Zalai Hírlap, 2005. június (61. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-11 / 135. szám

A ZALAI HÍRLAP ZALAEGERSZEG ÉS KÖRNYÉKE 2005. június 11., SZOMBAT Változás a megyei főügyészségen Zalaegerszeg (a. g.)­­ Tegnap, az ügyészség napján, a legfőbb ügyész indoklás nélkül visszavon­ta dr. Kocsis Gyula megyei főügyész-helyettes vezetői megbízását. Információnk szerint részére beosztott fő­­ügyészségi, illetve kanizsai városi ügyészségi állást ajánlott fel, melyről három napon belül kell döntenie. Amennyiben nem fogadja el, december 12-ével elbo­csátják az ügyészség köte­lékéből. Ez utóbbi esetben a hátralévő időben nem tar­tanak igényt munkájára. Új igazgatók Zalaegerszeg (vérsé) - Újabb öt évre bízta meg Czigány Lászlót az Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnázium veze­tésével a város közgyűlése. Az Apáczai ÁMK Nemes Ferenc nyugállományba vonulása miatt megüresedő igazgatói posztjára öt évre Bogdán Marianna kerül. Elnökválasztás az állatvédőknél Zalaegerszeg (sz. j.)­­ Új elnököt választott a Bogáncs Állatvédő Egye­sület a csütörtök esti köz­gyűlésén, miután dr. Nagykárolyi Márta lekö­szönt a több éven át betöl­tött tisztségről. A tagság Varsóczi Juditnak szava­zott bizalmat, majd kinyil­vánította: továbbra is a za­laegerszegi állatmenhely érdekében tevékenykedik, adományokat gyűjt a men­­hely számára, és vállalja az üzemeltetés feladatait. Zalaegerszeg A MEGYE SZÉKHELYE Elejét veszik a bajnak Prevenciós program indult hat háziorvosi körzetben Zalaegerszeg (sz. j.) - Pre­venciós programok indultak több háziorvosi körzetben a leggyakoribb betegségek megelőzése, szűrése és ko­rai kezelése érdekében, az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár támogatásával. Zalaegerszegen két felnőtt és négy gyermekorvosi körzet nyerte el az Országos Egészség­­biztosítási Pénztár prevenciós tevékenységre kiírt pályázatát: dr. Peer Gabriella és dr. Csiz­madia Ibolya felnőtt­, illetve dr. Batka Jenő, dr. Hóbor Miklós, dr. Peitler Gyula és dr. Bicsák Lajos gyermekkörzete. Az or­vosok azt vállalták, hogy bete­geik legalább 25 százalékát be­vonják a programba.­­ Én a praxishoz tartozó 2675 beteg 30 százalékának szű­rését tűztem ki célul. Mindenek­előtt a 18-30, illetve a 45-65 éveseket, a munkanélkülieket, az idős egyedülállókat, az alko­holizáló életmódot folytatókat, a fogyatékkal, illetve rossz szociá­lis körülmények között élőket, a több műszakban, szalag mellett dolgozó fiatalokat, valamint a hátrányos helyzetűeket szeret­ném együttműködésre ösztönöz­ni - közölte dr. Peer Gabriella. - A szűrések elsősorban a szív­ás agyi érrendszeri betegségek­re, valamint a daganatos meg­betegedésekre irányulnak. A be-Tapasztalat ■■■■■■■ Nőgyógyászhoz nem szívesen járnak tegek egy részét, akik megjelen­nek a rendelőben, személyesen beszéljük rá a Zala Megyei Kór­ház segítségével zajló vizsgála­tokra, a többiekhez a család­tagokon keresztül, postai úton vagy szórólapokkal igyekszünk eljutni. A program résztvevői kérdőívet töltenek ki a család­ban előforduló betegségekről és az életviteli szokásaikról, majd teljes körű fizikális vizsgálatot végzünk, részletes laborvizsgá­latra küldjük őket, és lehetősé­get kapnak tüdő-, prosztata-, emlő- és nőgyógyászati szűrés­re, továbbá a gyomor- és bél­­rendszeri daganatok szűrésére. Az orvos az eredmények alapján rizikófelmérést végez és életmódtanácsokkal látja el a pácienseket, a közepes és magas rizikófaktorba soroltakat pedig diéta előírásával, gyógyszeres kezeléssel védi a betegségek, il­letve