Zalai Hírlap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
1987. április 4., szombat Fiatalok — a földről A parasztnak évszázadokon la harmadéves diákjai. Állat-tájtechnika az érdeklődésiekeresztül az életet, a nagyobb tartó telepi gépészek lesznek, rületem, szelet kenyeret, a biztonságot Amikor a földosztást kérdem, — Fityeházán lakunk és jelentette a föld. A legnakerekre nyílik a szemük, az van egy kis földünk, szőlőnk.gyobb vágya az volt, hogy beután bevallják, annyit tudnak Ott szoktam segíteni — mondgyen belőle akkora, amiből róla, hogy a felszabaduláshoz jó Horváth Ferenc. — Hogy megélhet a családjával. Ez a kötődik. Kálovics Tamás, aki régen mennyi volt, nem tavagy a felszabadulás után a Kiskanizsán él, egy kicsit ért dóm. Apám a vasúton, anyám földosztással teljesült. Történ is a földműveléshez. Kertjük az erdészetnél dolgozik. Ha nelmi fordulópont volt, egy van, abban szokott segíteni, végzek, állattartó telepi gerlakorszak megalapozója. Va- Horváth Tamás viszont igazi pész leszek és jogosítványom jón mit tudnak a földosztás- városi gyerek, anyja üzemor- is lesz. Jól egy közös gazdaság ifjú vos, apja kereskedő. _ a föld mit jelent ebben a generációjának tagjai? _ Hogy lehet megszeretni korban? az állattartást így messziről? _ Ifjabban divat lett váro— kérdem. son is. Kertnek, szőlőnek ve-A nagykanizsai Alkotmány — Mert a városban nincs szik. És sokan tartanak állato-Termelőszövetkezet bajcsai állat, talán azért — mosolyokat is. Megéri, hozza a pénzt, majorjában az elleltő istállódik el. — Nem ábrándultam És persze vigyázni kell a földnál két fiatalember bajlódik ki belőlük így sem, hogy kijáró, mert csökken a területe, a takarmányos kocsival. Korunk a telepre gyakorlatra, veszélyezteti maga az emvács József 32 éves takarma- Szeretnék majd továbbtanul- bér... nyos traktoros, Székelyhídi ni, az állattartás és a számi- B. E. Leendő állattartó telepi gépészek: Kálovics Tamás, Horváth Tamás, Horváth Ferenc. (ZH fotó : Mészáros László felvételei) János 34 éves illető. Nem in ____________________________ dúl könnyen a beszélgetés. A földosztásról annyit tudnak, amennyit a történelemórán megtanultak. — Azelőtt Becsehelyen éltünk, s hogy volt-e földje a családunknak, nem is tudom — mondja Kovács József. — Azt hiszem mások földjére jártak dolgozni a szüleim. Én már itt kezdtem dolgozni a tsz-ben, traktoros lettem. A háztájit terményben kapom. Az apósomnak van földje, ott szoktam segédkezni. — Mit jelent magának a föld? — Muszáj vele törődni, abból élünk. Az állatot is abból tartjuk, végül is a mi életünk hozzá kapcsolódik. — Amikor kisgyerek voltam, beadták a földet a szüleim a szövetkezetbe. Bajcsai vagyok, a határban több helyen volt földünk. — mondja Székelyhídi János. — Nem volt sok, senkinek sem volt sok a faluban. Kazánkezelő szakmát tanultam, így nem a tsz volt az első munkahelyem. De itt találom meg jobban a számításomat, mert több a pénz és kapok terményt is. Otthon öt hízódisznót tartok, meg a tsz-ből viszek most ki hat tehenet kihelyezett tartásra. Van háztáji földem, kukorica, burgonya, zöldségféle terem rajta. Becsülöm a földet, mert anélkül kevesebb lenne a jövedelmem. — Hozott-e földet, vagyont a tsz-be? — kérdem Szabados Józsefnét, a telepiroda fiatal adminisztrátorát. — Anyu hozta be ötvenkilencben a bajcsai kis tsz-be. Most itt dolgozik a telepen fejeként, édesapám ugyanitt állatfelhajtó, öcsém jelenleg katona, de karbantartóként neki is a telep a munkahelye. Tagjai vagyunk a tsz-nek. A háztáji föld meg állattartáshoz segít bennünket. — Tiszteli a földet? — Igen. Ha kint járok a mezőn és rendetlenséget, vagy kárt látok bosszant, hiszen ami a közös gondja, az az enyém is. Anyu sokat mesélt, hogy régen milyen nehéz volt a megélhetés. Ha együtt megyünk a határba, szokta mutatni, merre voltak a földjeink. Három