Zalai Hírlap, 1992. október (48. évfolyam, 233-257. szám)
1992-10-14 / 243. szám
1992. október 14., SZERDA Katari kudarc A magyar labdarúgó válogatott tegnap Katarban lépett pályára. Együttesünk 0-0-ás félidő után,1-1-re végzett a hazaiak válogatottjával. A magyar együttes találatát Kovács Kálmán szerezte. Az 52. percben lőtt gólra Musztafa Mubarak a 82. percben 11 -esből válaszolt. Együttesünk a 4-1-es első mérkőzésen aratott győzelem után ezúttal lényegesen gyengébben játszott és a döntetlen eredmény kudarcnak könyvelhető el a gyenge játékerőt képviselő Katar gárdája ellen. Futball szerda Tíz mérkőzéssel bővül az 1994-es labdarúgó vb-döntő európai selejtezőinek száma. Sorozatban tusakodnak a válogatottak, szerdán a különféle csoportokban. A húsz válogatott csapat sorában ott lesz az Európa-bajnok dán legénység. A világbajnok Németország is mérkőzik csak éppen nem selejtez. A német együttes barátságos 90 perc keretében mexikó ellen játszik. A magyar illetékességű ötödik csoportban különös figyelem kíséri Moszkvát, ahol végre bemutatkozik Oroszország válogatottja. A nyári svédországi kontinens bajnoki fináléban Anatolij Bisovec gárdája (akkor Független Államok Közössége néven) úgy süllyedt el mint a Titanic a jégheggyel való „randevú” után. A szerdai orosz—izland selejtező előtt hirtelenjében néhány érdekesség: — Az orosz válogatott 80 év után játszik újfent hivatalos mérkőzést, új — ráadásként minden idők első vb-selejtezőjén lép pályára. — Bisovec becsülete kitelt, már nem ő irányít, nem övé a kispad. — Bár eredeti nemzetiségére nézve ukránt, mégis az orosz csapatban való szereplés mellett tört lándzsát Jurán a remek képességű középpályás. A kérdés tehát így vetődik fel, ami persze inkább figyelmeztető: vigyázz Izland, jön az „orosz medve”. Jurán a meccs előtt: „Az ukrán válogatottal nem juthatok ki a vb-döntőbe, mert Ukrajna nem selejtezhet. Ezért döntésem végleges az orosz címeres mezben lépek pályára. Nem maradt más választásom. Az izlandiakat pedig megverjük. A Hévíz a lett a befutó Lezajlottak a Kosárlabda Magyar Kupa megyei küzdelmei. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a megyei döntőbe két NB II-es férfi csapat került, a Hévíz SE és a ZTE II. gárdája. A döntő első mérkőzésén, Zalaegerszegen a Hévíz SE nyert, 109-74-re. A visszavágón igazi kupahangulatban jó mérkőzésen dőlt el a továbbjutás. Hévíz SE—ZTE II. 112-91 (63-48) Hévíz, 100 néző, M. K. férfi kosárlabda-mérkőzés Hévíz: Bodor (9), Szűcs (18), Sándor (19), Sebestyén (15), Köves (25), csere Bodrogi (20), Várfalvi (3), Ambrus (3), Bácsics, Horváth. Edző: Volf József. ZTE II: Wagner (20), Pergel (23) , Bödör (6), Németh Cs. (6), Papp (20), csere: Réti (4), Benkő (2), Gergely (4), Németh B. (4), Ács (2). Edző: Halász István. Kettős győzelemmel várhatja a következő ellenfelet a Hévíz SE a Magyar Kupa sorozatban. Másodszor is sikerült Hévíz—Pápa 99-72 (45-34) Hévíz, 150 néző. Jv.: Ebergényi, Sajnyi. NB