Zalai Hírlap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-27 / 99. szám

1988. április 27., szerda Idén még semmi nem változik A felvételi rendszer korszerűsítésének irányelvei A sokat bírált hazai egye­temi felvételi rendszer most végre változóban van. A kor­szerűsítés irányelvei az egye­temre, főiskolára való bejutás merevségét kívánják oldani és a kezdeti beváláson alapuló szelekciót javasolják megho­nosítani. Mint Kerekes Ágnes, a Mű­velődési Minisztérium főelő­adója hangsúlyozza: az egy­másra épülő módosítások sza­kaszosan lépnek életbe. Az idei felvételi semmiben sem különbözik a tavalyitól, alap­elv ugyanis, hogy a középisko­lás diák minden változásról időben értesüljön, egyetlen új követelmény se érje váratla­nul, küszöbölheti a mai értelemben vett felvételi vizsgát. Ehhez persze fel kell oldani a keret­számokat, s érvénybe léptetni a felsőoktatás szintjén folyta­tódó szelekciót. Ez a lehetséges modell — az egyszerűsítésen túl — jól lát­hatóan a minőségi képzést és a minőségi szelekciót célozza meg. De megannyi feltételét kell kidolgozni elvben és gya­korlatban is. A legsürgetőbb teendő a felvehetők létszámának emelé­se, amit az ország szellemi po­tenciáljának növelése mellett a demográfiai hullám feszítő ereje is egyre erőteljesebben fog követelni a 90-es évektől, ahogyan gyarapszik a felsőfo­kon továbbtanulni kívánó érettségizők száma. A jelen­legi arány tartásához fokoza­tosan el kell érni a 25 száza­lékos emelést, s könnyű belát­ni, hogy ennek nem csak pénz­ügyi feltételei vannak — bár vannak azok is —, mert nem elhanyagolható szempont az intézmények kapacitása sem. (Előadótermek, szeminá­riumszobák mellett természe­tesen kollégiumok, laborató­riumok, műszerek, könyvtárak stb.). A kapacitásvizsgálatot őszig el is kell végezni, mert a jövőre, tehát az 1988/89-es tanév végén felvételiző diákok fellebbezéseit már nem a mi­nisztérium, hanem a felvéte­­liztető intézmény bírálja el. Ez a váltás egyben — egyetemen­ként, főiskolánként változóan — a felédhetők számát is be­folyásolhatja, magyarul, nö­velheti, a helyi lehetőségek arányában. De az objektív kö­rülmények felmérése, az in­tézmények fogadókészségének összegzése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jövő évi keret­szám növelésének szándéka felelősséggel számszerűsíthető legyen. Röviden tehát a felvételi rendszer módosításának jövő­re kezdődő első szakasza: a keretszám nyitása (ez évek óta 17 ezer körüli s a 18—22 éve­sek 9,6 százalékát jelenti, amit fokozatosan 25 százalékkal kí­vánnak növelni), valamint a fellebbezések leadása az in­tézményekhez. A diákok felké­szülését és felvételi vizsgáját ez egyelőre nem érinti. Búcsú a felvételi vizsgától Meghatározó elve a felvételi rendszer módosításának, hogy — a jelenlegi gyakorlattal el­lentétben — építeni kíván az érettségi eredményekre. Hosz­­szú távon arra számít a mi­nisztérium, hogy egy országo­san egységes érettségi vizsga­­rendszer bevezetésével, a fel­sőoktatást is képviselő függet­len vizsgabizottságokkal, ki­ Újabb bemutatóra készül a Hevesi Sándor Színház A kutya testamentuma „csodálatos bohócko­dás, mely gátlástalanul keve­ri össze a földet és az eget, a poklot és a mennyországot, szegényeket és gazdagokat, gazfickókat és tisztességes em­bereket” — írja egyik