Zalai Hírlap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-26 / 97. szám

1985. áprlis 25., péntek vjtr Mw.­limai hIwi»p Elérkezett a generációváltás ideje Mérlegen a ZTE férfi kosárlabda együttese Bravúros ősz, felejtenivaló tavasz, a csapat reális erővi­szonyainak megfelelő szerep­lés a rájátszásban A címsza­vakban így lehetne összefog­lalni az új rendszerű bajnok­ságban a ZTE NB I-es férfi kosárlabda együttesének telje­sítményét. Persze az egész évi produktumot nem lehet eny­­nyire leredukáltan, egymástól időrendi határokkal élesen el­különítve vizsgálni. Kezdjük talán az előzmé­nyekkel. Nagy várakozással tekintett a szakmai közvéle­mény és a sportág egyre nö­vekvő szurkolótábora az új­rendszerű bajnokság elé. Nem is alaptalanul: a küzde­lemsorozat kiélezettsége, szín­vonala, látogatottsága bizo­nyítja, hogy szükség volt a szövetség reformjára. Végig nyílt volt a bajnoki címért, az érmekért és a helyezésekért folyó küzdelem. A „play-off” fináléjában a harmadik hely megszerzéséért lépett pályára a ZTE, s a körmendi, harma­dik mérkőzésen elszenvedett vereséggel lecsúszott a dobo­góról, nem tudta megismételn­i tavalyi harmadik helyét, vé­­gülis a 4. helyen zárta a baj­nokságot. S ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az MNK-ban a tavalyi ezüstérem után most korai búcsúra kény­szerült, akkor egyértelmű, hogy ez az évad sikertelenebb volt, mint az előző. Az ismert körülmények mi­att nem is várta vérmes re­ményekkel a bajnokságot az egerszegi együttes. Három te­hetséges fiatal játékos, Bod­rogi, Farkas és Rajmon bevo­nult katonának, Blaszczak visszatért Lengyelországba, a tervezett átigazolásokból pe­dig egyet sem sikerült meg­valósítani. A felkészülés so­rán ifj. Gyimesi János nem számíthatott a két válogatott­ra, Szűcsre és Góczánra. Az előkészületi tornák során el­­szevedett vereségek nem sok jóval kecsegtettek, a két vá­logatott játékos nélkül érdem­ben nem lehetett csapatot építeni, amire viszont kiegé­szült a csapat, már közel volt a Koracs Kupa és a bajnok­ság rajtja. Akárcsak az első kupasze­replés alkalmával, ezúttal is török ellenfelet kapott a ZTE. Most nem sikerült a tovább­jutás, a hazai pályán szerzett hatpontos előny kevésnek bi­zonyult a Fenerbahcse ottho­nában. A sikertelen kupasze­replés lelki hatásain hamar túljutott az együttes, s olyan őszi sorozattal rukkolt ki, amilyenre a legoptimistább szurkolók sem számítottak. — Rossz helyzetben voltunk a bajnokság előtt, attól fél­tünk, hogy a csapat nem jut a legjobb hat közé — kanya­rodik vissza az őszi idényre ifj. Gyimesi János vezetőed­ző. — Csapatunk ereje viszont éppen abban rejlik, hogy szo­rult helyzetben nagyon össze­fognak a játékosok, rendkívü­li koncentrálóképesség, figye­lem jellemzi ilyenkor őket. Sorozatban nyertük a meccse­ket egy-két ponttal, volt eset, amikor a szerencse­­is mellénk szegődött. Az őszi szezonban a Szűcs—Szlominszki center­pár több mérkőzésen kitűnő­en játszott, ezzel előnybe ke­rültünk ellenfeleinkkel szem­ben. Az őszi bajnokság első he­lye mellé egyéb sikerek is társultak: Szűcs Józsefet a felnőttek, Bodrogi Csabát az ifjúságiak között választották meg az év játékosának, ifj. Gyimesi