Zalai Hírlap, 2007. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-27 / 251. szám
Tudtam, hogy jössz, nem? A verandán dobozok, zoknivéges zacskók. A közeli gyárból kapják a hulladékanyagot, abból szőne Marika lábtörlőt, kis szőnyegféleséget, ha bal keze engedelmeskedne. 14. oldal Őrzik a plébános emlékét A hívek kincsként, relikviaként tekintenek a plébánián kiállított tárgyakra - mondta Rúzsa Károly, a zalavégi egyházközség elnöke, akivel a néhai Károly Ferenc Barnabás atyáról beszélgettünk. 16. oldal Sok diák számára a középiskolával elkezdődik a kollégiumi élet is. Az otthontól távol, új környezethez alkalmazkodni, kihívás mindannyiuknak. Kollégistákról szóló riportunk a 15. oldalon Csodás változások A naphosszat az eget bámuló, halálosan unatkozó ifjú bagdadi kalifa gólyakalandja kínálja magát a gyerekek képzeletének megragadására. 17. oldal Szobafestő lett volna Arany Horváth Zsuzsa arany.horvath.zsuzsa@zh.pl.hu Majd egy évig lapult az íróasztalomon az ötven évvel ezelőtti ravatalt ábrázoló fotó. A képen egyáltalán nem természetes halállal halt tizenhat éves fiú, Károly, körötte családja. 1956-ot írunk, Szentpéterúron járunk. Kedves nagyradai levélírónk, Vörös Ernő azzal küldte hozzánk az apró fotográfiát, talán hasznát vesszük, amikor az ötvenhatos zalai történéseket idézzük fel évről évre. Annyit tudott, nagybátyja, Szabó János készítette a felvételt. - Hobbiból fényképezett, mindenfelé járt a környéken, esküvőkön, temetéseken - mondja érdeklődésemre a nemrég még Dióskálban történelmet tanító férfi. Az amatőr fényképész a hatvanas évek közepén tragikus motorbalesetben halt meg, a hagyatékában találta, s őrizte azóta is a rokona a képet. Ami egy másik tragédiára villantja az emlékezet vakuját. Hátoldalára írt eligazítás így szól: Szavazás Ön szerint ismerjük-e szőkébb lakóhelyünk valódi történéseit? Nem, az átélők túl sokáig nem beszéltek róla Igen, bár a kis falvak akkor is csendesebbek voltak 10% Nem, pedig egyre több lesz az '56-os hős 0% Igen, de sok időnek kell még eltelnie a pontos kép kirajzolódásához ■ ■■■ 60% Internetes szavazásunk részeredménye. Kedd délutánig várjuk voksaikat online oldalunkon „Ungár Károly, hősi halott, élt tizenhat évet, megsebesült az 1956 októberi forradalomban, Nagykanizsán, 1956 október 26-án. Meghalt november elsején, Nagykanizsán, a kórházban. Temetés Szentpéterúron, 1956 november 4- én.” Elsőként a szentpéterúri helytörténeti munkákat lapozzuk fel, mely a Zalai Gyűjtemény '56 Zalában című kötetét idézi a történtekről. „A tömeg egy része a laktanyához vonult, ahol fegyvereket követelt. Öveges József őrnagynak baráti, kemény fellépéssel sikerült eltávolítani a laktanyából a csoportokat. Körülbelül ebben az időpontban bent a városban egy lövéstől Skerlágh Józsefné 52 éves nagykanizsai asszony összeesett és pár percen belül meghalt. A tömeg a pártbizottságon székelő katonai csoportot okolta az asszony haláláért. Fellángoltak az indulatok. Pár percen belül páncélosok jelentek meg a pártbizottság előtt, illetve a város utcáin. Lőtték a harckocsikat. A karhatalom természetesen mindenütt ellenállt. Az eredmény tizennégy sebesülés, ebből egy halálos... Ungár Károly 16 éves tanuló haslövést kapott.” A helytörténeti kiadvány (Schandli Piroska szerkesztésében) közli a fiú halottvizsgálati bizonyítványát, a boncolási jegyzőkönyv részleteit, mely szerint az Orosztonyban született diák utcai lövöldözés közben sérült meg. Egy 1950- ben készült iskolai osztályképen látjuk őt társai körében, valamint a temetőben található - még korábbi - síremlékképét, amely szerint hősi halottként temették el. (Azóta a Pécsett élő testvére az ötvenedik évfordulóra új síremléket készíttetett.) Mi történt valójában? A falusiak emlékezete szerint a Kanizsán ipari iskolában tanuló fiú alapjában véve vétlen áldozata az '56-os eseményeknek. Tulajdonképpen a leckét indult megkérdezni a társaitól, amikor egy golyó eltalálta. Ettől persze még, a kor szokásainak megfelelően volt utóélete az ő halálának is, méghozzá úgy, hogy annak Tóth János Kázmér, a plébános látta kárát. Az 1957-ből való vádirat szerint a demokratikus államrend megdöntésére irányuló magatartása miatt perbe fogták, s csak 1959- ben szabadult. Mi volt a karmelita atya bűne? Idézzünk a vádiratból: „1956 november 1. napján a községi tanács hangos híradóján keresztül felhívta a lakosság figyelmét, hogy hat órakor a hősök temetőjében a szokásos mindenszentek! körmenetet tartják. A temetőben a szentbeszéd előtt elszavalták a Talpra magyar!