addig „jött­­mentnek” nevezett elősök bu­­lekké avattatnak. Ellenpont: a tanárok hallgatókká. Termé­szetesen az eskü után. Humoros a fogadalomtétel is: — ... Minden erőmmel tö­rekszem az állattan oly mér­tékű elsajátítására, hogy lega­lább a szamarat meg tudjam különböztetni magamtól... A hagyomány tisztelete, a sok évtizedes múltból visszaköszö­nő szavak nem engedik meg a sértődést. A nevetőizmokat munkálta­tó szózuhatag után nem ma­rad el a látvány sem. A ki tudja, honnan előkerült igába egymás után dugják a fejüket az e perctől már buleknak számító elsősök. A szájukba tett babapiskóta-rudat óvato­san engednék a vödör tejbe, de a főpraxi tesz róla, hogy a fej erőteljes nyomása után az arcra is jusson a folyadékból. Felgyorsul a történet ritmu­­ sa amint a filoAr­ni Mórt­ tánc­együttes tagjai az ilyen­kor elengedhetetlen valcer dallamára lejteni kezdik a nyi­tótáncot. A külön bemutató­val is felérő program után már nehéz lenne különválasz­tani az első és sokadéves hall­gatókat a tanároktól, s a vá­rosiak által is „pirosbetűs ün­nepnek” számító bál külső vendégeitől. A Pápáról idekerült bálok, Ihász István felemelő érzés­nek nevezi a részvétel lehető­ségét, s közben mutatja, a se­regben használt centi mintá­jára készült, az avatáson ka­pott öt, cérnára fűzött kukori­caszemet. Évente egyet lehet leszakítani. — Most már úgy érzem, hogy ide tartozom: címzetes egyetemi polgár lettem. Hal­lottam ilyen eseményről, ám átélni sokkal, de sokkal jobb. Hajnal felé már a körtánc dívik, s a közös nótaszó: jó dolog a diákélet, még jobb, hogyha keszthelyi... — Kaiser — Napirenden a természettudományos ismeretterjesztés­ ­tegnap aelusán z­alaegersze­gen dr. Ferenczy Sándor me­gyei elnök elnökletével ülést tartott a TIT megyei szerveze­tének elnöksége. Bánfalvi Pé­ter szaktitkár írásos előterjesz­tése és szóbeli kiegészítése alapján megvitatta a termé­szettudományos ismeretterjesz­tő munka helyzetét és további feladatait, értékelte az egyes szakosztályokban folyó mun­kát, a különböző szervekkel való együttműködés tapaszta­latait, majd határozatot foga­dott el a további feladatokról. Második napirendi pontként Lázár Tibor, a megyei szerve­zet titkára adott tájékoztatást az elnökségnek a gazdálkodó egységekben folyó ismeretter­jesztő munkáról, s a terület megoldásra váró feladatairól. — Szép siker. A Kanizsa Táncegyüttes két szólótánco­sa, Vizeliné Paksi Valéria és Vizeli Dezső a Szombathelyen rendezett területi szólótáncos­versenyről továbbjutott a Bé­késcsabán rendezendő orszá­gos versenyre. Zalában járt az Útügyi Világszövetség elnöke Jövőre Budapesten tartják a világszövetség közgyűlését A hét végén két napot Za­la megyében töltött Ferdinand Arcó, az Útügyi Világszövet­ség (IRF) elnöke. Pados Zol­tán, a Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat igazgatója a vállalat keszthelyi üdülőjében fogadta a több mint 130 tag­állam útügyi szövetségeit ösz­­szefogó szervezet elnökét, majd építési munkahelyeket látogattak meg. Megtekintették a 71-es főút Vonyarcvashegy területén le­vő építését, valamint a 7. szá­mú főút Nagykanizsát elke­rülő szakaszát. A világszövet­ség elnöke elismeréssel adó­zott a vállalat munkáinak jó minőségéről. Érdeklődött a KÉV új technológiáiról — me­lyeknek híre már külföldre is eljutott —, s elismeréssel — Nevelőszülők jutalmazá­sa. Tegnap délelőtt ünnepsé­get tartott Nagykanizsán a Zala megyei Gyermek- és If­júságvédő Intézet. Jári Ferenc a megyei tanács művelődési osztályának vezetője méltatta a társadalmi pártfogók és ne­velőszülők munkáját, akik kö­zül 40-en pénzjutalomban ré­szesültek, szólt a vállalat fejlesztési te­vékenységéről. Elmondta, hogy a világszö­vetség jövő évi közgyűlését május 8-tól Budapesten ren­dezik. Első ízben tartják szo­cialista országban, s az itte­ni tapasztalatok azt igazolták, hogy jó választották meg a helyszínt. Idén 3 millió forintot használnak fel Szociális segélyezés Zalaegerszegen Ezekben a hetekben meg­nőtt az ügyfélforgalom a za­laegerszegi tanács egészség­­ügyi osztálya szociálpolitikai csoportjánál. Év