Zalai Hírlap, 1990. november (46. évfolyam, 256-280. szám)
1990-11-03 / 258. szám
10 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NAGYKAPORNAK, BEZERÉD, MISEFA, ORRBÁNYOSFA, PÁDÁR képviselő-testülete pályázatot hirdet KÖRJEGYZŐI ÁLLÁSRA. Pályázhatnak, akik a jogszabályban előírt képesítéssel rendelkeznek és tanácsi igazgatásban legalább egy, tanácsakadémia esetén kettő éves gyakorlattal rendelkeznek. Fizetés: 13/1987. ÁBMH. rendelet szerint. A pályázat beérkezésének határideje: 1990. november 20. A pályázatot Nagykapornak község polgármesterének kell megküldeni. A pályázathoz szükséges információkat a polgármesteri hivatal rendelkezésre bocsátja. *18943/ 1* Magyar vér az angol királyi családban A többezer angol vendég érkezése alkalmából számos háttéranyag lát napvilágot a több évszázados angol— magyar kapcsolatok történetéről. Ezúttal mi is szeretnénk közreadni egy információt az angol királyi család magyar vérrokonságáról. Az angol trónörökös budapesti látogatásakor a televízió nyilvánossága előtt „bevallotta”, hogy ereiben magyar vér (is) csordogál. Egyik őse ugyanis Rhédey grófnő volt. A múlt század legismertebb genealógusai a Rhédeyeket egyhangúlag a XI. században uralkodó Aba Sámueltől származtatják, aki Szt. István halála után 1041-ben került a magyar trónra. A királyi származástudat évszázadokon át élt a Rhédey családban, melynek első megtelepedési helye az észak-magyarországi Rhéde község volt. A családi okmányok tanúsága szerint 1420-ban Luxemburgi Zsigmond német—római császár és magyar királytól jelentős birtokot kaptak Heves vármegyében. 1744-ben Rhédey Mihály grófi rangot kapott. Tőle származott a rendkívüli szépségű Claudia, akire Károly herceg hivatkozott budapesti látogatásakor. Az 1924-ben megjelent Révay-lexikon 16. kötetében azt olvashatjuk Claudia grófnőről, hogy Sándor Württembergi uralkodó herceg felesége lett. Károly herceg Claudiára, mint magyar származású Rhédey grófnőre, és nem mint Württemberg hercegnére hivatkozott, aminek jó oka volt. Morganatikus házasságról volt ugyanis szó, szerelmi házasságról, amelyben nem a rang, hanem az érzelem volt a fontos. A herceg egy farsangi bálon ismerkedett meg Claudiával, s a bál után kérőként jelentkezett Rhédey Lászlónál, aki azonban elutasította a kérőt, mert nem tud magyarul, s mert a frigy a Rhédeyek számára rangon aluli, hiszen ereikben királyi vér folyik! (Remek huszárvágás volt a württembergiek esetleges vádjára, hogy uralkodó hercegük számára rangon aluli házasság Claudia.) A szerelem azonban legyőzte az akadályokat: Sándor herceg rövid időn belül megtanult magyarul, s 1836-ban létrejött a házasság. Három gyerekük született, két fiú és egy lány, akik német környezetben nevelkedtek, de minden nyarat a Rhédey kastélyban töltöttek. Az egyik fiú, Ferenc benősült az angol királyi családba, 1863-ban Teck hercege lett. Az ő fia Adolf Marquess of Cambridge címet kapott, s az 1867. május 26-án született nővére, Mária pedig V. György angol király felesége lett. Rövidebben úgyis mondhatnánk, hogy a csodálatos szépségű Claudia Mary nevű unokájából V. György angol király hitvese lett, akinek II. Erzsébet, vagyis a mai brit államfő az unokája. Rhédey Claudia az erdőszentgyörgyi református erődtemplomban van eltemetve. 