Zalai Hírlap, 2002. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-07 / 209. szám
8 ZALAI HÍRLAP HÉTVÉGE 2002. szeptember 7., SZOMBAT Hazai földből, európai színvonalon Németh János keramikus munkáiból nyílt kiállítás a budapesti Vigadó Galériában Magyar Hajnalka A ■ ■ Duna-korzón szokatlanul sok az ismerős zalai arc, s mintha mindanynyian egy irányba igyekeznének... A cél a Vigadó Galéria, amelynek földszinti, 300 négyzetméteres kiállítótermében Németh János zalaegerszegi keramikus-szobrászművész alkotásai kínálnak élményt szeptember 15-ig. A megnyitó késő délutáni kezdetére zsúfolásig megtelik a csarnok, a Kecske, az Oroszlán és a többi agyagmázas samottfigura elképedve mered a sokadalomra. Rég látott ismerősök lappogatják egymás átizzadt zakóját, a hölgyek mértékkel puszilkodnak, na igen, fülledtre bízta magát ez az augusztus vég... Persze a legtöbb ölelés a mi Jánosunknak jut ki, művésztársak, zalai és fővárosi barátok, ismerősök fogják szoros szeretetgyűrűbe. - A fociban nincsenek csodák, de a művészetben szerencsére vannak... - lép a mikrofonhoz Feledy Balázs, a házigazda. A Vigadó vezetője a Manchesterrel birkózó zalai csapatra utalva azonnal szimpátiahullámot vált ki a közönségből, még ha elsősorban művészetdrukkerek is az itt jelen lévők. Köszöntője után Sáfár Orsolya egerszegi énekművész egy mély tűzű gregorián dallammal segít befogadóvá tenni lelkünket, a vállak lassan leereszkednek, a nagyérdemű ellazul, így hallgatjuk dr. Benedek Katalin művészettörténész megnyitó szavait. A művész szintetizálja az egyetemes népi kincset, a zalai mellé odarendeli a sumér, asszír, hettita, krétai és más civilizációk agyagkerámia nyelven fennmaradt tanúit és utánozhatatlanul egyéni birodalmat varázsol. Harmóniát talál és teremt évezredek eszméivel, a mélyből felszínre hozza a hagyományt, és őrzi, mint Vesta-szűzek a tüzet... A program meglepetéssel is szolgál, itt vehetjük először kézbe Németh János Gyökerek című kötetét, amelyet dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum művészettörténésze alternatív monográfiaként aposztrofál. A szép kivitelű, nívósan szerkesztett könyvben Németh János alkotásai mellett a családi emlékek is megelevenednek, bepillantást nyerünk egy olyan család történetébe, amely a göcseji agyagra alapozta boldogulását. A récén ___________ zens dicséri Németh János ragyogó írói vénáját, s miután hegedűkísérettel erősítve felcsendül a „Szép Zalában születtem...” kezdetű dal, a közönség egy része máris irányt vesz a Vigadóbeli könyvesbolt felé, hogy beszerezze, s dedikáltassa az alapművet. A lendület némelyeknél megtörik a jóféle zalai borral csábító asztalnál, s lassan műtől máig vándorló, társalkodó csoportokba rendeződik a sokadalom. Feltűnik Dús László festőművész, aki két éve költözött haza Amerikából, Árendás József grafikusművész, akit ragyogó színházplakátjai révén ismerünk e tájon, s Sunyovszky Szilvia színművésszel az oldalán Fekete György. - Ugyanúgy zalaegerszegi vagyok, mint Németh János, még a kályhásmesterséget űző családot is kitűnően ismertem - eleveníti fel ismeretségük kezdetét a belsőépítész. - Az ő felmenői készítették a kályhákat a református templomban, amit apám lelkészsége idejében építettek. Majdnem egy időben jártunk főiskolára, s később is sokat találkoztunk. Nagyon tisztelem, hogy hazai földből európai színvonalon produkál olyant, ami semmihez sem hasonlít, ősi és mégis XXI. századi. A Vigadóban egyébként egerszegi nagyhetek vannak, hiszen János után nekem nyílik itt kiállításom. Zalai könyvtárosok, levéltárosok karéjából hívom egy csendesebb sarokba özv. Keresztury Dezsőnét. - Fontosnak éreztem, hogy itt legyek, hiszen a férjem nyitotta meg sok évvel ezelőtt ugyanitt Jancsi kiállítását — idézi fel Mara asszony. — Az emlék hozott ide, meg persze az, hogy nagyon szeretjük őt. A Balatonról jöttünk haza Agai Karola operaénekesnővel, csakis e kiállítás kedvéért. - Az ittlétünknek egyetlen oka van: Németh János - fogalmaz többek nevében Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója. — A sok, néha blöffölő hókuszpókusz között, amit ma művészetnek nevezünk, ő