Zalai Hírlap, 1995. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23 / 301. szám
1995. december 23., SZOMBAT KARÁCSONY Kihívás volt egy geológusnak... Hogy igazi állatbarát a Gellénházán élő nyugdíjas geológus, arra a következő a tanúbizonyság: alig lépünk be a ház előtti kertbe, egy wells-terrier zúdul a nyakunkba, míg odább baglyok csücsülnek a fojintosan kialakított ketrecben. íme, Dedinszky János portája. Pontosabban a Dedinszkyházaspáré, hisz a geológus nejével, Ibolya nénivel együtt „vezényli” az állatseregletet. Tényleg zoo-farm, hisz a lakásban még egy hancúrozó tacskó szeretet-rohaimat is át kell vészelnünk, mire végre letelepedhetünk. Egy jó slukk a cigarettából, s aztán: — Karácsony? Mindenképpen nevezetes ünnep számomra. 1950-ben kerültem Zalába geológusként. Az első zalai stáció Lovászi. Pár hónap múlva—ekkor már 1951 -ben jártunk—kerültem Gellénházára, s '51 karácsonyán egy nyitott autón leutaztam Lovásziba. Minden ismerősöm ott lakott, tán érthető, hogy velük szerettem volna tölteni az ünnepeket. Igaz téli időben, a nagyapámtól örökölt bekecsben, ruszki sapkában, nagycsizmában léptem a vendéglátókhoz. Úgy összefagytam, s úgy elfáradtam, hogy megérkezésem után szinte rögtön lefeküdtem, elaludtak. A lányok (huncutkás mosoly, hisz ők voltak az ismerősök) pedig elmentek éjféli misére. Csak másnap tudtam meg, hogy szentestén Lovászi életében milyen ribilliót csináltam . Akkortájt az a vidék még szigorúan ellenőrzött volt, s hát egy idegen megérkezése felkeltette a hatóságok érdeklődését. Kerestek is, ám nem találtak. — Ön alakult, a lányok pedig misén voltak. No, hát akkor talán arról, miként is került Zalába. — Majdhogynem véletlenül. Eszem ágában sem volt geológusnak lenni. Amikor a Pázmány Péter Tudományegyetemre jártam, mindenképpen őslénytannal akartam foglalkozni. Na, még az állatorvosi diploma is szóba jöhetett. Ásatásokra jártunk, aztán jött a MAORT per. A szakemberek jó része „ eltűnt" , s akkortájt bizony túl sok választása nem volt az egyetemet végzetteknek. Félig-meddig rokon szakmát tanultam, így aztán irány az olajipar. Zala. Együtt laktam a kutyámmal, „őt” még Pestről hoztam. Margarinban sütött hagyma, egyebek szerepeltek a közös étlapunkon. Egészen 1956 őszéig, amikor megnősültem. — Az első közös karácsony? Mi volt a fa alatt? — Őszintén megmondom, erre bizony már nem emlékszem. Tán furcsa, az ostrom alatt álló budapesti 1944-es ünnep viszont még most is előttem van. Papírkarácsonyfa állt az asztalon. Hú, hát az a tél... Szőnyegbombázások. Látja ott a könyvespolcon a Móricz Zsigmond könyveit? Az egyik borítója azért sérült, mert levitte a repesz. — Szó se róla, tekintélyes könnyvgyűjteménye van. Kedvencek? — Állat- és növénytan, szépirodalom — szinte minden. A csuda tudja miért, de Indiához, a Távol-Kelethez különösen vonzódom. Egyik legértékesebb példányom a Sukarno sorozat. Indonézia volt elnökének képtárát mutatja be a kétkötetes mű, melyből mindössze öt példány található Magyarországon. — Na és a karácsonyi nyár története? — Várjon, először a Budapesten történteket kell befejeznem. Papírkarácsonyfára tellett, s az ünnepek alatt is rohangáltunk a pincébe. A háború nem volt tekintettel arra, hogy karácsony van. Olyan — szinte humoros esetek történtek —, hogy a nagy pesti bérház pincéjének egyik felébe már megérkeztek az oroszok, a másik végén még tartották magukat a németek. Igaz, ekkor már január közepét írtuk. No, a karácsonyi nyálról. Mezei tapsifüles volt az istenadta, húsvétra hozta a szomszédom. Már itt Zalában. Szoptatós korban kaptam. Cumiztattam, nejlon lepedőben pátyolgattam. A nyúl felnőtt, ám hiába akartuk szabadjára engedni a mezőn. A nyuszi nem akart bennünket elhagyni. Így történt, hogy még karácsonykor is velünk együtt hancúrozott. — Olyan