Zalai Hírlap, 1993. március (49. évfolyam, 50-74. szám)

1993-03-13 / 61. szám

2 ZALAI HÍRLAP Petőfisek ünnepe Az iskolákban már tegnap megemlékeztek a diákok az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc évfordulójáról. Kü­lönös jelentőséggel bírt az ün­nep a forradalmár névadóról, Petőfi Sándorról elnevezett za­laegerszegi és nagykanizsai általános iskolákban. Az eger­­szegi petőfisek iskolai ünnepség során koszorúzták meg a forra­dalmár költő iskolájuk előtt levő szobrát (felvételünkön), de a Pe­tőfi iskolanapok március 23-ig folytatódnak. Műveltségi ver­senyek, nyílt tanítási órák és sportrendezvények követik egy­mást egy héten át. A nagykanizsai Petőfi iskolá­ban véget ért a névadóról elne­vezett hét rendezvénysorozata. Tegnap délelőtt a tiszti klubban került sor az ebből az alkalom­ból meghirdetett városi rajzpá­lyázat kiállításának megnyitásá­ra és eredményhirdetésére. A felhívásra 267 gyerek küldött pályamunkát, közülük 75 óvo­dás, s a zsűri a Csokonai utcai óvodások munkáit értékelte a legjobbnak. Az 1-2. osztályosok közül Wilmann Eszter (Rozgo­­nyi), a 3-4. osztályosokból Hu­­szics Edina (Rozgonyi), az 5-8. osztályosok között pedig Tár­csás Judit (Péterfy) lett az első. Délután bensőséges ünnep­ség keretében vehették át a pető­­fis diákok az iskolazászlót, me­lyet a Magyar Autóklub helyi szervezete adományozott az in­tézmény számára. Az új Európáért Nemzetközi konferencia Budapesten „Az új Európáért — Közép- és Kelet-Európa stabilizálásá­nak feltételei” címmel kétnapos nemzetközi konferencia kezdő­dött pénteken Budapesten. A ta­nácskozást a Magyar Szocialis­ta Párt szervezte. A rendezvé­nyen részt vesz számos kelet- és nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata párt, elnöki alelnöki vagy más magas rangú funkcionáriusa. Eljöttek több, a környező or­szágbeli magyar szervezet — a Vajdasági Magyarok Demokra­tikus Közössége, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a szlovákiai Együttélés Moz­galom, Kereszténydemokrata Párt és CSEMADOK — képvi­selői. A pénteki plenáris ülést Horn Gyula az MSZP elnöke nyitotta meg. Bevezető előadásában cá­folta, hogy a kelet-európai dikt­­tatúrák összeomlása egyeztetett forgatókönyv vagy nagyhatalmi alku eredményeként követke­zett volna be. Véleménye sze­rint a totalitárius rendszerek bu­kásának három fő tényezője volt a kommunista pártokon belüli reformirányzatok, a nemzetközi demokratikus erők és a belső el­lenzék hatása. Hangsúlyozta, hogy Magyarország és a magyar reformerők nélkül nem kerülhe­tett volna sor kelet-európai for­dulatra. A régió mai helyzetét ele­mezve kijelentette: Kelet-Euró­­pa országaiban kialakult a több­pártrendszer, a pluralizmus és megkezdődött az áttérés a piac­­gazdaságra. Ugyanakkor az an­tidemokratikus örökség ered­ményeként a régió válságövezet lett. Alfred Gusenbauer osztrák szociáldemokrata politikus, a Szocialista Internazionale alel­­nöke felszólalásában szintén az európai integráció mellett állt ki. Kijelentette: Kelet-Európá­­nak választania kell a naciona­lizmus és az integráció között. Ezzel kapcsolatban nehézséget okoz, hogy a korábbi negatív in­tegrációs tapasztalatok — KGST, V­arsói Szerződés — mi­att nem egyértelmű az integráló­dás megítélése. Az SZI