fiatalember szorgoskodik a fejőgépek körül. A nagykanizsai Cserháti Sándor mezőgazdasági szakközépiskol Szovjet exportra a zalaegerszegi Alugéptől Már szinte otthonosan közlekednek a Zalaegerszegi Alumíniumipari Gépgyár műhelyeiben : Vlagyimir Agibalov Szaratovból jött, Anatolij Cyerjugin Kisinyovból, Jevgenyij Karpejev pedig valahonnan a távoli és hideg Szibériából. Egy-egy hűtőgépgyárat képviselnek hazánkban. — Dehát hogyan jön össze a hűtőgép, meg az alumíniumipari gépgyártó profil? A kérdésre Tóth József, az Alugép vállalkozási osztályvezetője válaszol: — Változatlanul az iparág igényeinek teljesítése a fő feladat, de ha felbukkan a láthatáron egy jónak ígérkező üzlet, csak nem fogjuk elszalasztani! A szovjet hűtőipar rekonstrukciós programja keretében 15 gyárba szállítunk ajtó- és szekrényhabosító sorokat, összesen 120 millió forint értékben. Tavaly nyáron kezdtük, s ez év június végére kell befejeznünk a gyártást. Vlagyimir Agibalov 1976 óta foglalkozik magyar hűtőgépgyári berendezésekkel, s azóta már harmadszor van Magyarországon. — Tíz éve üzemelnek a magyar berendezések gyárunkban — mondja —, s hiába voltunk megelégedve azokkal, az idő eljárt felettük. Persze, most már minden szempontból korszerűbb gépeket kérünk. Csupán érzékeltetésül: a korábbi 36 helyett a rekonstrukció befejezése után 22 másodpercenként jelenik majd meg egy kész hűtőgép a sor végén. Meg vagyunk elégedve a magyar termékekkel, az itt dolgozók igyekeznek a megrendelő kívánságait pontosan teljesíteni — kapcsolódik a beszélgetésbe Anatolij Gyerjugin is —, s ez a jó kapcsolat kialakulásának fontos feltétele. A ma délelőtt ellenőrzött berendezések rendben működtek, csupán egy-két apró észrevételünk volt, de délután már azt hiszem rendben lesz minden. — Hogyan érzik magukat Magyarországon ? — Nagyon jól — mondják szinte egyszerre. — Én lassan másfél éve itt vagyok, most már feleségemmel, s egy fél óvodával — mondja nevetve Anatolij —, három csintalan gyermekem gondoskodik arról, hogy minél kevesebb időm legyen a múzeumok látogatására, mert nekik más programok tetszenek. — Én már szinte hazajövök Magyarországra, sok régi ismerősöm van, többen közülük nálam is jártak. Van Szaratovtól vagy harminc kilométerre, a Volga-parton egy kis nyaralóm, jónéhány magyar megfordult ott. Aztán ha itt vagyok, akkor magyar barátaim is mindent megtesznek, hogy jól érezzem magam — így Vlagyimir. Jevgenyij azzal büszkélkedik, hogy már térkép nélkül sem téved el fővárosunkban. — Figyelmesen járom az utcákat, érdekel minden, ami itt történik, az emberek, a járművek, a kirakatok. Előbb-utóbb Zalaegerszeg nevezetességeire is sor kerül. Csak az a baj, hogy nem tudok magyarul. De ami késik, az nem múlik. Mind a hárman beiratkoztunk magyar nyelvtanfolyamra. Amikor búcsúzásra kerül sor, szinte egyszerre mondják: — Viszontlátásra ! — S mind a hárman magyarul. L. D. A berendezések működését ellenőrzi a három szovjet hűtőgépes szakember — Vagyimir Agibalov, Anatolij Gyerjugin és Jevgenyij Karpejev — az Alugép végszerelő műhelyében. (ZB fotó — Mészáros László felvétele) Az ideológiáról és a tudatformálásról a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén Érdekeltség, érték létbiztonság Szemelvények Balázs Béla megyei titkár előadói beszédéből TINTA MÁR TALÁN senki sem vitatja, hogy fejlődésünk kulcskérdése a gazdaság. Létkérdés számunkra, hogyan felelünk meg a gazdasági kihívásoknak, milyen mértékben tudjuk ellensúlyozni a gazdaságunkat ért kedvezőtlen hatásokat és azokat a nehézségeket, amelyek fejlődésünk során keletkeztek és megtorpanást okoztak. Tudjuk azt is, hogy előrehaladásunk döntő feltétele lett a hatékonyság és a minőség, a versenyképes termelés, a nemzetközi munkamegosztásban az adottságainkra épülő, a mainál eredményesebb részvétel. A gazdaság fejlődésének