végéhez kö­zeledvén, sokan érdeklődnek: kaphatnának-e rendkívüli se­gélyt? Indokaik között első helyen szerepel nehéz anyagi helyzetük, ám az sem ritkán hangzik el: tavaly ilyenkor is kaptam ... Emelkedik a jogosultak szá­ma, de azoké is, akik ,,nekünk jár” alapon fordulnak segé­lyért, s nem gondolnak arra: más valóban rászorul. Az idén Zalaegerszegen hárommillió fo­rintot fordíthatnak segélye­zésre, ebből hétszázezer forin­tot rendkívüli segélyezés­ cí­mén használnak fel. E körben jönnek számításba azok, akik­nek alacsony a nyugdíjuk, járadékuk, abból szűkösen él­nek, s nincs családjuk, vagy hozzátartozóik anyagi helyze­te is olyan, hogy nem tudják támogatni a rászoruló szülőt, közeli rokont például a téli tü­zelő megvásárlásában. Más módon is gondoskod­nak a rászorulókról: az idén eddig háromszáz mozgássé­rültnek közel százezer liter üzemanyagutalványt adtak át, hogy munkába járásuk, közle­kedésük költségét csökkent­sék. Az év második felétől a szociálpolitikai csoportnál ve­hetik át a közigazgatási terü­­letein élő mozgássérültek a parkolási kedvezményre jogo­sító engedélyt, illetve — meg­felelő igazolások ellenében — hozzátartozóiknak is átadják az igazolványt, eddig harmin­can vették át. Négy nap alatt egy hónapra való eső Az elmúlt ötven év átlagá­ban a novemberi csapadék­összeg 59 milliméter volt. Idén a hónap első felében nem volt az évszaknak meg­felelő csapadék, viszont 15-én megkezdődött a kitartó eső­zés. Amint a zalaegerszegi meteorológiai állomás munka­társaitól megtudtuk, négy nap alatt 40,4 milliméter csapa­dékot mértek. S a követke­zőkben is változékony, nedves időre számíthatunk. Az időjá­rás tehát ismét megnehezíti az őszi mezőgazdasági mun­kákat, hiszen a felázott talaj próbára teszi az embereket, gépeket egyaránt. 1984. november 20., kedd Épül a veszprémi körgyűrű befejere és egyben legfon­­tosabb szakaszához érkezett a Veszprémet körülölelő közúti gyűrű építése. A gyűrű nyu­gati ága — amely a tervek szerint a jövő év első félévé­nek végére készül el — je­lentősen csökkenti majd a Veszprém belterületén átha­ladó forgalmat. Attól kezdve ugyanis ezen bonyolódik le a 8-as főközlekedési úton nyu­gatról a Balaton irányába tar­tó forgalom. Az építkezés ki­vitelezője, az aszfaltútépítő vállalat jelenleg az utolsó másfél kilométer földmunkáin dolgozik. A körgyűrű megépítését az tette szükségessé, hogy az el­múlt évtizedben gyors ütem­ben növekedett a forgalom. Vágányzár Győr és Sopron között Hosszabb ideig tartó vá­gányzár lépett életbe hétfőn reggel Győr és Sopron között. A korlátozást a Győrnél a Rábán épülő vasúti híd épí­tésével kapcsolatban rendel­ték el. A munka, amely a be­fejező szakaszába érkezett, a magyar—osztrák érdekeltségű Győr—Sopron—Ebenfurti vas­úttársaság legnagyobb beru­házása ebben az ötéves terv­időszakban. A vágányzár megszakítá­sokkal december 4-ig lesz ér­vényben. A hétvégekre és a soproni üdülők váltási nap­jaira feloldják. A korlátozás érinti többek között a reggel Budapest déli pályaudvarról Sopronig közlekedő Lővér ex­pressz, s több más gyors- és személyvonat utasait, akik Győrtől Eneséig és vissza vo­natpótló autóbusszal utazhat­nak. (MTI) A Magyar Szocialista Mnalírspárt Zala megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: dr. Kerkay László. Főszerkesztő-helyettes: Hári Sándor. Szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12- 575 — 79 Titkárság: 12-581, 11-597, (Nyomdai ügyelet: 13- 551). — Fiókszerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Béke u. 4. Telefon: 11-150. — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: 12-360. — Kiadja: a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Kiadó: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-194. Hirdetésfelvétel: 12-580. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: 1 hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, fél évre 204,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. — Zalai Nyomda 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13-550. — ISSN 0133— 0500. Index: 25-011.

Next