alelnöke hangsúlyozta, Nyugat-Európa is komoly problémákkal küzd, 1989. változásai bonyolították a helyzetet, mivel megszűnt nyu­gaton az ellenségkép, ideológiai vákuum keletkezett, amelyet ki­használnak a szélsőséges moz­galmak. Az említett politikusok mel­lett a plenáris ülésen felszólaltak a szlovákiai Demokratikus Bal­oldal Pártja, a hollandiai Munka Párt, az Albán Szocialista Párt, a Finn Szociáldemokrata Párt és más delegációk képviselői is. A szónokok Kelet-Európa talp­­raállításával, a baloldal szerepé­vel, a nemzeti-nemzetiségi problémákkal és az európai integrációval kapcsolatban fej­tették ki véleményüket. A konferencia szombaton plenáris üléssel folytatódik, majd a szekcióülésekre kerül sor. (MTI) A ZALAI HÍRLAP ----------------------------------------­A Journal Kft. lapja. Felelős vezető: Győrffy István. Főszerkesztő: Magyar Hajnalka. Vezető szerkesztők: Buni Géza, Mihovics József, Kovács Ferenc, Tarsoly József, Török András. Tervezőszerkesztő: Császár Zoltán. Gazdasági vezető: Gyerák András. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Journal Kft., Zalaegerszeg, Ady ,u. 62. Műszaki vezető: Tantalics József. Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575. Fax: 12-581. Titkárság: 11-597,12-194. Telex: 33-276 — 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon: (93) 11-150, (92) 73-226. Fax: (92) 73-226. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: (83) 12-360, (83) 14-283. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: 51-002. Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt., 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13­ 550. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 322 Ft, negyedévre 966 Ft, fél évre 1932 Ft, egy évre 3864 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-0500. Index: 25­ 011. -------------------------------------------------------Journal --------­ Krónika 1993. március 13., SZOMBAT EK-importtilalom Az osztrák hatóságok nem engedélyezik az Olaszországba exportálandó magyar bárány­szállító kamionok áthaladását — tájékoztatta Nagy Attila, a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi főosztályá­nak vezetője az MTI-t pénteken. A főosztály munkatársa az el­múlt napokban azért járt Auszt­riában, hogy engedélyezzék az egyébként csak vasúton szállít­ható állatok kamionos tranzitfu­varozását, mivel az Európai Kö­zösség megtiltotta a volt Jugo­szlávián áthaladó állatszállítmá­nyok közösségi importját. Az intézkedésre azután került sor, hogy Nápoly környékén száj- és körömfájásos betegséget észlel­tek, ami feltehetően egy boszniai szállítmánnyal került az ország­ba. Hazánkat érzékenyen érintet­te az importtilalom, hiszen ilyen­kor nagyobb mennyiségben szál­lítunk Olaszországba és Görög­országba húsvéti bárányokat Szlovénián keresztül. Az egyet­len lehetséges útvonalon, Auszt­rián át pedig csak vasúton halad­hatnak át a szállítmányok. Ez megviseli a fiatal állatokat. Magyarország Brüsszelben a szlovéniai áthaladás engedélye­zését is kérelmezte, amire szin­tén nem érkezett kedvező vá­lasz. Az Európai Közösség brüsszeli állatorvosi szakértői bizottsága arról értesítette a ma­gyar felet, hogy a kis-jugoszlá­­viai, horvátországi és szlovéniai határokat szigorúan lezárták