Zalai Hírlap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-28 / 23. szám

1986. január 28., kedd Átadták a Gábor Andor díjat Az idén Bertha Bulcsú Jó­zsef Attila-díjas író részesült a Gábor Andor díjban. Az el­ismerést és a velejáró plaket­tet Goda Gábor Kossuth-dí­­jas író, a Gábor Andor Kura­tórium elnöke adta át hétfőn a Magyar Írók Szövetsége klubjában. A Gábor Andor-díjat a Kossuth-díjas író halálának ötödik évfordulóján, 1958-ban alapította az író özvegye és lánya Gábor Magda. Tanácskoznak a fiatal közgazd­ászok A fiatal közgazdászok hato­dik országos találkozójára hétfőn Salgótarjánban került sor. A mintegy 300 ifjú szak­ember részvételével szervezett kétnapos tanácskozás témája: fejlődés a csúcstechnológiák korában. Ma a műszaki fejlő­désen belül a technológiák korszerűsítése az alapfeltétele annak, hogy a hazai gazdaság fejlettsége felzárkózzék az iparilag fejlett országokéhoz. ÁMK Hahóton A művelődés az egész falu ügye Zalaegerszeg és Nagykani­zsa között pontosan félúton fekszik Hahót, ez a sajátos településszerkezetű falu. Fő­utcája több mint öt kilomé­ter hosszú. Az 1500 lelket számláló község lakosságának — mivel helyben nincs üzemi létesít­mény —, mintegy negyven százaléka a két városba, Za­laegerszegre és Nagykanizsá­ra jár dolgozni. Az életmód változásával a művelődési szokások is megváltoztak a faluban. Erről beszélgetünk az iskolát is magában foglaló általános művelődési központ igazgatójával, Tóth Józseffel. László igazgatóhelyettes. — A falu életében a pedagógus meghatározó egyéniség. Nagy előnye, hogy a gyerekeken keresztül szinte minden csa­láddal személyes kapcsolata van. Németh László huszonöt éve tanít Hahóton, jó néhány generációt bocsátott már út­ra. Nemcsak, a tanítványai képességét, tehetségét, szor­galmát, érdeklődését ismeri, de azt is tudja, hogy a szü­lők milyen anyagi körülmé­nyek között élnek, milyen az érdeklődési körük. Ennek az emberismeretnek óriási hasz­na van a közművelődésben. A művelődési központ fon­tos színtere a könyvtár. Nagypál Gyuláné keze nyo­­mán szép, katonás rendben sorakozik a polcokon a több, mint tízezer könyv. Megtud­juk a könyvtár vezetőjétől, hogy az elmúlt évekhez vi­szonyítva visszaesett a köl­csönzőik száma. Újdonságnak számítanak viszont a könyv­tárban tartott iskolai órák. Ezeken a tanulók megismer­kednek a könyvtárhasználat mikéntjével, vagy a tan­anyaghoz kapcsolódóan dia­­filmeket vetítenek, zenét hall­gatnak. A művelődési házban Hor­váth Győző népművelő fogad. A kultúrház jól felszerelt, otthonos. Hangulatos klub­szobák, játéktermek várják a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. Ezért nagyon fontos a biz­tonságos anyagi háttér. Az ÁMK vezetői szólnak arról is, hogy maximális támoga­tást kapnak a községi tanács­tól, ezen kívül évente tizenöt­ezer forintot utal át a köz­pont számlájára a termelő­­szövetkezet is. A beszélgetésükből kitűnik, hogy az ÁMK által színeseb­bé vált a falu kulturális éle­te, jobban egységbe fogja a lakosságot, biztosítva műve­lődési és szórakozási igényeit. Az iskola nyitott a közműve­lődés előtt, a közművelődés az iskola előtt. S ez példa le­het más falusi közösségek szá­mára is. Keresztes Szilvia Közösségibb magatartás — A társadalmi folyamatok alakulása mélyreható válto­zást eredményezett a műve­lődési tevékenységekben is — kezdi mondanivalóját az igazgató. — Érvényét veszí­tette az a felfogás, hogy egy jól felszerelt kultúr­ház és egy főhivatású népművelő önmagában kielégítheti egy közösség kulturális igényeit. Ezért hoztuk létre két évvel ezelőtt mi is az általános művelődési központot, vagy