Zalai Hírlap, 2001. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-05 / 233. szám
18 ZALAI HÍRLAP SPORT A rögbi is megvetné a lábát... A Harcosok sem tagadják: kemény, férfias küzdelem ez a javából ■ Kerkai Attila Zalaegerszeg - A megyeszékhelyen egy, Magyarországon viszonylag ismeretlen sportág bontogatja szárnyait, hiszen valljuk be, a rögbi idehaza nem tartozik a legelterjedtett sportágak közé. Nem úgy a világ más tájain, főként az angolszász nyelvterületeken, ahol nagy hagyományokkal bír. Talán jellemző erre az is, hogy az egy évvel ezelőtti világbajnokság döntője, a cardiffi Millennium-arénában 80 ezer néző előtt zajlott. Mondják a rögbire, hogy a futball őse, de nézzük, miként „érkezett meg” a megyeszékhelyre, ahol a Zalaegerszegi Harcosok RK az NB II-es bajnokságban edződik a még nagyobb feladatokra. Beszélgetőpartnerünk Vida Richard, aki már korábban is kipróbálta a sportágat a Pécsi Indiánok együttesében, sőt, néhány évvel ezelőtt már történt próbálkozás arra, hogy a rögbi is meghonosodjon Egerszegen. Akkor viszont még nem játszottak mérkőzéseket, így szétszéledt a társaság. Nem úgy most, legalábbis erre törekszenek mindazok, akik a klub tagjainak vallják magukat. - Újra elkezdük szervezni a csapatot, ami elterjedt a városban, s persze kellett az is a megalakuláshoz, hogy többen már megismerkedtek a sportággal — hallottuk Vida Richárdtól. - Elnökünk, Wolf László is játszott a pécsiekkel, edzőnk pedig, Kulcsár Zoltán a Kispesti Elefántok együttesében edződött. Ami nagyon fontos, hogy több égi csatornán is lehet már látni rögbimeccseket, így egyre többen ismerik meg ezt a játékot is ideha A durvaságot nem fogadják el Ránézésre is szembeötlő, egyáltalán nem hátrány ha megfelelő testtömeg társul a rögbihez, ám a fiúk gyorsan elejét veszik bármiféle gondolattársításnak... Szerintük ugyanis a rögbi csak azok számára tűnik durva sportnak, akik nem ismerik. Ezzel szemben - vélik - kemény, férfias vetélkedésről van szó, s ha el is csattan olykor-olykor egy-egy pofon a mérkőzéseken a játékvezető előbb a 10 perces, majd a végleges kiállítás eszközéhez is nyúlhat. Márpedig egy játékos hiányát ebben a játékban nagyon meg lehet érezni, így a kiállítás komoly büntetés is egyben. A testtömeg és a játék között valóban szoros az öszefüggés, de csak amiatt, mert vannak speciális feladatok, amihez az izmos, nehéz tagok alkalmasak. Ilyen a tolongás, viszont a fürgébb, gyors emberek az elfutások terén a jobban használhatók - adott némi betekintést a részletekbe Vida Richárd. - Abban reménykedünk, hogy több fiatal is csatlakozik majd idővel hozzánk, hiszen hosszú távon szeretnénk jelen lenni a megye sportéletében. Egyelőre a ZTE- stadion mögött téningezünk és a mérkőzéseket is ott játsszuk, ám szeretnénk saját otthonra lelni, amit már a szabványos pálya szerint alakítanánk ki. Ami fontos, hogy aki csak balhézni szeretne, az ne is jöjjön közénk, mert ez a sportág nem erről szól. Sokkal inkább a már említett férfias küzdelemről... Az egerszegiek immár nem csak csak egymás