Zalai Hírlap, 1998. február (54. évfolyam, 27-49. szám)

1998-02-02 / 27. szám

4 ZALAI HÍRLAP KÖRKÉP Farsangi mulatságok évadja Szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban tartotta bálját a CANTARE '97 Alapítvány, melyet tavaly december­ben Höfle Béla és a HSMK hívott életre a Városi Vegyeskar mű­ködésének elősegítésére. Kálovics Ferenc kuratóriumi elnök megnyitója után a vegyeskar berkein belül működő kamarakó­rus két vidám dalt adott elő, majd Bedő Csaba és Horváth István — Radnóti-díjas versmondók — produkciója következett. Az est vendégművésze Kulka János volt, aki ezúttal CD-jéről énekelt a 190 főnyi vendégse­regnek. Katona Noémi, karvezető ér­deklődésünkre elmondta, hogy a befolyó forintokat a hamaro­san előadásra kerülő Mozart­ Requiem koncert költségeihez és a nyári németországi fellé­péshez használják fel. A vendégek között járva/Hor­­váth Anikó kórustagtól hallot­tuk: — Nagyon jó és összetartó ez a társaság, ahová szívesen járok. Az éneklés mindig örömet okoz nekem, és erről a társaim is így gondolkodnak. Szülők, nevelők a Kaszinóban A Honvéd Kaszinó adott ott­hont a nagykanizsai Zrínyi Mik­lós Általános Iskola báljának, melyről az est háziasszonya, dr. Bencze Judit—a szülői munka­­közösség elnöke — így beszélt: — Szülők-nevelők bálját ren­deztünk, ugyanis olyan jól sike­rült a tavalyi — amit iskolánk fennállásának 125. évfordulója alkalmából tartottunk —, hogy úgy gondoltuk, meg kell ismé­telni. Év közben a szülők és a ta­nárok csak futva találkoznak egymással, ez most nagyon jó alkalom arra, hogy kötetlen körül­mé­­nyek között, szórako­zás mellett cseréljük ki gondolatainkat. A műsort igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az előadók sze­mélye kapcsolódjon iskolánkhoz: egykori és jelenlegi tanítvá­nyok, szülők és taná­rok szórakoztatják a jelenlévőket. A Fitness Center négy tagja azt a ver­senygyakorlatát adta elő, amellyel kínai utazási lehetőséget nyertek. Fergeteges aero- Rock and bic show-juk nagy si­kert aratott, akárcsak a HSMK Akrobatikus Rock and Roll Klubjának műsora Kovács Ta­más vezetésével. A két Radnóti-díjas versmon­dó itt is fellépett, majd meglepetés­ként a Garbo di­vatház bemutatója zárta a színes mű­sort. Éjfélkor aztán tombolasorsolás fokozta a jóked­vet, melynek be­vételét az oktatás színvonalának fej­lesztésére és a zrí­­nyis diákok tanul­mányainak támo­gatására kívánják fordítani — tudtuk meg Molnár Gé­zától, az iskola Polgárőr-bál Iharosberényben Iharosberényben 1991-ben alakult a Polgárőrség, majd 1995-ben — a tűzoltók 100 éves jubileumakor—megalakították a Polgárőr és Tűzoltó Egyesüle­tet, melynek a kezdetektől Báli János a vezetője. Érdeklődé­sünkre elmondta, hogy egyesü­letük munkájának fő célja a megelőzés, ezért járőreik 5-6 fős csoportokban járják a szőlő­hegyet, a község területét és az objektumokat. Működésük óta Iharosberényben komolyabb bűncselekmény nem történt. Szombat délután a 80 fős egyesület megtartotta évzáró közgyűlését, melyet este vacso­rával egybekötött bál követett a kultúrházban. Kelemen Valéria A HSMK-ban fellépett a Városi Vegyeskar­ (Szakony Attila felvételei) igazgatójától. Roll-bemutató a Zrínyiben. Megyei kulturális ajánlat (Február 2­8.) Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház, kedd 19 óra: Szerelem (Széchenyi-bérlet); szerda 15 és 19 óra: Szerelem (Ganz- és Dayka-bérlet); csütörtök-péntek 19 óra: Sze­relem (Munkácsy- és Ságvári­­bérlet); szombat 19 óra: A dzsungel könyve (Kiss M.