népszerű nevén az ÁMK-t. Maga az a tény, hogy az is­kola, a művelődési otthon és a községi tanács együttes erő­vel próbálja kielégíteni a la­kosság művelődési és szóra­kozási igényét, demokratiku­sabb és közösségibb magatar­tásra ösztönöz, olyanra, amely tudomásul veszi, hogy a mű­velődés a falu minden egyes lakójának joga, lehetősége és feladata. A közművelődés új­fajta megközelítése szerint a művelődés nem egyszerűen elfogadást és passzív ismeret­­szerzést jelent, hanem az al­kotás és terjesztés folyamatá­ban való cselekvő részvételt is. Arról van szó, hogy a kornak, a társadalom mai ál­lapotának megfelelőbb gon­dolkodás- és magatartásmód van kialakulóban a művelő­déssel kapcsolatban, és ez tükröződik a három intéz­mény szövetségében. A pedagógus meghatározó szerepe — Gárdonyi Géza egykori lámpása újra világítani kezd — veszi át a szót Németh Földibéka ne nézzen az égre... M Mennyiért lehet húsát (lakást) venni a Balaton-parton? A keszthelyiek úgy mond­ják: ha a városban és a kör­nyéken lévő eladó házak, la­kások mindegyikét helybéli rászorulók tudnák megvenni, a tanácson nullára írhatnák az igénylők névsorát. Csak­hogy az érvényes igényléssel rendelkezők erre anyagi hely­zetüknél fogva képtelenek. Hogy miért? A Rózsadombon sem valla­­na szégyent homlokzatával a gyenesdiási négyszobás ház. Az eladó középkorú asszony, árként kétmilliót említett. Persze — hozzátette — lehet alkudni is. — Készpénzben kettő? — Mit gondol, részletletaga­­­lásra? Nem született olyan pofa erre a földre, akiben én megbíznék. Egyébként én is teljes összeget tettem le két éve. Csak azt ne kérdezze, hogy most miért adom to­vább, mert megharagszom. — Vállalom a haragját. S még egy kérdést: mennyiért vette? Az orrom előtt becsapódó ajtó a válasz. — Átminősítteti lakóháznak, s lesz egy csodálatos otthona — próbál rábeszélni az üzlet­re a harminc körüli férfi, s befelé invitál háztűznézőbe. — — Mi villának építettük a családdal nyolc éve, nyaran­ta három család is megfér benne. 110 négyzetméter, két szint, központi fűtés. Ha meg­felelően téliesíti a tetőteret, ott is kialakíthat olcsón há­rom kisebb szobát. Szerintem­­méltányos az egymillió hat­százezer. — Mi a legalsó ár? , — Amit mondtam. Kettő­ről indultunk eredetileg, tar­tanánk is, de meghalt a fater, szét akarjuk dobni a pénzt a nővéremmel. De lássa kivel van dolga: ha letesz egy mil­liót, a többire kap egy év ha­ladékot — természetesen ka­matra. Húsz százalék úgy ér­zem elfogadható lenne ... Az ember azt gondolná, hogy a városi lakótelepen, a­­tavaly még hivatalosan 700 ezerért adott OTP tömblakásért nem kérnek nagy felárat. A hirdetés is úgy szólt: sürgő­sen, olcsón .. . — Családi házat építünk Cserszegen — magyarázza a remélt üzlet hátterét a házi­asszony, s az érdeklődő köz­ben arra gondol, hogy milyen közvetlen, barátságos a tulaj­donos, aki egy kávéval is megvendégeli. — Kevés a megtakarított pénzünk, de amennyiben ön átad nekünk 800 ezret, úgy mi kifizetjük a takarékpénztárát, s újabb köl­csönt is felvehetünk. Az ille­tékre ne legyen gondja, kisebb összeget írunk a szerződésbe, így mindketten jól járunk. — Hol fognak lakni, amíg elkészül az új ház? — Hát itt! A beköltözés csak 1987. tavaszán, vagy nya­rán lenne esedékes. — S addig én fizetném a rezsit is? — Természetesen, hiszen a nevére íratnánk. Nem fogadom el a meghí­vást a kétszobás, harmadik emeleti lakás megtekintésére, így azonnal megváltozik a be­szélgetés hangneme: komoly­talan vevő vagyok, kárba ve­szett az idejük, s a kávé. Megsemmisítő pillantásoktól kísérve ballagok el a keszthe­lyi Fodor Imre utcából. Az