II-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Kemény küzdelemben, magabiztos játékkal második győzelmét szerezte meg az újonc fürdőhelyi együttes, a több jónevű játékossal felálló vendégek ellen. Hévíz: Sándor (22), Bodor (24) , Köves (18), Sebestyén (4), Szűcs (27). Csere: Bodrogi (4), Horváth T., Borsi, Bácsics, Ambrus. Edző: Volf József. Jók: Sándor, Bodor, Szűcs. Bajai TK—Thúry SZKI DSK 77-36 (40-12) Nagykanizsa. Jv: Zsigmond, Kollár. NB II-es női kosárlabda-mérkőzés TSZKI: Simon K. (8), Molnár (10), Góber (2), Fehér (3), Borsi (4). Csere: Kárász (3), Göntér (-), Sági (2), Simon B. (4), Ferinc (-). Edző: Gábor Erzsébet, Göncz Ferenc. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Bajai TK—II. Mező F. DSK 77-64 (34-20) Nagykanizsa, Jv., Csizmadia, Ivánkovics. NB II-es női kosárlabda-mérkőzés Mező DSK: Lorch (16), Mayer (9), Hajdó (4), Csordás (-), Németh (11). Csere: Bedő (16), Radics (-), Léder (-), Göncz (7), Hetesi (-). Edző: Gábor Erzsébet. Érettebb játékot nyújtott a Bajai Tanárképzősök megérdemelten nyertek a helyenként biztatóan mozgó fiatal kanizsai együttes ellen. Jók, Bedő, Lorch, Németh. Az esélytelenek nyugalmával Ma hétközi fordulót rendeznek a kézilabda NB I-ben, melynek során a Tungsram csapata Szegedre, a Tisza Volán otthonába utazik. Ez a forduló hozta meg a kanizsaiak számára az első olyan mérkőzést, amikor a legteljesebb lelki nyugalommal, a pontszerzés minden kényszerétől mentesen léphetnek pályára. Az ellenfél ugyanis a csoport egyik legerősebb együttese, egyéniségekkel, válogatottakkal megtűzdelve, és ráadásul kitűnő idei eredményekkel. Három mérkőzés után plusz 17-es gólaránnyal, pontveszteség nélkül, a csoport 2. helyén állnak. — Abszolút esélytelen csapatként fogunk pályára lépni egy kitűnő együttes otthonában — mondta Jéki Zoltán edző. — Ez lélektanilag mindenképpen jó, hiszen csak nekik van veszteni valójuk. Ellenfelünk egyébként teljesen ismeretlen számunkra, eddig még soha nem találkoztunk velük, csak a videofelvételekre és a hallomásokra hagyatkozhatunk. Hasonló védekezési variációt játszanak, mint a Pécs, csak egy klasszissal jobban csinálják. Négy, két méter körüli belső emberük van, akik be tudják deszkázni a kaput, bravúrnak számít átlőni őket. És a két szélsőjük is életveszélyes, az eddigi találkozókon fantasztikus gólátlagot lőttek. Úgy érzem, mostanra nagyon jól összeállt a csapat, van tartás a fiúkban, és, hogy ez megmaradjon most nem szabad beleszaladnunk a késbe. Szoros eredményt szeretnénk elérni, tisztes helytállással, minimális arányú vereséget. A csapatban második alkalommal fog pályára lépni az együttes új szerzeménye, Szergej Kuzmicsov, aki az elmúlt héten Komlóról érkezett Kanizsára. Nevéhez méltóan ő is orosz játékos, és Moszkvából költözött át Magyarországra. Fiatalabb, mint a lámpagyáriak másik két idegenlégiósa, 25 éves, és biztosan nagy segítséget fog jelenteni, hiszen képességeit beálló, átlövő és irányító poszton is kamatoztatni