-bérlet). Házi Színpad, csütörtök-pén­tek 19 óra: A korinthoszi meny­asszony. Nagykanizsa, Hevesi Sán­dor Művelődési Központ, hétfő 19 óra, kedd-szerda 14.30 és 19 óra: A dzsungel könyve. Kiállítás Zalaegerszeg, Városi Hang­verseny- és Kiállítóterem, csü­törtök 17 óra: Miklosovits Lász­ló grafikusművész kiállításának megnyitója; Zalaegerszeg, Városi Műve­lődési Központ, péntek 17 óra: Máthé Éva és Máthé Imre bútor­festő népi iparművészek kiállí­tásának megnyitója; Zalaegerszeg, Móricz Műve­lődési Ház, péntek 17 óra: Az in­tézmény galériájának jubileumi kiállítás megnyitója. Keszthely, Balatoni Múze­um. Dr. Szinay Miklós fotókiál­lítása Norvégia, az északi út címmel. A mozik műsora Zalaegerszeg, Ady Filmcent­rum, 1. terem, szerdáig: Titanic; csütörtöktől: Csillagközi invá­zió. Stúdiómozi, szerdáig: A féle­lem országútja; csütörtöktől: Tűz a mélyben. Artmozi, szerdáig: És a nyolcadik napon; csütörtöktől: Az erőszak vé­ge. Nagykanizsa, Apolló Film­centrum, 1. terem, szerdáig: Tűzhányó; csütörtöktől: Flubber — A szórakozott professzor. Stúdiómozi, hétfő: Lopott szépség; szerdáig: Batman és Robin; csütörtöktől: Álljon meg a nászmenet. Keszthely, Petőfi Filmszín­ház; szerdáig: A pénz beszél; csütörtöktől: Összesküvés-el­mélet. Az Arany Ászok titka A Dreher Sörgyárak Rt. kereskedelmi és disztribúciós programjának megfelelően a megújult csomagolású Arany Ászok már a megyében is kapható. A pilseni típusú világos sör az ország második legnagyobb márkája, Budapesten pedig minden második üveg sörön az Arany Ászok felirat fénylik. Az Arany Ászok az első jelentős világos sörmárka Magyarországon, amely ilyen nagyméretű arculat­­váltást hajtott végre. A novemberben indított országos reklámkampánynak és nyeremény­­akciónak is köszönhető, hogy a megújult külső pozitív visszhangot keltett a fogyasztókban, annál is inkább, mert a külcsín igen, de az ár nem változott. Az Arany Ászok sely­mes, kissé kesernyés és enyhén aromás ízének titka, hogy elkészí­tésénél az ászokolás hagyományait felhasználva a korabeli sörfőző el­járásokat ötvözik a legmodernebb sörfőzési technológiával. Az Arany Ászokot tovább főzik, mint az egyéb hagyományos világos söröket, így szárazanyagtartalma is magasabb lesz. Mindezek eredményeképpen egy rendkívül kellemes sört nyernek, ami a sörbarátok megfogalmazása szerint „jobban csúszik”, mint más világos márkák. Nem véletlen, hogy amióta az Arany Ászok a piacon van, semmi­fajta minőségi kifogás nem merült fel a márkával kapcsolatban. A Dreher Sörgyárak Rt. kiváló szak­ember­gárdája és világszínvonalú technológiája pedig továbbra is garanciát jelent az állandó magas minőségre. (X) 1998. február 2., HÉTFŐ Rex felügyelőt lehallgatták Az emberek többsége nincs arra felkészülve, hogy poloskát talál a lakásában. Gyanútlanul törölget, egyszeresük meg­akad a keze valamiben. Hát ez meg mi a fene—kérdezi maga magától—, tavaly még nem volt itt. Forgalomból kivont 20 fo­rintost szokott így találni az ember, meg beszáradt tollbetétet. Ezek azonosításához Nikolits titokminiszter úr szakértelmét nem kell igénybe venni. Hanem ha 1,5x1,5 centiméteres, négy­zet alakú, gombakkumulátorral működő­ szerkezetre bukka­nunk, ami ráadásul jól oda van ragasztva a tévékészülék alá, csak el kell gondolkodnunk. Vagy minimum megkérdeznünk feleségünket, férjünket. Az ember házas- vagy élettársa—nem beszélve a gyerekről —, olykor a legkülönösebb jelenségekre bír egészen racionálisnak tűnő magyarázatot adni. Szóval nem kell mindjárt poloskára gondolni, lehet hogy a tévé-né­­zettségmérőké a kütyü, akik azt szeretnék tetten érni, hogy Fri­­derikuszt vagy Rex felügyelőt néztük. Egészen más volna a helyzet, ha a Tocsik-villában lennénk takarítónők. Akkor egyből tudnánk, hogy merre hány méter, eszünkbe nem jutna a nézettségmérőkre gyanakodni, azon nyomban hívnánk az ügyvéd urat, aki tudja, hogy mit kell ten­nie. S csakugyan, Szőgyényi úr tényleg tette a dolgát, jelentette a sajtónak, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterhez fordul, vizsgáltatná ki az esetet. Skandallum. Szegény Tocsik Márta, nem elég, hogy