szakmában dolgozott, ahol bizony a történések nem nagyon vannak tekintettel az ünnepekre. —Ez igaz, de tudja, aki szereti a szakmát, nem sokat vacillál azon, ha éppen karácsonykor dolgoznia kell. Gellénháza a geológusnak amúgy is komoly kihívást jelentett. Itt nem a homokkőben, hanem mészkőben lefedzett az olaj. Ez igazi geológiai újdonságnak számított, s nekem az volt a szerencsém, hogy még nem „fertőzött” meg az irodalom. Mert azt kár lenne tagadni, akkortájt igen nehéz volt elfogadtatni azt, ami nem szerepelt már a könyvekben. A. L. Dedinszky János kedvenceivel, a kutyussal és a könyvekkel. (Pezzetta Umberto felvétele) „Engem az erdő véd s szeret,f Etáimon erdők kísértek:/ Bükkök, gyertyánok, égerek,/ Tölgyek. Fenyők is. Égig értek.” Így vall az erdőről a költő, Áprily Lajos, Szeret az erdő című versében. De mit mondanak az erdőről az ott lakók munkásai, őrzői? Az Oltáréhoz közeli Márki egyik erdészházának lakói Lukács Miklósék. A családfő hivatásos vadász a bánokszentgyörgyi erdészet e kerületében. Andrea asszony Szentgyörgyön bolti eladó, kilencéves Viktória kislányuknak pedig az a dolga, hogy tanuljon. — Szentpéterföldei szolgálat után, négy éve jöttünk ide Márkiba — mondja a férfi. — Főleg így télen elmaradhatatlan tennivalóm a vadetetés, persze máskor se hagyhatom magukra az erdőlakó vadakat, óvnom kell tőlük a facsemetéket éppen úgy, mint a szántóföldi növényzetet. A vadásztatás, legyenek külföldiek vagy ritkábban hazaiak, mindig nagy előkészületet követel. Tudnom kell merre, milyen vad jár, hiszen a vadász megnevezi milyet akar elejteni. —Sikerült már valami szépet lövetni? — Tavalyelőtt egy német orvost kísértem. Tíz kilón felüli, értékes trófeát viselt az általa leterített gímszarvas. Ez volt az első nagy bikám, amit levettem. A sikernek talán jobban örültem, mint a vendég. —És Lukács Miklós mikor emeli célzásra puskáját? — Mindig, ha dúvad, suta vagy disznó jön a közelembe. Ha ez utóbbiakból a vendégek nem tudják meglőni a tervezett mennyiséget, nekünk vadászoknak kell apasztani az állományt. —Távol a „ világtól” egyhangú lehet itt az élet. — Nekem tetszik. A szakma, a hivatás ide köt. Aki szereti a természetet, az feltalálja magát idekinn — Szomszédok nélkül? — Egy abból is van, a többiek kilométerekre odább, Obomakon, Bucsután, Bocskán, legközelebb pedig Oltárcon. Velük az erdőben gombaszedéskor vagy agancshulláskor találkozgatunk. Megfizethetetlennek tartom az itteni csendet, a nyugalmat, a jó levegőt. Ritkán előfordul azért, hogy kimegyek a szőlőmbe. — Nagyon szép itt az életünk, minden évszaknak megvan a varázsa. Nézzen csak ki az ablakon! Nálunk különösen szép gyögyörű a téli táj — veszi át a szót Andrea a vadászokat kísérni induló férjétől. — Csak akkor kellemetlen, ha a hó elzárja utunkat, s az akadályokon az UAZ se tud átjutni. Akkor gyalogolhatunk Oltáréig vagy rosszabb esetben Bánokig. —Fiatalok lévén, hiányozhat a szórakozás. — Nekünk azt is az erdő adja. Ott szívesen barangolok, főleg gombaszezon idején. — Majdhogynem együtt élni a sok szép vaddal, mesébe illő — veti közbe a csörtös Viki. — Aranyosak tudnak lenni az őzikék, akárcsak a csíkos hátú kis vadmalacok. Idemerészkednek a házunkhoz. Mint ahogyan a veszedelmes egerésző ölyv. Egyszer lecsapott a kiscsibéink közé, s mert segítségükre siettem, haragjában nekem támadt. Cikis volt a helyzetem. — Barátnők nélkül mégiscsak unalmas lehet. — Jönnek ők tavasztól, őszig, de leginkább a nyári szünetben. Olyankor jókat csavargunk az erdőben. Nem megyünk be mélyen, itt a közelben is látunk sok érdekeset. Erdei embernek mondhatja magát Herman Irma is, a szépségéről messze földön híres vadászház gondnoka. Nyolc esztendeje végzi munkáját sok-sok vendég megelégedésére. — Napjaim javát itt töltöm, a vendégek ellátása, kiszolgálása