Zalai Hírlap, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
1992. november 18., SZERDA Fókusz ZALAI HÍRLAP 7 AMIKOR SOK ÉVVEL EZELŐTT ötleteket kértek egy új zalai szálloda elnevezésére, e sorok írója a Kandiké nevet borítékolta. Jóval azután, hogy „egy”-szerű szótöbbséggel eldőlt a kérdés (másképpen), hallottam egy különben általam tisztelt prominens személyiségtől, hogy „és képzelje, még akkora marhaságokra is érkezett javaslat, mint például Kandikó.... Emigyen felmagasztalódván némi vigaszt jelentett, hogy a nevezetes épület egy szép terme mégiscsak a Göcseji dombság legmagasabb (302 méter) csúcsának a nevét viseli. Mert hát ez a termetes dombgyomra állítólag szűkösebb körülmények között kibányászásra érdemes mennyiségű és minőségű vasércet rejt) sokunk szerelme, göcsejieké és immár nem göcsejieké egyaránt. Az „immárnak” azért van létjogosultsága, mert egy vidéket csak akkor lehet szeretni, ha látja az ember, oda tud menni, márpedig Göcsej ezen része nem túl régen szabadult fel a megközelíthetetlenségből . Aki egyszer erről a tetőről lenéz, talán örökre szívébe zárja a tájat. Keletről a csácsi hegyek és alattuk a ködbevesző Zalaegerszeg, nyugatról az Alpok csúcsain nyáron is megvillanó hó, délen,délnyugaton a göcseji „szeg”-ek bája — egyszóval csodálatos. Nem véletlenül épült ide a századforduló környékén egy hatalmas kilátó. Bálos avatásán az idősek elbeszélése szerint József főherceg is ropta a táncot, mindenki jóízű derültségére még akkor is, amikor egy elbotlás után a frissen olajozott padló mutatós két foltot hagyott hófehér öltönye hátsó felén. Egyébként bár lett a torony veszte is, évtizedek múlva megrokkant lábai nem bírták a túlterhelést, összerogyott, a törések, zúzódások miatt szomorú véget vetve a mulatságnak. Kilátó azóta sincs, kilátás azonban van a Kandikóról. Milyen is? Szaladjunk körül oldalán, az oldalnyúlványin, illetve a tövében megbúvó kis településeken! LENN AZ ELSŐ Zalaszentmihályfa. Illetve a mai táblája szerint csak Szentmihályfa. De már ez is jóval több, mint a néhány évvel ezelőtti, amikoris a körzetesítés szent nevében Hottó II. kerületnek hívták. Ötven körüli, erős termetű parasztasszony az egyik tekintélyes porta kerítésénél. Az imént ment el a mozgó ABC, megtörtént a bevásárlás. — Elég jó szolgálatot tesz ez a busz—mondja Horváth Istvánná. — Sokfélét árul, egyebekért meg beugrunk Egerszegre. Szerencsére elég sűrű a buszjárat. — Ne haragudjon, de általában azzal szokták kezdeni, hogy mi hiányzik... — Lehet, hogy van, aki így tartja jónak. Én meg, látja, hirtelenében semmit sem tudnék mondani, ami olyan borzasztóan elérhetetlen lenne innen. Egyvalami hiányzik. Pontosabban valakik. A fiatalok. Nem értem, miért szaladtak el ilyen gyorsan, hiszen itt van karnyújtásnyira a város. Egyébként a helyi téeszben dolgoztunk, a férjem már nyugdíjas és napokon belül én is az leszek. — Elég nagy a porta. Állatot tartanak? — Amennyi nekünk, meg a gyerekeknek kell. Nem sokkal odébb, egy régi majori épületben annál több a jószág. Tizennyolc anyakoca a szaporulatával, vagy 120 hízó... És mindössze egy törékeny fiatalasszony, Németh Gyuláné a gondozó. — Úgy béreljük a telepet az állami gazdaságtól, illetve most kft-től—mondja.