Zalai Hírlap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-02 / 282. szám

1985. december 2., hétfő Puha párafüggöny terül el a tájon, s jól megtermett fekete varjak csapata röppen le s fel a friss, nedvességtől feketéllő szántáson. Fagyos a levegő. A hófoltoktól fehérlő tarló ék­­alakban nyúlik a friss szántás­ba, vele szemben halványzöl­den nyújtózkodik a gabona­föld, arrébb kopasz fák cso­portja sötétlik. Vidám sárga színt visz a képbe a két nagy­teljesítményű Rába-traktor: még messze járnak, zúgásukat azonban megsokszorozza a me­ző téli csendje. A monstrumok hamar közelednek, jó tempó­ban fordítja a földet a mögé­jük kapcsolt széles elre. Rádió zenéje röppen ki a ve­zetőfülke ajtaján, amikor a tábla végén Zab József trak­toros kíváncsian néz ki: vajon ki jár errefelé a pölöskei me­zőn? — Egész nap magunkban vagyunk — mondja miközben a nagytestű masina lépcsőin leereszkedik a földre. — Tíz­órainál és ebédnél találkozom a társammal egy kis időre. Reggel héttől este hétig csak megy az ember a géppel. Fi­gyelek a szántásra és hallga­tom a rádiót. — Nem egyhangú ez? — A, dehogy! Az ilyen em­berek, mint én is, aki egész életében gépeket irányít, megszokja. Meg aztán van mindig valami bütykölni való. Reggel az éke egyik kormány­lemezét kellett kicserélni. Va­lamelyik nap pedig leszakadt az egyik ekefej. Mocskos mun­ka volt. A kollégámmal együtt emeltük ki és raktuk fel a gép­re. Jól besározott... — Ezek a nagy gépek ké­nyelmesek, jól védik az em­bert, de ha hiba van, nagyokat kell emelni — teszi hozzá a másik Rába vezetője, Lipics Károly. — Mert nagyok a hoz­zájuk tartozó munkagépek. Dehát segítünk egymásnak ... — Gyakori a hiba? — Az ősszel a szárazságban­ törtek-zúztak, szakadtak a gé­pek. Most jó a föld — mutat a gép mögé. — Könnyen ha­sítja az eke. — Volt időnk egy kicsit rendbeszedni őket — véleke­dik Zab József. — Az esős-ha­vas napokon a műhelybe szo­rultunk, átvizsgáltuk, kijaví­tottuk. Most nincs sok baj ve­lük. Egy kicsit befűtünte — nem n­agyon, mert a melegben elaludnánk —, aztán hadd fogyjon a tarló. Mielőbb végezni szeret­nénk — állapítja meg Lipics Károly —, mert még van visz­­sza tizenhat nap szabadságom. A nyár óta nem lehetett arról szó, hogy kivegyem. Tízévesnél öregebb a Rábá­ja, dupla kerekei jól megfek­szik a talajt. Huszonhét éve, ifjú emberként ült először a traktor kormánykerekéhez. Sokszor szántott késő ősszel hi­degben, és bizony, nem min­dig ilyen jó körülmények kö­zött. — Sokszor ránk fagyott a nedves kabát, nadrág. Most be­tűzök és mivel az öreg gépem­ben még nincs rádió, a kányá­kat nézem, ahogy a szántás­ban fölkapkodják a pockokat. Meg­figyelem a szarvasokat, őzeket, mindig van belőlük a közelben. — Jól megfizetett munka az őszi szántás? — Attól függ, mennyit dol­gozik az ember és hol. Most nem lehet nagyon hajtani, mert csúszkál a gép, nyálkás a talaj felülete. Műszakonként 15—17 hektár a teljesítmény, míg nyáron megvan a húsz is. Azután ez a terület kettes ka­tegóriájú, azaz kisebb a tari­fája — magyarázzák. — Mi az a kettes kategória? — Sík terület. — Sík? Hiszen dombot látok magam előtt? — A kisbucsai, a hetési, a bucsuszentlászlói lejtőkhöz ké­pest ez bizony egyenes — hangzik a válasz. — Ha az egész határ ilyen lenne, ki­egyeznénk vele! A két traktorost a legjobb