mélta­­tója Ariano Suassuna A ku­tya testamentuma című ko­médiájáról. A fenti sorok ígé­retes, színházi ötletekben, gé­gékben bővelkedő élményt sejtetnek, ami már csak azért is érdekességet tartogathat, mivel brazil szerzők műveit meglehetősen ritkán játsszák Magyarországon. De kicsoda is a dallamos ne­vű Ariano Suassuna? Száza­dunk húszas éveiben született Brazíliában, s jogásznak ta­nult Több darabot is írt a szí­nészekkel és bábokkal egy­aránt dolgozó „mamulengo” színháznak, s darabjait szíve­sen tűzték műsorukra a teát­rumok szerte az Újvilágban. Az 1955-ben írt, s most Zala­egerszegen is bemutatásra ke­rülő A kutya testamentuma cí­művével már Európát is meg­hódította. MOST, a zalaegerszegi He­vesi Sándor Színház készül be­mutatására. Konter Lászlót, a Népszínház rendezőjét — aki vendégként viszi színre a víg­játékot — a darabról, megszü­letésének körülményeiről kér­deztük. — A kutya testamentuma, tulajdonképpen nem más, mint egy népi ihletésű vásári ko­média. Kicsit hasonlít a com­media dell’ arte-hoz, ugyanak­kor passiójáték jellege is van — magyarázta a rendező. — Két péklegény kalandjai­ról szól — megszemélyesítői az ugyancsak vendég Mikó Ist­ván, valamint Rácz Tibor — akik az élet minden nehézsé­gével megbirkóznak, s vérbő humorukkal, életkedvükkel úr­rá lesznek a bajokon. A törté­net a pékek kutyája s annak végrendelete körül forog, meg­teremtve ezzel azt az alapszi­tuációt, amely felszínre hozza az emberi butaság és kapzsi­ság utálatos jellemvonásait. A darabban Mikó István nemcsak színészként, hanem zeneszerzőként is bemutatko­zik a zalai közönség előtt. Ti­zenöt betétdal fűződik nevé­hez, melyeket a Pastoral együt­tes kísér. A TÁRSULATRÓL, a komé­diában szereplő stúdiósok munkájáról így vélekedett Konter László: — Megalakulását és össze­tételét tekintve is, fiatal együt­tes a zalaegerszegi, ám ez sok­kal inkább előnyére, mintsem hátrányára válik. A stúdiósok részéről pedig nagyon jó együttműködési készséget ta­pasztaltam, ügyes, tehetséges fiatalok valamennyien. Jáger András és Avass Attila szere­pet is kapott a darabban, s úgy érzem, fel fognak nőni eh­hez a színházhoz, s minden­képp helyük lesz ezen a csep­pet sem könnyű pályán. Egy jelenetet játszik elő Konter László. (ZH fotó : Polgár Tamás felvétele) ___pxpta______ w­i ht.up| Jelentsen előnyt a nyelvtudás! A további szakaszok feltéte­leinek kidolgozása folyamatos munkát kíván a szakemberek­től. Enyhíteni kell a felvételi eljárás túlhangsúlyozódott szerepén, meg kell vizsgálni, milyen módon, milyen techni­kával építhetők be preferen­ciák ahhoz, hogy ne a szoro­san vett felvételi vizsga le­gyen sorsdöntő. De csak az egész rendszert változtatva le­het előrelépni. Ráadásul azért is csak sza­kaszosan, folyamatosan lehet megvalósítani az elképzelése­ket, mert a felsőoktatással párhuzamosan a középfokú képzésnek is hozzá kell ido­mulnia a változásokhoz. Amennyiben — később, a kilencvenes években — a fel­vételi tárgyakból való felké­szültség minősítését az érett­ségi eredménye helyettesíti, ez a felsőoktatást is lépésre kényszeríti, akkorra az intéz­mények ki kell, hogy dolgoz­zák a maguk sajátos, speciális vizsgarendjüket — esetenként alkalmassági vizsgaszabályo­kat. Javítani kell a szakközép­­iskolákban érettségizők felvé­telének — s