Zalai Hírlap, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

1992. január 2. CSÜTÖRTÖK_____________ Krónika zalai hírlap 3 Az évbúcsúztató, újévköszöntő Szilveszter a kolostorban (Folytatás az 1. oldalról.) kedves nővért, akinek megjelent a Szűz Anya, mi lesz Magyarország sorsa? A nővér azt válaszolta: min­den attól függ, hogy a magyarok mennyire tudnak egyetérteni. Most pedig szomorúan tapasztalom, pon­tosabban úgy érzem, hogy a külön­böző politikai tényezők sokkal in­kább saját hatalmi törekvéseiket helyezik előtérbe mintsem az ország ügyét. Meg kellene már szüntetni az acsarkodást, a gyűlölködést, s kö­zösen felépíteni az új világot. Nem kell a tömegek idegeit húzni, min­den szóért kár, ami olajat önt a tűz­re. —S ebben mi az Ön, az Önök fel­adata? —Szeretném tudatosítani az em­berekben, hogy ne legyenek nyo­mott, depressziós hangulatban. A magyar embernek van esze, van két keze, s mindent meg tud oldani. Le­hetőségeink most nyilván beszűkül­tek, hiszen át kell hangolódni egy olyan munkamodellre, amit nem szoktunk meg. Ennek alapja pedig a becsületes, felelősségteljes, jó mun­ka. Az orosz módszer, a szicsasz, a ráérünk még, már nem folytatható, annak egyszer és mindenkorra vége. Ha valaki kiesik egy adott munka­körből, ne rémüldözzön, inkább ke­resse, kutassa az új lehetőségeket. Sajnos, még sokan az egy ember— egy szakma—egy munkakör gondo­latmenetét követik, s inkább tengőd­nek munkanélküli segélyen. Én bí­zom abban, hogy ez hamarosan meg­változik, márcsak azért is, mert ezt a pénzt máshonnan kell elvenni, eset­leg olyan helyről, ahol nagyobb szükség lenne rá. Tudomásul kell venni, hogy nálunk már örökké a pi­acgazdaság fog diktálni, s mielőbb áthangolódunk erre, annál nagyobb az életben maradás esélye. Mert hal­doklik a gazdaságunk, de közösen, aktív munkával feléleszthetjük. Eh­hez persze komoly felelősségtudat kell minden téren, amit azonban vall­juk meg, az elmúlt rendszer hamis gondoskodása kiölt az emberekből. De mindannyian felelősek vagyunk azért is, hogy a következő nemze­dék milyen lesz, miként él, miként teremti meg az utánuk jövők létének alapjait. P. Cs. Bánk atya (balról a második) a szerzetescsalád körében. És még két kép Kanizsáról: bálozók a HSMK-ban (bal oldalt) és alkalmi utcai zenészek az Erzsébet téren. Családi vigalom Alsópáhokon —A Zala Hírlaptól jöttek? Te jó ég! Hogyan ? Miért?—fogadott cso­dálkozva a gyönyörű alsópáhoki ház gazdaasszonya, Király Márta.—Ta­más! Bonts egy üveg pezsgőt!—ki­áltott férjének a konyhába. A családot ünnepi készülődés közben leptük meg. — Családi, baráti összejövetelt szerveztünk az óév utolsó napjára, 20-25 vendégre számítunk minimum. A hatalmas üvegfalú hall deko­rációja már készen van, lampionok, színes szalagok, girlandok teszik hangulatossá. — Mikor kezdték el a készülő­dést? — Kora délelőtt, de még sehol sem vagyunk, látja mekkora rendet­lenség van — mondta Márta. E tárgyban valószínűleg külön­bözőképp értelmezzük a fogalmakat, hisz ragyogó a tisztaság mindenütt, de nem vitatkozunk. — Mikor jönnek a vendégek? — Úgy nyolc-kilenc óra körül már mind együtt leszünk. Előtte még elmegyünk a hálaadó misére, utána kezdődik a mulatság. — Mi lesz a menü? — Hidegtálakat készítettünk, svédasztal-szerűen. „Szeszfogónak’’ tatárbifszteket tálalunk, éjfél után virslit. —Mutatok valamit!