Zalai Hírlap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-26 / 72. szám

" “ ” (Folytatás az 1. oldalról.) ponti Bizottság Elnökségének tagja, miniszterelnök szintén a délutáni órákban terjesztet­te elő a fejlődés fő irányaira vonatkozó dokumentumterve­zetet. Ebben vázolta a cseh­szlovák társadalom által az elmúlt 15 évben megtett utat, méltatta a fejlett szocialista társadalom építésében elért sikereket és körvonalazta az ország, a párt előtt a követ­kező 15 évben álló legfonto­sabb feladatokat. Folytatta munkáját a CSKP kongresszusa Németh Károly beszéde Tisztelt Husák elvtárs! Tisztelt kongresszusi kül­döttek! Kedves elvtársnők, elvtársak!­­A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége nevében tisztelettel köszöntöm Cseh­szlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának kül­dötteit és valamennyi részt­vevőjét. Engedjék meg, hogy átadjam önöknek és az önök személyében a csehszlovák kommunistáknak, Csehszlo­vákia népeinek a magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép és személy szerint Kádár János elvtárs szívélyes üdvözletét, legjobb kívánságait. A kongresszusi dokumentu­mokból és Gustáv Husák elv­társ szóbeli beszámolójából jól érzékelhető, hogy Cseh­szlovákia Kommunista Pártja az elmúlt öt évben is eredmé­nyesen irányította és szervez­te az országépítő munkát. Őszinte örömmel tölt el ben­nünket, miként Csehszlovákia minden igaz barátját, hogy népük a párt vezetésével nagy feladatokat oldott meg, tovább gyarapította történel­mi vívmányait, előrehaladt a szocializmus építésében, fej­lődött a gazdaság és a kultú­ra, emelkedett az életszínvo­nal, növekedett országuk te­kintélye, szorgalmas és tehet­séges népük megbecsülése a világban. Eredményeikben megtestesül a dolgozók javát szolgáló, az állampolgárok tá­mogatását élvező kommunista politika, a szocializmus élet­ereje. Meggyőződésünk, hogy kongresszusuk, amelyet elv­társi légkör, a népük sorsá­ért, a békéért érzett mélysé­ges felelősség és az interna­cionalizmus szelleme hat át,­­betölti szerepét. Határozatai­nak megvalósításában támasz­kodhatnak szocialista vívmá­nyaikra, országuk dolgozóinak alkotóerejére. Építhetnek mindazokra az előnyökre, amelyeket szocialista, közössé­günk erősödő polt­ikai és gazdasági együttműködése kí­nál. Mindannyian meríthetünk az építőmunkának azokból a közös tapasztalataiból, ame­lyeket a szocialista országok sajátos gyakorlata is gazda­gít. Különösen értékesek szá­munkra azok a törekvések, elméleti és gyakorlati jellegű következtetések, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja közelmúltban megtar­tott, friss szemléletet tükröző és dinamikus megújulást ki­fejező, kiemelkedő jelentősé­gű XXVII. kongresszusát jel­lemezték. Gratulálunk eredményeik­hez, amelyek mögött sok munka, helytállás és erőfeszí­tés rejlik. Sikereket kívánunk Csehszlovákia népeinek hazá­juk további felvirágoztatásá­hoz. A magyar nép is a fejlett szocialista társadalom építé­sén munkálkodik. Az elmúlt időszak nehéz viszonyai kö­zött is helytállt, megértéssel vállalta azokat a terheket, amelyek a korábbinál lassúbb gazdasági növekedéssel és a gazdasági egyensúly javításá­val szükségszerűen együtt jártak. Ez volt a fő forrása annak, hogy a nehézségek el­lenére anyagiakban és szelle­miekben is gyarapodott az ország, népünk létbiztonság­ban él. Pártunk múlt év márciusá­ban tartott XIII. kongresszu­sa a korábbinál dinamikusabb társadalmi, gazdasági fejlő­dést irányzott elő. A VII. öt­éves tervünkben testet öltött gazdasági programunk meg­valósítása — amely a gazda­ság növekedési ütemének meggyorsítását és erre ala­pozva az életszínvonal érzé­kelhető emelését tűzte ki cé­lul — minden eddiginél na­gyobb egyéni és nemzeti erő­feszítést