között gyakorolják az „elfogást” és a többi játékelemet. Jobb oldali felvételünk pedig azt bizonyítja, hogy a játék nem mindig ragaszkodik a „földhözragadtsághoz”... AUTO ! Uj VW Lups 3L A tartalomból: • Újdonságok Frankfurtból • Ugrásra készül a Jaguár • Ford Fiesta: Új eszköz a szórakozáshoz • Felnövekvő kompakt generáció - Ford- Focus - Honda Civic - Peugeot 307 • Fiat Stilo: A Bravo utáni stílus Győztes rajt Zalaegerszeg (k. a.) - A pool biliárd NB I-ben is megkezdődtek a küzdelmek. Megyénket a Lucullus DBSE képviseli az első osztályú bajnokságban. Az első fordulót máris lejátszották, melyben az egerszegiek 6:2-re legyőzték a tavalyi bajnokság bronzérmesét, a komlói Pool Dozers együttesét. A Lucullus együttesében Bedő Zsolt, Szabó László és Cser-Kiss Krisztián nyert. A Lucullus idén dobogós helyezésben reménykedik. 2001. október 5., PÉNTEK Remekeltek a repülőmodellezők Tapolca (k. a.) - Mozgalmas hétvégén vannak túl a zalai repülőmodellezők, akik a tapolcai repülőtéren két rangos viadalon is rajthoz álltak. Az V. Balaton Trophy és a IX. Novum Kupa egyben Európa Kupa viadalokat is magába foglalt és megyénk modellezői remek eredményeket értek el. A Balaton Trophy FIK senior egyéni versenyében Hársfalvi István (ZVMK) bizonyult a legjobbnak, míg az egerszegi ifjúsági korú versenyzők, Szander Zsolt és Sümegi Szabolcs is kitettek magukért, akik a dobogó első és második fokán végeztek. A Novum Kupán az FIK osztályban a zalai ifik immár teljesen kibérelték maguknak a dobogót, míg a felnőtteknél az ezüst és a bronz került Zalába. Az FIH osztályban a felnőttek versenyében Pete László és Pete Gábor (mindkettő ZVMK) első, illetve második helyen végzett, míg a zalalövői Fehér Mihály hatodik lett, ami ahhoz is kellett, hogy a csapatgyőztesnek járó vándorserleg három év szünet után ismét visszakerült Zalába. A sikeres szereplés eredményeképp az FIK Európa Kupában függetlenül az utolsó fordulótól, mind az ifiknél, mind pedig a felnőtteknél zalai győztest avatnak az idén. A zalaiak eredményei: V. Balaton Trophy. FIK junior: 1. Szander Zsolt (ZVMK), 2. Sümegi Szabolcs (ZVMK). FIK nők: 2. Vörös Andrea (ZVMK). FIK férfiak: 1. Hársfalvi István (ZVMK). Csapatverseny: 1. ZVMK (Hársfalvi, Németh, Szander). IX. Novum Kupa. FIK junior: 1. Pete Gábor (ZVMK), 2. Vörös Andrea (ZVMK), 3. Pete Balázs Ismét Zalába került a vándorserleg (ZVMK). FIK férfiak: 2. Tóth Péter (ZVMK), 3. Németh Ferenc (ZVMK). FIK csapat: 1. ZVMK I. (Németh, Hársfalvi, Pete B.), 2. ZVMK II. (Tóth P. Vörös K., Vörös A.), 3. Zalalövő MK (Erdei, Marton Sz., Lenk L.). F1H ifjúsági: 5. Fehér Gábor (Zalalövő MK), 7. Pete Balázs (ZVMK). F1H férfiak: 1. Pete László (ZVMK), 2. Pete Gábor (ZVMK). F1H csapat: 1. ZVMK (Pete L, Pete G., Pete D.), 3. Zalalövő MK (Fehér M., Fehér G., Horváth Sz.). Dobogós helyezésekkel Ács László idén nem talált legyőzőre Győr (k. a.) A jövő év nyarán Győr ad otthont az olimpiai távú triatlon Európa-bajnokságnak, így a kisalföldi városban egyre másra rendezik a triatlon versenyeket. Legutóbb a