gépészek közé sorolják a bu­­csuszentlászlói termelőszövet­kezetben. Univerzális emberek, nemcsak Rábákat, más gépeket is bíznak rájuk. A szövetkezetben ezen az őszön 800 hektárnyi mélyszán­tást irányoztak elő. A két Rá­bán kívül öt MTZ-traktor is dolgozik a határban. A hétvé­gén a felénél tartottak és sze­retnének hamar téli pihenőre térni. Fagyos levegő áralmlik. A traktorosok összébbhúzzák,­ magukon a munkásruhát. A fülkében melegebb az idő. In­dulnak. A két gép egymástól tisztes távolságban fogyasztja a tarlót. Bozsér Erzsébet A két Rábás — Lipics Károly és Zab József — munka közben fele betanított, vagy segéd­munkás, a 40 éves korhatár­ig. Jelenleg a nyolc általánost végzettek szinte valamennyien továbbtanulnak. Statisztikánk szerint a 15—30 év közötti hatszáz lakosból 102-en kö­zépiskolások, 92-en pedig szak­munkástanulók. Ez a jövőt illetően bíztató lehet. Vertetics Rafael: — A fal­­vaink lakói közül 611-nek nem itt a munkahelye, ebből 120-an gyesen vannak, s a többiek 40—50 féle szakmai területen dolgoznak. Novák István: — Havi 6—8 nyilag mi is tudnánk munkát adni, ám elsősorban szakem­bereknek : szerkezeti lakatost, asztalost, s főleg felsőfokú végzettségű műszaki szakem­bereket keresünk. Z. H.: — Mennyit tudna az utóbbiaknak fizetni? Novák István: — Havi 6—8 ezer forintot, plusz prémiu­mot. De nincs jelentkező. Z. H.: — Sokan megkér­dőjelezik, hogy a mai sza­lagrendszerű termelés mel­lett egyáltalán szükség van-e szakmunkáskép­zésre? Somlyai László: — Feltétle­nül! A szinte csak gépiesen egy-két reszortot ellátni tu­dóktól nem várhatjuk a tech­nika, technológia fejlődését. Soós Nagy Endre: — Mi a beiskolázást úgy kezdjük, hogy beszélünk a szülőkkel. A fiatalok elméleti oktatását szorosan kötjük gyakorlati képzésükhöz, bár a nyári gya­korlat édeskevés. Ennek el­lenére szükséges, és sokat je­lent. A szakmunkás-bizonyít­vány olyan, mint az újonnan szerzett jogosítvány: az illető ugyan vezetheti járművét, de igazi ára csak vagy 100 ezer kilométer megtétele után lesz. Z. H.: — Kedveltnek tartja a mezőgazdasági szakmunkát? Soós Nagy Endre: — Tíz éve még elmentünk az álta­lános iskolába, s kértük, hogy a nyolcadikban csak engedjék át azt a gyereket, hadd men­jen mondjuk Vépre. Az utób­bi öt évben ebben lényeges változás történt. Ma már a jó közepes átlagnál tartunk. Vál­lalják a fiatalok a nem éppen könnyű munkát. A felelősség bennünket is terhel. Óriási értékek vannak rájuk bízva. Csak példaképpen: egy Rába -Steiger több mint 2 millió forint. A középvezetőknek, miután meggyőződtünk ráter­mettségükről, bizonyos fokig szabad kezet adunk. Z. H.: — Ön is tudna még embereket foglalkoz­tatni? Soós Nagy Endre: — Akár 60-at is! Indíthatnánk egy második műszakot a varro­dánkban. Lenne munkájuk, de a növénytermesztésben is akadna tennivaló. Z. H.: — Ha már a munka­kínálatnál tartunk, milyen ez a Zala Ipari Szövetkezetnél? Tóth Gyuláné: — Az idén mintegy 30 százalékkal tud­juk növelni a termelést. Kel­lene lakatos, műszerész, szer­számkészítő, s nekünk is mű­szaki értelmiségi. Z. H.: — Ha az a bi­zonyos eljáró többszáz ott­hagyná jelenlegi munka­helyét ... Kis csend szakad közénk. Somlyai László: — Egy te­lepülés megtartó ereje ott kezdődik, ha a dolgozó otthon is megkeresi azt, amiért napi 2—3 órát utazik. Tehát meg