—kiáltott fel hirtelen Tamás. Egy pillanatra eltűnt, majd há­rom-négy hosszúkás valamivel tért vissza. — Csak nem? — Osztrák ismerőseink hozták, éjfélkor elmegyünk jó messze a be­rekbe, már előkészítettük a csöveket, amikből ki lehet engedni a szerken­tyűt. Úgyhogy tűzijátékkal köszönt­jük az új esztendőt. (p) Harminc gyertyaszál A pezsgősüveg pukkanása után az egész társaság boldogan koc­cintott az új esztendőre, a zene, a tánc folytatódott tovább. Egy óra kö­rül ismét kialudtak a fények, a kanizsai lakásban csak harminc gyer­tya lángocskája adott némi fényt. Az alkalmi kórus pedig rákezdte: „Boldog szülinapot...”. Közben kirajzolódtak a hatalmas csokitorta körvonalai is. Az ünnepelt — Harangozó Éva — nem kis megható­­dottsággal és erőlködéssel próbálkozott a gyertyák elfújásával, mire a férfinép a segítségére sietett, s a közös erőfeszítés eredményeként kialudtak a gyertyalángok. A mohó társaság meg sem várta, míg a ház asszonya illő módon maga vágja fel a tortát — nekiestek! — Azt hiszem jó, hogy egybeesik a szilveszter meg a születésna­pom. Mindig társaság vesz körül ilyenkor, és nem unatkozom. Egyéb­ként nem mondhatom magam szerencsésnek. Harminc évvel ezelőtt Pécsett születtem, és én voltam az ötödik, aki aznap látta meg a nap­világot, így aztán nem lehettem AB-bébi. Az ajándékok szempont­jából azonban már elgondolkodtató a dolog — mondja hamiskás mo­sollyal a szemében Éva. — Szerintem elég kevés olyan ember van, akinek a névnapja és a szülinapja között alig telik el egy hét, aztán még itt a karácsony is ráadásul...! Azért nem panaszkodhatom, mert gyönyörű képzőművészeti albumot kaptam. —Mit vársz az új évtől? — Elsősorban békességet, egészséget. Ha ez a kettő megvan, ak­kor nagyobb gond már nem lehet. A munkámban pedig azt, hogy a Bolyai Általános Iskola negyedikesei — akiket tanítok —­ sikerrel vegyék a kis gimnáziumi felvételit. — mgy — Fürdőruhában — Lentiben A Kerka-parti kisváros fedett für­dőjében az idén először rendeztek „vízi” szilvesztert, a programnak persze gyorsan híre ment a környé­ken, sőt a határon túl is, így este tíz óra körül több mint száz vendég rop­ta már a táncot a hangulatos előtér­ben és a presszórészben. A bálozók számára fontos kellék volt a fürdőru­ha, ugyanis a szervezők jóvoltából a szilveszteri vacsora „fáradalmait” úszással—mondhatjuk úgyis: éjsza­­ kák­ meg báli toalettjétől. Minden­esetre az ötlet bevált és jövőre való­színűleg még többen szállnak vízbe szilveszter éjszakán. Az emeleti bálteremben lentiek, szlovéniai és osztrák vendégek mú­latták vidám hangulatban 1991 egy­re soványabb óráit. — Az ősszel ismerőseink üdül­tek a Castrum Termálkempingben és tőlük szereztünk tudomást a fürdés­sel egybekötött mulatságról, — tu­dom meg a Jergitsch—Penkinig há­zaspártól. — Már a Stefanie-napot, vagyis december 26-át is Lentiben töltöttük. Klagenfurt egyébként az ünnepek idején szinte kiürül. Aki csak teheti, felmegy az Alpokba sí­elni, a szál­lodákban ilyenkor