a szövődmények kialaku­lásától. Dr. Peer Gabriella kör­zetében május közepétől 350 beteg kapcsolódott be a nyolc hónapos programba. A tapaszta­latok szerint szívesen részt vesz­nek a vizsgálatokon, kivéve a nőgyógyászati szűrést, amitől még ma is sokan idegenkednek. A gyermekkörzetekben a 7— 18 éves korosztály körében mé­rik fel a szív- és érrendszeri, a mozgásszervi és a cukorbeteg­ség kockázati tényezőit, illetve a pszichés problémákat, hogy már gyermekkorban megelőzhessék a betegségek későbbi kialakulá­sát, közölte dr. Batka Jenő. Dr. Peer Gabriella eddig 350 beteg állapotfelmérését végezte el a program keretében­Fotó: K. T. Diákújságírók, ha találkoznak Az írott és az elektronikus sajtó is képviseltette magát tegnap Zalaegerszeg (p. gy.)­­ Diákújságírók IV. Zala Me­gyei Találkozóját tartották tegnap a Zala Megyei Műve­lődési és Pedagógiai Inté­zet, Szakképző­ Iskola szín­háztermében. A programon nyomtatott és elektronikus sajtó is képviseltette magát. A rendezvény szervezője, az intézmény munkatársa, László Edina elmondta, az évente meg­rendezett találkozón egyrészt médiaszakemberek segítik ta­nácsaikkal, ötleteikkel a fiatalo­kat, másrészt mód van arra is, hogy a diákok megosszák egy­mással tapasztalataikat. Felme­rült, hogy a jövőben gyakrabban összehívják az érdeklődőket. A találkozón három újság és két televízió alkotói mutatkoz­tak be. A fityeházi általános is­kola diákjai a Fityei Suliújság­gal, a keszthelyi Egry József Általános Iskola tanulói a Mizújság? című lappal érkeztek. Az egerszegi Ganz-Munkácsy­­középiskola fiataljai a Diákhang című újságjukról szóltak, illetve az iskolában működő tévé műso­rából adtak ízelítőt. Szintén té­véfelvételt hoztak magukkal az egerszegi Landorhegyi-iskola tanulói. Az egybegyűltek Ba­­laicz Zoltánnal, a ZalaTV Stú­dió, illetve Szíjártó Józseffel, az egervári televízió munkatársá­val is találkozhattak. Tapasztalatcserére is volt alkalom Fotó: Katona Tibor Kétmilliárddal több pótdíjat rónak ki az illegális vízvételezésért Zalaegerszeg (vérsé)­­ A korábban tervezettnél kétmil­liárd forinttal több pénzből gazdálkodhat idén az önkor­mányat. Ezt tegnapi sajtótá­jékoztatóján jelentette be dr. Gyimesi Endre polgármester, utalva arra, hogy a közgyűlés csütörtökön módosította a város költségvetését. A polgármester szerint jó esély van arra, hogy pénzügyi szempontból kiegyensúlyozott évet zárjanak majd, noha a rossz gazdasági környezet kedvezőt­len hatással lehet az önkormány­zati bevételekre. Bizonytalan a sorsa annak az összegnek is, amelyet kötelező tartalékként kellett elkülönítenie a városnak. Ha ezt a pénzt visszakapja az ön­­kormányzat, nem okoz gondot a közalkalmazotti béremelés má­sodik ütemének végrehajtása. Tombi Lajos alpolgármester egyebek között elmondta: azál­tal, hogy a közgyűlés északnyu­gati irányú terjeszkedés mellett döntött a megfelelő vízbázis biz­tosítása érdekében, több évized­re megteremti a településen élők életfeltételeit. Gyulai Csaba al­polgármester utalt arra, hogy a közoktatási fejlesztési tervnek megfelelően a képviselők lehe­tővé tették, hogy a Belvárosi II. számú Integrált Óvodában is munkába álljon egy logopédius, így már három szakember segíti a kisgyermekek beszédkészsé­gének javítását, s ha jövőre sike­rül még egy státuszt biztosítani, teljessé válik az óvodások logo­pédiai ellátása. Dr. Kovács Gábor jegyző ar­ról a rendeletmódosításról is be­szélt, amely alapján pótdíj fizeté­sére kötelezik azokat, akik a szél-Jövőre teljessé válik a logopédiai ellátás váltató