mióta molesztálják amiatt a nyamvadt 800 millió miatt, most még le is hallgatják. Már csak az hiányzik, hogy a szalagok Washing­tonban bukkanjanak fel, újabb bizonyítékul szolgálva a szex­mániás Clinton ellen. Az illetékesek persze tagadják, hogy közük lenne a poloska kihelyezéséhez. Nikolits miniszter, aki ha megkapná a hi­vatalos megkeresést, nagyon komoly vizsgálatot kezde­ményezne a titkosszolgálatoknál, kijelentette, hogy a Nemzet­­biztonsági Szolgálat biztosan nem dolgozott a Tocsik-ügyön. A rendőrség szóvivője ugyancsak cáfolta, hogy ők lettek vol­na. Ez persze nem jelent semmit, az illetékesek ugyanis akkor is ezt mondanák, ha az ő szervezetük biggyesztette volna oda Tocsik Márta tévéje alá a poloskát. A lehallgatási ügyek ugyanis titkosakból is néznénk ki, ha a titokgazdák fecseg­nének. Rejtélyes ügy ez, mint mindegyik, ami kis hazánkban esik meg. Egyelőre annyi a biztos, hogy akárki volt is a megbízó, a végrehajtók amatőrök voltak. Aki ugyanis ért valamelyest a le­hallgatáshoz, az nem használ olyan poloskát, amit meg lehet találni, pláne takarítás közben. Azon sem lepődhetnénk meg, ha a szalagon, amellyel a lehallgató szerkezet összeköttetés­ben állt(?), csak Friderikusz vagy Rex felügyelő volna hallha­tó. Már ha egyáltalán nem merült le a gombelem. — szente — Görgey szobra újra a Várban A Budai Vár Fehérvári ron­delláján május 21-én állítják fel Görgey Artúr lovasszob­rát, amely a II. világháború­ban megsemmisült szobor ha­sonmása lesz. A kilencvenes évek elején budai polgárokban merült fel először a szobor felállításának gondolata, majd ennek eredmé­nyeként 1993-ban Görgey-szo­­bor Helyreállítási Alapítvány jött létre. A gyűjtést indító ala­pítvány felvette a kapcsolatot az I. kerületi önkormányzattal, amely vállalta az emlékmű fel­állításával kapcsolatos teendő­ket, és a hiányzó összeg előte­remtését. A szobor megformá­­zására Marton László szobrászművészt kérték fel, aki az 1936-ban felállított és a má­sodik világháborúban súlyosan megrongálódott eredeti Gör­­gey-szobrot alkotó ifj. Vastagh György tanítványa volt. A Szená­torok koncertje Jótékonysági hangversenyek a Szent Erzsébet Alapítványért Szombaton Keszthelyen és Hévízen vendégszerepelt az or­szággyűlési képviselőkből, hoz­zátartozóikból és parlamenti szakértőkből álló Szená­torok énekegyüttes. A mintegy har­minc tagú énekkar két helyszí­nen adott jótékonysági koncer­tet — egyazon céllal. A dalárda zömében azokban a választókerületekben fordul meg, ahol az énekkari tagok a mandátumukat szerezték. A hétvégi fellépések „házigazdá­ja” így ezúttal Veér Miklós kép­viselő volt — mint alapító tag. A kórust délután Keszthelyen, az MSZP Rákóczi téri közösségi házában a Gyermekbarát Moz­galom helyi szervezete fogadta a fellépések előtt; a vendégek részt vettek a gyermekbarátok újévnyitó tini-partyján. A Szent Erzsébet Alapítvány javát szolgáló műsoruk fél ötkor kezdődött a Karmelita temp­lomban, ahol a keszthelyi Heli­kon Kórussal adtak közös hang­versenyt. Az énekeseket, s a hallgatóságot László atya kö­szöntötte, örömét ki­fejezve a képviselők „szóvivőjeként” szolgálatukért. A da­los képviselőcsoport a koncert céljához, a helyszínhez méltóan, a nemrég elmúlt, s a újra közelgő ünnepe­ket is idézőn váloga­tott a repertoárjából. A karmelita atya a karácsony, s a húsvét vallási jegyeit össze­kapcsolva konferálta a koncertet, a kórust Iványi Tamás, vásá­­rosnaményi zeneta­nár, SZDSZ-es kép­­A Szená­torok együttest a Helikon Kórus vál­totta a templom oltára előtt. A nagy sikerű szereplést követően a parlamenti énekkar Hévízen is fellépett, az ugyancsak a Szent Erzsébet Alapítvány javát szol­gáló jótékonysági esten, a Hotel Carbonában. H. A. Szená­torok dallal az alapítványért. (Pezzetta Umberto felvétele) viselő dirigálta.

Next