az állatforgalom elől. Nem tudják ugyanis pontosan, hogy a vírus a volt Jugoszlávia melyik terüle­téről került Olaszországba, ezért az érintett országokba szakértő­ket küldtek a helyzet kivizsgálá­sára. A kérdésben a Nemzetközi Állategészségügyi Hivatal pári­zsi központja március 17-re ad hoc bizottságot hívott össze, ahol a magyar illetékesek is je­len lesznek. (MTI) Guruló dollárok ügye Nincs bűncselekmény A guruló dollárok ügyében a Budapesti Ügyészségi Nyomo­zó Hivatal megszüntette a nyo­mozást, mert a vizsgált cselek­mény — a büntetőjogi értékelés szerint — nem bűncselekmény. Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ü­­gyész csak annyit mondott: a Legfőbb Ügyészség kedden közleményben ismerteti a nyil­vánossággal az ügyben hozott határozatot. A guruló dollárok ügyében Kéri Edit nyugdíjas színésznő 1992. február 18-án tett bejelentést. Az ügyészségi ténymegállapítást követi 1992. március 9-én a Budai Ügyészségi Nyomozó Hiv. nyomozást rendelt el ismeret elkövetőkkel szemben, fol­zólagosan, különösen nagy félre elkövetett devizagaz­­kodás megsértésének bűne miatt. A bűnügyben a nyom­hatóság gyanúsítottként hall­­ta ki Fekete Jánost és Tímár I­lyást, a Magyar Nemzeti B egykori vezetőit, valamint Teth Károlyt, az MSZMP korábbi titkárát. (MTI) A pápa ENSZ beavatkozást sürget katolikus egyházfő Butrosz­­ihoz intézett, pénteken nyi­losságra hozott levelében szólította fel az ENSZ-főti­tát, hogy az ügy érdekében sajnáljon semmiféle erőfeszt­és áldozatot. A levél ugyan­kor nem részletezi, hogy a­z milyen beavatkozást tar szükségesnek. A franciául írt, március keltezésű levelet csütörtö Robert Etchegaray bíboros át New York-ban Butrosz -­nak. — Alija Izetbegovic bosz elnök keddtől ismét részt ve New York-i béketárgyalást­n jelentette be pénteken a­hance. A társelnök az AFP­ adott nyilatkozatában közt reméli, hogy Izetbegovic­ké Bosznia felosztásáról sz egyezmény aláírására. Henry Kissinger volt an­yai külügyminiszter péntek Bécsben úgy nyilatkozott,­­ a nemzetközi közösség nagy bat követett el, amikor elismi Bosznia-Hercegovina füg­genségét. Az osztrák televí­zók adott interjújában a pó­kus úgy vélekedett, hogy a szerbek, a horvátok és a mu­mánok nem tudtak együtt egy viszonylag nagy Jugos­ziában, miként lennének képesek egy kis Boszniába.­ ­. A boszniai harcok megféke­zésére az ENSZ beavatkozását sürgetette II. János Pál pápa. A Phenjan felmondta az atomsorompó-egyezményt Észak-Korea pénteken fel­mondta a magfegyverek elterje­désének megakadályozását cél­zó atomsorompó-egyezményt. A KCNA észak-koreai hírügy­nökség Phenjan legfelsőbb ér­dekeinek védelmével indokolta az intézkedést jogos önvédelmi lépésnek nevezve azt, amelyet Egyesült Államok „nukleáris háborús lépései” és a Nemzet­közi Atomenergia-Ügynökség (NAÜ) titkársága egyes tiszt­ségviselőinek Észak-Korea el­leni „igazságtalan intézkedései” miatt tett. A nyilatkozat szerint Phenjan „elvi álláspontja mindaddig vál­tozatlan marad, amíg az Egye­sült Államok véget nem vet az ország nukleáris fenyegetésé­nek és Nemzetközi Atomener­gia-Ügynökség (NAÜ) vissza nem tér a függetlenség és a pártatlanság elvéhez”. Az Egyesült­ Államok és Dél- Korea kedden kezdődött közös hadgyakorlata miatt kedden Észak-Korea a háborús