ugyancsak keszthelyi, Madách utcai palota — 130 négyzetméter mindkét szinten — nem tudja felkelteni az ér­deklődésemet, eltekintek a közelebbi ismeretségtől. Az eladással megbízott idősebb úr által mondott összeg dur­ván a 38 évi tiszta keresetem. Mikor ezt megemlítem, kifi­zetnek: — Földibéka, ne nézzen az égre! Két utcával arrébb, a Ró­maiban, idős házaspár fogad. A hölgy örökölt egy kétszo­bás régi házat, de a városi árak miatt olyan magas ille­téket róttak ki, amit a nyug­díjukból nem tudnak kifizet­ni. Nincs szükségük két la­kásra. Az egyiktől szeretnének megszabadulni. — Most ezt kell áruba bo­csátanunk, pedig itt öreged­tünk meg. Mondja, sok a 850 ezer forint ezért a házért? Nem tudom hányan vesznek lakást a Balaton zalai partsza­kaszán. A hirdetések szerint sokat eladnak. Vajon mások jobban tudnak alkudni ná­lam? Kaiser László Színesebb kulturális élet — Sokat segít a munkám­ban, hogy már az iskolában lehetőségem van arra, hogy megismerjem behatóbban a gyerekek igényeit, érdeklődé­sét — mondja a rokonszenves fiatalember. — Így a progra­mokat is ehhez igazítva szer­vezem meg. Műsortervemet egyeztetem az ÁMK igazgató­jával. A közös tervezés a fa­lu igényeihez igazodik. Itt, a művelődési házban a klub­forma a legnépszerűbb. Mű­ködik diák, ifjúsági és fel­nőtt klubunk. Minden korosz­tály eljön a zenés, humoros műsorokra, politikai előadá­sokra. Nagy segítséget ka­punk a helybeli TIT-szerve­­zettől és a nagykanizsai He­vesi Sándor Művelődési Köz­pont is nagyszerű partnernek bizonyul. Egy közművelődési intéz­mény nem nyereséges „üzem”. EGYSÉGBEN AZ ERŐ ★★★ Az „esettanulmány” vigasztalan képpel zárult. A szom­szédasszony, a népfronttitkár és a tanácstag változatlan szöveggel és elánnal mondta ugyanazt, amit már korábbi összejövetelen is mondott: a lakók lakóhelypártoló egyesü­letére semmi szükség, hiszen az alapító javaslatban leírt feladatokat a népfront keretében, egyesület nélkül is el le­het végezni. Az egyesület alapítását tervezgetők pedig el­keseredetten látják, hogy az újabb összejövetel is hang­zavarba­ fúl, s aligha jut érdemi elhatározásra. Mihályfi Imre rendező Egységben az erő című csütörtök este bemu­tatott tévé­játékának tehát az volt a mondanivalója, hogy a magyar állampolgárok egyesület alapításának alkotmá­nyos joga tulajdonképpen csak írott mulaszt, mert a hi­vatalos szervek, köztük a népfront és a tanács nem nézik jó szemmel és akadályozzák az ilyen­ egyesületek megalakí­tását. Nógrádi Gábor dokumentumai szolgáltatták a tévéjáték alapját és ismerve az e téren uralkodó felfogást, nincs is okunk kételkedni állításai hitelében. Az ördög azonban ma már szerencsére nem olyan fekete ezen a területen sem, mint amilyenre testik. Igaz, egy határozat, bármilyen ma­gas fórum hozza, önmagában és egycsapásra nem tudja megváltoztatni emberek kialakult szokásait, véleményét, nem tud feloldani görcsöket, bizalmatlanságokat, féltékeny­ségeket, különösen olyanokat, amelyek az idők folyamán intézményesültek. Mégis nagy jelentősége van annak, hogy a Hazafias Népfront legutóbbi kongresszusa állásfoglalásá­ban kiállít a kisközösségek mellett. „A népfront... meg­elégedéssel látja, hogy mind több helyen jönnek létre a szocializmus céljain munkálkodó körök, egyesületek, társa­ságok, klubok, amelyek az állampolgárok öntevékenységé­nek hiteles tanúsítói... Az önállóság és felelősség jegyében ezek a közösségek jó terepei a szocialista demokrácia gya­korlásának is” — hanzu­k az Állásfoglalás. A tévéjátékban megszólalt népfronttitkár, tanácstaginő, s a meg nem szólalt, de véleményét néma kivonulás­ával ki­fejező