igényel. Megköveteli, hogy feltárjuk és hasznosít­suk tartalékainkat, a szocia­lista rendszerben és tulajdon­­viszonyokban rejlő erőforrá­sokat, kiterjesszük az inten­zív fejlődés követelményeit a gazdaság és a gazdálkodás minden területére, széles kö­rűen megújítsuk a termelés műszaki alapjait. S nem utol­sósorban arra is szükség van, hogy szorosabbá tegyük gaz­dasági, tudományos és mű­szaki együttműködésünket a szocialista országokkal. Tudatában vagyunk, hogy számos gonddal, problémával és nehézséggel kell szembe­néznünk. Ezek objektív okok­kal és munkánk fogyatékossá­gaival függnek össze, nyíltan és őszintén beszélünk róluk. A gondok ellenére bizako­dunk. Ezt arra alapozzuk, hogy társadalmunkban érvé­nyesül a párt vezető szerepe, van reális programunk, né­pünk helyesli és támogatja politikánkat. Nagy megelégedéssel szólha­tok arról, hogy pártjaink együttműködését a kölcsönös bizalom és segítőkészség jel­lemzi. Pártjaink, országaink és népeink kapcsolatai sokol­dalúan és gyümölcsözően fej­lődnek. Összeköt bennünket a közös eszme és a cél, a gaz­dasági, a tudományos-műsza­ki és a kulturális együttmű­ködés sok szála. Mindez meg­felel jószomszédi, baráti, szö­vetségi viszonyunknak. Együttműködésünknek azon­ban még olyan számottevő tartalékai vannak, mint a szomszédságból származó elő­nyök jobb kihasználása, a ha­tékony és új formák feltárá­sa, a termelési kooperáció és a szakosítás kiterjesztése. Népeink széles körű és bő­vülő kapcsolatai, haladó, for­radalmi és kulturális hagyo­mányaink együttes ápolása, egymás szellemi értékeinek behatóbb és elmélyültebb megismerése is erősíti a köl­csönös megértést, az egymás iránti bizalmat és barátsá­gunkat. Ebben sajátosan fon­tos szerepet játszanak a Ma­gyar Népköztársaságban élő szlovák és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságban élő magyar nemzetiségek, ame­­lyek a lenini nemzetiségi po­litika megvalósítása nyomán összekötő hidat alkotnak or­szágaink között. Újra kinyilvánítjuk, hogy pártunk és kor­mányunk a jö­vőben is töretlenül munkál­kodik a két ország kapcsola­tainak sokoldalú fejlesztésén, népeink őszinte barátságának elmélyítésén, ami egyúttal hozzájárulás a szocialista or­szágok összefogásának erősí­téséhez is. Álláspontunk egybeesik a nemzetközi helyzet alapvető megítélésében is. A Magyar Népköztársaság külpolitikájá­nak meghatározó vonása a szocialista országok egységé­nek szilárdítása, az alkotó részvétel közös külpolitikai törekvéseink megfogalmazá­sában és megvalósításában. Közösen és önállóan is a bé­ke és biztonság megteremté­séért munkálkodunk. A­­ Magyar Népköztársaság széles körű és aktív nemzet­közi tevékenységet folytat. Legfőbb törekvésünk, hogy szorosabbra fűzzük szövetsé­­gesi kapcsolatainkat a Varsói Szerződés országaival, és ma­gasabb színvonalra emeljük a KGST keretében folytatott együttműködést, összefogunk mindazokkal, akik őszintén békét akarnak. Az egyenran­gú együttműködés szellemé­ben építjük nemzetközi kap­csolatainkat. Tisztelt elvtársak! Megköszönöm szíves figyel­müket. Kívánom, hogy a megalapításának 65. évfordu­lóját ebben az évben ünnep­lő Csehszlovákia Kommunista Pártja sikeresen váltsa való­ra XVII. kongresszusának a fejlett szocialista társadalom építését szolgáló határozatait. 