kitűnik jóízű, kicsit anekdotikus földszagú műveivel. Nagyon a miénk. Olyanok a munkái, mint ő maga, s ez nekem valahonnan nagyon ismerős. A főszereplőt kézről kézre adják, kicsit pilledt már, de állja a rohamot. - Utoljára 1988-ban volt kiállításom itt a Vigadóban... - emlékezik. - Most nem akartam mást, csak keresztmetszetet nyújtani abból, ami körülvesz a műteremben. Gyűjteményes kiállítást a tragikusan közelgő 70. születésnapom táján szeretnék rendezni, de Zalaegerszegen. Ezt a kiállítást Boncz Jimmy barátommal közösen hoztuk tető alá, köszönöm a segítségét, mi már félszavakból is értjük egymást. Több televízió is forgatott, az M1-en és a Duna tévén lesz majd látható a riport. A Harmóniát talál és teremt évezredek eszményeivel könyv? Ma nagy divat, hogy mindenki könyvet ír, a többiekhez képest le is vagyok maradva, de ebben a korban már tényleg hajlama van az embernek az összegzésre. Az a fajta vagyok, aki szeret és képes is emlékezni. A téli ünnepeket általában a kislányomnál töltjük, Svájcban. Ott van időm, kint esik a hó, dolgozni nem tudok, jó elbújni és valami mást csinálni. László Gyula régészprofeszortól kaptam egyszer egy szép üres könyvet, azt mondta, írd bele a gondolataidat, ha érdemlegesnek találod. Sokáig rakosgattam, aztán egyszer csak toll is akadt hozzá... Úgy írok, ahogy a kerámiáimat is csinálom, nem sokat törődök a szabályokkal. Lendületből, ízesen vetem papírra a mondandómat, csak aztán legyen, aki rendbeteszi... - Még rendeztük a kiállítást, amikor egy házaspár lecövekelt a korzóra néző üvegfal előtt. Nézték a Műlovarnőt, a Kentaurpárt, az Európát. Amikor bejöttek, kiderült, három szállójuk van a Normafa környékén. Megegyeztünk, a most épülőre készítek valamit... „Szép Zalában születtem...” Dr. Benedek Katalin művészettörténész méltató szavai népes hallgatósághoz találtak utat fekete György és Sunyovszky Szilvia Kostyál Lászlóval beszélget Pihenő nő (1990) Az SZTK-szemüveges Austin Powers harmadszor is megmenti a világot Az Aranyszerszám időutazással jutalmazza a rajongókat ■ Magyar Hajnalka Amíg nem tudtam, hogy a kretén Austin Powers kultuszfigurává avanzsált a filmtörténetben, azt hittem, csak egy gátlástalan heccparádéval szédítenek. Aztán gyorsan helyretették az eszemet. A főcímet felvezető stáblista alatt ugyanis azt játsszuk, mintha filmet látnánk a világmentő szuperkémről. És ehhez olyan színészek adják az arcukat, mint Tom Cruise, Gwyneth Paltrow, Danny De Vito, Kevin Spacey, John Travolta, a rendezői székben pedig Steven Spielberg tündökölt. Hát ha így... Ezek után ki merészelné megkérdőjelezni, hogy Austin Powers folytatásos kalandjaira oda kell figyelni, s ha otthon felejtettük volna az idevágó humorérzékünket, sürgősen haza kéne érte szaladni. De erre nincs idő, mert máris a székhez szögez a tény, létezik egy elfajzott holland zseni, aki valami furmány révén arannyá változtatta a nadrágja legértékesebb tartozékát. Hogy ennek mi köze Austin Powers apjának (Michael Caine) elrablásához, dr. Genya és James Bond klónja. Kicsi idétlen köve- én világvégét tője zsabós sejdítő goingben és noszkodásajogszabályához, valamint zós mosollyal Dagi Dög gehódítja a növényeket alázó két. Mike székletmintát Myers talán hoz, azt ne tőmaga sem hi- sem kérdezszi, de sikeres zék. Van erre egy célszemély, Jay Roach (Apádra ütök) rendező. Ha valakinek mégis arra támadna elemi igénye, hogy ép ésszel kövesse a cselekményt, javaslom, az univerzum Austin-mentes táján húzza meg magát. Ebben a másfél órában ugyanis csőstül dől a hülyeség, a geg, tízpercenként állítják a feje tetejére a történetet, hogy ha valamit mégis sikerült volna megérteni, hát sürgősen keveredjünk bele. Olyan belterjes világban fürdőznek, ficánkolnak a figurák, ami avatatlan néző számára szinte követhetetlen. Röhögni persze lehet, például a szökőkutas jelenetén, kicsi én aprításán vagy a „hancúrrúd” gyakori emlegetésén, de az egész film szkecscsek halmaza, mintha valaki A hancúrrúd a kém fő fegyvere elmesélne vagy ötszáz faviccet. Az összes főszerepet Mike Myers (Wayne világa) alakítja, az én ízlésemnek ez éppen néggyel több a kelleténél.