Zalai Hírlap, 2002. december (58. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-02 / 280. szám

2002. december 2., HÉTFŐ MEGYE - REGIO Kérdés: anyja-e a seprő a bornak, kezdődjön-e a fejtés? Körkép (s. j. - sz. a.) - Ha időben lefejtjük az újbort, a karácsonyi ün­nepi asztalra már szépen „kimunkált” nedű kerülhet. A „tisztítás” megkezdésének itt az ideje - fogalmazott Lancz Szilveszter, rezi gazda a borfej­téssel kapcsolatos érdeklődé­sünkre. Németh Csaba, a keszt­helyi Németh Borház tulajdono­sa szerint is december elején ér­kezik el a nap, amikor illik hozzányúlni az újborokhoz. Lancz Szilveszter a családdal karöltve a rizlinggel indította a fejtések sorát, pincéjében össze­sen mintegy ötezer liter várja még, hogy lekerüljön a seprőről. - A forrás óta folyamatosan figyelgettük, vizitelgettük a hor­dókat, s most láttuk elérkezett­nek az időt a fejtés megkezdésé­re. Az öntisztulás szépen bein­dult, a fejtéssel ezt tovább segít­jük - mondta. - A seprő ilyenkorra már teljesen leül a hordó aljára, a bort leszívjuk ró­la, s tiszta edénybe helyezzük. A kénszinteket ugyan már koráb­ban rendbe tettük, ám célszerű ilyenkor is megmérni az értéket. Akármilyen tiszta is a bor, elke­rülhetetlen, hogy fejtéskor kap­jon egy kis homályt, ezért szük­séges lehet a kezelés. A keszthelyi Németh Borház­ban e héten kezdik meg a borok fejtését. Virág Gabriella üzem­vezető szerint nagyüzemileg semmi szépség, látványosság nincs e tevékenységben, kemény munka azonban annál inkább. Németh Csaba úgy véleke­dett, a fejtést a szokásos időben kezdték meg, a nyári szárazság nem okozott időzavart a munká­latokban.­­ A területeink vízháztartása nagyon jó, a fő fajtánk, a Char­­donnay pedig szárazságtűrő. A bor - amit folyamatosan kóstol­gatni kell, s persze emlékezetben tartani a szüret időpontját - megmutatja mikor kell megkez­deni a fejtést. A gazdáknak azt tanácsolnám, hogy ha egészsé­ges volt a beszüretelt szőlő, ak­kor nem kell elkapkodni a fej­tést. A legújabb trendek szerint ugyanis a seprőben számos olyan anyag található, mely a bor erjedési állapotában segíti a nedű kialakulását, csiszolódá­­sát. Dr. Pálfi Dénes, ismert szak­ember a nagykanizsai Kodály Zoltán művelődési házban tar­tott előadásában viszont az mondta: — Sokan még azt tartják, hogy a seprő a bor anyja, pedig ez, té­vedés, meg kell tőle minél előbb szabadulni. Aki még nem végez­te el az első fejtést, az vegye fi­gyelembe, hogy én már a máso­dikat is befejeztem. Dr. Pálfi Dénes felhívta a fi­gyelmet: az első borfejtést nyíltan kell elvégezni, tehát a szőlősgazdák kádban levegőz­tessék meg, majd onnan fejtsék vissza a bort. Ügyelni kell azonban a kénezésre - és annak mértékére­­, hogy a nemes ne­dűt megvédjék a káros oxigén­től. A szakember szerint ekkor A nagyüzemi bortejtes a Nemeth borházban - szivattyúval Kiváló eredmények Nagykanizsa (sz. a.)­­ A kis­­kanizsai Móricz Zsigmond mű­velődési házban tartotta éves be­számoló közgyűlését a nagyka­nizsai hegyközség. För­énci Horváth Gyula elnök elmondta, hogy megrendezték az immár hagyományossá vált városi bor­versenyt, melyen szép eredmé­nyeket értek el a kanizsai boros­gazdák. Az eredmények között sorolták fel a közterületek kar­bantartása érdekében végzett munkájukat, az első alkalommal megtartott diplomata szüretet. A hegyközség közgyűlése úgy határozott, hogy a jövőben a szentgyörgyvári hegyet a vá­lasztmányban Tóth Lajos képvi­selheti. Fejtéskor egy kis ho­mályt kaphat a nedű ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a érdemes elvégezni a derítést is, ebben ma már kiváló minőségű készítmények segítik a boros­gazdát. Ötletek karácsonyra Játszóház, kiállítás