tanácselnökhelyettes — ahogy mondani szokás — elmaradt egy brossúrával. Persze ezért még nem kellett volna olyan ellenszenvesre rajzolni őket és érveiket. Hi­szen kevesen vannak, akik egy egyesület alapításának öt­letére első szóra ne azt kérdeznék: minek? S valljuk be, a tévéjáték lakóhelypártolói nemigen találtak olyan célt, amit más szervek ki ne tűztek volna már maguk elé. A tévéjáték minden életszerűsége mellett is feszes rit­musú, ezért a nézőtől szívesen követhető volt. Életszerűsé­gét fokozta, hogy Szabó Éván (tanácstag) kívül kevésbé is­mert színészekre bízták a szerepeket, akik típusukban is, hanghord­ozásukban is tökéletes illúziót keltettek. MŰSOR A TÁBORTŰZNÉL ★★ Fiatalokra építették a Telepódium péntek esti bemutató­ját. Most mi jövünk! — mondta a műsor címe és — Straub Dezső. S mint a színlapról kiderült, ezt annyira, komolyan vették, hogy nemcsak játszottak, hanem jórészt írták is ezt a kabarét. Hát — ami azt illeti — olyan is volt. Tudniillik olyan volt, mint nyári építőtáborban, az esti tábortűznél előadott ki, mit tud. Az egésznek ugyan se mondanivalója, se értelme, de hát afféle ifjonti marháskodás, amit meg le­het bocsátani, s ha az ember olyan hangulatban van, még derülhet is rajta időnként. Forgács Gábor például egy egy­kori Ki, mit tud? jódltsa, ebben a garnitúrában egészen „nagy” volt, mint különféle énekes-stílusok parodistája. Böröndi Tamásról kiderült, hogy jól mozog mint táncos, Nyertes Zsuzsáról ismét igazolódott, hogy jóalakú és csi­nos. A gumiarcú Katona János ősrégi katonatörténete és nővé öltözése egy tábortűzi műsor frenetikus sikerű betétje lehetett. A végén az Úr hangjaként megszólalt Bodrogi Gyula — úgyis mint a Vidám Színpad (és a Telepódium) igazgatója — megelégedését fejezte ki a fiatalok teljesít­ménye felett. A világért sem szeretném megcáfolni, de azt javallattam, hogy a következő műsoroknál azért ragasz­kodjanak a valódi kabarészerzőkhöz. AL-RAJZFILM ★★ Kérem a következőt! — mondja dr. Bubó, a magyar rajzf­il­mgyártás kedves bagoly­doktora, s a magyar tévé­nézők hétről hétre odaülnek szombaton esténként a kép­ernyő elé, hogy meghallgassanak egy újabb történetet. Igen, nem értették félre, hogy meghallgassanak, s nem hogy lássanak. Ezekben a Bubó-történetekben ugyanis az esemé­nyek a szövegben és nem a képekben történnek. A képek, a rajzok jószerivel csupán a szöveg illusztrációjául szol­gálnak, körülbelül úgy, mint a lapok képregényeiben. A valódi rajzfilmekben­, gondoljunk csak Walt Disney bár­melyik produkciójára­, vagy az újabbakra, a Foxi-Maxira, a Fl­instone-családra, Tom és Jerryre (amelyet sajnos csak a szomszédos országok televízióin láthatunk) az eseményt a mozgás jelenti, a mondanivalót, a humort rajzos ötletek hordozzák. Ezek mintha egy hőségszaruból ömlenének, a statikus párbeszéd csak pillanatnyi megállás, s már ömlik is tovább a grafikai ötletfolyam. Bulkónál, szegénynél ez éppen fordítva van. Hol ő beszélget Cser­mesterrel, hol ve­le beszélget Ursula, vagy „valaki” más, mozgásuk közben lassú és csupán néhány testrészükre korlátozódik. Az ese­ményeket nem eljátszák, hanem elbeszélik. Lehet, hogy így könnyebb és feltétlenül olcsóbb, de le­galább is kérdéses, hogy elég-e? Hári Sándor Gyerekek a család nélkül EGY SZOMORÚ TÉNYRE utaló statisztikai adat mit sem változott az elmúlt három év­tized során: a családjuk gon­doskodása helyett az állam gondozásába vett gyerekeké. Évről-évre szinte egyformák a gyermek- és ifjúságvédelmi intézetek kimutatásai: 32—33 ezer fiatalkorút tartanak nyil­ván, akiknek egy része inté­zetlakó, másik hányada neve­lőszülőknél