—A férjem ott dolgozik, hétvégeken a nehéz munkát végzi itt. — Megéri? — Különben miért csinálnák? Szerződéses hizlalást folytatunk. Mostanában jönnek ilyen-olyan cégek, ráígérnek a partnerünkre, de eszünk ágában sincs hűtlenkedni. Böde bejáratánál kedves tábla fogad. Böde köszönti Önt. Rendben, én is jó szívvel köszöntöm ezt a kicsiny, egykor még e szegény vidéken is lenézett falut, ahonnan sokan hajnalonta gyantát árulni indultak a zalaegerszegi piacra. Gyalog, zsákkal a hátukon. Hát erre most nincs szükség. Szinte teljesen kicserélődtek a házak, s egy sütkérező bácsi szerint több az autó, mint akár csak húsz évvel ezelőtt a bicikli. FIATAL POLPOLGÁRMESTERASSZONY, Horváth Amália Mária sorolja, mi minden történt itt az utóbbi két évben, s felénél leteszem a tollat. Erről majd külön. Egyszerűen hihetetlen: vezetékes víz, faluházépítés, útépítés, orvosi műszer beszerzés, sportfelszerelés vásárlás. Apropó sport. A legutóbbi, falurészek közötti meccsen a helyi játékvezető síp nélkül bíráskodott. Tehát megvan az összhang. Az ember azt nem érti, hová lett itt a pénz évtizedekig? A polgármester azt mondja, ő azt a választ szokta kapni, hogy elszivárgott Teskándra. — De az Isten szerelmére — tanácstalankodik a fiatalasszony —hiszen azon sem látszott meg! Dobronhegyen mindig is kiváló állattenyésztő hírében álltak a Molnárok. Az egyik „leágazás”, Molnár Gyula és családja—négy fiuk van—most is gyakorolja. Főleg a sok munka ellenére is mindig mosolygós Molnárné. — Szoktam mondogatni a kismalacoknak — avat háztáji titkába — hogy titeket csak le kellene fényképezni, olyan aranyosak vagytok. Egyébként saját kant tartanak, az jobban tetszik a kocáknak, mint a nyakkendős. A gazdának meg most a javuló hízóár tetszik. — És a két évvel ezelőtti mélypont? — Az állatot nem lehet csak úgy kidobni — mondja Molnárné. — Mi egy percre sem adtuk fel, bíztunk a változásban. A DOMB MÁSIK OLDALÁN egy sosem volt „szeg” lapul, Milejszeg. Illetve most éppen így hívják. Rózsásszegből és Milejből komponálta valaki, fene az ízlését. Harminchetedik éve szolgál itt a plébánián Rákosa József. Nem volt furcsa neki a szegény vidék, maga is sokgyerekes, nélkülöző családból származik. Éppen ezért és tisztéből adódóan is, különösen tud örülni mások boldogulásának. És bánkódni a bajuk felett. Most, mint mondja, egy kis elbizonytalanodást érez, a munkahelyek veszélyeztetettsége miatt. A fő orvoslatot a földbiztonságban látja, az nem csal meg senkit. Csonkahegyhát— a térség centruma, körjegyzősége volt valamikor. Most megint. Annak ellenére, hogy kicsiny falu, alig több, mint 300 lelkes most is. De —mint a fiatal jegyzőnő, Nátrán Istvánná mondja — fiatalabb, mint talán bármikor. A környékről költöznek, de távolabbról is és gyönyörű új otthonokat emelnek. Igaz, itt szinte minden megvan: iskola, orvosi, fogorvosi rendelő, gyógyszertár, ABC-áruház, vízmű, sűrű buszjárat. Ez tényleg nem kevés. És ha „átlépnek” a Kandikon, kőhajításnyira van Egerszeg. De éppen az előzőek miatt kényszerűségből nem is kell olyan gyakran átlépni... Kovács Ferenc Uget is keveset látni: katolikus és református jelkép egy imaházon. A különböző felekezetű pálfiszegiek békés egymás mellett élésének szimbóluma. Kedves fogadtatás a bődei faluvégen. Molnárné és a „fényképezni való” kismalacok. No meg a mindenről tudni akaró házőrző. Az idén 200 éves mileji templom — Pálfiszegről nézve. Új házakkal telnek a csonkahegyháti „felső” faluvég foghíjai.