seniorok kaptak lehetőséget az egymással történő vetélkedésre, megyénkből a nagykanizsai TRICO és a megyeszékhelyi Zalatriatlon sportolói utaztak el a versenyre. A több mint 100 induló versengésében remek eredményeket értek el megyénk triatlonistái, hiszen Németh Mária (Zalatriatlon) nem talált legyőzőre, Bán Zsuzsanna (Zalatriatlon) a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Molnárné Gulyás Enikő (TRI-CO) az ötödik helyen ért célba. A férfiak mezőnyében is zalai győztest ünnepeltek, hiszen Ács László (képünkön: TRI-CO) elsőként szakította át a célszalagot, s a hölgyekhez hasonlóan a bronzérem is megyénkbe került, Kárász Pál (Zalatriatlon) révén. A férfiaknál Molnár Ferenc (TRICO) hatodikként ért célba. Ács Lászlóval kapcsolatban megjegyzendő: idén debütált a senior korosztályban, s valamennyi idei versenyén dobogóra állhatott. 1L Pályán az utánpótlás Kiemelt ifjúsági bajnokság 0-19. Zalahús ZTE FC-Újpest 0-5 (0-4) Zalaegerszeg. Jv.: Halász. ZTE: Kerekes - Horváth (Paulin), Pais, Győri, Cseke - Mixtai (Lőrincz), Szíjártó, Fentős, Kovács - Gáspár (Honfi), Pogacsics (Szabó). Edző: Madár Gábor. A hazaiaknak semmi esélyük sem volt a minden tekintetben jobb vendégekkel szemben. A ZTE-ből Fentős, Szíjártó és Gáspár dicsérhető. U-17: Zalahús ZTE FC-Újpest 2-4 (1-2) Zalaegerszeg. Jv.: Tóth A. ZTE: Jagodics - Benkő (Kántor), Fazekas (Hrapi), Salamon, Farkas (Kiss) - Budai (Kanizsai), Tóth Z., Nagy - Kormos (Bölecz) - Kresz, Páli. Edző: Bita József. Gólszerzők: Budai, Salamon (11- esből). Jók: Salamon, Kresz. NB I B-s ifjúsági bajnokság. U19: Nagykanizsa-Hévíz 1-3 (1-0) Nagykanizsa: Szűcs (Kiss) - Kistóth, Vidéki, Csertő, Bencsik - Burcsi (Pauska), Nadal, Mihályfalvi, Karádi - Rácz (Mikó), Gazdag (Iványi). Edző: Karádi Ferenc. Hévíz: Mátai - Baráth, Kiss (Cserép), Jeles, Bányai - Enyingi, Ács, Horváth, Ouldamar (Kalmár) - Fehér, Reizmüller (Varga). Edző: Varsányi Sándor. Gólszerzők: Gazdag, illetve Kalmár, Cserép, Reizmüller, Horváth. Jók: Bencsik, Karádi, Rácz, Nagy R., illetve Cserép, Kalmár, Ács, Reizmüller. U17: Nagykanizsa-Hévíz 3-0 (1-0) Nagykanizsa: Szűcs — Salamon, Németh, Vincze, Kardos — Piecs (Császár M.), Budai, Soós (Bencze), Kocsis (Bilege) - Baranyi (Balázs), Szabó Z. (Balogh T.). Edző: Harcz Lajos. Hévíz: Szabó (Kovács G.) - Dóber, Szalai, Kocsis — Balla (Katona), Borbély, Csillag, Horváth E., Németh - Kovács D. (Nagy I.), Gondos (Horváth B.). Edző: Damina László. Gólszerzők: Budai, Vincze, Baranyi. Jók: Németh T., Budai, Baranyi, Soós, illetve az egész csapat NB I B-s serdülő bajnokság. U-15: Nagykanizsa-Pápa 6-1 (4-1) Gólszerzők: Horváth D. 3, Újvári 2, Császár 1. Jók: Völgyi, György. Zalahús ZTE-Marcali 7-0 (4-0) Gólszerzők: Molnár, Patkó, Kádár, Csalló, Rácz (2), Pintér D. Jók: Kádár, Patkó G., Pintér Á.. U-13. Nagykanizsa-Pápa 7-2 (4-0) Gólszerzők: Csepregi 3, Kisharmadás 2, Varga 1, Szántó 1. Jók: Csepregi, Bozsoki, Kékesi, Kisharmadás. Marcali-Zalahús ZTE FC 1-3 (0-2) Gólszerzők: Tóth I., Lukács, Dóczy. Jók: Csongor P., Vizy, Blaskovics T.