János pedig az év edzője lett. A ZTE — meglepetésre — az első helyen várhatta te­hát a tavaszi szezont. Akad­tak szurkolók, akik a bajnoki aranyéremről beszéltek már, a józanabbak viszont tudták, hogy a jelenlegi csapat ennek elérésére nem képes. Olyan gyenge folytatásra, amilyen következett, azonban ők sem számítottak. — Az Oroszlány ellen ugyan még nyerni tudtunk, de nyil­vánvaló volt, hogy az itt nyúj­tott gyenge védekezéssel leg­közelebb kikapunk — mondja már a tavaszi szereplésről a vezetőedző. — Sajnos, így is történt. Úgy vert meg ben­nünket a MAFC hazai pályán, hogy pillanatnyi esélyünk sem volt a győzelemre. „Nem le­hetünk olyan rosszak, ha el­sők vagyunk” — motoszkált a játékosok fejében a gondolat, s ez megbosszulta magát. Az a figyelem, összpontosítás, lel­kesedés hagyott alább, ami az őszi mérkőzéseken jellemezte az együttest. Ehhez járult saj­nos Szlominszki sajnálatos balesete, a kulcsemberek for­májának visszaesése, s máris elindultunk lefelé a tabellán. A rájátszásban tulajdonkép­pen azt nyújtotta a csapat, amire képes: nyerni tudott kétszer is a Baja ellen, ke­zében volt a hazai mérkőzés a Bp. Honvéd ellen, a Kör­menddel szemben pedig csak igen nagy küzdelemben, har­madik mérkőzésen maradt alul. Az 1984/85. évi bajnokság a vezetőedző szavaival élve az „egy helyben topogás” éve volt. Az irányzott az olyan irányító, aki magával ragadta volna a társakat. Csak egy-két talál­kozón volt arra képes a csa­pat, hogy ritmusváltásokkal megzavarja ellenfelét. Bodro­gi és Farkas visszatérésével gyorsult a játék, s ez a rá­játszás mérkőzésein már érző­dött is. Határok közé szorít­ja a ZTE lehetőségeit, hogy jelenleg nem rendelkezik olyan dobókészségű játékossal, aki kívülről 60 százalék körüli teljesítményre lenne képes. A nemrég végetért bajnok­ság egyértelműen bebizonyí­totta, hogy a ZTE férfi ko­sárlabda csapatánál elérkezett a generációváltás ideje. Ifj. Gyimesi János így vélekedik erről: — Ebből a szép sikereket elért, sokat edző, dolgozó csa­patból az évek múlásával mindig csak fogytak a játé­kosok. Tisztában vagyok az­zal, hogy a jelenlegi helyze­tet megértő, lelkes és nagy­számú szurkolótáborunk a következő bajnokságban többet vár tőlünk, mint ebben a bajnokságban. Ha azonban a jövő szemszö­géből nézve Bodrogi és Far­kas előretörésére, Földesi be­­érésére, Polster ígéretes szárnybontogatására, Vida já­tékának folyamatos c­siszoló­­dására gondolok, akkor na­gyon remélem, hogy ezt az évet sem kell kitörölnünk majd emlékezetünkből. Ekler Elemér Az elmúlt bajnokság legemlékezetesebb mérkőzése: 1984 de­cemberében először nyert bajnoki mérkőzésen a ZTE a sok­szoros bajnok Bp. Honvéd ellen. (ZH-fotó — Décsy László felvétele) egységes csapat kialakításához nem voltak kedvezőek a feltételek. A szű­kös játékosállomány megkö­tötte a szakvezetés kezét. Változtatásokra, átalakítások­ra nem volt lehetőség. Az együttes gerincét alkotó idő­sebb játékosok (Szűcs, Szlo­minszki, Rózsás, Magyar) csak egy-egy mérkőzésen nyújtot­tak kiemelkedő teljesítményt. Az őket követő korosztály két képviselője, Góczán és Győrfi csalódást okozott. Az egész bajnokságot tekintve játék­ban, ambícióban nem