ugyanakkor nélkülözhetetlen feltétele a fejlődő tudomány, a növekvő műveltségi színvonal, a segítő ideológiai környezet és a pártoló közgondolkodás. Az alapvető felismerésen túl ezzel még nem mindenütt kalkulálunk. Létkérdés a gazdaság számunkra azért is, mert egyértelműen a gazdasági eredményeinktől függ, hogy — milyen lehet a jövőben politikai cselekvési lehetőségünk — társadalmunk képes lesz-e rövid időn belül a gazdaságot ért negatív hatások, megtorpanást okozó nehézségek megszüntetésére; — a jobb anyagi feltételekkel hozzá tudunk-e járulni az emberek élet- és munkakörülményeinek javításához, a szocializmus építéséhez szükséges kedvező közhangulat kialakításához, fenntartásához? Igaz, a munka elismerése társadalmunk jellegéből adódik, a lakosság különböző rétegeiben azonban ennek értékelése mégsem azonos. Ezért mindenütt meg kell erősíteni a teljesítmény becsületét, a tudás minden formáját, a szaktudást, a jó mesterséget, a hozzáértést egyaránt. Ehhez természetesen a tudati eszköztárat is jobban fel kell használnunk. Az is közismert, hogy a munka arányában való elosztás elve nem változott, ennek a gyakorlatban azonban sokkal következetesebben kellene érvényt szereznünk. Terjed az a felismerés, hogy ennek megvalósításához az lehet a legjobb összetett módszer, ha az ösztönzés mellett, szükség szerint, bizonyos „kényszerítést” is alkalmazunk. Vagyis megfelelő ellenőrzést, a normatívák, a fegyelem és a szervezettség következetes megvalósítását. Emellett nagyon fontos, hogy nevelő munkával is elősegítsük az „uram—bátyám” kapcsolatok, a „szocialista összeköttetések”, a különféle kisebb—nagyobb korrupciók és a bürokratikus jelenségek, a primitív egyenlősdiség, s az egyéb törvénytelenségek, jogtalanságok felszámolását. AZ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG, a következetesebb ösztönzés alkalmazásának kérdésében az utóbbi években kétségtelen a fejlődés. Még mindig kísért azonban az olyan gyakorlat, hogy az anyagi érdekeltséget valamiféle gyanús „anyagiasságnak” fogják fel egyesek, s nem értik, hogy éppenséggel ez felel meg a szocialista elosztás alapelvének. Vannak, akik a képességek szerinti munkát pedig csak egyoldalúan a lelkesedésre és öntudatra próbálják alapozni. Az ilyen gyakorlat azért okoz nagy károkat a szocialista építés ügyének, mert a legfőbb emberi energiaforrást veszítjük el, hagyjuk elfecsérelődni. Persze, ma sem mindenben megoldott még az a kérdés, hogy melyek azok az ösztönzők, amelyek legjobban hatnak a dolgozó, az alkotó emberre, hogy valóban képességeinek legjavát nyújtsa munkájában. Az ösztönzésnek van természetesen politikai,erkölcsi oldala: az emberi öntudat, a tudatosság, s annak felismerése, hogy egyén boldogulását hosszú távon csakis a társadalom közös boldogulásának keretében remélheti és találhatja meg. De van egy másik oldala is: az egyéni anyagi érdekeltség, vagyis az a tisztességes törekvés, hogy az ember valóban munkája értékének arányában részesüljön a javakból. Ha ez az érték nagy, akkor annak honorálása is nagy legyen! Tudjuk azt is, hogy rendszerünk egyik tagadhatatlan alapelve és követelménye a tudatos versengés a jobb teljesítményekért. A javakban és a jogokban való részvétel alapja végül is csak a teljesítmény lehet. Ma ezt módosítják persze az állampolgári jogon általánossá tett különféle juttatások. A munka szerinti elosztás elve tehát csak társadalmi átlagban és tendenciaként érvényesül. Az ezzel kapcsolatos jelenlegi ismert gondunk az, hogy e tendencia nem tükrözi eléggé az elvet. Fejlődésünkben sajnos volt egy olyan időszak, amikor a gyakorlatban hagytuk eluralkodni az egyenlősdit, s ezt, a közgondolkodást társadalmi egyenlőségként értelmezve — szocialista értékké nyilvánította. Ió l-m is olyan régen még az elosztásban az ingyenes ellátás növelését tekintettük a szocializmus