1 Gustáv Husák fogadta Németh Károlyt Prága, (MTI): Gustáv Hu­sák, Csehszlovákia Kommu­nista­ Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára szerdán fo­gadta Német­h Károlyt, a Magyar Szocialista Munkás­párt főtitkárhelyettesét, aki az MSZ­MP-­nek a CSKP XVII. kongresszusán résztve­vő küldöttségét vezeti. A szívélyes, baráti légkörű találkozón áttekintették a­­szocialista építés időszerű kérdéseit és a kétoldalú kap­csolatok alakulását. Megelé­gedéssel szóltak arról, hogy pártjaink, országaink, népeink együttműködése sokoldalúan és eredményesen fejlődik, s hangsúlyozták: kölcsönösen az együttműködés további bővítésére, elmélyítésére töre­kednek. A találkozón jelen volt Ko­vács Béla, hazánk prágai nagykövete. Amerikai fegyveres agresszió Líbia ellen (Folytatás az 1. oldalról.) líbiai naszádot is. Weinberger azzal próbálta indokolni a Lí­bia elleni nyílt fegyveres ag­ressziót, hogy a líbiai naszádok állítólag „komoly veszélyt” jelen­tettek az amerikai hajók­ra, amelyek — mint ismeretes — egy három repülőgép-anyaha­­jóból és negyven hadihajóból álló hatalmas amerikai flot­tacsoportosulás részei. A lí­biai naszádok úgymond­­, el­lenséges akciókat” követtek el.­­ Weinberger kijelentette, hogy az amerikai légierő ad­dig folytatja „hadgyakorla­tait” a líbiai partok közelé­ben „ameddig kell”. Így nincs kizárva a Líbia elleni fegy­veres agresszió kiszélesedése. London, (Reuter). A líbiai rádió kedden reggel közölte: az országban teljes a készült­ség az éjszakai amerikai tá­madás nyomán. „­A tömegek bevonultak zászlóaljaikhoz, készek arra, hogy a Szidra-öböl­­höz vonuljanak és eltökél­tek arra, hogy öngyilkos osztagokat formáljanak” —■ hangoztatta az egyik reg­geli rádióadás. A líbiai adó fokozott éberségre, továbbá az arab országokban tevékenyke­dő, magukat sokszor szakér­tőnek kiadó amerikai kémek­kel való leszámolásra szólí­tott fel, illetve az arab világ­ban lévő amerikai támaszpon­tok és az amerikaiak által bi­torolt olaj megsemmisítésére mozgósította hallgatóit. ★ Alaszka, (UPI): Hétfőn — a vietnami háború óta először — reaktiválták az Egyesült Államok hadseregének hato­dig gyalogos hadosztályát. Ezt az egységet hat napon belül a világ bármely részén be le­het vetni. Egy alaszkai sze­nátor közölte, hogy az intéz­kedésre a líbiai partoknál tör­tént események miatt került sor. Tripoli, Bejrút, (MTI, JA­NA) : Moamer el-Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője a Fehér Ház nyilatkozatára vá­laszolva kedden kijelentette: országa folytatja az ellenál­lást. Hozzátette, hogy országa ebben a pillanatban nem ön­magát, hanem az egész arab nemzetet és annak jövőjét védi. A hétfői összetűzések után Kadhafi az éjszaka folyamán telefonon tárgyalt a Moszk­vába készülő Sadli Bendzse­­did algériai államfővel és Ha­fez Asszad szíriai elnök­kel. A megbeszélésekről részleteket nem közöltek. Abdel Halim Haddam szíriai alel­nök ked­den reggel a líbiai fővárosba érkezett. A szíriai alelnököt rögtön érkezése után fogadta Kadhafi ezredes és tájékoz­tatta a legutóbbi fejlemé­nyekről. A líbiai JANA hírügynök­ség kedden délelőtt bejelen­tette: Az amerikai légierő kedden rakétatámadást inté­zett Szúrt város környéke el­len. A líbiai légvédelem fel­tartóztatta a támadókat, s közülük három gépet le­lőtt. Ugyancsak a JANA jelen­tette, hogy az amerikai flotta repülőgépei kedden tüzet nyi­tottak egy líbiai személyszál­lító hajóra. A líbiai hírügy­nökség szerint a hajó nem szenvedett károkat. Moszkva, (MT): Az ameri­kai haditengerészet és légierő Líbia elleni támadását hatá­rozottan elítélő nyilatkozatot tett közzé kedden a TASZSZ, szovjet hírügynökség. A nyilatkozat jóelőre kiter­­veltnek minősíti az Egyesült Államok agresszív lépését, emlékeztetve az utóbbi idő­szakban Líbia partjainál egy­mást követő amerikai erőde­monstrációkra. A TASZSZ megállapítása szerint a tör­ténteknek­­ az az oka, hogy Washington ellenzi Líbia ha­ladó jellegű belső fejlődését és az ország imperialistaelle­nes, független külpolitikáját. Bármilyen hamis ürügyet próbáljon is találni Washing­ton, azt semmiképpen sem képes elleplezni, hogy cseleke­dete az állami politika rang­jára emelt terrorizmus meg­nyilvánulása. Az Egyesült