1905-ben Mary királyné márványtáblával örökítette meg nyugvóhelyét, majd 1931-ben a templomot is renováltatta. Rejtvényünk vízszintes 3. és függőleges 25. sorának megfejtését kell beküldeni legkésőbb november 12-ig beérkezőleg a következő címre: CSÍZIÓ szerkesztősége, 1445 Budapest, postafiók, 298. A levelezőlapra írják rá: Három a magyar igazság, egy a ráadás (n). A helyes megfejtést beküldők között öt, egyenként 500 forint pénzdíjat sorsol ki a CSÍZIÓ szerkesztősége. A nyertesek névsorát lapunk november 17- én megjelenő száma közli. VÍZSZINTES: 1. Lyukat készít. 3. A beküldendő sor első része (zárt betűk: Z,E,E,T). 13. Sporteszköz. 14. XIX. századi francia zeneszerző (Dániel-Francois-Esprit). 15. 1894-től 1921-ig volt sakkvilágbajnok (Emanuel). 16. Kérdezni angolul. 18. Ókori karthágói nép. 19. Ma várost jelent ez a szó, a régi rómaiaknak Rómát jelentette. 20. Nagy Viktor. 21. Ez Csokonai a csikóbőrös kulacshoz írott verse. 24. Testvér, kamasznyelven. 26. Tiszavirág. 28. Valamit erezetet utánzó rajzolattal díszít. 29. Libahang. 30. London folyója. 32. Fordított űr! 33. Olasz filmszínésznő (Lea). 37. Láb angolul. 38. Otthonra való. 39. Kötőszó. 41. A focibajnokság első osztálya. 42. Mikes Kelemen. 44. Méltóság. 46. Állati lakhely. 48. Osztrák és kambodzsai gépkocsik jelzése. 49. Takáts Gyula költő szülőhelye. 51. Francia gyarmati gyalogos katona. 53. Kettőzve: Thurzó Gábor regénye. 54. Parányi rész. 56. "A csókok ize... hol méz, hol áfonya". (Radnóti) 58. Az argon vegyjele. 59. „.. .legyünk, vagy szabadok" (Petőfi). 61. Sémi nyelvű, barna bőrű nép. 62. Sportszergyártó világcég. 64. Épületszint. 66. Ezüst. 67. Hátrafelé halad. 68. Ázsiai gyapjas. 69. Neves irodalomtörténész, szlavista. 72. Telerecording. 73. Ősi eredetű ritka férfinév. 74. Telefon rév. 75. Tinta angolul. 76. Bűncselekménnyel gyanúsítható. 78. Svéd város, illetve 53 km2 európai tó. 80. Idegen kettős magánhangzó. FÜGGŐLEGES: 1. Ez a tyúk az égen .kapirgáló. 2. Friss, modern. 3. Kicsinyítő képző. 4. Nagyító. 5. Ritka férfinév. 6. Sokszoros gólkirály volt (Ferenc). 7. Stroncium. 8. Helyére tesz. 9. Fogolyélet. 10. Csapj oda! 11. Sajátkezüleg. 12. Énektanulásra szolgáló színházi vagy iskolai helyiség. 17. Fakon szőke. 19. Kudarc része! 22. Ragadozó tengeri emlős. 23. Saját személyem. 24. Ártó szellem. 25. A beküldendő sor második része (zárt betűk: E, É, V, E). 27. Vallásrövidítés. 30. Operai magánszám. 34. Kötőszó. 35. Az egyik szögfüggvény, illetve öböl, üreg latinul. 