előrehaladása egyik mércéjének. Ma már azonban tudjuk, hogy ily módon, akarva-akaratlanul a fogyasztást, s nempedig a munkát ösztönöztük, pedig a két dolog helyes sorrendje alapvető tudati—ideológiai kérdés is. A közelmúltban lezajlott szegedi tanácskozásnak volt egy ezzel összefüggő igen jelentős felismerése: „A primitív egalitarizmus és a társadalmilag elviselhetetlen különbségek között meg lehet találni azt az átmenetet, az egyensúlyt, amikor a munkateljesítmény alapján történő javadalmazás még eléggé ösztönző, de társadalmi méretekben nem teremt túlzott, elviselhetetlen egyenlőtlenségeket." Az elv megvalósítása nem egyszer egyszerűnek látszik, de ez sem megy vita nélküli A munka szerinti elosztás elvének szóban történő, szinte általános elfogadása mellett — nap mint nap ezt tapasztaljuk — egyaránt jelentkezik a differenciálódás illuzórikus felértékelése, illetve hangsúlyozottságának bírálata is. A mindennapok gyakorlatában az emberek jelentős számban válogatás nélkül utasítják el a differenciálás konkrét megvalósítását, különösen annak mértékét. Elfogadják viszont a kiemelkedő teljesítmények magas szintű honorálását. S itt van rögtön a másik gond: a nagy jövedelmek keletkezése kétségtelenül lehetőséget teremt — ha nem is túl nagy számban — viszonylag nagy vagyonok felhalmozódásához, esetenként hivalkodó—pazarló életvitelhez. Az ilyen magatartásformák, sajnos, egyeseket arra is ösztönözhetnek, hogy akár törvénytelen úton mielőbb maguk is ilyen életet élhessenek. Ennek a magatartásnak a társadalmi—politikai bírálatát feltétlenül erősíteni kell. POLITIKÁNKNAK VÁLATOZATLANUL alapvető célja, hogy fennmaradjon a létbiztonság. Ez a cél most a gyakorlatban igen nagy teherpróbának van kitéve, még akkor is, ha akár történelmi, akár közép-kelet-európai mércével mérjük, életszínvonalunk miatt nem kell azért szégyenkezni. Köznapi tapasztalatokból is tudjuk, hogy egyes rétegek, foglalkozási, lakossági csoportok életszínvonala az utóbbi években csökkent, életkörülményeik romlottak. Sokan érzik úgy, hogy a jövőben az életszínvonal az eddiginél szélesebb körben és nagyobb arányban csökkenhet, s a létbiztonság garanciái szintén gyöngülhetnek. Ez aggodalommal tölt el sokakat. Ennek is tudati tükröződése, hogy — szinte védekezésképpen — helyenként, főként az intézményekben újra felszínre jön az „egyenlősdi” például a bérek alakításában. E káros folyamat megállítására még keveset tudtunk tenni, fellépésünk erőtlen. Mostanában mintha jobban érzékelhetőek lennének az értékviszonyok gondjai, problémái is. Ezt sokan értékválságként fogják fel. Kétségtelenül tapasztalható ennek kapcsán a szavak és a tettek egységének gyakori hiánya, a munka becsületének helyenkénti csökkenése, az egymásért érzett felelősség háttérbe szorulása, egyes erkölcsi normák lazulása, társadalomellenes magatartás, a törvények megsértése. Az is érzékelhető újabban, hogy nehezen szélesíthető a felelős, aktív közösségi magatartás. Mindezek ellenére azért nem általános értékválságról van szó, inkább az értékek módosulásáról. Minden újkeletű gond és probléma ellenére a szocializmus az emberek életesélyei fokozatos közeledésének, kiegyenlítődésének történelmi folyamata is. Ebben nagy szerepet játszik a szocialista életmód formálódása, amelynek része a szükségletek fejlődésével, tendenciájával lépést tartó életszínvonal, az életkörülmények alakulása. Hoszszabb távon különösen a lakosság, a családok és az egyének nagy többsége életmódjának, kultúrájának, erkölcsének minőségi és pozitív átalakulását tapasztaljuk. Ez az átalakulás azonban nem zökkenőmentes. A nehézségek részben az erkölcsi hagyomány ellentmondásosságából, illetve abból adódnak, hogy a szocialista erkölcsi értékrend csak lassan alakul és lassan egységesül, sőt megtorpanásoktól sem mentes a folyamat. _____________ _