-t (így a vádirat), ezt követően beszélt a pap. Ungor Károly volt szentpéterúri lakossal foglalkozott, aki a kanizsai kórházban ellenforradalmi fegyveres harcok során szerzett sebesüléseibe belehalt. Ungár Károlyt példaképnek állította a fiatalok elé, kijelentett "ilyen hősökre van szüksége egyházunknak és a felszabadulás útján járó drága magyar hazánknak". A fiatalok figyelmét felhívta, hogy tettekkel mutassák meg, hogy készek valamennyien áldozatot hozni a szabadságért, az egyházért. Isten áldását kérte a budapesti ellenforradalmi felkelőkre...” (Tóth János 1951-től szolgált Szentpéterúron, a történtek után Olaszfaluban, Keszthelyen működött, 1995-ben hunyt el.) A legendák természete szerint csendesen, de azért foglalkoztatta az utókort Ungor Károly esete. A nagykanizsai tanár, Balogh László ekképp foglalta össze idén a szentpéterúri fiatalember történetét. „1956. október 26-án az esti órákban a tüntetők egy csoportja a Magyar Dolgozók Pártja székháza (ÁVH-épület, volt Kreiner-villa) elé vonult és fegyvereket követelt. A karhatalom ekkor a tömeg közé lőtt. A lövöldözésnek 14 sérültje volt. Az Új Zala (1956. október 28.) című újság híradása alapján, Ungor Károly haslövést kapott. A Batthyány-gimnázium nevében kötelességünknek éreztük, hogy utánajárjunk: ki volt Ungor Károly „gimnazista tanuló”? Hamar kiderült (anyakönyveinkben nincs nyoma): Ungor Károly nem a gimnáziumba járt. '56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára” című kötetben még így szerepelt. A 2006-os kanizsai szónoki beszédekben is így titulálták a visszaemlékező kortársak. Az október 23-i ünnepre készülve sikerült előrelépni. Megtaláltuk Ungor Károly nyomát a Zsigmondy Széchenyi Szakképző Iskolában az anyakönyvben és a naplóban. Ungor Károly 2. osztályos szobafestő ipari tanuló volt. Megsebesülése napján, 1956. október 26-án, pénteken az utolsó előtti történelem volt. A naplóban bejegyzés: „A forradalom győzelme”. Elvileg 1848-tól tanultak, de valószínűleg a valóság behatolt a történelemórára. Szerény, csendes, halk szavú fiatalemberként emlékeztek Ungor Károlyra. Példás magatartás jeles gyakorlati ismeretek és közepes általános tanulmányi előmenetel van a bizonyítványában.” Ungor Károly, a vétlen, tizenhat éves áldozat a szentpéterúri ravatalon 1956. november 4-én, feltehetően még a házuk udvarán (nagy képünk). Alatta a halála ötvenedik évfordulójára emelt síremlék. Az értékes képet egyik nagyradai olvasónk, az amatőr fotográfus, Szabó János unokaöccse bocsátotta rendelkezésünkre. A felvételt mostantól a megyei levéltár és a múzeum is őrzi Fotó: Illusztráció Cím: Buffalo, New York „Ne tessék megijedni, kitört a forradalom, de az órákat helyettesíteni kell" - e szavakkal kopogott be a joviális pedellus az ifjú tanítók albérletének ajtaján 51 évvel ezelőtt egy ködös őszi reggelen. Ebből nem sokat lehetett persze akkor érteni, de annyit bizonyosan, hogy az órákat azért megtartják. Tanakodás, talán verset kéne mondani a Petőfi-szobornál? De ki? Abban az ötvenes évekbeli szűk levegőben? Amikor a szóba jöhető irodalomszeretőnek egészen közeli tapasztalata volt arról, mi történik egy padlássöprés alkalmával kuláknak kikiáltott családjában. Ma azt mondanánk, e dicső versmondás lehetőségét elpasszolták a fiatalok. Inkább egy traktort figyeltek, ami jókora lánccal, szép komótosan elhúzta a szovjet emlékművet a helyéről. Hogy aztán évtizedekig az előtt a kisszövetkezeti iroda előtt álljon, amelynek a vezetője a forradalmi vontatás értelmi szerzője volt. Naponta láthatta a vörös csillaggal figyelmeztető bumfordi obeliszket, ha kinézett az ablakán. A végleges „áthelyezéshez" 33 krisztusi évet kellett várni, de azt a pillanatot meg ő már sajnos nem érhette meg. Néhány kilométerre gyűlölt papírokat, beszolgáltatási íveket, begyűjtési jegyzőkönyveket cipeltek elő. Szépen égett a papírhalom. A gyerekekre a zűrzavaros napokban alig figyeltek a felnőttek. Mígnem egy kis szurtos csapatot a határból haza nem kellett parancsolni. „Tudod, hova mentél volna, édes fiam?", magasodott föléjük a termetes, verseket szerető iskolaigazgató, „anyád meg nem tudja, merre kujtorogsz". Jelentem, tudom, fényesedett a dacos gombszem: Buffalo, New York állam. És van, aki tényleg ott él. Már 51 éve. Arany Horváth Zsuzsa