Zalai Hírlap, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

1993. január 2., SZOMBAT Krónika ZALAI HÍRLAP 3 Szilveszteri körkép Zalából (Folytatás az 1. oldalról.) elege lehet a durrogtatásokból (szembe lakik a két szórakozó hellyel) és e véleményének — nem éppen nyomdafestéket tűrő módon — hangot is ad. A korábbi rendőr „ismerő­seink” intézkedni kényszerülnek. A kehidai fiatalember nagyon megszeppen, társai a kocsiban szorongva várják a fejleménye­ket. Most egy helyszíni figyel­meztetéssel megúszta a dolgot.— Zalaapáti ugyancsak éjfél előtt. A kéményseprővel egyszerre érkezünk. Az osztrák és magyar vendégek nagy ovációval fo­gadják a szálló haljába belépő kéményseprőt, aki kis kémény­seprő keféket osztogat. Márkus Kálmán kéményseprő mester Lepsényből jön el — s ez már hagyomány —, hogy „munka­­ruhájában”személyével kíván­jon sok szerencsét az új évre. — Nyitótánc, palotás kö­szöntötte az ünneplőket. Telt ház van. 360-an választottak bennünket az év utolsó mulatsá­gára. Az idén büféasztallal ol­dottuk meg a vacsoráztatást. Gyönyörű szép asztalunk volt, különféle dolgok voltak rajta: hideg előételek közül töltött fo­gas zöldmártással, füstölt lazac ecetes tormával, pisztráng, szar­vaspástétom áfonyával, töltött hátszín, pulykapástétommal. A főételek: Wellington bélszín, borjú szűzpecsenye, libasült, töltött jércemell. Különböző kö­retekkel. Például a krumplinak is van például — amivel mi fog­lalkozunk — vagy 15-20 formá­ja. De lesz még korhelyleves is! — a menüt Liskó József étte­remigazgató sorolja fel. Aztán a konyhába betérve megnézhettük a tombola fő­dí­ját, a sült malacot. „Bemutatta” Pápai Lajos konyhafőnök. — A vendégek zöme külföl­di, de azért akadnak hazai szil­­veszterezőink is. Az a magyar középosztály, amelyről így be­szélnek, már azért itt van, és ez egy jó hír. Mi teljes sikerről szá­molhatunk be, nálunk a Danubi­us házakban telt ház van és ahogy látják a hangulat is nagy­szerű. Ami út hogy csináltunk egy tűzijátékot, ami a város éle­­tében a második. A kollegáim a fűzfői nitrokémiától rendelték meg. Éjfél után, a park alján lesz. A vendégeinknek akarunk ezzel a különlegességgel ked­veskedni — erről már Varga László szállodaigazgató tájé­koztatott bennünket. Az éjféli koccintáshoz teljes sötétségben a cigányzenekar „húzta el” a magyar himnuszt. Majd a szálló teraszára tódultak ki a vendégek. Hideg ellenére, sokan csak úgy, estélyi ruháján. S ami eztán következett, az való­ban igazi meglepetés volt. Tűzi­játék bombák, római rakéták, szökőkutak—és még számos pi­rotechnikai eszköz — varázsolt az égre fénymintákat. A közön­ség hangos sikoltásokkal „díja­zott” egy-egy jól sikerült fényha­tást, és a csúcsponton kigyulladt az új évet köszöntő 93-as szám is. (No meg, két fenyő, de azt ügyesen, gyorsan eloltották.) S a háttérben, az égen megje­lenő, felsejlő rakéták mutatták máshol is hasonlóan, fénnyel és hangeffektusokkal kiáltottak bele az éjszakába az év első per­ceiben... — Hévíz, Hotel Aqua, éjfél előtt és után, tavaly és idén. Az éjszaka megelevenedik. Autók az utakon, emberek az ut­cákon. Szembejön egy kará­csonyfaként világító kamion... — Valahol Zalában az ország­úton, éjfél után. Két rendőrautó, tömeg a főté­ri trafik körül. A tulajdonos Ká­­tainé sír, nem csoda, a trafik üveg ablakai betörve, a földön szanaszét dobozok, kisautók, já­tékok. A rendőrök intézkednek, szemtanúkat keresnek. Senki! — Tavaly szilveszter éjjel, meg a másik oldalt törték fel. Hát miért? Mit csinál vele, kinek adja el a kis autókat... Ez már a tizenegyedik alkalom, hogy be­törnek m árad a panasz, s neki nem jól kezdődik az év. Petárdák közeli és távoli durranása nyomja el a hangját. Odébb hangos csoport kö­zeledik dülöngélve, őket nem érdekli a boltfeltörés, nem úgy egy kutyát sétáltató párt. Ők megállnak és pár szóval részvé­tüket fejezik ki. A főutcán hangoskodókat nem nézik jó szemmel, a férfi meg is jegyzi, hogyan lehet ilyent megenged­ni... — Zalaegerszeg, egy óra. Üres a város, a határőrség előtt sorkatonák takarítanak. El­vétve egy-két járókelő. Üres