főként bentmara­­dásának — esélyeit, ami szin­tén a középfok és a felsőfok együttműködését igényli. Ugyanakkor: rugalmasabb feltételeket kell teremteni ah­hoz, hogy a hallgatók átlép­hessenek egyik képzési formá­ból a másikba (egyetemi, fő­iskolai fokozat), szakot váltsa­nak stb. Szó van az új irányelvekben arról is, hogy preferálni kí­vánja a minisztérium a „ho­zott” szakmai pluszt, a nyelv­tudást, a korábban érettségi­zetteknél a szakmában eltöl­tött időt, s egyértelműen a ki­emelkedő képességeket és ér­deklődést. A kezdeti beválá­son alapuló szelekció — kí­sérletként — egyes intézmé­nyekben (például Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen), már beindult, ezek köre is fo­lyamatosan bővülhet 1989-től. Medve Imola 5 Németh János keramikusművész munkái a Vigadó Galériában “­” T] a megnyitó előtt, a Jóval süppedős szőnyeg —— ......... még elnyeli az ott levő néhány ember cipőjének koppanását, hangot alig hal­lani a budapesti Vigadó Ga­lériában. A három teremben elhelyezett műtárgyak bölcs nyugalommal várnak —, mert „tudják”, hogy itt hamarosan „elszabadul a pokol”. A kiállító művész, Németh János zalaegerszegi kerami­kus és a rendező, D. Fehér Zsuzsa művészettörténész még egyszer körbejárnak, egy utol­só pillantást vetnek a tárgyak­­ra, s megállapítják: Íme, ez kész! Négy óráig még van egy kis idő, ezt ragadjuk meg, hogy néhány szót váltsunk velük. — Az utóbbi öt év termését hoztam el a bemutatóra — kezdi Németh János. — Leg­főbb törekvésem azt megmu­tatni e tárlaton, hogy a ko­rongozás technikájával olyan­fajta kerámiaszobrok készül­hetnek, amelyek bármilyen más szoborral egyenértékűek. Eredetileg azt terveztem, hogy használati tárgyakat is kiállí­tok, de Zsuzsa lebeszélt erről. — Valóban, ugyanis rende­zői szempontból nagyon ne­héz az anyag, hiszen tulajdon­képpen mind, egytől-egyig monumentális munka. Nagy teret igénylő, kifejező plaszti­kákról van szó — erősíti meg szavait a művészettörténész. — Műfajilag három dolog találkozik ezen a kiállításon — mondja D. Fehér Zsuzsa. — Egyrészt a figurális alko­tások, másrészt az egy gon­dolatsorra felfűzött — az élet szeretetét tükröző — fali re­­lief­ek, valamint a népi hu­morral és bölcsességgel bőven fűszerezett körszobrok. Úgy kellett őket elrendezni, hogy valamennyinek legyen tere, s egyúttal olyan helyi fényt is kapjanak, amely mintegy kis szentéllyé változtatja az adott mű környezetét. a fa­j­ükt ! és többen Mind többen vesznek kö­­’------------ ■ ' rül bennün­ket, a beszélgetés egyre nehe­zebbé válik. Eleinte percen­ként, végül pillanatnyi megál­lás nélkül érkeznek a kollé­gák, ismerősök, barátok, hogy gratuláljanak a művésznek. A teremben lehetünk már vagy százan —, s még mindig jön­nek — emiatt, no meg a rosz­­szul működő légkondicionáló miatt is, meglehetősen forró a hangulat. Aztán lassan zson­gássá szelídül a beszéd, majd vég­képp elhal. A za­laegerszegi zene­iskola vonósné­gyesének Mozart interpretációit kö­vetően Keresztúry Dezső akadémikus méltatja a kiállí­tó művész mun­kásságát, akit e megnyitó ünnep­ség után ismét a köszöntők hada vesz körül. Amíg megközelíthetet­len, inkább a kö­zönséget faggat­juk. — Magával ra­­gadóak ezek a munkák. Ahogy nézem őket, vala­mi megmagyaráz­hatatlan, felszaba­dító érzés lesz úrrá raj­tam. Legjobban