nem le­het szobát kapni. Karintiában a tu­risták örömére nagy hó van, de mi inkább a magyaros ízeket és a kelle­mes fürdési lehetőséget választottuk az esztendő utolsó napjaiban. Ráadá­sul felejthetetlen élmény egy másik országban köszönteni az újévet... — Gelencsét — hai fürdőzéssel és szaunázással—le­hetett csillapítani. A medence korlát­jánál elegáns höl­gyek és urak szorí­tottak a nyakig víz­ben lévőkért, hogy sikerüljön a pezs­­gős koccintás mindazoknak, akik az óesztendőt nem a szárazon kíván­ták búcsúztatni. Lehet, hogy a szil­veszteri fürdőzők­­nek sikeresebb lesz 1992, mert „leúsz­­ták” az elmúlt év gondjait az impo­záns medencében. A vendégek több­sége ugyan nem jókedvűen a medencében. Szarvas sült... A konyhafőnök ajánlotta Az igazán elegáns keszthelyi Al­batrosz étterem ugyancsak csendes volt még a kora esti órákban, csupán néhány vendég múlatta az időt. Ér­kezésünkkor maga a tulajdonos, Gyalog Gergely sietett elénk, s kí­nált hellyel. —Hogyan készül fel egy vendég­lős a szilveszterre ?—érdeklődtünk. — Úgy másfél hónappal ezelőtt kezdődött, amikor a konyhafőnök­kel Márkus Ferenccel összedugtuk a fejünket, s elkészítettük a menü­ajánlatot. A többi—a belépőjegyek, menükártyák kinyomtatása, anyag­­beszerzés — már simán ment. —Hány főre terítettek? — Több mint félszázra, s ami az érdekes, nyolc kivételével vala­mennyien törzsvendégek. Nos, ebben azt hiszem jócskán ré­sze van az alig egy esztendeje nyílt étterem séfjének is. Bepillantottunk hát a boszorkánynak egyáltalán nem nevezhető konyhába, ahol Márkus Ferenc épp a malacot darabolta. — Reggel háromnegyed hat óta tüsténkedek. A lényeges dolgokkal már elkészültem, mint a libamájjal, franciasalátával, mártásokkal, no és kocsonyát is főztem.­­—Végül is mi kerül az ünnepi asz­talra? — Háromféle menüből választ­hatnak a vendégek, ezek fő ételei: szarvas sült burgonya ropogóssal, gesztenyével töltött pulyka, és ropo­gós malacsült pezsgős káposztával. —Hm. ..nem hangzik rosszul. Mi­óta dolgozik a szakmában? — Harminc esztendeje, Zala­egerszegen az Arany Bárányban kezdtem. —Eredményei? Merthogy tudo­másom szerint a szakácsok szívesen versenyeznek egymással. — Másfél évvel ezelőtt az orszá­gos verseny második helyezettje let­tem. — Mit tálalt? — A nevezés feltétele az volt, hogy olyan menüsort kellett össze­állítani, ami a tájjellegnek és a kor­szerű táplálkozásnak egyaránt meg­felel. Eszerint ál­lítottam össze az éte­leket: kezdődött gombaropogóssal, aztán lakodalmas tyúkleves, majd marhasült kukorica­­pudinggal követke­zett, végül almás kelt palacsinta vanília­mártással zárta a sort. — Rögtön éhes leszek. Legalább a gombaropogós tit­kát ossza meg ve­lünk. — Azon ne múl­jék. Nagyon egysze­rű és nagyon finom étel. Tehát: a gombát megmossuk, meg­tisztítjuk, szárait el­távolítjuk, apró koc­kára vágjuk, vajban megdinszteljük. Ez­után jó sűrű besamel mártást készítünk, ebbe tesszük a gom­bát, kevés sóval, borssal, némi vegetával, szerecsen­dióval fűszerezzük. A masszából kis rudakat formázunk, végül lisztbe, to­jásba, morzsába forgatjuk és kisüt­jük. — pajor — Márkus Ferenc munka közben. (Szakony Attila felvételei)

Next