kell teremtenünk ennek az alapjait. Z. H.: — Azt mondják, a kiskertben megtermelik a konyhára valót a falusiak, s ez is bérkiegészítés. Szinte egyszerre beszél min­denki, végül a párttitkár summázza véleményüket: Somlyai László: — Kevés a napsütéses órák száma, s gyenge a talaj mifelénk. Egy kilónyi paprikáért itt kétszer annyit kell ráfordítani időben és pénzben, mint a megye kedvezőbb adottságú részein. Szerencse, hogy fa­lvainkat nagyon szorgalmas emberek lakják. Z. H.: —A helyben fog­lalkoztatáshoz adott az inf­rastruktúra? Vertetics Rafael: — Isko­lánk 600, óvodánk 120 gyere­ket képes befogadni. Keres­kedelmi hálózatunk 5 ezer ember ellátására alkalmas. Jelenlegi lakosságunk ennél 1200-zal kevesebb. Víz és szennyvízcsattona hálózatunk van. Somlyai László: — Kéré­sünk: kapja meg a tanács azt a támogatást, hogy valóban nagyközségnek vallhassa ma­gát. Z. H.: — Köszönjük a beszélgetést. Mészáros Ferenc Melléktermékek hasznosítása az élelmiszeriparban Az élelmiszeripari vállalatok átfogó intézkedéseket tettek a­ melléktermékek hasznosításá­ra. A MÉM-ben összesítés ké­szült az elmúlt két év ered­ményeiről; eszerint nincs­ olyan ágazat, ahol ne javítot­ták volna a jövedelmezőséget a melléktermékek, hulladékok felhasználásával. A húsiparban korszerű be­rendezésekkel, szeparátorokkal a csontok rejtettebb felületi részeiről is eltávolítják a hús­részeket, így évente 1500 ton­na értékes többlethez jutottak, amelyet egyebek között a töl­telékáruk gyártásánál hasz­náltak fel. A baromfiiparban szintén korszerű új berendezésekkel állítják elő — az eddig veszen­dőbe ment részekről eltávolí­tott húsból — a nagy fehérje­­tartalmú pépet; az idén 2400 tonna import nyers fehérjét helyettesítenek alkalmazásá­val. ^| Nagy erő a példamutatás Beszámoló párttaggyűlésen a fenékpusztai lengyárban Kis kollektíva — nehéz és többnyire eredményes erőpró­bák után­. Így jellemezhető az a kép, amely a Budaflax fe­­nékpuszt­ak­ lengyára pártala­p­­szervezetének minapi számve­tésekor kialakult. Hogy mi minden késztette próbatételre a 13 tagú alapszervezetet, s ra­j­tá­k keresztül az üzem 133 dolgozóját, azt már a Takács János titkár tolmácsolta ve­zetőségi beszámoló is jól tük­rözte. Sikert ígérő összpontosítás Megszokottá vált, hogy a nagyvállalathoz tartozó négy gyár között — termelési és nyertességérték tekintetében — éveikig a­z élen állt a fenék­­pusztai. Mos, több mint egy­millió forintos veszteséggel a hátuk mögött kezdték az idei esztendőt, túlnyomóan rajtuk kívül álló okokból. Nemcsak feledtetni tudták, hanem ellenkező előjelűvé is tenni ezt a mérleget, mert milliósnál nagyobb nyereség­re számítanak évzáráskor. Azon túl, hogy nem voltak mennyiségi és minősségi gond­jaik az alapanyaggal, s a len­­felvásárlás, beszállítás is na­gyobb zökkenőik nélkül tör­tént , az eredmény egyik lé­nyeges forrása a kritikus ter­melési folyamatokra jól össz­pontosított munka. Tényleges mozgósító-szervező szerepet kapott ebben az üzem kom­munistáinak többsége, értő és alkalmas partnerekre találva a szocialista brigádok tagjai között. Ennek a szerepnek a mér­tékét és az átlagosnál foko­zottabb felelősségvállalást nem pusztán a­ nyereséges év­zárás ténye jelzi: a termelés fél évig gyárvezető nélkül folyt, sajnálatos betegség miatt. Az új vezető kinevezé­séiig