tudja.A Dunaferr elleni Kurusta, Becskei, Kirchenbaum, Rodek, Kovesnyikov, Radovics kezdőcsapatban nagy valószínűséggel nem történik változás — folytatta a mester —, a kapusok közül pedig most is csak az utolsó percben választok. Az idegenlégiós Bjelov sajnos ma nem utazik velünk Szegedre, hiszen sérülése miatt hosszú pihenőre kényszerül. A pontszerzésre tehát nincs túl nagy esély, bár a papírformának az igazolódáson kívül van még egy sajátossága. Időnként fel szokott borulni. v. a. Kettőből kettő t. Petőfi SC—Haladás VSE 3:2 (-11,15,-11,12,7) Keszthely, Jv., Horváth, Németh. NB II-es női röplabdamérkőzés. Keszthely: Berend, Kéri, Kardosné, Sipos, Szabolcs, Bertalan. Csere: Torma. Edző: Németh Gyula. A második játszmában 10:2- es szombathelyi vezetéséből fordítottak a hazai lányok a kilencven percig tartó mérkőzésen. K. Petőfi SC—Szombathelyi Markt 3:0 (8,10,10) Keszthely, Jv., Horváth, Németh. NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Keszthely: Suba, Déri, Tóth, Horváth, Kulcsár, Domonkos. Csere: Kardos, Lu Csang. Edző: Suba Zoltán. Javuló játékkal biztos győzelmet aratott a Balaton-parti gárda a jó erőkből álló vendégek ellen. Jók: Horváth, Déri, Suba. Sport ZALAI HÍRLAP 15 Változások a Zala Volánnál A női kosárlabda NB I B csoportjában váltakozó sikerrel szerepelt az újonc Zala Volán MTE. Az elmúlt két bajnoki forduló sikertelensége és Kaczor Jenő edző betegsége miatt edzőváltozás történt a megyeszékhelyi gárdánál. Horváth Jenő mellett Kovács László irányítja majd az elkövetkezőkben a csapatot. — Régóta ismerem Kovács Lacit és nagyon jó szakembernek tartom. Jenő betegsége miatt távozott a csapattól, s ekkor úgy döntöttünk, hogy Lacit kérjük a szakmai munka irányításával. A csapat körül rengeteg a tennivaló és ez nagyon sok időmet leköt, ezért mindenképpen szükség volt egy fiatal agilis emberre, aki a szakmai munkát felügyeli. Nem ülünk ölbe tett kézzel, idegenlégiós után nézünk, s remélhetőleg rövidesen erősítésről is beszámolhatunk — mondta Horváth Jenő. Az új trénert Kovács Lászlót is megkérdeztük. — Jelenleg ismerkedem a csapattal. Több együttesből érkeztek a játékosaink, ezért sok közös edzésre van szükség. Arról nem is beszélve, hogy a lányok dolgoznak, s így nem könnyű a csapatot összecsiszolni. A legfontosabb az, hogy valami rendszert alakítsunk ki, s ezzel megalapozzuk a jövőnket. Bármennyire is nehéznek tűnik a helyzetünk, képesnek tartom a bentmaradásra az együttest. A ZTE utánpótlás csapatáról nem mondok le, hiszen jó csoportom van, velük is tovább dolgozom. (bóbics) Juventus teniszverseny A Balatonszabadi Sóstón, a Négy Évszak panzió nyitott és fedett teniszpályán került sor az I. Juventus Rádió teniszversenyre. A csodálatos környezet és a támogatók rangos díjai népes mezőnyt vonzottak. Férfi egyesben 48, párosban 20, a női egyesben 7 induló kezdte meg szombaton reggel a küzdelmeket. Az amerikai és német résztvevők jelenléte nemzetközivé avatta a versenyt. Bárdi