és vásár - adventi hangulatban Zalaegerszeg (a. g.) - Zsú­folásig megtelt szombaton az Apáczai ÁMK színpad mögötti aulája, ahová száz­nál is többen látogattak el az adventi játszóházba. Az intézménybe járó hátrá­nyos helyzetű gyerekek Sebaj Klubjának korábbi években megtartott rendezvényeinek si­kerén felbuzdulva idén minden­ki számára lehetőséget teremtet­tek, hogy az ünnephez illő dí­szek készítését kipróbálhassa. Szombaton délután mindenütt fenyőágak, színes szalagok, gyertyák, koszorúalapok és ló- Nemcsak a drága lehet ízléses és szép lasán serénykedő gyerekek, fel­nőttek fogadták az érdeklődő­ket. Mint Geigerné Léder Anita, a szervezők egyike elmondta, az adventi koszorúk megkötése mellett kiállítással és vásárral teremtettek lehetőséget az ér­deklődőknek, hogy a karácsonyi hangulathoz illő díszeket, tár­gyakat megvehessék vagy épp csak ötleteket leshessenek el. - Szeretnénk megmutatni, hogy nemcsak a drága lehet szép és ízléses ajándék. Ezzel is segíteni akarjuk azokat, akik ke­vesebbet tudnak ilyesmire költe­ni - foglalta össze a játszóház és a kiállítás lényegét. Szebbnél szebb adventi koszorúk készültek Fotó: Melles Ferenc Túlzott a díj emelése Keszthely (a. g.)­­ A város or­szággyűlési képviselője, Man­­ninger Jenő szakmailag meg­alapozatlannak tartja az autópá­lyadíj tervezett emelését. E vé­leményét sajtóközleményben hozta nyilvánosságra annak kapcsán, hogy Balázs Árpád, siófoki polgármester a díjak csökkentését kérte és azt, hogy város és Zamárdi térségében ne ellenőrizzék a matricákat. E megoldás lehetővé tenné, hogy az M7-es elkerülő útként funk­cionáljon a térségben, így az au­tóáradat nem zúdulna rá a két te­lepülés központjára az M7-es fi­zetővé válásával. K­arácsonyi betét ka ‘01 Zárja az évet egy jó befektetéssel! ^ + 1% ajándék*­­ Az akció 2002. december 31-ig tart! ^AQJ További részletekért hívja: 3 06-40/50-40-50 | www.hvb.hu T5 N *EBKM 8,33% havi folyamatos lekötéssel 3 hónapra 5 millió Ft feletti lekötés esetén, éves kamat 7,25%, a 3. hónap végén + évi 1% kamat ajándékba. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. A betéti szerződés részletes leírását a Bank Betételhelyezési Üzletszabályzata tartalmazza. HVB Bank/7 ZALAI HÍRLAP . Az idén elmarad a nádvágás Siófok (mti)­­ Az ala­csony vízállás miatt az idén elmarad a balatoni nádvágás, mert az a keszt­helyi egyetem szakembe­reinek véleménye szerint több kárt okozna, mint hasznot. A szakvélemény szerint a rendkívül ala­csony - jelenleg mindösz­­sze 45 centiméteres - víz­állás miatt szárazon ma­radt a balatoni nád gyökér­zetének egy része is. Ha a tó befagyása után a nádvá­gók megkezdenék a mun­kát, letaposhatnák a jég fö­lé került részeket, ami évekre visszavetné a nád fejlődését. Baleset Zalaegerszeg (a. g.) — Alsórajkon életveszé­lyesen megsebesült az a 81 éves helybeli férfi, akit egy 20 éves kilimáni autós gá­zolt el. A Renault Clióval közlekedő fiatalember a túlzott tempó miatt későn észlelte az út szélén gyalo­­golót, s bár fékezett, a bal­esetet nem tudta elkerülni. Nekünk, 30-asoknak egyre több hasznos szolgáltatás teszi élménnyé az életünket. Nekünk, 30-asoknak könnyű velük élni! Az akció ideje alatt (2002. november 18- december 31.) DOMINO csomagot vásárló ügyfeleink egy általuk választott és az akció ideje alatt aktivált info SMS szolgáltatást 1 hónapig díjmentesen megkapják. Siemens MT50 • GPRS • WAP • Java • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok Sony Ericsson T300+kamera • MMS • GPRS • WAP • Színes kijelző • Többszólamú csengőhangok Siemens A50 • WAP • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T 9) • Cserélhető előlapok

Next