36. Nagyobb mértékben. 40. Sokszoros bajnok birkózó testvérpár volt (Ferenc és Mihály). 43. Kettős törzsű gyors hajó! 45. Egyiptomi város, ékezetfelesleggel! 47. Ma is az ifjúság bálványa (John) 50. Legendás jugoszláv labdarúgó, kétszeres olimpiai ezüstérmes volt (Sztjepan). 52. Késik. 55. Vegytani, mennyiségjelölő fogalom. 57. Önerejéből. 58. Makacs, törtető ember. 60. Ábrahám. ..: a halál utáni áldás jelképe az Ószövetségben. 63. Becézett női név. 65. Hazai település. 67. Földterület. 70. Érkezik. 71. Ránc. 73. Széptevés. 77. Domony határai! 78. A szobába. 79. Névtelen. Pécs: 8.00—10.00 Jó pihenést! Információs, szórakoztató magazin, televízió Magyar TV1 műsora. 6.30 Falutévé. 7.00 Napraforgó. 9.00 Képújság. 9.05 Jó reggelt. Istenem! 9.10 Tévétorna gyerekeknek. 9.15 Eduárd és barátai. Bábfilmsorozat. 9.20 Hangvilla. 9.50 Apropó — vitaműsor. 10.15 Az inkák földjén. 10.45 Hol mi? 11.45 A Guldenburgok öröksége (ism.) 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Nemzetiségi magazin. 14.00,15.05 Képújság. 15.15 Duett. 15.50 Házi barát. 16.00 Emlékek a magyar táncművészet történetéből. 16.45 Van benne valami. 17.30 A lelki épülés útján. 18.30 Szomszédok. 19.10 Esti mese. 19.25 Közlemények. 19.30 Híradó. 20.05 Vers mindenkinek. 20.10 Két férfi, egy eset. A Krammügyirat. 21.15 Ritmikus Sportgimnasztika Európa-bajnokság. 21.55 A hét műtárgya. 22.00 Oscar-díjas filmek. Dustin Hoffman-sorozat. Éjféli cowboy. Amerikai film. 1969. 23.45 Híradó 3. TV2.: 6.00—9.00 Szegedi reggel Virradóra. 14.00 Képújság. 14.15TV2. 14.25 Nyelvlecke. 14.40 Kölyökidő. 15.05 Keresztények. Angol ismeretterjesztő film. 15.56TV2. 17.00 Nyelvlecke. 18.00 Telesport. 18.25 Gyerekeknek. 18.47TV2. 19.00 Texas államalapítója. 19.43 TV2. 20.20 Rockstúdió. 21.00 Híradó 2. 21.20 TV2. Kb. 22.00 Napzárta. Szovjet TV. 7.05 Orosz népzenei összeállítás. 7.35 Partner — kereskedelmi híradó. 8.05 Ember, Föld, Világmindenség. 10.35 Prognózis. 12.40 Az állatok világában. 14.10 Politikai párbeszédek. 14.40 Minszki gyermekműsor. 14.55 Olaszország—Szovjetunió EB selejtező labdarúgó mérkőzés. 16.50 Nemzetközi panoráma. 17.30 Parlamenti híradó. 17.45 Az Elfújta a szél című film bemutatása. 19.00 Híradó. 19.40 Sakk VB. 19.55 M. Zadomov műsora. 20.55 Esti hírösszefoglaló. 21.10 Esti zenei kávéház. 22.00 A Turbin család napjai. Tévéfilm. 23.01 Filmdalok. Jugoszláv TV. 9.25 Tévénaptár. 9.35 A méhecske. Rajzfilm. 10.00 Iskolatévé. 11.40 Szerencsevadászati film. 12.30 Fenntartott idő. 14.30 Lassie a kutya. 15.45 Operatörténetek. 17.05 A hetedik érzék. 17.15 Menyasszonyok. Dráma. 18.30 Dokumentumműsor. 19.15 Rajzfilm. 19.30 Híradó. 20.15 A tiszteletbeli konzul — angol film. 22.10 Híradó. 22.25 Sportszombat. 22.50 Ráadás program. 1.05 Extra ráadás program. 2. műsor. 13.10 Tévénaptár. 13.20 Plusz program. 15.30 Ma együtt. 16.00 Periszkóp. Ifjúsági műsor. 17.11 Sportprogram. 