Zalai Hírlap, 2008. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-29 / 176. szám
---------------------------------------------------------------------- ÁLLATVILÁG -------------------------------------------------------------------- 8. JÚLIUS 29., KEDD ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________- ZALAI HÍRLAP • 9 Ritkuló nagymacskák IHALNAK? A tigrisek nélkül jóval szegényebb lenne az állatvilág illés Zsuzsa les.zsuzsa@pi.hu A csíkos bundájú tigris a Föld legnagyobb termetű macskaféléje. Hatalmas méretének és ragadozó természetének köszönhetően rettegett állatfajnak számított. Ma már nem az, mivel számuk annyira megfogyatkozott, hogy szinte lehetetlen velük összefutni. Viszonylag nagyobb számban, néhány ezer példányban csak Indokínában és Indiában találjuk meg őket. A macskafélék népes csalójába több mint harminc faj irtózik, az 1,5 kilogrammos zsiai rozsdavörös macskától , 350 kilogrammos tigrisig. A tgris a Föld legnagyobb temetű macskaféléje. Csíkos bundájának és hatalmas temetének köszönhetően a legsmertebb a fajtájából. Az emberevő hírében álló nagyvadat rettegés vette körül hosszú éveken keresztül, emiatt irtották is őket szép számmal. Az emberevés kérdéséhez hozzátartozik, hogy van valóságalapja, de korántsem oly mértékű, mint azt sokan gondolnák. A nagymacskák három okból fanyalodhatnak az emberi húsra. Az egyik, ha túl öregek a fürge állatok vadászatához, akkor a lassú ember csábítóbb célpont. A másik ok az élelemforrás megcsappanása lehet, amit az ember terjeszkedése vált ki elsősorban. A harmadik, ha az anyjuktól tanulják el a ragadozók ezt a viselkedésformát. De egy biztos, az ember soha nem tartozott a tigrisek természetes zsákmányállatai közé. A kínaiak úgy tartják, hogy a tigrisek csontjai és egyéb szervei növelik a potenciát A tigris is inkább Ázsia vadonjaiban találta meg élelmét. Egykor egészen elterjedt állatfaj volt Ázsiában. Mára a tigris báli, jávai és kaszpi alfaja kipusztult. A szibériai alfajból körülbelül négyszáz példány maradt napjainkra, a kínai változatból ötven tigris sem él már, Szumátrán is nyolcszáz alatt van a számuk. Viszonylag nagy számban csak Indokínában fordul elő, ahol kb. kétezer egyed él, Indiában pedig három-négyezer példány. Az 1940-es években még több mint harmincezer tigris élt Indiában, ez a szám 1970-re kétezer alá csökkent. Ennek oka a kíméletlen vadászat volt. A tigriseket bundájuk miatt, félelemből és egy furcsa ázsiai hiedelem miatt vadászták. A kínaiak ugyanis úgy tartják, hogy a tigrisek csontjai és egyéb szervei nagyon jó férfierőt nevelő szerek. Ez a babona még ma is jól tartja magát Ázsiában. A folyamatos vadászat mellett az élőhelyeik rohamos fogyatkozása is hozzájárult a tigrisek számának vészes csökkenéséhez. Ezek a nagymacskák az összefüggő erdőségeket és a mocsaras, bambusszal benőtt dzsungeleket kedvelik, ahol rőt alapon fekete csíkos bundájuk remek álcázást biztosít számukra. Az ilyen tigrisparadicsomok területe azonban töredékére zsugorodott az emberi terjeszkedés következtében. Indiában Indira Gandhi 1969-ben betiltotta a tigrisek vadászatát, és a hatóságok számos védett területet hoztak létre megmentésük érdekében. Számuk kezdeti növekedése azonban megállt és lassan azóta is csökken. Ez többek közt a potenciazavarokkal küszködő kínaiaknak „köszönhető”. Az indiai és indokínai tigrisek szigorú intézkedésekkel és azok betartatásával talán még megmenthetőek. Félő azonban, hogy a kínai, a szibériai és a