él. Elgondolkodtató: vajon mi­ért termelődik szinte nemze­dékről nemzedékre újra a többnyire szülői felelőtlenség okozta nyomorúság, miért nem javul megváltozott körülmé­nyeink között ez az arány? Hiszen történelmünk során so­ha nem kaptak ennyi anyagi és erkölcsi segítséget a csalá­dok. Ami alapvetően változott ál­lami gondozott gyerekeink sor­sában: legnagyobbrészt élő szülők árvái a mai, családjuk vesztett gyerekek. Mindössze négy százalékuk igazi árva. A többiről nem képesek megfe­lelően gondoskodni az őket vi­lág­rahozók. Valamennyi állami intéze­tünkben levelek, fényképek, személyes találkozások tanú­sítják: sok fiatal lány és fiú tér vissza házastársával, gye­rekével, hogy beszámoljon: más sorsot épít a családjának, mint amiben neki volt része gyerekkora idején. MÁRA MÁR KÖZHELY­­-IGAZSÁG, hogy a legkitű­nőbb intézet sem helyettesít­heti a családot. A kevéssé harmonikus család is szeren­csésebb környezet, mint az in­tézeti nagyobb közösség, amelyben nem ismerhetik meg a szülők-testvérek együvétar­­tozásának érzését, életreszóló élményét a gyerekek. Mind több sikeres próbál­kozás jelzi, hogy családiasab­­bá próbálják formálni az in­tézetek belső életét. Napjaink­ban már természetes és szinte kötelező, hogy a vérszerinti testvérek lehetőség szerint együvé kerüljenek, hogy a há­lótermekben ne korosztályok szerint, hanem nagy családok­ban élő testvérekképpen lak­janak a gyerekek. Megtanul­ván így a nagyobbak a kicsik­ről való gondoskodást, segít­séget, védelmet kaphassanak a velük különösképpen törődő nagyobbaktól a kicsik. A túl­méretezett, harmincágyas la­kótermeket is felváltják — ahol erre lehetőség adódik — a kisebb, családiasabb, a gye­rekek kedves ízlése szerint is berendezett lakószobák. Ám ez sem pótolhatja a sze­mélyes, vérszerinti egymáshoz tartozást. Bár ismerünk né­hány kitűnő példát arra is, hogy az intézeti otthon való­ban — mesterségesen felépí­tett — családot jelent. Lete­­nyén például az utolsó két esztendőben egy családi ház­ban laknak, nevelőjükkel együtt a nagyobb lányok, szinte anyai felügyelet mellett tanulják meg az otthonterem­tést, a pénzzel való okos gaz­dálkodást, a háztartási isme­reteket, az egymáshoz való al­kalmazkodást. Élő és talán legkeservesebb gondunk: mire jut majd az életben, az intézeti védettség­ből kikerülő fiatal, aki szá­mára a tágabb közösség élete alig-alig ismerős, akinek a mindennapok apróbb-nagyobb gondjaiban nincs kihez teljes bizalommal fordulnia, aki szinte teljesen egyedül marad éppen akkortájt, amikor a családban felnövő, önállósuló fiataloknak is legnehezebb az életben megtalálnia a helyét. A nevelőszülői hálózat fej­lesztése, nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülése tehát égetően fontos. Aki vérszerin­ti családjából kipottyanva új­ra családba kerülhetett, annak számára életreszóló kapcsola­tot jelenthet a nevelőszülői család. Értékes és követendő példa lehet az SOS gyermekfalvak­nak az elvesztett család he­lyébe újra családot építő mód­szere is. Épül Magyarországon is az első ilyen intézmény, a battonyai gyermekfalu, amely­ben családi házakban nevel­kednek majd, őket vállaló anyákkal, testvérekként az el­hagyott gyerekek. A GYÁMHATÓSÁGOK MINDENNAPI KÖTELESSÉ­GE, hogy megpróbálják ren­dezni a vérszerinti család és az intézetekben felnövő gye­rekek kapcsolatát — ha erre van remény. A családokat se­gítő állami és társadalmi kí­sérletek pedig arra szolgál­nak, hogy megelőzhető legyen a család széthullása, addig pe­dig kaphassanak a rászorulók érdemi jótanácsot, s a hatásos intézkedés se maradjon el, ha ez szükséges. Rab Nóra 5

Next