19.30 Híradó. 20.15 Zenés este. 21.50 Tárca. 22.35 Határnélküli álom. Osztrák TV. 9.01 Tom és Jerry. 10.30 Orosz nyelvlecke. 11.00 Jericho Mile. Film. 12.35 Bősz énekek. 14.15 Örök Rembrandt. Film. 15.55 Jeruzsálem ház. 16.00 Kívánságműsor. 17.05 Erisz és a káosz. 18.00 Panoptikum. 18.30 Labdarúgás. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Híradó. 20.00 Sporthírek. 20.15 Fogadjunk, hogy... 22.05 Katonák. Holland film. 0.00 A wurlitzeres lány. Amerikai film. 01.25 Hírek. 2. műsor. 13.25 Művészlexikon. 13.30 Sakk VB. 14.00 Sportdélután. 15.05 Ember és zenéje. Bécs. 16.15 Vaduzban történt. 17.00 A kedves család. 18.00 A császárné futárja. 18.30 Osztrák képek. 19.00 Ausztria mai napja. 19.30 A Nibelung gyűrű. 23.55 Sportriport. 0.30 Country-zene. Super. 15.00 A körzet — amerikai film. 17.00 Videodivat. 17.30 Európai slágerlista. 18.00 Ultra sport. 20.05 Power kapitány. 20.30 Élve vagy holtan. Film. 21.00 Duke a legjobb—film. 22.25 Szürkület — sorozat. 23.25 Szellemek szabadlábon. Amerikai film. Satl. 8.30 Charlie angyalai. 9.30 Gazdasági fórum. 10.30 Velencét látni és örökölni. 12.40 A Flintstone család. 13.10 Szél ellen — sorozat. 14.00 A hegyek varázsa. 14.40 Az éjszaka dala — film. 17.05 Utazási magazin. 17.45 Nyereményjáték. 17.50 Fantázia sziget. 19.05 Show-műsor. 20.00 Stingray — krimisorozat. 21.00 Jake és McCabe — krimisorozat. 22.05 Az égő ágy — film. 23.45 New York-i tigris — krimi. 0.50 Tettestárs. RTL. 8.00 Kívánságműsor. 9.35 Black. 10.15 Gadget felügyelő. 10.45 Tudni, hogy hogyan. 11.00 Otto, az orrszarvú. 12.35 He Man. Rajzfilm. 13.00 A szauruszok földjén. Sorozat. 13.25 Emberrablás. 13.50 C.O.P.S. 14.15 Mutánsok. 14.40 Ragazzi. 15.25 Daktori. 16.20 Hegyimentők. 17.15 Szórakoztató magazin. 17.45 Hammer. 18.15 Újdonságok a moziban. 18.45 Híradó. 19.00 Sípszó. 20.15 Isten hozott a véres városban — film. 22.00 Talkshow. 23.00 A fogadósné és a házasság —film. 0.35 Asszonyvadászat—kanadai film. MTV: 14.00 Maiken Wexo. 17.30 Yo! 18.30 A nagy kép. 19.00 Európai top 20. 21.00 Házibuli övezet. 23.30 MTV klub. 24.00 Headbangers Ball. 2.00 Ray Cokes. MOZI Kossuth. 6.00 Vasárnapi újság. 8.30 Világóra. 9.05 Embermesék. 10.05 Énekszóval, muzsikával. 10.54 Édes anyanyelvünk. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déli krónika. 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50 Vasárnapi jegyzet. 13.05 Két Rossini-nyitány. 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek. 15.05 G.A. úr X-ben. Regény rádióra. 16.05 Diszkotéka. 17.05 Lakáshelyzetek. 17.35 Népdalkörök pódiuma. 18.00 Esti krónika. 18.20 Muzsikáló nagyvilág. 19.05 Hol volt, hol nem volt. 19.20 Biblia. 20.15 Örökzöld dallamok. 21.05 Családi krónika. 21.45 Versek. 22.00 Késő esti krónika. 22.25 Mozart: Esz-dúr zongoraverseny. 23.05 Hallgassuk együtt! 24.00 Hírek. Petőfi. 6.00 Hírek. 6.03 Dallamkoktél. 7.03 A római katolikus egyház félórája. 