a figurali­­tással együtt létező líraisága tetszik ezeknek a műveknek — így Csillag Pálné, aki nem más, mint Molnár C. Pál fes­tőművész lánya, akinek posz­tumusz kiállítását a közel­múltban láthatta a zalaeger­szegi közönség. Szalatnyai József festőmű­vész —, Dénes Zsófia volt férje — hasonlóképpen véle­kedik. — Bár némely művével nem egészen értek egyet, de ösz­­szességében rendkívül élve­zem a tárlatot. Különösen a faliképeket tartom a maga ne­mében remekműveknek. Mindannyiunk gyönyörűségére Németh János megtalálta a saját formavilágát, méghozzá úgy, hogy magát, egész embe­ri mivoltát tükrözik alkotásai. Egyéni, borzasztó egyéni a művészete, ami a mai, divat­­irányzatokkal terhelt korunk­ban nagyon becsülendő — mondja. T­"­ belső helyiség AZ egyik közepén szakál ----------las fiatalember áll. Tekintete átfogja a ter­met, arca valósággal átszel­lemül a látványtól. — Szándékosan állok távo­labb a tárgyaktól, hisz nem a címet, a plasztikát nézem. A cím különben is csak befolyá­solja az embert, ezeknek a kerámiáknak pedig nincs erre szükségük. Olyan kifejezőek szerintem, amilyenre sem a szobrászat, sem a festészet nem képes. Az Ádámot és Évát ábrázoló kép »»»»•■»»­«— lenyűgöző. Az Emberpárt — nagybetűvel és sorszám nél­kül — számomra ilyen egy­szerűen és tömören egyetlen műalkotás sem fogalmazta még meg — magyarázza ifj. Maász Imre keramikus, aki Bajáról jött a megnyitóra. — Régóta ismeri a művészt? — A Mesterem! — vála­szolja, s szemében különös, büszke fény csillan. — Évek óta tanulmányozom munkás­ságát, s örülök, hogy néhány — talán egész életemen át hasznosítható — műhelytitkot is sikerült már ellesnem tőle. Lassan fogyatkozik a sereg. Keresztúry professzor, bár nála kevesen ismerik jobban a keramikus munkásságát, újra és újra megtekint min­den kiállított darabot. Hosz­­szan elidőz egy-egy alkotásnál, szemöldökét jellegzetesen ösz­­szehúzva, kutató tekintettel szemléli a műtárgyat,... s a végén mindig elmosolyodik. A látottakról így foglalja össze véleményét: — Nem mintha elítélném a hegesztőpisztollyal készült munkákat, hisz haladáspárti vagyok, de hozzám sokkal kö­zelebb áll mindaz, amit az ember a saját keze munkájá­val formál meg. Egyik „mél­­tatója”, érezhetően nem a leg­jobb szándékkal, azt írta Né­meth Jánosról, hogy ő az utol­só fazekas. Nos, én ezt kitün­tetésként fogom fel. Igenis fazekas! S ugyancsak remé­lem, hogy nem az utolsó, s még jobban, hogy nem merül el abban a rettenetes garat­ban, ami felgyorsult nap­jainkban mind többeket nyel el! — fakad ki a tudós. — Az agyag megmunkálása, amivel dolgozik, az emberiség törté­netében legalább olyan jelen­tős, mint a kerék feltalálása. S ennek mestere lett Németh János. Egykori tanítóm szokta volt mondani: „Tövön nőtt, nem a szél hozta”. S ez így igaz rá is. Elvetődött valahol, nőtt, kibontakozott, s hatal­mas, szép művészi fává fejlő­dött. Alkotásaival immár kilé­pett a térbe is, ám ez nem veszélytelen dolog, hisz ebben a dimenzióban nagyot lehet bukni. Szobrainak most már maguknak kell helytállniok alkotójuk nevében is. S meg­vallom, boldog vagyok, hogy neki ez — ha úgy tetszik tra­pézmutatvány — sikerült! Pajor Csaba Keresztúry Dezső akadémikus megnyitja a kiállítást. A korsók, s közönségük. Németh János a látogatók gyűrűjében.

Next