a feladatom — említi, miközben vacsorafőzéshez készülődik. — Amikor telt házunk van, olyankor bizony nincs megállás. Kárpótol a fáradságért, hogy tavasszal, mi erdőszéliek látjuk meg az első mohát, örülhetünk a barkának, a vadvirágoknak, később láthatjuk, hogyan bújik elő az avarból az illatos vargánya. A Pesten tanuló fiam is szereti ezt a tájat, és szívesen hazajár Márkiba. Mondta is: anyu, ha előbb vállalod itt a gondnokságot, akkor nem vegyész, hanem erdész lennék. —A konyha biztosan leköti idejét. — Nagy kedvvel főzőcskézek a nekem mindig kedves vendégeknek, legyenek németek, osztrákok, svájciak, belgák vagy magyarok. Hogyne tenném, amikor szakács a szakmám. Örülök, ha nekik is tetszik az általam készített terített asztal és ízlik a főztöm. Már nem győzöm őket recepttel. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy könyvbe leírom azokat. Az általam kitalált ételek receptjeit gyűjtöm majd össze. Amelyeket legtöbbször kérnek visszatérő vendégeim. — Mondana néhányat? — Ilyen a vadas, mandulás krokettel vagy a gombás márki szelet, aminek sertésborda az alapja. Imádják a tányéron lángoló mákos palacsintát. — Úgy hírlik, neves embereknek is főzött. — A mostani rendszerben még nem jöttek. Ellenben a múltban nagyságok is előfordultak. Mást ne mondjak, Grósz Károly is járt nálunk. Egyszer szilveszterkor is. Az egyszerű ételféléket kedvelte leginkább. Például a pirított májat. — Külföldi előkelőségek? — Szarvasbőgés alatt állandóan vannak vendégeink, a hat szoba általában foglalt, s hajtóvadászatok alkalmával telt a ház. Olyankor megfordulnak itt jeles emberek. Máskor üzleti tárgyalásokat folytatnak itt. —Ha nincs vendég? — Nyáridőben olyankor spájzolással ütöm el az időt. Minden befőttet, savanyúságot magam készítek. Amikor azzal végeztem, a virágokkal bíbelődöm. Ránkeszeledett, amikorra a Bánokszentgyörgy és Oltáré közötti erdészházhoz, Harasztiba érkeztünk. Kósa Györgyék lakják a herceg Eszterházy által építetett öreg erdei lakot, ami mellett már épül az új. — Egy időn át legénylakás volt, fiatal vadászként lettem lakója — mondja a férfi. — Idestova tíz esztendeje költöztünk ide családommal. Elkel majd az új, a mostaninál nagyobb, hiszen népes már a családunk, Tamás, Milán, Gréta gyermekeinkkel bőven megtöltjük a mostanit. Nyáron költözhetünk. — Vagyis Harasztit nem hagyják. — Amíg csak élek, maradok. Máshol el sem tudnám képzelni az életet. Bánokon van a házhelyünk, de ott karácsonyfát termelünk. Talán azért kedvelem az erdei életet, mert Lasztonyán a szülői ház is erdőszélen volt. Feleségem, Rita nehezen szokta meg a sajátos életformát. — Eleinte hetente többször is hazamentem Szentliszlóra — igazolja férjét az asszony. — Később kéthetenkét is elég lett. Aztán megfogott a környezet, megszerettem ezt az életet. — Miért jó itt? — Nyugalom van és gyerekeink a természetnek jó ismerői. Ritkán is betegek. A vadakat, a madarakat már-már barátaiknak tekintik. Hallani sem akarnak arról, hogy beköltözzünk a faluba. — Én pedig örömmel járom az erdőt, ott élem le az életemet—veszi vissza a szót a családfő. — Mindig találok odakint elfoglaltságot. S mikor sűrűsödnek a vadászatok, a vendégeket kell kísérni. — Rangos emberekkel is jár? — Kísértem én Németh Károlyt, amikor egy dám bikát lőtt. Disznóvadászat után Grósz Károlynak vörösbort töltöttem a poharába, azt szerette. Losonczi Pál is odajött hozzánk, hajtőkhöz. Amíg beszélgettünk, Rita a főállású anya végzett a konyhai elfoglaltságával, jutott megint idő a gyerekekre. Együtt sakkoztak, társasjátékoztak, amíg jött a maci a tévében. Ez a házirend Kósáék erdőszéli házában. Nemecz Ferenc Emberek az erdőben Lukács Miklós portyára indul. Téli panoráma Márkiban. (Kiss Ferenc felvételei) Irma, a márki ház sokoldalú gondnoka. ZALAI HÍRLAP 15