7.33 Orgonamuzsika. 8.00 Hírek. 8.05 Hotel Kutyafotel. Mesejáték. 8.47 Versek. 9.00 Hírek. 9.03 A Rock Gyermekei klubja. 10.00 Látogatás a múltunkban. 11.00 Hírek. 11.08 Vasárnapi koktél. 12.03 Úó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. 13.03 Stúdióvilág. 14.00 Hajszál híján tündérkirálynő a nagymamám. 15.00 Hírek. 15.03 Táskarádió. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hírek. 18.45 Sportösszefoglaló. 19.00, 19.03, 21.00 Hírek. 21.03 A nemzet napszámosai. 21.30 Társalgó. 22.27 Dzsessz. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 A magyar rock archívuma. Bartók. 6.03 Népszerű muzsika. 8.00 Hírek. 8.15 Zongoraművek. 9.02 Kórusművek. 9.16 Házy Erzsébet emlékezetes szerepei. 10.05 Új Zenei Újság. 10.50 Eszperantó híradó. 11.00 Európa hangversenytermeiből. 12.29 Hírek. 12.34 Operafelvételekből. 13.00 Versek. 13.05 Szemle. 13.30 Kórusverseny. 14.10 Rockújság. 15.05 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 A szabadság magvetője. 17.00 Ünnepek zenéje. 18.00 Nemzetiségi műsor. 19.00 Hírek. 19.25 Marilyn Home énekel. 20.00 Herbert von Karajan vezényel. 21.02 A Rádió Dalszínháza. 23.05 Emlékműsor: Száraz György születésének 60. évfordulója alkalmából. 24.00 Hírek. Győr. 9.00 Jó reggelt! Hírek, időjárás, útinform. Vasárnapi mindenféle. Lemeztéka. Zenés összeállítás. 10.30 Szlovén műsor. Pécs: 9.00—10.00 Emberek, emlékek, dallamok. Szerkesszünk együtt. Zenés összeállítás a hallgatók kérése-Magyar TV1 műsora. 8.00 A Biblia üzenete. 8.05 Keménymesék. 8.25 Családi torna. 8.30 Kerek világ. 8.45 Moffi, az utolsó koala. 9.05 Varázsműhely. 9.20 Valaki. Mesefilmsorozat 1. rész. 9.30 Barackvirág. 10.00 Orr, a törpe — bábfilm. 10.40 Ízek mikrohullámon. 10.55 Tungsram—Csepel Bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. 12.30 Képújság. 14.00 A tundra nagyasszonya. Film. 14.20 Családom és egyéb állatfajták. 14.50 Képes nóták. 15.25 Arany János A Cimbora különkiadása. 16.10 Emlékmű a 301 -es parcellában. 17.25 Örömhír. 17.40 Műveltségi verseny. 18.15 Delta. 18.50 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Híradó. 20.15 Budapesti Művészeti Hetek. Puskin, Anyegin. 21.40 Van öt perce? 21.45 Budapesti Művészeti Hetek. 22.30 Telesport. 23.30 Képújság. TV2. 9.00—12.00 Tévémagiszter. 14.00 Képújság. 14.15 TV2. 14.35 Nyelvlecke. 15.00 Káin nevetése. 15.56 TV2.16.00 Álljunk meg egy szóra! 16.10 TV2. 16.40 Száz évvel Teleki után. 2. Tűz a Hasadékvölgyben. 17.30 Az én mesém — Nektek. 18.25 Gyerekeknek. 18.48 TV2. 19.00 Színészek a porondon. 21.35 TV2. 21.40 A Magnum csoport. 22.00 A „Gemkapocs-összeesZalaegerszeg, Ady I. terem: 14.30 Erik, a Viking — 16. 18. 20 Hajszál híján (amerikai filmek). 2. terem: 17. 19, 20.30 Cyborg (amerikai fantasztikus film). 3. terem: 17, 19 Segítség, felnőttem! (amerikai). Nagykanizsa, Apolló 1. terem: 14 Robotzsaru 2. — 16, 18, 20 A magányos erő (amerikai filmek). 