feladatok sorát osztották ■meg gondosan egymás között a kommunista és párto­n kívüli szakvezetők, munkások. Vis­zon­t egy lényeges lánc­szem hiány­zik: kemény kriti­ka érte a koordinációs kötele­zettséggel bíró nagyvállalati pánttes­tületet, mert semmi­lyen kapcsolatot nem tartot­tak — egy értekezlet kivéte­lével — az utóbbi két és fél évben a fenékpuszta fiaikkal. El­hamn­gzott számos, „házon belül” megszívlelendő bírálat, önbírálat is. Példá­ul: helyes, hogy a taggyűlés színe előtt személyre szólóan minősítet­ték a­ pártmegbizatások telje­sítését, ám az egyéni helytál­lás mértékét, gondjait rend­szeresen, s ne csak év végén értékeljék. Adjanak bátrab­ban képességet próbáló fela­datokat a fiataloknak­ — első­sorban KISZ-istáknak —, erősítvén, ezáltal a párttaggá al­kalmass­á válás folyamatát. Ez utóbbi már csak azért is i­nd­­okol­t, mert korosodóban van a­z a­lapszervezet. Mind­ebben az is szükséges, ho­gy lesz egyi­k legfontosabb nevelő­­kollektíva, a­z üzemi ifjúsági szervezet is egyenletesebb színvonalán aktivizálja tag-Megfelelő ugyan, a pártok­­tatásaik politizáló légköre és a politikai irodalom iránti ér­deklődés­e, de a magasabb képzettséget nyújtó beiskolá­­zásokkal­ gondjaik volta­k. A marxista középiskolát elkezdő egyetlen párttagot is joggal marasztalták el, mert egysze­rűen, abbahagyta, a tanulást. Kedvező kilátások Ami az üzem jövőbeni helyzetét, dolgozóinak bizton­ságérzetét illeti, kedvezőek a kilátások, s lekötött a követ­kező évi kapacitás. Kitűnt a taggyűlési vitából az is, hogy akár a termeléshez, akár a szervezeti élethez és a neve­lésihez kapcsolódó feladatok, gond,ctk ,megoldásához meg­van a képesség a len­gvári kommunisták körében. Az egyik hozzászóló ezt úgy fo­galmazta meg: Nagy erő a példamutatás, továbbra is ez legyen a fő fegyverünk, min­den tennivallóban. Hiányzó láncszem Nemcsak az értékelés, ha­nem az elhangzott hét hozzá­szólás legtöbbje is érzékeltet­te: határozott kezekben van­ a politikai irányítás a déli part eme kisüzemében.. Talán a méreteikből is adódik az az előny, hogy kedvező hatás­fokú a személyes felvilágosító munka, az export­érdekeket, illetve minőséget szolgáló ter­melési agitáció. A szakmai, a szakszervezeti és KISZ-veze­­tők nem csupán a rendszeres beszámoltatások, vagy a moz­galmi fórumok idején, hanem az egyéni megbízatások telje­sítése során, is szinte napi munkakapcsolatban állnak a p­ártvezetős­éggel. A rugalmas piaci reagálás haszna Eredményes évzárás előtt a Zalaszentgróti Építőipari Szövetkezet A Zalaszentgróti Építőipari Szövetkezetben az idei eszten­dőre 54 millió forint termelési, valamint négy és fél millió fo­rintos eredménytervet tűztek­ maguk elé a tervezéskor. Egy hónappal az év vége előtt már megállapítható, hogy a terme­lés több mint tíz-, a nyereség pedig egymillió forinttal lesz több a tervezettnél. A munkák állása alapján ítélve decem­berben — az időjárástól füg­gően — az eredmények még­ tovább javulhatnak. A számok láttán önkéntelenül felvetődik­ a kérdés: mi van a jó eredmények mögött? Nos, a szövetkezetiek szerint nincs semmi rendkívüli. Ko­rábban sem volt lehetőség a szakosodásra, például valami­lyen nagyszériájú lakásépítési­ technológia megvásárlására és­ alkalmazására. Igaz, a fiatal­ városban nem is akadtak fe­szítő igények ezen