szumátrai társaik sorsa végleg megpecsételődött. Bolhákat és szöcskéket megszégyenítő a teljesítménye a rovarvilág új ugróbajnokának, a tajtékos kabócának. A kis állat alig tíz milligrammos testsúlyának négyszázszorosát is képes ugróerőként kifejteni. A tengerparti nyaralások esti zenéjét a kabócák szolgáltatják, de amióta melegszik az idő, megjelentek a Balaton partján is. A zoológus társadalom lebecsülte eddig a tajtékos kabóca elismerésre méltó ugróképességeit. A kis kabóca a magasugrás új csúcstartója a rovarvilágban, könnyedén túlszárnyalja a másik versenyző, a bolha rekordját. Potenciális rugókként funkcionáló lábaival és hat milliméteres termetével hatvan centiméter magasra is képes felugrani. A tajtékos kabóca nemcsak magasságban szárnyalja túl a bolhát, annak ellenére, hogy súlya nagyobb a versenytársénál, gyorsulásban is felülmúlja azt. A kis állat ugrásnál kifejtett ereje 12,3 milligrammos testsúlyának 414-szerese. Összehasonlításképp: a bolha 2-3 milliméterével súlyának 135- szörösét képes ugróerőként kifejteni, és így 20-30 centimétert ugrik. Az ember 180 centis átlagmagasságával, testsúlya két-háromszorosának megfelelő erővel több mint 240 centiméterre ugrik. A felfedezés azért meglepő, mert a tajtékos kabóca mind Észak-Amerikában, mind Európában gyakori, azaz ott élt a tudósok orra előtt, mégsem figyeltek fel rá korábban. Elsősorban erdőkben található, nősténye főleg fűzfagallyakra helyezi petéit. Nevét onnan kapta, hogy lárvája váladékából tajtéknak nevezett habot ver, és ebben a viasztartalmú habburokban fejlődik. Ez idő alatt a habfészket tartó gallyakat szívogatja táplálék gyanánt. A tajtékos kabóca színe rozsdabarna, barna, de lejtet szürke is. Kedveli a lucernát, gabonát, epret. Nem él sokáig, legfeljebb 40-52 napig. A kabóca rekordja Új ugróbajnoka van a rovarvilágnak A folyamatos vadászat mellett az élőhelyeik rohamos fogyatkozása is nagyban hozzájárult a tigrisek számának vészes csökkenéséhez ■o orgo A tajtékos kabóca színe rozsdabarna, barna, de lehet szürke is Fészekrakásban is jeleskedik A nádi rigó nagyobb a verébnél és alakja szerint rigóra emlékeztet. Hátán rozsdásan futtatott barna, szeménél világosodó csík, füle tája is világosodó. Alsó fele fehéres, az oldalakban leheletnyi agyagsárgával. Csőre rigószerű, elég erős és kicsit íves, különben hegyes. Farka ék alakra metszett. Lábai erősek, fogódzásra nagyon alkalmatosak. A nádi rigó kizárólag a nádasokat lakja, amelyek aztán fiasítás idején ugyancsak hangosak dalától, ami azonban lármának is beillik. Nem lévén ritka, szép számmal lakja egyazon nádast, s ekkor ahány van, annyi versenyez torkaszakadtából egymással, hogy csak úgy zeng tőle a táj, még jobban, mint a kecskebéka brekegésétől. Hogy azután mit is énekel? így: csak-csak-csak, csik-csíkcsik - és így tovább, kora pitymallattól alkonyatig. Ahol a nád legsűrűbb, úgy surran, mint a takács vetélője a fonalközben. Ami pedig még mesteribb, az a mereven álló nádszálakon való kúszása. Ujjaival, karmaival átmarkolja a nádszálat, s ízibe a nádbojton terem, éppen oly gyorsan le is szalad vagy csusszan, hogy csak úgy elnyeli a nád sűrűsége. És mi a haszna? Megteszi a magáét olyan helyen, ahol csak ő férhet élelemhez, mert olyan az alkotása. Szedi a jóság számtalan bogárságát, a szúnyogot, álcáját. A madárművészet egyik csodája viszont a fészke! A nádi rigó alkotmánya azért remek, mert célszerűségében oly számításra vall, amelytől elámul az emberfia. Tudja mindenki, hogy