2. terem: 17, 19 Vörös Szonja (video), Keszthely, Petőfi: 16, 18, 20 Szörnyecskék 2. — Az új falka (amerikai). Lenti: 17. 19.30 Tango és Cash (amerikai). Zalaszentgrót: 16. 18 Vaklárma (amerikai). Letenye: Mint a villám (amerikai). Hévíz: 16 Nicsak, kibeszél—18. 20 A philadelphiai zsaru (amerikai filmek). küvés" Angol dokumentumfilm. Kb. 23.10 TV2 Napzárta. Szovjet TV: 6.15 Ritmikus torna. 7.00 Korán reggel. 8.00 A hazámat szolgálom. 9.00 Reggeli szórakoztató egyveleg. 10.30 Egészségünk. 11.15 Zenepavilon. 11.45 Fantasztikus film gyerekeknek. 12.15 Bessball, zsiráfok, orosz country és sokminden más. 13.15 Falusi óra. 14.30 Jugoszláv mesefilm. 16.00 Májusi eső. Film. 19.00 Híradó. 19.40 Az egyszerűről és az örökről. 19.55 Fotóverseny. 20.00 Muppetshow. 20.50 Sakk VB. 21.20 Ritmikus sportgimnasztika EB. 22.00 Víg özvegy — zenés film 1-2. Jugoszláv TV. 10.00 Gyermekmatiné. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Távoli országok. 14.05 Vasárnapi hangulatok. 16.00 Delta. 18.45 Animációs filmek. 19.10 Tévéfortuna. 19.30 TV-napló. 20.00 Repeta. 21.05 Szórakoztató zene. 21.35 Tévénapló. 21.55 Sportszemle. 22.25 Hírek. 2. műsor. 7.35 Tévénaptár. 7.50 Repeta. 13.00 Körkapcsolás. 19.30 TV- napló. 20.50 Határtalan játék. Osztrák TV. 9.05 Bécsi mutatványosbódé. 10.35 Heti körkép. 11.00 Sajtószemle. 13.00 Panoptikum. 13.25 Tom és Jerry. 13.50 Rajzfilm. 13.55 A fekete csődőr visszatér. Film. 15.35 Közlekedés gyermekeknek. 16.35 Muppet babák. 17.00 Ifjúsági magazin. 18.30 Buchholz erdőfelügyelő. 19.30 Híradó. 19.48 Sporthírek. 20.15 Csak kétszer élünk — film. 22.15 Víziók. 22.20 A szenvedély fellegvára. Film. 0. 00 Sport. 0.05 Kobra — krimi. 2. műsor. 9.05 Heti kulturális körkép. 9.30 Kulturális reggeli. 10.30 A tökéletességet keresve. 11.00 Ismerjük meg a zenét! 13.00 Vendégmunkások. 14.30 Sportdélután. 17.15 Idősebbek klubja. 18.00 Szeretjük-e Kate-et. 18.30 Osztrák képek. 18.55 Krisztus ma. 19.00 Ausztria mai napja. 19.30 Nibelung-gyűrű. 0.15 Hírek. Super. 11.00 Európai slágerlista. 13.30 Halló, Ausztria. 15.00 Irva vagyon. 16.00 Turisztikai magazin. 17.30 A világ holnap. 18.00 Üzleti hét. 18.30 Szovjetunió. 19.00 Belföldi tudósítások. 19.30 Videodivat. 20.00 Forgás — show. 21.00 Elvis — film. Satl. 8.30 Fantázia sziget. 9.30 Utazási magazin. 10.00 Sport. 10.30 Videoklip-újdonságok. 10.55 Így láttuk. 11.00 Az éjszaka dala. 12.45 A Flintstone család. 13.10 Berlini beszélgetés. 14.10 Az állatok és mi. 14.35 Jégkorong. 17.05 Nyereményjáték. 17.10 Mammal. Sorozat. 19.05 Detektívügynökség. Krimisorozat. 20.00 Massal, a nagy apacs. Western. 21.35 Sport. 22.00 Beszélgetés. 23.15 A rétifilm. RTL. 7.00 Maci Laci. 7.30 Rajzfilm. 8.00 Gyermekműsor. 9.30 Pim, Pam és Pamelka. 12.05 Klasszikusok délidőben. 12.35 Hammer. 13.00 Titkos énem. 13.30 Galactica harci csillag. Sorozat. 