György színművész remek emelései, fonák és tenyeres pergetései pedig azt bizonyították: ebben a játékban is rengeteget számít a rutin. A hölgyeknél Laczó Tímea lett az első, s nyerte el a Négy Évszak panzió ajándékát: egyhetes nyaralást a pazar létesítményben. A férfi egyéni győztes Lehel László fonyódi testnevelő tanár lett, aki döntőbeli ellenfelét a férfi párosban maga mellett tudva ebben a versenyszámban is magabiztosan győzött. Valószínű, számára is jól jön a Westel Rádiótelefon Kft. ajándéka: egy készülék 3 hónapos használata, havi 15000 Ft-os díjtalan beszélgetési lehetőséggel. Vereségek Celldömölk—Keszthelyi Spartaus 11:7 Keszthely, NB II-as férfi asztalitenisz-mérkőzés. A megerősített Celdömölkkel szemben, csak Nyíró tudta felvenni a versenyt. Keszthelyi győztesek. Egyéniben: Nyíró 3, Gubicza, Dóka, Hosszú 1 -1. Páros: Nyíró—Gubicza. Dombóvár—Galambok 15:3 Dombóvár, NB III-as férfi asztalitenisz-mérkőzés. Jobb volt a hazai csapat. Galamboki győztesek: Mikola, Holecz, Szántó. A tabella élén Vonyarcvashegy —Celldömölk 27-24 (16-10) Celldömölk, 400 néző. Jv.: Gőzsi, Rákóczi. NB II-es férfi kézilabda mérkőzés. Vonyarcvashegy: Somogyi — Medgyesi (-), Csiszár (5), Illés (5), Koloszár (3), Nemes (11), Garda (1). Csere: Szivós (kapus), Hetesi (-), Seffer (2), Dallos (-). Edző: Seffer József. A celldömölkiek, szurkolóik támogatásával sem tudták megakadályozni a vendégek sikerét. A vonyarciak duplán örülhettek bravúros győzelmüknek, hiszen ezzel a csoport élére ugrottak. Labdarúgó tabellák Nagykanizsa városkörnyék Ifjúsági I. osztály 1. Gelse 6 4 2 - 13- 4 10 2. Pat 6 3 3 - 13- 6 9 3-N.pátró 6 3 2 1 8- 6 8 4. B.hely 6 3 1 2 14- 7 7 5. Muraker. 5 2 2 1 8- 3 6 6. P. magy. 6 2 2 2 11-10 6 7. Mlháld 6 2 2 2 10- 9 6 8. Pszpéter 6 2 2 2 8- 9 6 9. Mikiósfa 6 2 2 2 5- 8 6 10.Felsőrajk 5 2 1 2 4- 5 5 H.Z.balázs 6 1 3 2 7-11 5 12. Molnári 6 1 2 3 8-18 4 13. Bajosa 6 10 5 16-18 2 14. Zala karos 6 0 2 4 4-17 2 1. Pacsa 7 7 0 0 26- 6 14 2. N.apáti 7 5 1 1 19- 4 11 3.Sárhida 7 4 1 2 19- 7 9 4.Efölde 7 4 1 2 9-14 9 5-P.szepetk 6 3 1 2 14-11 7 6. B.völgye 6 2 2 2 10- 6 6 7. Bak 6 1 3 2 9-12 5 7.Salomvár 6 1 2 3 5- 5 4 9.Tófej 6 2 0 4 15-18 4 10-Egervár 6 1 2 3 7-10 4 H.Z.szentm. 7 1 2 4 7-15 4 12. Kutas 7 2 0 5 10-24 4 13. Teskánd 6 1 1 4 3-22 3 Ifjúsági I.Páterd. 5 4 0 1 15- 5 8 2.Sőjtör 4 3 0 1 18- 6 6 3. Alibánfa 4 3 0 1 9- 8 6 4. Nkaporn. 5 2 1 2 13- 9 5 5.Ságod 4 2 1 1 12-11 5 6. Lakhegy 5 2 1 2 8-19 5 7. Z.tárnok 4 2 0 2 8- 5 4 8. Z.sz.iván 5 1 2 2 9- 9 4 9. V.b.assz. 5 0 4 1 7- 9 4 10.Kustánsz. 5 1 1 3 6-15 3 11.Szpéterúr 4 0 0 4 1-10 0 1. Miháld 6 4 1 1 22- 2 9 2. Gelse 6 4 1 1 17- 9 9 3. Zalakaros 6 3 3 0 14- 6 9 4. P.magy. 63 2 111- 4 8 5. Z.balázs 6 3 2 1 11-10 8 6 Becsek. 6 3 1 2 14-10 7 7.P.szpéter 6 3 12 14-11 7 5. Muraker. 