Zalai Hírlap, 1993. március (49. évfolyam, 50-74. szám)

1993-03-16 / 62. szám

2 ZALAI HÍRLAP Az ünnephez méltóan (Folytatás az 1. oldalról.) a fúvószenekar kíséretében sé­tált el a tömeg. A Deák Ferenc szobra melletti emelvényen a Reflex színpad és a Lorenzó ze­nekar adott műsort. Nagykanizsán a Hunyadi iskolánál vette kez­detét a kanizsai ünnepség, amely a hagyományoknak meg­felelően emlékező séta volt. Az első színhelyen a Himnusz elé­­neklése után megkoszorúzták Deák Ferenc emléktábláját. Innét a résztvevők a Sugár úton, a Fő utcán és az Ady utcán keresztül értek el a Zrínyi isko­láig, ott rövid műsor után he­lyezték el a megemlékezés vi­rágait az iskola falán lévő Petőfi emléktáblánál. A több mint ezer fősre duz­zadt tömeg ezt követően a Deák térre vonult, a sorokban fáklyák gyúltak. A téren a Dr. Mező Ferenc Gimnázium kórusának műsora után Vincze Ferenc, a Tungs­­ram-Hevesi versmondókör tag­ja korabeli dolgozat alapján idézte fel 1848 kanizsai történé­seit, majd az önkormányzat ne­vében dr. Kereskai István pol­gármester, Minorics Piroska, dr. Horváth Ágnes képviselők és dr. Fazekas István jegyző ko­szorúzott, őket az MDF, az SZDSZ, a Kanizsa Közéleti Klub, a KDNP, az Ifjúsági De­mokrata Fórum, az FKGP, a Magyarok Nemzeti Szövetségé­nek képviselői követték. Az MSZP és a Munkáspárt már korábban elhelyezte vi­rágait. A résztvevők a Deák térről a Hevesi Sándor Művelődési Központba mentek, ahol a Patkó Banda és a Bojtár népzenei együttesek adtak műsort, majd táncház zárta a programot, véd tábornok szülőháza falán el­helyezett emléktáblát, majd ezt követően került sor a városi ün­nepségre a Balatoni múzeum előtti téren. A nagy számban megjelent ünneplőket dr. Szelestei Tamás polgármester köszöntötte, üd­vözlő szavai után dr. Hegedűs Tamás, köztársasági megbízott mondott ünnepi beszédet. Szólt a szabadságharcos elő­deinkről, utalt azokra a történé­sekre, gondolatokra, eszmékre, amelyekre ma gondolni kell, majd azzal folytatta, hogy miért is folyt ez a küzdelem, rámutat­va azokra a célokra, amelyekre egyként lelkesítettek nemest és polgárt, munkást és földművest. Utalt 1956 napjaira, mint másik nagy nemzeti szabadságküzdel­münkre, amikor ugyanezek az értékek együtt jelentkeztek. A szónok így fejezte be beszédét: — Ne feledjük, ha eleink ki­­csinyhitűek lettek volna, miként vagyunk sokszor szégyenszem­re mi, akkor nem lettek volna forradalmaink, hősi szabadság­­harcaink, s tán nem csak mi nem lennénk, de Magyarország sem. Áldás legyen tehát az 1848-49- es forradalom minden hősének emlékén, mindazokon, akik akkor, azelőtt vagy azután és napjainkban a hazáért éltek, s haltak. A továbbiakban a Helikon kórus énekelt, Arany-vers hang­zott el, felcsendült a Szózat, vé­gül pedig a temetőkerti hősi em­lékhelynél rótták le kegyeletü­ket a keszthelyiek. gyobb ünnepének nevezte a for­radalmi március 15-ét. Felidézte 1848-49 eszmeiségét és kitért a mai fiatalság helyzetére is. Ezt követően a Gönczi Fe­renc Gimnázium és a Vörös­marty Általános Iskola tanulói zenés irodalmi műsor keretében emlékeztek meg a kor szellemi­ségéről, hangulatáról, majd a városi önkormányzat, a polgár­­mesteri hivatal, a honvédség, a pártok, társadalmi szervezetek, oktatási intézmények képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait. A városi ünnepség a Szózat elhangzásával, és a díszszázad elvonulásával ért véget. Letenyén az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 145. évfordulóját tegnap délután ünnepelték. Fél négytől toborzó-térzenével fo­gadta a Letenyei Ifjúsági Fúvós­­zenekar a megemlékezésre ér­kezőket. Négy órakor koszorú­­zási ünnepséget tartottak a Kossuth emlékműnél, ahol egy szavalat után a helyi önkor­mányzat, az intézmények és pártok képviselői elhelyezték a tisztelet koszorúit az emlékmű talapzatán. Az ünnepség a Művelődési Házban folytatódott, ahol Rosto­­nics László polgármester kö­szöntötte az ünneplőket. Ezt