16.15 Nebraska — western. 17.50 Zenés revüműsor. 19.10 Egy különleges nap. 20.15 Valaki mindig hülyéskedik. Komédia. 21.50 Tévétükör. 22.25 Késői kiadás. 22.45 Tutti Frutti. 23.45 Korrupt ország — sorozat. 0.35 Pulaski — krimi. MTV. 17.30 Rivaldafény. 18.00 Rockhét. 18.30 Szombat éjjel. 19.00 Amerikai top 20.21.00 120 perc. 23.00 Xpp. 23.30 MTV klub. 24.00 Rivaldafény. 0.30 Ray Cokes. 3.00 Éjszakai videók. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, továbbá: Zalaegerszeg, Ady 2. terem: GÓR 1. — matiné. Nagykanizsa, Apolló 2. terem: Dzsungel könyve — matiné. Zalalövő: Cry Baby — amerikai. RÁDIÓ Kossuth. 8.00 Hírek. 8.10 Hangszemle. 8.30 Családi tükör. 9.05 Ismét — a javából! 10.30 III. Humorfesztivál. 12.00 Déli krónika. 12.30 Megkopasztott mezőgazdaság. 13.05 Klasszikusok délidőben. 14.10 Szaván fogjuk. 14.20 Mindennapi irodalmunk. 14.50 Énekeljük együtt! 15.05 Versek. 15.10 Új Zenei Újság. 16.00 168 óra. 17.30 Ünnepek zenéje. 18.00 Esti krónika. 18.20 Szemle. 18.45 Miska bácsi negyedórája. 19.05 Szent György és a sárkány. 20.52 Mendelssohn-dalok 21.05 Híd. Magyar—román kulturális körkép. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Sporthíradó. 22.35 Barokk zenekari muzsika. 23.05 Hangversenymúzeum. 24.00 Hírek. Petőfi. 7.03 Sportszombat. 8.00 Hírek. 8.05 Biharugra messze van. 8.30 Színes népi muzsika. 9.00 Hírek. 9.03 Tövisek és virágok. 10.00 A Lassúkezű. 11.00 Hírek. 11.03 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. 13.05 Daráló. 13.35 Hangok és visszhangok. 14.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00 Hírek. 15.03 Randevú Petress Istvánnal. 16.05 Muzsikusok az Újságíró klubban. 16.35 Magyarán szólva. 16.50 FTC—Volán SC, Szeged— MTKVM bajnoki labdarúgó mérkőzés. 17.00 Hírek. 17.03 Könnyűzene. 17.30 4x4 játék. 18.30 Slágerlista. 19.00 Hírek. 19.03 Népzenei hangversenyek. 19.38 Filmzene. 20.10 A heavy metal kedvelőinek. 21.00 Hírek. 21.03 Operettparádé. 22.00 Elfeledett musicalek. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Éjszakai klub. Bartók. 8.00 Hírek. 8.20 Orgonaművek. 8.58 Emlékezetes előadások az operában. 10.00 Hangfelvételek felsőfokon. 11.14 A kamarazene kedvelőinek. 12.00 Hírek. 12.05 Tenoráriák. 12.30 Nyelvlecke. 13.11 Kívánságműsor. 14.00 Barokk zene. 14.30 Hi-Figyelő. 15.05 Lemezbörze helyett. 16.00 Hírek. 16.05 Mózes — operarészletek. 16.43 Aranyalbum. 18.00 Nemzetiségi műsor. 19.00 Hírek. 19.25 Magyar szerzők műveiből. 20.00 Operafelvételek. 20.30 Mindennapi irodalmunk. 21.00 18. századi muzsika. 21.52 Kórusmuzsika. 22.20 Mi újság a régi zene világában. 22.53 Rádiószínház. Igazságos Szulejmán szultán. 24.00 Hírek. Győr. 8.00—10.00 Hírek, tudósítások, lapszemle. Szombati magazin. Közben: Rejtvény, zenei kívánságok. 9.50 Eredményhirdetés, sport, programajánlat. Három a magyar igazság, egy a ráadás (II. forduló) RÁDIÓ TELEVÍZIÓ ZALAI HÍRLAP 1990. NOVEMBER 3.