léptek előre, sőt, inkább visszafej­lődtek. A fiatalok (Földesi, Húsz, Bodrogi, Farkas, Vida, Polster) fejlődése nem tudta ellensú­lyozni ezt a visszaesést. Két­ségtelen, hogy tehetségük alapján ők a jövő emberei, de hogy minél előbb fősze­replővé váljanak, ahhoz a já­téktudáson, technikai képzett­ségen kívül az eddiginél na­gyobb becsvágyra, a feltörek­vő igazi tehetségeket jellem­ző erőre, lendületre van szük­ség. Az elmúlt bajnoksághoz képest a ZTE játéka lelassult. A Keszthelyi Vasipari és Gépjárműjavító Szövetkezet, azonnali belépéssel felvesz marós szakmunkást, két műszakos munkakörbe, valamint karosszéria-lakatos szakmunkást, egy műszakos munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. Keszthely, Rákóczi tér 20. Telefon: 12-151. Bajba hozták a tudósítókat a Videoton labdarúgói. Az új­ságíróik Szarajevóban már dik­tálták soraikat, amelyekben megírták, hogy a Zseljeznicsar került az UEFA Kupa döntő­jébe. Kevés olyan embert le­hetett volna találni szerda es­te a Grbavica stadionban, aki akár egy lyukas garast is adott volna a fehérvári gól­szerzés esélyeire. A fehérvári labdarúgók ismételten bebizo­nyították a régi, elcsépelt mondás helyénvalóságát: a futballmérkőzés 90 percig tart. De vajon szerencse eredmé­nyezte-e Csuhay gólját, amellyel 2-1-re alakult az eredmény? Utólagos okosko­dásnak tűnhet, de több kívül­álló is így vélekedett: a Vi­deoton jobb csapat, mint a Zseljeznicsar. A közönség és a második félidőben kicsit a nyugatnémet bíró által is tá­mogatott — elsősorban a le­sekről feledkezett meg — ha­zaiak valójában nem tudtak döntő fölényt kicsikarni, sőt, az utolsó percekben sorra es­tek el, maradtak a füvön, görcs, fáradság miatt. Végül is tehát sok tényezőnek kell összejönnie ahhoz, hogy gól születhessen az utolsó pilla­natban, de ez akár már ko­rábban is bekövetkezhetett volna. Csaknem harminc évesek már a nagy európai futball­­tornák, a BEK, a KEK és az UEFA Kupa küzdelmeit szep­tembertől a májusi döntőkig mindig milliók kísérik nagy fi­gyelemmel. Az 1984/85. évi so­rozat most befejezés előtt áll, a szerdai elődöntők (összesen 330 000 néző előtt zajlott le), után már csak a döntők van­nak hátra. Hacsak... Az MTI külföldi tudósítói és a hírügynökségek ugyanis arról számolnak be, hogy a Mad­ridban lejátszott Real—Inter­­nazionale találkozón egy be­dobott tárgy súlyos sérülést okozott az olasz Bergominak, s ezért el kellett hagynia a pályát. Az Inter vezetői kap­va kaptak az alkalmon, a hí­rek szerint a mérkőzés újra­játszását kérik. A magyar labdarúgók elis­merését jelenti, hogy egy hét­tel a bécsi 3-0-ás világbajno­ki selejtező után ismét sokat írnak rólunk. Ez most a Vi­deotonnak köszönhető. Magyar csapatok egyébként eddig öt­ször szerepeltek az európai nemzetközi kupák döntőjében: d­z. m­­­­l rv. a. rviurs.-ven­ a Sporting Lisszabon ellen játszott, de vesztett; egy év­vel később a Ferencváros az UEFA Kupában (akkor még Vásárvárosok Kupája) Torinó­ban 1-0-ra legyőzte a Juven­­tust, és elnyerte a trófeát; három évvel később ismét a zöld-fehérek játszottak dön­tőt, de vesztettek a Leeds Uni­ted ellen. 