a területen. Azt már az elmúlt évek gazda­sági helyzete hozta, hogy év végéig rendszerint nem lehet lekötni a következő évre a ter­melők teljes kapacitását, ha­nem tartalékot kell hagyni az­ időközben jelentkező jó lehe­tőségek megragadásához. Ez persze kockázatot jelent, ami helyes arányok esetén jó le­hetőséget kínál a piaci pozí­ciók erősítéséhez is. A mai kö­rülmények annak a vállalko­zónak kedveznek, aki rugal­masan reagál a piac igényei­re, kellő ütemben mobilizálja­ tartalékait, jó kooperációs haj­lammal rendelkezik, s ver­senyképes árban, időben ési minőségben. A szövetkezet kellő körülte­kintéssel készült a gázvezeték­építésre és eredményesen tel­jesíti vállalásait, miután a megbízást elnyerte. A múlt esztendőben hat, az idén há­rom kilométer gerincvezetéket építettek, azaz ennyi lesz a teljesítmény, ha még a hátra­levő 400 méterrel is végeznek. Zalaszentgróton is sok aka­dállyal találkoztak a vezeték­építők: tavasszal például a sok csapadék és a magas talajvíz nehezítette a munkálatokat, évközben pedig számtalan — a térképen nem jelölt — köz­műre bukkantak. Volt olyan 150 méteres szakasz, amelynek­ három árkot ástak kézi mun­kával, mert a gépek nem fér­tek el. A gondok ellenére Za­laszentgróton csendben kúszik előre a földben a gázvezeték csőkígyója, s kevesebb panasz, észrevétel hangzik el a kivi­telezőkkel kapcsolatban is. Jól jövedelmező munkát je­lentettek az idén is számukra a mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari szövetkezeteknek, válla­latoknak épített gabonatáro­lók és szárítók. Igaz, ezen a területen is minden megbízást csak versenytárgyaláson lehe­tett elnyerni, ám a megelőző évek eredményes teljesítései olyan tapasztalatokkal gazda­gították őket, hogy már a ter­vezés stádiumában képesek kidolgozni és megtenni aján­latukat a kivitelezésre. Ez a program is folyamatos, hisz már a jövő esztendőre is konkrét megbízásokkal rendel­keznek. A munkák zömét verseny­­tárgyalásokon elnyert megbí­zások jelentik. E vállalkozási mechanizmus tudományának­ elsajátítása és alkalmazása az idén a tervezettet negyedévet­ meghaladó eredményt hozott a szövetkezetnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hatodik öt­éves terve a kollektívának több mint száz százalékra tel­jesül, hisz az első négy esz­tendőben is sikerült időará­nyos teljesítést produkálni. Nem lenne viszont teljes a­­kép, ha a gondokról nem ejte­nénk szót. A vállalkozó szö­vetkezetnek például az idén­ jelentős anyagi problémát je­lentett, hogy méretei és a vég­zett munkák nagysága miatt több anyaghoz csak fogyasztói áron jutott hozzá. Váratlan meglepetés volt, amikor, a 600 ezer forintos,­ megrendelésre a nagykereske­delemtől érkezett árut kísérő számlán a fogyasztói ár szere­pelt. A kereskedelemnek ez az üzletpolitikája előnytelen helyzetet teremt. Az eredményekhez nagymér­tékben hozzájárult a hatékony munkaerőgazdálkodás is. A hagyományosnak nem nevez­hető építési munkákra ugyan­is nem kívülről biztosították a szükséges munkaerőt, hanem­ átképzéssel, a többszakmásítás fokozásával oldották, meg a feladatokat. A konvertálható munkaerő bővítése a feladat továbbra is; a mezőgazdasági építési-szerelési, a gázvezeték­építési munkákhoz például a lakatos-részleg átszervezése biztosította a létszámot. — Somogyi — 3

Next