Ál­lamok semmibe veszi az ENSZ alapokmányának előírásait, a nemzetközi jog általánosan el­fogadott normáit, s a fegyve­rek erejével akarja rákény­szeríteni akaratát más népek­re. Ebben a Líbia számára ne­héz időszakban a szovjet em­berek szolidaritásukról bizto­sítják a líbiai népet. A Szov­jetunió Líbia oldalán állt és áll a jövőben is a szabadsá­gáért és függetlenségéért ví­vott igazságos harcban. A leg­határozottabban elítéli az Egyesült Államok agresszív lépéseit, s követeli azok be­szüntetését — állapítja meg a TASZSZ-nyilatkozat. Gorbacsov fogadta az olasz képviselőház elnökét Moszkva, (MTI): A Szov­jetunió nem kapott kielégítő választ az atomfegyverek tel­jes felszámolását célzó indít­ványára — jelentette ki Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Leonilde Jotti, az olasz Parlament Képviselőhá­zának elnöke, az OKP Veze­tőségének tagja előtt. Mihail Gorbacsov kedden Moszkvá­ban fogadta Jotti asszonyt, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghí­vásra tartózkodik a Szovjet­unióban. Az utóbbi hetekben még bonyolultabbá vált nemzetkö­zi helyzetet elemezve Gorba­csov főtitkár rámutatott : meg­mutatkozott, hogy a Nyugat semmilyen téren nem kíván­ja megfékezni a fegyverkezési versenyt, nem akar komolyan és egyenlő alapokon tárgyal­ni a fegyverzetek csökken­téséről. Leonilde Jotti szovjetunió­­beli látogatásának céljáról beszélt. Állást foglalt a szov­jet és az olasz törvényhozás közötti közvetlen kapcsolatok erősítése mellett. A baráti légkörben lezaj­lott találkozón mindkét rész­ről megerősítették, hogy a két ország közötti jó viszony to­vábbfejlesztése érdekében köl­csönösen törekedni fognak a szovjet—olasz párbeszéd foly­tatására. Sadli Bendzsedid Moszkvában Az SZKP Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására kedden hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Sadli Bendzsedid, az Algériai Demokratikus és Né­pi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front főtitkára. A repülőtéren Andrej G­ro­mi­ko, az SZKP KB PB tag­ja, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter. Szer­gej Szokolov, az SZKP KB PB póttagja, honvédelmi mi­niszter és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták az al­gériai politikust. TELEX TELEX TELEX TELEX TELEX Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke a Bangladesi Né­pi Köztársaság nemzeti ünne­pe alkalmából táviratban üd­vözölte Hoszain Mohammad Ersad bangladesi államfőt. Cservenka Ferencné köszöntése Cservenka Ferencnét, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagját,­ az Országgyűlés alelnökét, a munkásmozgalom régi harcosát párttagsága 50. évfordulója alkalmából ked­den Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára köszöntötte és át­adta a Központi Bizottság Emléklapját. Szovjet delegáció Egyiptomban Befejezte egyiptomi látoga­tását a szovjet parlamenti küldöttség. A delegációt Pa­vel G­ilasvili, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnök­helyettese vezette. A delegá­ciót fogadta Hoszni Muba­rak egyiptomi államfő, aki­nek átadták a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének üzenetét. A találkozón mindkét fél ki­fejezte őszinte törekvését a jó kapcsolatok fejlesztésére. KGST tanácskozás Kedden Miskolc-Tapolcán a Junó Szállóban megkezdődött a KGST közúti forgalombiz­tonsági munkacsoportjának 24. ülése. A munkacsoport 1973-ban alakult Budapesten, s negyedik alkalommal ülése­zik hazánkban. Feladata a tagországok közúti forgalom­­biztonsággal összefüggő kö­zép- és hosszú távú terveinek kidolgozása és egyeztetése. Bangemann az Egyesült Államokban Martin Bangemann, az NSZK gazdasági minisztere hétfőn Washingtonba érkezett. Kedden megbeszéléseket kezd Caspar Weinberger