Zalai Hírlap, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-27 / 123. szám
14 ZALAI HÍRLAP SPORT Mindössze két pont Ants-Thury Nagykanizsa—Budapesti Players 2:0 Nagykanizsa, 150 néző. Jv.: Rácz, Kövér. NB I A-s baseball-mérkőzés. Ants-Thury: Darabos, Tóth, Szili, Szécsényi, Móricz, Ivanics, Poprádi, Murányi, Barbalics, Korém, Gondi. Edző: Gondi Zoltán. Új pályán fogadták a Hangyák a Bp. Players csapatát a szombati mérkőzésen. A kanizsai együttes két hete, megállás nélkül dolgozott a pálya kialakításán , az edzéshiány meg is látszott a fiúk teljesítményén. Az első hat iing 0-0-s eredménnyel zárult, mert bár voltak a hazaiaknak nagy ütései, azok rendre kézbe szálltak. Védekezésben szinte hiba nélkül játszottak Gondiék, ám a sérültek visszavetették az együttest a támadásban. A 7. iningben végre pontoknak tapsolhatott a közönség: a tavalyi bajnoki döntőben elszenvedett sérülése óta először pályára lépő Barbalics foghatatlan, lapos ütéseinek köszönhetően 2-0-ra elhúztak a Hangyák. Ez lett a végeredmény is, mert a 8. és 9. mniig sem hozott pontot. Gondi Zoltán: „A kötelező győzelem megvan. Látjuk a hibákat, ennek ellenére optimistán nézünk a jövőbe. Teljes erővel készülünk a BEK-re, mint az előttünk álló legfontosabb feladatra.” — kv — Eb RSG-ben Kaposváron kezdődött meg az utcai kosárlabda-szezon Idén Kaposváron indult útjára az Adidas Streetball Challenge utcai kosárlabda-versenysorozata, ahol 14 kategóriában, 14 pályán 90 együttes mérkőzött a belvárosban felállított palánkok alatt. Az egypalánkos, három-három elleni játék küzdelmeiben szép zalai győzelmekről számolhatunk be: nyílt kategóriában az egykori ZTE-s trió, Farkas László, Földesi Attila, Gáli Tamás diadalmaskodott, utóbbi a hárompontos dobóversenyt is megnyerte. Az öregfiúk kategóriában egy kanizsai játékos vezette kvartett — Kovács Nándor, Kovács László, Kerényi Zsolt, Zsigmond István — nem talált legyőzőre. Az újdonságként bevezetett 2 Ball Game nevű játékban a Kovács Nándor-Kerényi Zsolt duó futott be a harmadik helyre. Zalaegerszegen június 6-án rendezik a harmadik fordulót. A magyar ritmikus sportgimnasztika-válogatott kedden elutazott Portóba, az Európabajnokság színhelyére. A csütörtöktől vasárnapig tartó portugáliai viadalon Tóth Dóra (Erzsébetvárosi SE) és Fráter Viktória (OSC) képviseli a magyar színeket, Bak Andrea (OSC) tartalék. A kontinenstalálkozón csütörtökön és pénteken az úgynevezett elsőszámú versenyt rendezik. A két magyar sportolónő mind a négy szeren bemutatja gyakorlatát. Lülök Péter bronza Egy borsodi kisváros, Encs adott otthont a korosztályos és sprint duatlon országos bajnokságnak, ahol Zala megyét Jeszenői Csaba tanítványai, a gelsei Hét Ördög DSE versenyzői képviselték. Az újoncok küzdelmében (500 m futás—4 km kerékpározás—500 m futás) Cziráki Tamás 17. lett. A gyermek korosztály versenyében (2 km—8 km—1 km) a Csizmadia Szilárd (19.), Csertán Bálint (20.), Cziráki István (29.) összetételű csapat a 4. helyen végzett, s valamennyi tagja ezüstjelvényes minősítést szerzett. A legjobb eredményt a serdülők bajnokságában (3 km—12 km—1,5 km) induló Lülök Péter (képünkön) érte el, aki egy budapesti és egy debreceni versenyző mögött, nagy küzdelemben megszerezte a bronzérmet. Az ifjúságiak mezőnyében már sprint távot (5 km—20 km—2,5 km) teljesítettek a rajthoz állók. Kálóczi Árpád — a végére kissé elfáradva — a 17. helyen ért célba, azonban az előző ranglistaversenyek eredményei alapján aranyjelvényes minősítést szerzett, míg Szauerwein Veronika (22.) ezüstjelvényes lett. Az egyesület versenyzőire újabb nagy feladat vár: Gyulán állnak rajthoz a kerékpáros diákolimpia országos döntőjén. Tarr Tamás újabb győzelme Újabb viadalt bonyolítottak le a hajómodellezők Magyar Nagydíjának versenysorozatában. A 2. fordulót a szegedi Tóth Ferenc Emlékverseny keretében rendezték meg, s két zalai is ott volt a legjobbak