1969-ben az UEFA Kupában a Newcastle legyőz­te az V. Dózsát, az ötödik sze­replés újból a ferencvárosiak nevéhez fűződik, tíz évvel ez­előtt a KEK-ben a Dinamo Kijev ellen mérkőztek, de 3-0-as vereséget szenvedtek. Május 8-án és 22-én a Video­ton próbálhat szerencsét... Rendkívüli, csodálatos, hi­hetetlen , ilyen és ehhez ha­sonló szalagcímekkel méltat­ják, dicsőítik a csütörtöki spa­nyol lapok a Real Madrid já­tékát. Egyöntetű a vélemény, hogy az Internazionale meg­alázóan alárendelt szerepet játszott. Altobelli és Zenga kapus kivételével „sehol nem voltak a pályán.” Hasonlóan a múlt évhez, az idén is két döntőst delegál az angol futball az európai ku­pákba. Ismételt a BEK-cím­védő Liverpool és — fennállá­sa során először — KEK-dön­­tőt vív az ugyancsak liver­pooli FC Everton. A csütörtö­ki brit lapok egymásra lici­tálva magasztalták a­ két dön­tőst és a Mersely folyó mellé­két — ahonnan mindkettő va­ló. Jó két évtizede minden nagy beat-együttes Liverpool­ból jött — most ugyanez lát­szik ismétlődni a labdarúgás­sal. „A Juventus továbbjutott ugyan a Bordeaux elleni mér­kőzésen, de micsoda ijedtség árán” — írja a legtöbb olasz napilap a csapat pirruszi győ­zelmét értékelve. Az osztrák sajtó lelkesen ünnepli a Rapidot, amely tör­ténetében először jutott euró­pai kupadöntőbe. ★ A kupaszerda eredményei (dőlt betűvel a döntőbe jutott csapatok): BEK: Panathinaikosz—Li­verpool 0-1, Bordeaux—Ju­ventus 2-0. KEK: R­apid—Dinamo Moszkva 1-1, Everton—Bayern München 3-1. UEFA Kupa: Zseljeznicsar —Videoton 2-1, Real Madrid— Internacionale 3-0. A Videoton a negyedik magyar kupadöntős Visszapillantás a futballszerdára Hírek, eredmények A lipcsei kötöttfogású birkózó Európa-bajjnokságon a 82 kg-os dönőben Komáromi Tibor 5:0-ás pontozásos vereséget szenvedett a szovjet Bartalovtól, így ezüstér­mes lett. A 62 kg-os súlycsoport­ban Sípos Árpád a bronzérmet szerezte meg.* Az 1984 85-ös vívóévadban 27 Vi­lág Kupa verseny szerepelt, eb­ből már csak hat van hátra, egy­­egy női tőrben és kardban, ket­tő-kettő pedig férfi tőrben és párbajtőrben. Az AFP hírügynök­ség — hivatkozva a nemzetközi szövetségre — ismertette a négy fegyvernemben a Világ Kupa ál­lását. A sorrend szerint a ma­gyarok a férfi tőrt kivéve az elsők között vannak, sőt Nébald György a kardban, Stefanek Gertrúd pe­dig a női tőrben listavezető. * A svéd Ingemar Stenmark, min­den idők egyik legjobb alpesi sí­­zője bejelentette, hogy még nem fejezi be sportpályafutását. Az idei évad végén már szárnyra kel­­tek olyan hírek, hogy a svéd kitűnőség búcsút mond a havas lejtőknek, mivel már betöltötte 29. évét. Stenmark Világ Kupa­­eredménylistája páratlan: összesen 79 futamot nyert, s az egy sze­zonban aratott 13 győzelme is vi­lágcsúcsnak számít. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a MAHART Bala­toni Hajózási Leányvállalat a Kanizsa Bútorgyár és a Kanizsa DOMUS Áruház ismét BÚTORVÁSÁRT rendez a balatoni kikötőkben, a FÜRED KATAMATÁN hajón. Árusítás: 1985. április 29-től, május 9-ig Siófokon, május 10-től május 15-ig Balatonfüreden, május 16-tól május 26-ig Keszthelyen. Nyitvatartás: hétköznap: 8—12-ig, 14—18-ig; szombat, va­sárnap: 8—12-ig. A megvásárolt bútorokat a balatoni üdülőhelyekre és Hé­vízre kedvezményes