a lágy szellő már meglibegteti a nád levélzetét, meginogtatja a nádszálat és magát a nádrengeteget, mely oly könnyen enged a szél nyomásának, akárcsak maga a víz. A természet fenséges, alkotó hatalma pedig ide rendelte, ehhez képest alkotta a nád rigómadarát és megalkotta úgy, hogy máshol meg nem élhetne, így ide kell építenie a fészkét is, mégpedig teljes biztossággal, hogy letojhassa fészekalját, kikölthesse tojásait és felnevelhesse, felápolhassa fiait, az eredetileg tehetetlen vaksikat, egész addig, amíg anyányiak lesznek. Nagy dolog olyan fészket építeni az ingó nádak közé, amely csöndes időben, viharban biztos! Ha erősen odaköti a nádszálak közé, jön a szél, megingatja a nádat, s a fészek kötése szakadoz - vége mindennek! A nádi madár kiválaszt három vagy négy nádszálat, mely kellő távolságban áll egymástól és a gyökér felé kissé szorul, e közé szövi és köti a nádi rigó fészkét, amely olyan, mint a megfordított magyar kucsma, de oda is kötözi, mégpedig szíjas fűszálakkal a nádhoz, úgy azonban, hogy szélfúváskor a nád csúszhat is, tehát nem ronthat a fészken! A fészek csészéje mély, szádja kicsit szűkül, hogy ingáskor semmi sem hullhat ki, legfőképp nem az öthat halovány zöldes, sötétebben szeplőzött tojás, amely a tizennegyedik napon kikél. A nádi rigó a nádasok lakója Ma már az óceánt uralják Évmilliókkal ezelőtt a bálnák gyorsan megtanultak úszni A legkorábbi bálnák farkas méretű szárazföldi emlősök voltak. A hatalmas kék bálna egy különös anatómiai fordulatnak köszönheti úszóképességét: a kövületek azt mutatják, hogy a korai bálna az evolúció folyamata során egyetlen szempillantás alatt vált ügyes úszóvá - több tízmillió évvel ezelőtt. A tudósok úgy vélik, hogy a bálnák ősei szárazföldi állatok voltak, akik a ragadozók elől vagy az élelemkeresés érdekében másztak be a tengerbe. Az emlősök fokozatosan vesztették el végtagjaikat és váltak teljesen alkalmassá az óceáni élethez. Egy új bizonyíték szerint a tengeri közeghez való alkalmazkodás egyik titka a kisméretű belsőfül volt. Ez a félkör alakú csatornarendszer adja az egyensúlyérzetet a szárazföldi emlősöknek, beleértve az embert is. A modern bálnák, delfinek és cetek belsőfüle hasonló a szárazföldi emlősökéhez. Az övék méretükhöz viszonyítva kisebb, mint szárazföldi társaiké. A mi belsőfülünk például nagyobb, mint a kék bálnáé. Mindazonáltal egy méretes elefánttal szemben a bálna képes akrobatikus ugrások és fordulatok végrehajtására anélkül, hogy beleszédülne. Ez azért van, mert a kisebb belsőfül egyben érzéketlenebb is. A kövületek arra utalnak, hogy a korai bálnák belsőfüle nagyon gyorsan fejlődött a tengerbe lépés után, ami 50 millió évvel ezelőtt lehetett. A primitív bálna 5-10 millió év alatt vált teljesen vízi emlőssé. Elsőre meglehetősen hosszú időnek hangzik, ám evolúciós mértékkel nézve rendkívül gyors volt az alkalmazkodása. A félkör alakú csatornák korai evolúciós fejlődése a cetfélék esetében egy teljesen új teret nyitott az emlősök számára a lakóhely szempontjából, és hozzájárult a tengeri életmód sokszínűségéhez. Az olyan specializált szervek és képességek evolúciós megszerzése, mint az ember esetében az agy és az egyenes járás, biztosították azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével meghatározott környezetekben dominánsak lehettek. Ez magyarázza meg, miként uralhatja a bálna az óceánokat. Fotó: Archív A bálna képes akrobatikus ugrások és fordulatok végrehajtására is anélkül, hogy beleszédülne