do­bozokat, papírdarabokat, szer­pentint sodor a szél... Az éjsza­kai hónak semmi nyoma — Za­laegerszeg, 10 óra. Az emberek alszanak, pihe­nik az előző nap fáradalmait, vagy éppen dolgoznak, mert kell, mert ügyelet van, mert olyan a munkahely... — Akár­hol, mindenütt, 1993. január 1- jén. Németh Ágnes óév búcsúztató diszkóritmusban —Zalaapátiban. Összecsendül sok pohár... S ami elmaradhatatlan: újévi malacpecsenye— Hévízen, a Hotel Aqua-ban. Becsületrend Cziffra Györgynek Cziffra Györgyöt, a Franciaországban élő kiváló magyar zongo­raművészt a Becsületrend tiszti rendfokozatával tüntették ki az újév alkalmából a francia kulturális miniszter előterjesztése alapján. Be­csületrendet kapott Franciaország budapesti nagykövete, Pierre Brochand is: az ő neve ugyancsak szerepel a legmagasabb francia kitüntetést elnyert közéleti személyiségek listáján. A kitüntetettek között van még a híres színművésznő, Edwige Feuillere, az egykori híres futó, Michel Jazy, és a fizikai Nobel-díj két legutóbbi francia kitüntetettje, Pierre-Gilles de Gennes és Geor­ges Charpak is. (MTI) Öt diáklány leugrott a hetedik emeletről­­ Újévi tragédia Japánban Iskolás lányok csoportos ön­­gyilkossága váltott ki megdöb­benést Japánban újév napján. A tragédia a gyerekekkel való gondoskodás és az iskolai bá­násmód végzetes hiányosságai­ra irányította rá a figyelmet. Öt általános iskolás lány föl­mászott Tokió központjában egy magas épület hetedik eme­letére, ahol „szipózásba” kezd­tek, majd öntudatlan állapotban leugrottak a magasból. Hárman a helyszínen szörnyethaltak, ketten súlyos állapotban kerül­tek kórházba. Az egyik túlélő el­mondta a rendőröknek, hogy a bódulat mámorában egyikük fölvetette: vessenek véget együtt az életüknek. A hatóságok értetlenül állnak a tragédia előtt, az azonban már­is kiderült, hogy egyik gyerek sem élt harmonikus családban. A Shell is A Shell-benzinkutaknál is módosultak az üzemanyag-árak januártól, az áfa bevezetése és a fogyasztási adó változásainak következtében. A Shell egysé­gesen 5 forinttal növelte a mo­torbenzin árát, a gázolajét 14 fo­rint 50 fillérrel. Eszerint a 92-es oktánszámú benzin literenként 71 forint 50 fillérbe, a 98-as ok­tánszámú 74 forint 50 fillérbe, a 95-ös pedig 71 forintba kerül li­terenként. A gázolaj literje a Shell-kutaknál, 59 forint 50 fil­lér lett.Az új árak január 1-jétől érvényesek. Magasabb, kevesebb A januári munkabérek után már magasabb munkanélkülisé­gi járulékot fizetnek a munka­adók és a munkavállalók a nö­vekvő számú munkanélküliek ellátása érdekében. A munka­adók a bruttó keresetek szerint 5 százalék helyett 7, a munkavál­lalók 1 százalék helyett 2 száza­lékot kötelesek fizetni. A bevé­telnövelő intézkedéseken kívül a kiadásokat is csökkentik. A munkanélküliek ellátásának maximális ideje másfél évről egy évre csökken. A változás szerint a munkanélküli negyed­évig az átlagkereset 75 százalé­kára, háromnegyed évig 60 szá­zalékára tarthat igényt. A tör­vény módosításával az ellátás alsó határa—amennyiben az át­lagkereset ennél nem alacso­nyabb — 8600 forint, felső ha­tára a járadékfolyósítás első ré­szében 18 ezer forint, a máso­dikban 15 ezer forint. A minimálbér 9 ezer forint lett. Szabálymódosítás Módosították a vámeljárás egyes szabályait. Ezeken belül a bérmunka címén behozott vámárukra megerősítést nyer— az általános szabályokban már meglévő mentességeken felül — a vámbiztosíték nyújtása alóli mentesítés. A tehergépjár­műként kedvezményes vámté­tellel vámkezelt gépkocsik a vámkedvezményt csak a jármű tehergépjárműkénti üzemelteté­se esetén A 6 évesnél idősebb személygépkocsi és a 8 évnél ré­gebbi gyártású haszongépjár­mű, valamint a sérülés miatt üzemképtelen — akár 6 évnél fiatalabb—gépjárművek csak a közlekedési és környezetvédel­mi hatóságok előzetes engedé­lye alapján vámkezelhetők for­galomba helyezés céljából. Az utas- és ajándékforgalomban a jelenlegi 5000 forintról 8000-re nő a vámmentes keret, míg a 14 éven aluliak kedvezménye 1000 helyett 2000 forint lesz. A szilveszter árnyoldala: a zalaegerszegi trafik betört kirakata...

Next