hadügy­miniszterrel az amerikai űr­­fegyverkezési programban va­ló nyugatnémet részvételről. Ülésezik a kínai parlament Kedden megkezdődött a Kí­nai Országos Népi Gyűlés (parlament) ülésszaka, ame­lyen 2729 képviselő vesz részt. Megfigyelőként jelen vannak a teljes üléseken a Kínai Népi Politikai Tanács­kozó Testület (népfront) kép­viselői is. Marcos-vagyon Ferdinand Marcos megbuk­tatott Fülöp-szigeteki elnök és környezete 7,7 millió dol­lár értékű készpénzzel és ér­téktárggyal, ezen belül több mint négy millió dollárnyi ékszerrel érkezett az Egyesült Államokba. Ez derül ki az amerikai vámhatóságok által készített és hétfőn nyilvános­ságra hozott listából. Árvíz Peruban Árvizek és lavinák követ­keztében 12 ember vesztette életét az utóbbi napokban Peruban. 28 személyt eltűnt­nek nyilvánítottak. Az elemi csapások károsultjainak szá­ma meghaladja a kétszázezret — jelentették be hétfőn Li­mában. Az árvizek következ­tében 30 ezer lakás megsem­misült, 85 ezer hektár meg­művelt föld elpusztult, 51 ki­lométer hosszú útszakasz és 20 kilométernyi vasúti pálya megrongálódott. 1986. március 26., szerda Játék a tűzzel L­íbiában teljes készült­­­­ségbe helyezték a fegy­veres erőket, mozgósították a tartalékosokat. A szidra-öböl­­ben történt incidens nyomán rendkívül feszült a helyzet a Földközi-tenger térségében: Líbia partjai közelében mint­egy harminc amerikai hadi­hajó, három repülőgép-anya­hajó és 250 harcigép provoka­tív hadgyakorlatot hajt végre. Az ugyanis mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ezúttal az Egyesült Államok a provoká­ció nem titkolt szándékával irányította haditengerészeti erőit Líbia felségvizeinek köz­vetlen közelébe. Az amerikai közvéleményt már hónapok óta tervszerűen, gyúrták” Lí­bia ügyében: Kadhafit ,,ag­­resszornak” minősítették, Lí­biát ,,a terroristák támogatá­sával" vádolták, s olyan lát­szatot igyekeztek kelteni, mi­szerint az Egyesült Államok jogosan lép föl a „kalando­rokkal” szemben. Nos, a keddre virradó éj­szaka a líbiai és az amerikai egységek között közvetlen har­ci cselekményekre került sor, amelynek során egy líbiai gyorsnaszád elsüllyedt, egy másik megrongálódott. Az amerikaiak a líbiai légvéde­lem állásaira is rakétákat lőt­tek ki. Tripoliban három amerikai gép lelövését jelen­tették, amit Washington cá­folt. Ha az USA ürügyet kere­sett, célját kétségkívül elérte. Kérdés, vajon a pentagonban beérik-e a történtekkel, vagy r­ég veszélyesebb terveket dé­delgetnek, netán Líbia elleni szél­es körű katonai akcióra szánják el magukat, így vagy úgy: a Földközi-tenger térsé­gében kialakult újabb súlyos válsággóc nagy veszélyeket hordoz. (Nem véletlen, hogy Rómában kedden délelőtt rendkívüli ülést tartott a Mi­nisztertanács, s Giulio And­reotti külügyminiszter az ese­mények miatt elhalasztotta budapesti látogatását.) Wa­shington számára a további erőfitogtatás komoly kocká­zattal jár. Egyrészt a külön­ben megosztott arab világban kelt minden korábbinál na­gyobb felháborodást, más­részt nyugat-európai szövetsé­gesei körében­­ is visszatet­szést, sőt egyes fővárosokban ellenkezést válthat ki a pro­vokáció. Arról már nem is szólva, milyen befolyást gya­korol az incidens, vagy — ami ennél is beláthatatlanabb kö­vetkezményekkel járhat — a katonai akció kiterjesztése a világpolitikára. Moszkva és Washington kapcsolatai ismét a mélypontra süllyedhetnek. A­­z újabb konfliktus a Szidra-öbölben min­denképpen azoknak,a malmá­ra hajtja a vizet, akik Wa­shingtonban a hadügyi költ­­ségvetés szüntelen növelését szorgalmazzák. Meglehet, ép­pen ezek az erők keresik az ürügyet egy arab állam szu­verenitásának megsértésére. Veszélyes játék ezt a tűzzel, amely nemcsak lángokat, ha­nem valóságos lángtengert lobbanthat föl.

Next