álla­potot megelőző készültségi fokozatot rendelt el. Szöul és Washington szerint a „Team Spirit” elnevezésű hadgyakorlat szorosan vett védelmi gyakorlat. Phenjan ez­zel szemben azt az ellene irá­nyuló nukleáris fenyegetésként értelmezte. Észak-Korea cáfolja, hogy nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozna, és az Egyesült Álla­mokat azzal vádolja, hogy a NAÜ-t katonai titkainak kifür­­készésére használja fel. A japán kormány felhívást in­tézett Észak-Koreához, kérve, hogy minél hamarabb vonja vissza döntését az atomso­­rompó-egyezmény felmondásá­ról. Növekszik az idegenforgalom Az év első két hónapjában 10 százalékkal emelkedett a határ­­állomások forgalma az elmúlt év azonos időszakához képest — mondta el az MTI-nek a Ha­tárőrség szóvivője. Krisán Atti­la hozzátette: januárban és feb­ruárban összesítve 11,4 millió útlevelet kezeltek a határőrök, ami mintegy 1 milliós növeke­dést mutat. Egyedül a szlovák határsza­kaszon csökkent a személyfor­galom, mégpedig 22 százalék­kal. Míg tavaly az év első két hó­napjában 2,3 millióan lépték át ezt a határszakaszt, addig az idén csak 1,8 millióan. Az oszt­rák határon 1,4 százalékkal emelkedett a forgalom — 3,4 millió utas —, a románon pedig — 2 millió utas — 4,7 százalék­kal. A szlovén, a horvát és a szerb határállomásokon kétsze­­resére-háromszorosára nőtt az utasforgalom. E három viszony­latban összesen csaknem 2 mil­lióan lépték át a határállomáso­kat. A szerb szakaszon 1,9 mil­lió útlevelet kezeltek, ez 5,5 szá­zalékos emelkedés. (MTI) REPREZENTATÍV STÍLBÚTOROK - INTARZIÁS, GÖMBÖLYÍTETT, XV. LAJOS STÍLUSÚ, FÉLÁRON, KOMÓDOK (80.000,- Ft/db) ÉS ÜVEGES VITRINEK (110.000,- Ft/db) KORLÁTOZOTT SZÁMBAN ELADÓK! TELEFON: 06/94/76-777. (135822/11) DIÁKNYARALTATÁS Az Őrség egyik legszeb részén ifjúsági táborunkban, május 1-jétől szeptember 30-ig. Szálláshely, fürdőszoba és konyhahasználattal 200,- Ft/fő/nap. 5 napon túl árengedményt adunk. Sátorozásra helyet biztosítunk, fürdőszoba és konyhahasználattal 60,- Ft/fő/nap. Várjuk írásos megrendeléseiket! Cím: Polgármesteri Hivatal, 9982 Apátistvánfalva, Fő u. 143. Telefon: 94/80-721. (135688/12) PÁLYÁZAT A „Pannoncontroll Kft. (Zalaegerszeg, Bíró Márton u. 9.) — felszámoló — nyílt pályázat útján meghirdeti a felszámolás alatt álló kisgörbői „Szabadság” MgTsz. központi majorjában lévő fatelepét, továbbá a nagygörbői majorban lévő útépítés gépeit és eszközeit értékesítésre. Ajánlatokat 1993. március 17-ig kérjük az alábbi címre: „Szabadság" MgTsz. Kisgörbő, Arany J. u. 2. 8356 (135785/12) Az „Egyetértés” Gazdaszövetkezet, Szeretnek Igazgatóság pályázatot hirdet az Igazgatóság Elnöke | munkakör betöltésér | Pályázati feltételek: I szakirányú felsőfokú | végzettség, ■ legalább 10 éves szakmai gyakorlat. I Bérezés: I megállapodás szerint. | Szolgálati lakást biztosítuni ! Pályázatokat I 1993. március 25-ig a Gazdaszövetkezet Igazgatósága I címére kérjük. I 8861 Szepetnek, Petőfi u. 5 I (135742/1 A KILIÁN GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA (Zalaegerszeg, Varkaus tér) PÁLYÁZATOT HIRDE német-bármely szako tanári állásra. FIZETÉS: megegyezés szerin Állás elfoglalásának ideje: 1993. augusztus 16. Pályázat benyújtásának ideje 1993. április 15. (135740/1

Next