fuvardíj térítése mellett házhoz szál­lítjuk. Várjuk kedves vásárlóinkat. Kanizsa Domus Áruház s­­i Ldi MAHART A ZTE is indul az Intertotó Kupában A nyári nemzetközi Toto Kupa labdarúgó torna mun­kabizottsága csütörtökön el­készítette a közelgő mérkőzés­sorozat csoportbeosztását. A tornán négy magyar együttes érdekelt, az UEFA Kupa-dön­tőbe jutott Videoton mellett a ZTE, az MTK VM és az V. Dózsa. A magyar csapatok a következő ellenfeleket kap­ták: 4. csoport: Videoton, AIK Stock­­holm (svéd), St. Gallen (svájci), Bohemians Praha (csehszlovák). 7. csoport: ZTE, Young Boys Svájci), Aarhus GF (dán), Gor­ak Zabrze (lengyel). 0. csoport: 0. Dózsa, Hammarby F (svéd), Eisenstattl (osztrák), Aalerengen Oslo (norvég). 11. csoport: MTK VM, Aara( svájci), start Kristiansand (nor­­vég), Csernomorec Burgasz (bol­­gár). Röplabda előzetes Sorsdöntő mérkőzés előtt A ZTE NB I-es férfi röp­labda csapata ma délután is­mét hazai környezetben lép pályára, ellenfele a Dunaúj­városi Kohász lesz. Az őszi fordulóban a zalaegerszegi kék-fehérek idegenben kikap­tak, itthon pedig biztosan mérték az újoncegyüttest. A mai találkozó döntő lehet a kiesés szempontjából, győze­lem esetén még tovább re­ménykedhetnek a bentmara­­dásban az egerszegiek. A mérkőzés 15.00 órakor kezdő­nk a Killián általános isko­la tornatermében. Teke NB I SZEOL AK S ZTE 6:2 (2424:2291) Zalaegerszeg, Sport utcai csarnok. Női mérkőzés. A világbajnok Vidácsnéval és a válogatott Tompánéval felálló szegediek ellen helyt­állt az egerszegi együttes. Egyénileg: Tompáné 441, Gom­bos 416, Vidácsné 412, Rendesné 397, Szabóné 390, Molnár 368, il­letve Szabóné 401, Horváthné 397, Joós 393, Nagyné 386, Feithné 367, Deli-Erőssné 347 fa. Ifjúsági: SZEOL AK S ZTE 3:1 (764:656). Egyénileg: Fodor 393, Dedovicsné 351, illetve Szabó 357, Rózsa 299 fa. Mai sportműsor Kézilabda: Országos ifjúsági bajnokság. Nők: N. Olajbányász—Pécsi MSC, Nagykanizsa, Olajbányász munka­­csarnok, 18.00. Férfiak: N. Olajbá­nyász-Pécsi MSC, Nagykanizsa, Olajbányász munkacsarnok, 19.10. Megyei bajnokság. Nők: zala­­szentgrót—Tungsram SC, Zala­­szentgrót, 17.00. Jv.: Liscsinszki, Rajniss. Röplabda: NB I Férfiak : ZTE—Dunaújvá­rosi Kohász, Zalaegerszeg, Killián általános iskola, 15.00. Sakk: IV. Zalakaros Kupa nemzetközi verseny, utolsó forduló, Zalakaros, sporttábor, 8.30. Pályázati felhívás! A Zala megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat (Zalaegerszeg, Balatoni u. Pf. 27. 8901) pályázatot hirdet a becsehelyi telephelyű Dél-Zalai Szarvasmarha Hizlaló Társaság társaságvezetői és telepvezetői munkakörök betöltésére, 1985. június 1-i belépéssel. Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú végzettség, — legalább 5 éves szakmai gyakorlat, — büntetlen előélet, — saját személygépkocsi használat. Bérezés: az 5/1983. (XI. 12.) ME. sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza az eddigi tevékenységet, a feladattal kapcsolatos elképzeléseket, valamint személyes feltéteket. Pályázatokat 1985. május 10-ig, önéletrajzzal együtt kell eljuttatni a fenti címre, a személyzeti és oktatási osztályvezető részére, aki a fentieken túl részletesebb felvilágosítást ad.

Next