mezőnyében. •A Zalaegerszegi Városi Modellező Klub tavalyi Európa-bajnoka, Tarr Tamás a 3,5 és a 15 köbcentiméteres hajóosztályban is érdekelve volt. Az egerszegiek kiválósága a kisebb géposztályban az első helyet szerezte meg, s ezzel vezet az összetett versenyben is. A másik egerszegi modellező, Mayer Imre szintén bejutott a fináléba, s ott a 8. helyen végzett. Tarr a 15 kcm-esek között sem vallott szégyent, sőt, ha egy apró műszaki hiba nem jön közbe talán duplázhatott volna, így viszont meg kellett elégednie a 2. hellyel. LITAR MIY 1998. május 27., SZERDA Antal: D. K. Antal Krisztián, a Denim Racing Team autóversenyzője a közelmúltban Amerikában vett részt a Barber Dodge Pro Series teszfutamain, s az újoncok közül a legjobbnak bizonyult. Mindez annyit jelent a tehetséges magyar autóversenyző számára, hogy a június elején Detroitban startoló sorozatban részt vehet. Antal Krisztián jelenleg még idehaza készülődik. Két új egyesület ralikrosszban Keszthelyen és Gyenesdiáson is hódít a lóerő Ádándon, a ralikrossz magyar bajnokság idei nyitófutamán két új zalai egyesület versenyzői is rajthoz álltak. A keszthelyi Tóth Autósport és a Gyenesdiási Kinizsi SE Autósport vezetőit terveikről kérdeztük. — Csapatunk tagjai sokáig roncsderbiztek, s néhányan a ralikrosszban is megfordultunk. Decemberben pedig úgy döntöttünk, hogy közösen alakítunk egy új egyesületet — így a keszthelyi Tóth Zoltán, aki a csapat lelke, mindenese és egyúttal névadója is. — Miért vállalták az egyesület alapítását? — Azok az egyesületek, ahol korábban versenyeztünk megszűntek. Nekünk Rigó Lajos barátommal volt autónk és még egy tartalék is állt a garázsban. Több évi roncsderbi és az utóbbi idő krosszozása megszerettette velünk annyira az autózást, hogy ne hagyjuk abba. — Milyen reményekkel vágtak neki a bajnokságnak? — A ralikrossz magyar bajnokságában idén indult a másodosztály, kedvezőbb anyagi feltételekkel vehetünk részt, így sok, még név nélküli fiatal is esélyt kap a bemutatkozásra. Én az első osztályban, Rigó Lajos, Törő Zoltán, Szabó Zsolt, Györgyfalvy Attila, Beke Péter és Németh Ottó a másodosztályban versenyeznek, nagyrészt Citroennel. — Céljuk? — Autóinkat mi építjük, szereljük, és 1996-ban elnyertük a kategória legszebbje címet. Szeretnénk olyan autókat megelőzni a pályán, melyek mögött gyárak állnak támogatóként, így a dobogó bármelyik foka megfelelne. Tapasztalatot szereztünk, és azt akarjuk továbbadni olyanoknak, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy nálunk versenyezzenek. A Gyenesdiási Kinizsi SE autós szakosztályának vezetője, Molnár Mihály új szakáguk megalakulásáról beszélt. — Sokat köszönhetünk Dudás „Kokó” Gyulának, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Ralikrossz Bizottság szakágvezetőjének. Az országban egyébként mi kaptunk egyedüli jogot arra, hogy az országos kupában a speciálisan épített versenyautók gyorsasági géposztályában induljunk. Előírás, hogy minimum hét, maximum tizenkét autóval kell szerepelnünk. — Miért vállalták a magasabb kihívást? — Egyértelműbbek a szabályok mint a roncsderbiken, másrészt szeretnénk fejlődni. Tanulóévnek szánjuk az ideit. Optimisták vagyunk, mert óriási dolognak tartjuk, hogy elfogadnak bennünket. Roncsderbi szakágunk is megmarad és május végén meghívásos versenyt rendezünk. Góth Imre NB I B ifjúsági labdarúgóbajnokság, U 14: N. Olajbányász FC— Győri Dózsa 5-5 (4-1) Nagykanizsa. N. Olajbányász: Bálint — Kovács (Varga L.), Berke, Iványi, Bencsik — Beke (Budai), Rácz, Kanizsai, Majtán G. — Bodnár, Gazdag (László). Edző: Buda Péter. Gólszerzők: Bodnár (3), Gazdag (2). Jók: Bencsik, Bodnár, Gazdag U15. N. Olajbányász FC— Győri Dózsa 0-2 (0-0) Nagykanizsa. N. Olajbányász: Horváth J. — Bognár, Sneff, Kőszegi (Fekete), Boros — Pauska, Kovács Á. (Rodek), Kovács L., Kulik (Szabó Sz.) — Szabó V., Németh. Edző: Zöldvári István. Jók: Sneff, Szabó V.