tudta nélkül használják az ivóvíz- illetve szennyvízhálóza­tot. A rendelet tartalmazza az el­használt, illetve kibocsátott víz­­mennyiség számításának módját, s az érvényes szolgáltatási díj öt­szörösét rója ki büntetésül. Rá­adásul öt évre visszamenően, ha az érintett nem tudja bizonyítani, hogy ennél rövidebb ideje hasz­nálja jogtalanul a rendszert. Zalaegerszeg (h. n.) - Gyermeknapi programok színes kaval­­kádja várta tegnap a Landorhegyi-iskola diákjait. A tornate­remben a suli aerobik és kötélugró csapata adta elő produkció­ját, majd a többi között játszóházzal, agyagozással, batiko­lással, ékszerkészítéssel és karaoke-val tölthették idejüket a ta­nulók. Sportrendezvényekben sem volt hiány, az osztályok fo­ciban és kosárlabdában mérhették össze tudásukat. Képünkön: a suli tehetséges kötélugróinak bemutatója. Fotó: Katona Tibor Raklapszám lopták a mobilokat Több mint százmillió forintos kárt okoztak a Flextronicsnak Zalaegerszeg (a. g.)­­ Több mint százmillió forint értékben flextronicsos mobil­­telefonok ellopása fűződik azoknak a vádlottaknak a nevéhez, akiket tegnap ítéltek el a városi bíróságon összesen 61 évet meghala­dó szabadságvesztésre. A büntetőügy jelenleg isme­retlen helyen tartózkodó első­rendű vádlottjára távollétében mondták ki az ítéletet. Nyári Fe­rencet a lopások megszervezése mellett egy halálos gázolásért is felelősségre vonták. A 43 éves garabonci férfi tavaly május 7- én gázolt halálra Zalaszent­­balázsnál egy kerékpáros nőt. A huszonkét vádlottat felvo­nultató történet 2003 közepén kezdődött a zalaegerszegi Flext­­ronicsban. Az egyik este a ko­rábban a gyárban dolgozó Nyári megkérte az egyik biztonsági őrt, Szimiczki Zsoltot, hogy en­gedje be ismerősét ellenőrzés nélkül a raktárba. Az illető egy raklapnyi, 480 darab mobilt ho­zott ki, s rejtett el a WC-ben. Az Ericsson T 610-es készülékeket Pőcze Sándor és Tóth Szilárd szétporciózták hátizsákokba, majd a munkásbuszokon kivi­tették többek közreműködésé­vel. Az értékesítést Stix Attila oldotta meg, többek között a mobilok kereskedésével foglal­kozó Ivic Dániel segítségével. Teherautóval jártak be a tolvajok a mobilokért Előfordult, hogy a kicsem­pészésre előkészített telefono­kat mások lopták el és vitték ki az üzemből munkásokat szállító és nem ellenőrzött buszon. Ez esett meg 2003 szeptemberé­ben. Nyáriék amikor erre rá­jöttek, követni kezdték a jára­tot. Tótszentmártonban ért vé­get a hajsza, ahol a tolvajok tol­vajai leszálltak a buszról, és próbáltak elmenekülni. Némi üldözést, majd baseballütős ve­rést követően a Nyári-féle társa­ság visszaszerezte a zsákmányt. A gyárból máskor is lopták százszám a telefonokat, de talán a legarcátlanabbul 2003. november 15-én tették ezt. Ekkor a Nyári József, Nyári Péter, Acél Ferenc és Bogdán Tamás alkotta négy fős társaság éjszaka bérelt teher­autóval bejárt a raktárhoz és fel­pakolt négy raklapnyi, több mint másfél ezer darab mobilt, majd ahogy jöttek - ellenőrzés nélkül - , úgy mentek ki az üzemből. A többek vonatkozásában nem jogerős ítélet szerint Nyári Ferencet 6 év, Ivic Dánielt 3 év, Nyári Józsefet 3 év 10 hónap, Nyári Pétert 4 év 6 hónap, Acél Ferencet 4 év 10 hónap, Szi­miczki Zsoltot 2 év , utóbbinál 4 évre felfüggesztett­­ börtön­nel, míg Stix Attilát 5 év 5 hó­nap, Bogdán Tamást 5 év fegy­­házzal sújtották. Többen kaptak még felfüggesztett szabadság­­vesztést, illetve próbára bocsá­tást vagy közérdekű munkát. Egy személyt felmentettek. A 22 vádlottra összesen 61 év 1 hónap szabadságvesztést szabtak ki.

Next