kö­vetően dr. Varga Tibor, a köztár­sasági megbízott területi hivata­lának megyei vezető-helyettese tartott megemlékezést. Az ünne­pi műsorban a Zalaegerszegi He­vesi Sándor Színház Reflex Színpadának művészei Petőfi Sándor verseiből összeállított műsort adtak a Lorenzo Együttes közreműködésével. A nemzeti ünnep és a várossá nyilvánítás negyedik évfordulója alkalmára megjelent Letenye története cí­mű monográfia is, amelyet Ros­­tonics László polgármester aján­lott a jelenlevők figyelmébe, a szerzőpáros pedig a helyszínen dedikált. Az ünnepség résztve­vői végül megtekinthették Va­rasd város amatőr képzőművé­szeinek reprezentatív tárlatát. Zalaszentgróton is megidéződött tegnap Kos­suth, Petőfi és Táncsics alakja, hiszen a város lakossága egész napos változatos program kere­tében emlékezhetett a 145 évvel ezelőtti eseményekre, az 1848- 49-es forradalomra és szabad­ságharcra. Az oktatási intézmények 16 csapata már reggel kilenc órakor rajthoz állt, hogy összemérje tu­dását és ügyességét a Városi Könyvtár által szervezett város­­ismereti vetélkedőn. Három korcsoportban hirdettek ered­ményt. Eszerint az alsó tagoza­tosok közül a Zrínyi Miklós Általános Iskola, a felsősöknél a Csányi László Általános Iskola, míg a harmadik korcsoportban a Béri Balogh Ádám Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak. A városi ünnepség délután fél hatkor, a történelmi emlékmű­nél kezdődött, ahol a Hima elhangzása és rövid műsor­a több százan hallgatták Sir László önkormányzati képz­lő ünnepi beszédét. Ebben ír emlékezett a forradalom esé­nyeiről és a szabadságharc ál­latairól, majd a résztve megkoszorúzták az emléki­vet. 18 órától a Városi Műv­­ési Központban a VMK i­vészeti csoportjainak a mái tekinthették meg az érdeklőt Hévízen délelőtt 10 órakor, az Id. Moll Károly téren, az 184 1956-os forradalmi emlék­nél zászlófelvonással kezdő az ünnepség. A Himnusz ha­jait követően dr. Kiss Lajc város polgármestere köszön­te az ünneplőket. Több szak­ hangzott el, majd Szarka Le­a helyi képviselő-testület­­ mondott ünnepi beszédet, elevenítve 1848. március zalai eseményeit. Az Illyés Gyula Általáno kora énekkara adott mű, azután pedig koszorúzások vetkeztek. Az önkormányzó honvédség, a helyi intéz­nyek, pártok, szervezetek egyesületek képviselői kel­ték el koszorúikat a forrad­ emlékmű talapzatán. Az ün­ség a Szózattal, s katonai ü­­­letadással fejeződött be. Koszorúzás Hévízen, az 1848—1956-os emlékműnél. Keszthelyen a Magyar Honvédség helyi ala­kulatának képviselői a Kastély utcában tegnap délután megko­szorúzták Asbóth Sándor hon- Lentiben az ünnepi megemlékezés szín­helyéhez — az 1848-as emlék­műhöz — érkezőket a zeneisko­la fúvószenekarának térzenéje fogadta. Az ünnepség három órakor kezdődött a Bottyán Já­nos Gépesített Lövészdandár díszszázadának bevonulásával. A Himnusz elhangzása után Siklósiné Hajóka Ágnes, az Arany János Általános Iskola ta­nára lépett az emelvényre. Be­szédében a magyarság legna­ ZALAI HÍRLAP A Journal Kft. lapja. Felelős vezető: Győrffy István. Főszerkesztő: Magyar Hajnalka. Vezető szerkesztők: Buni Géza, Mihovics József, Kovács Ferenc, Tarsoly József, Török András. Tervezőszerkesztő: Császár Zoltán. Gazdasági vezető: Gyerák András. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Journal Kft., Zalaegerszeg, Ady u. 62. Műszaki vezető: Tantalics József. Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575. Fax: 12-581. Titkárság: 11-597,12-194. Telex: 33-276 — 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon: (93) 11-150, (92) 73-226. Fax: (92) 73-226. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: (83)12-360, (83) 14-283. Telex: 35-308 —8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: 51-002. Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt., 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13-550. Felelős vezető: Galla József vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 322 Ft, negyedévre 966 Ft, fél évre 1932 Ft, egy évre 3864 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-0500. Index: 25-011. ‘Journal TARGONCA CON LA CONTROLL ÉS GÉPJAVÍTÓ OI |­O Y GAZDASÁGI §( JJggtg ]o MUNKAKÖZÖSSÉG 1»Jjt 9724 LUKÁCSHÁZA, KŐSZEGI u. 23. V Telefon/Fax: 06/94/68-232 . .____ Alapítva 1982 TARGONCA, targoncaalkatrész, targoncaakkumulátor és csapágyüzlet Forgalmazunk, megrendelést felveszünk minden típusú elektromos és dízeltargoncák alkatrészeire. Értékesítünk új és felújított D-2500-as D-3900-as motorokat, automata váltókat. Cseredarabos kiszolgálás is (előzetes igénybejelentés alapján) Árusítunk targonca- motorkerékpár-, kerékpárköpenyeket és tömlőket. Forgalmazunk használt és felújított targoncákat. (BALKANCAR) Figyelmükbe ajánljuk kézi hidraulikus emelő választékunkat, valamint tömítés-, levegőszűrő- és olajszűrő választékunkat személy és haszongépjárművekhez. (134696/24) TERMÉKEINK: A NYEREMÉNYEK: PANNÓNIA SAJT szeletelt és darabolt Kétszemélyes hétvégi üdülés rg . r . , .. .CT­TT c . ív június 18-21 között a balatonfüredi ZALAI FÜ­STOLT SAJT HOTEL MARINÁBAN darabolt félpanziós ellátással GÖCSEJI CSEMEGE SAJT ■K2ZXZÜ darabolt 1-1 db ZALATEJ ajándékcsomag, SAFARI FÜSTÖLT SAJT 500-500 Ft értékben szeletelt VHQEQEYZ1 K­VWPBWlfT 1-1 db Gyermek KARÓRA a lehető “IfEtCtlfcJ.. legvidámabb színekben Ha a négy sajt közül legalább háromnak , a led,»fóliáját címünkre visszaküldi, már ..... . 'yd' részt vesz a sorsoláson! G1M.IJWIS.. / BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: / O 1993. Május 10. Á­SZÓ/Mcg JT SORSOLÁS: kA JT 1993. Május 10-én W5 X a ZTV adásában­­ OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK HIRDETÉS Ne szalassza el az alkalmat! VALUTAPÉNZTÁROSI tanfolyamot indítunk március 30-án. Jelentkezni lehet: MANAGER OTK Kft, Zalaegerszeg, Ady u. 31.1. em. 12, Telefon: 92/17-714 Egy hét alatt szakmát szerezhet! OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK _______________________________________________________________(135956/ 12) OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK OTK FIGYELEM! FELSŐFOKÚ VÁMÜGYINTÉZŐI tanfolyamot indítunk, középfokú bizonyítvánnyal rendelkezőknek, ÁRKEDVEZMÉNNYEL! Jelentkezni lehet: MANAGER OTK Kft. Zalaegerszeg, Ady u. 31.1. em. 12. Telefon: 92/17-714 Lépjen, mert utolérik! A Büki Gyógyfürdő Részvénytársaság 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. sz. pályázatot hirdet a következő létesítményeire: — a jelenleg épülő pavilonsor üzletegységeinek bérletére. Versenytárgyalás ideje: 1993. március 24. (szerda) 10.00 óra — a meglévő pavilonsoron található Fodrász-Szépségápoló szó helyiségének bérleti hasznosítására. Versenytárgyalás ideje: 1993. március 24. (szerda) 12.00 óra. A TÁRGYALÁSOK HELYE: Bükfürdő, Termál krt. 2. sz. alatti tárgyaló. Pályázati feltételek a fenti címen átvehetők. Felvilágosítást ad: Pap Vilmos főmérnök, Németh József Telefon: 94/58-022. (135968/ Krónika r \ CSAK 1 NAPIGI^f^IV | NYUGATI tegy \ KILÓSRUHA-VÁSÁR » H Helye: \V • \ Hevesi Művelődési Ház \w \ NAGYKANIZSA 1 g l 'data: I y** L március 16.. 9—17 óráig. V ^ Ksz—_____ 1993. március 16., KEDD Az ünnepi esem­­nyékről tudósítottál Gyuricza Ferenc Hajdú Péter, Horand Árpád, Márta Györgyi, Pezzetl Umberto, Sámel Jó­zsef, Tóth Oszkár. Lpforg kf ■i t-t i j i i­t ! ÉPÍTKEZŐK, FELÚJÍTÓK !- FIGYELEM! Olcsó, jó minőségű, halasi büki oldalt nyíló, középen nyíló, bukónyíl ablakok üvegezve és üvegező nélkül 60x60 mérettől 150x15­0 méretig.­­ Továbbá beltéri ajtók kaphatók­­ folyamatosan telephelyeinken: 7­75x210 teleajtó 3.285,- Ft/db + ÁF, * 90x210 teleajtó 3.469,- Ft/db + ÁF, *­ 90x210 félig üv. ajtó 3.908,- Ft/db + ÁF 90x210 mélyen üv. ajtó 4.017,- Ft/db + ÁF, E 100x210 teleajtó 3.570,- Ft/db + ÁF, I 100x210 félig üv. ajtó 4.005 Ft/db + ÁF, l 100x210 mélyen üv. ajtó 4.049,- Ft/db + ÁF. . *3 NAGYRÉCSE Tel 24 LETENYE, 211. József A .

Next