5 3 0 2 12- 8 6 9. Bajcsa 6 3 0 3 14-15 6 10. Miklósfa 6 2 1 3 10-12 5 11. Molnári 6 1 2 3 12-15 4 12. Pat 6 0 1 5 6-19 1 13. Felsőrajk 5 0 1 4 4-18 1 14. N.Mátró 6 0 1 5 6-28 1 III A. osztály 1. Tungsram 5 4 1 0 9- 3 9 2. Kertváros 5 3 1 1 11- 7 7 3. Baktüttős 5 3 1 1 10- 6 7 4. Zalacséb 4 2 2 0 7- 5 6 5. Gell.háza 5 2 1 2 7- 6 5 6. Zháshágy 5 2 1 2 8- 9 5 7. Kávás 4 1 2 16-64 8. P.ker.út 5 2 0 3 9-11 4 9. Botfa 5 1 1 3 10-12 3 10. B.döbréte 5 1 1 3 5-83 11. H.Körönd 5 1 1 3 4-73 12. Kisbucsa 5 1 0 4 8-14 2 1 .Liszó 5 4 1 14- 2 9 2.Szepemn. 6 4 1 1 13- 5 9 3. Borsfa 6 3 2 1 14- 8 6 4.Sem.haza 5 3 1 1 13- 6 7 5 Újudvar 5 2 2 1 12- 8 6 6. Belezna 5 2 1 2 12- 6 5 7. Police 6 2 1 3 8-13 5 8-Palin 5 2 0 3 9-16 4 9.Surd 5 0 2 3 6-11 2 10.Kiscsehi 5 1 0 4 7-15 2 H.B.györgy 5 0 14 1-13 1 II.B. osztály 1 .Z.komár 5 5 0 0 23- 6 10 2,Oroszt. 5 3 11 8-10 7 3. Z.szabar 5 3 0 2 12-10 6 4. Zszjakab 5 3 0 2 10-12 6 5. M.szhely 5 2 0 3 11-10 4 6. N.récse 5 2 0 3 10-10 4 7.Sand 5 2 0 3 8-10 4 8. Hahót 5 2 0 3 15-18 4 9. Bmagyar 5 1 1 3 2-83 10.Pölöskefö 5 1 0 4 5-10 2 Zalaegerszeg városkörnyék I. osztály 1 .B.földe 7 7 0 0 24- 3 14 2. Pacsa 7 4 3 0 17- 4 11 3. Kutas 7 3 2 2 13- 8 8 4. Teskánd 6 2 4 0 11- 7 8 5. B.völgye 6 3 1 2 11- 4 7 6. Tófej 6 3 0 3 12-11 6 7. N.apáti 7 2 2 3 10- 9 6 8. Egervár 6 1 3 2 3- 6 5 9. Bak 6 2 1 3 9-15 5 10.Sárhida 7 2 1 4 4-12 5 H.Z.Mihály 7 2 0 5 12-31 4 12.Salomvár 6 1 1 4 7-16 3 13.P.szepetk 6 0 2 4 7-14 2 Biliárd A zalaegerszegi Ola BSK 4:1 arányban győzte le a Kecskeméti RSC-t. Eredmények (elől az egerszegi versenyzők): Gróf—Gyenes 7:5, Bedő—Polonkai I. 5:0, Szabadi—Polonkai J. 4:5,Bor sai—Bognár 7:5, Szabó—Göcző 5:0. Repülés Az országos serdülő repülőmodellező bajnokságon két zalai skub vett részt. Eredmények:Fl H, vitorlázó kategória: 1. Balogh Balázs (Lenti VMK),... 4. Bognár Róbert (Lenti VMK), 5. Szandbauer Walter (Zalaegerszeg VMK). Fl K széndioxid motoros kategória, ... 2. Varga Péter (Zeg. VMK), 3. Szandbauer Walter (Zeg. VMK). Peugeot Kupa Szekszárdon 7 ország 53 versenyzőjének részvételével Grand Prix sakktornát rendeztek. Rendkívül erős mezőny jött össze (Zagrebelnij olimpiai ezüstérmes, Vaulin, Loginov), ahol remekül szerepelt a Csuti SK két versenyzője. Honáth Gyula 6 ponttal 7-ik lett, Forgó Éva pedig 5,5 pontot (Vaulin ugyanennyit szerzett) megelőzve az olimpikon Honáth Juditot elnyerte a női különdíjat. II. osztály 1 .P.szepetk 5 5 0 0 23- 5 10 2. Nkaporn. 5 3 1 1 13-11 7 3. Kustánsz. 5 3 0 2 13- 8 6 4. Lakhegy 5 2 2 1 7- 6 6 5.Söjtör 4 2 1 1 12- 4 5 6.Z.tárnok 4 1 2 16-74 7.Szpéterúr 4 1 2 14-84 8. Alibánfa 4 0 3 1 6- 9 3 9.Ságod 4 1 1 2 7-16 3 10-7.sz.iván 5 1 0 4 6- 8 2 H.Vboldoga. 5 0 0 5 5-20 0 12.Cs.hegyh. törölve Tartalék III. osztály Vasárnap helyett Változás történt az Olajbányász NB II-es labdarúgócsapatának programjában. A hétvégén a X. fordulóra kerül sor a bajnokságban, melynek során a kanizsaiak a K. Rákóczi együttesét látják majd vendégül. A mérkőzésre a kiadottól eltérően — a csapat ifjú középpályásának, Grabant Jánosnak az esküvője miatt nem vasárnap, hanem szombaton délután 13.30 órakor kerül majd sor.