Zalai Hírlap, 2010. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-22 / 93. szám

2010. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK DIGITALIS Szuperhős lehetsz, aztán... VESZÉLY A játékok a szakemberek szerint virtuálissá tehetik kapcsolatainkat Nagykanizsa (sza) - Ártalmasan befolyásol­ják vagy sem a számító­­gépes játékok a fiatalok személyiségfejlődését? Régóta tart a vita, melyet csak elmélyített a leg­újabb, szinte életszerűen megvalósított játékok megjelenése. Már az első számítógépes játékok megjelenésével egy időben felvetették a fiatalok­kal foglalkozó szakemberek az ilyen jellegű szoftverek „hatásaival” kapcsolatos ag­gályaikat. „A gyerek egy vir­tuális világban találja magát, ahol mindent megtehet, akár szuperhőssé válhat, míg a va­ló életben kudarcok is várnak rá. Nem csoda, hogy játékfog-kevesebb idő kint a levegőn, virtuális lesz a társasági élet gő lesz, és az életben egyre ke­vésbé állja meg a helyét” - hangzott el annak idején. Az­óta pedig csak fejlődtek a já­tékok, a grafikai kivitelezés szinte tökéletesen életszerű lett, a játékélmény a csúcsok­ba emelkedett. - Bár elsősorban más jelle­gű ügyek miatt kerülünk kap­csolatba a családokkal, sm­égis tapasztalhattuk a számítógé­pes játékok káros hatásait - jelezte Mártonné Hanyi Judit, a zalakarosi Szociális Alapel­látó Központ vezetője. - Ma­gatartási és tanulási zavarok jellemzően származnak a túl­zásba vitt számítógépezésből. A gyerekek a mai játékoktól pörgősebbek, izgatottabbak, impulzívabbak lesznek - és természetesen mindezek mi­att hamarabb elfáradnak. - Megfigyeléseim alapján a fiatalok általában olyan já­tékokkal játszanak, melyek nem nélkülözik a véres jele­neteket - ezt már Gábris Já­cinttól, a nagykanizsai Cser­háti Sándor SZKI műszaki igazgatóhelyettesétől, infor­matika tanártól hallottuk. - Szerintem ezek egyértelműen növelik a bennük rejlő agresz­­sziót. Ráadásul nagyon lekö­tik a fiatalokat, s ez a hagyo­mányos értékek rovására megy - kevesebb időt tölte­nek a szabadban, valós közös­ségi élettel, kisebb lesz a szó­kincsük, visszaesik a szöveg­értési képességük. Bizony általában még a tanulmányi eredményeken is meglátszik, ha valaki sok időt tölt számí­tógépes játékokkal. Az általunk megkérdezett szakemberek szinte mind egyformán vélekedtek a for­galomban lévő, divatos szá­mítógépes játékokról, lesúj­tóan. Kevés pozitívumot em­lítettek azokkal kapcsolatban. A sorból nem lógott ki Smolcz Frigyes, a nagykanizsai Péterffy-iskola igazgatóhe­lyettese, informatika tanára semT5® " - Szerintem a számítógé­pek az egészséges életmód szempontjából károsak - ma­gyarázta Smolcz Frigyes. - A gyerekek nagyon sokat ülnek a monitor előtt, egymással csetelve kommunikálnak, így a társas kapcsolataik is virtuá­lissá válnak. A játékokról szólva azt kell mondjam: le­hetséges, hogy bizonyos ké­pességeket, mint például a re­akcióidő, képes fejleszteni, de sok időt elvesznek az életünk­ből. Hogy mennyire hatnak negatívan a személyiségfejlő­désre? Ezt nálam okosabbak sem tudják megmondani. „Hallgattassák meg a má­sik fél is” - természetesen fia­talokat is megkérdeztünk. Kiss Marcell, a Cserháti SZKI tanulója foglalta össze talán a legjobban a korosztályához tartozók véleményét. Hozzáférhető játékok­ból nincs hiány Ma­gyarországon sem, hosszú lenne felsorol­ni, melyek tartoznak a fiatalok kedvencei kö­zé. Mindenesetre a ha­zai eladási listákat egyértelműen a „Bad Company 2" vezeti, a World of Warcraft, va­lamint a Call of Duty Modern Warfare 2 előtt. Talán mondani sem kell: mindhárom játékban a cél az ellen­fél elpusztítása... - Régóta játszom többfajta játékkal, de más hátrányát nem érzem, minthogy tényleg kevesebb időt töltök a szabad­ban - szögezte le. - Függősé­get szerintem csak a labili­sabb embereknél okoz, a ta­nulmányi átlagomat pedig egyáltalán nem befolyásolta. A „Cseriben" nem lehet játszani órán, ám most Kiss Marcell, Balázs Máté és Horváth Martin megmutathatta egyik játékát, a Quake 3-at ZALAI HÍRLAP *13 Műszaki „infós" képzéssel Nagykanizsa (kv)­­ A Pan­non Egyetem Műszaki In­formatikai Kara a Nagy­­kanizsai Kampuszon tar­totta kihelyezett kari ülését. Együttműködő légkörben folytattak egyeztetést a műszaki tu­dományok jövőjéről. Dinamikusan fejlődik és si­keresen működik a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kam­­pusza, ahol közel tíz évvel ez­előtt, dr. Friedler Ferenc dé­kánnak köszönhetően, a mű­szaki informatikai képzéssel kezdődött az együttműködés kiváló példájaként számon tartott történet.­­ Az elmúlt évek tapaszta­lata alapján elmondható, hogy a közös oktatással mind a ka­nizsaiak, mind pedig a veszp­rémi központú kar nyert, hi­szen nagykanizsai központtal meghonosult Zalában az in­formatikai kultúra, a kar pedig kiterjeszthette oktatási kíná­latát déli, délnyugati irányban - mondta Birkner Zoltán kampuszigazgató, hozzátéve: mindkét oktatási intézmény fő célja, hogy hallgatóik sike­resek legyenek, s a cél eléré­séhez szükséges minőségi ok­tatást a kutatási és projektte­vékenység egymást erősítő, összehangolt működésének segítségével valósítják meg. Az sem mellékes, hogy a hall­gatók aktív szerepet kapnak mind a kutatási, mind a pro­­jekttevékenységben, mindkét helyszínen. A konstruktív találkozón szó esett a további közös kuta­tási lehetőségekről, esetleges új képzések indításáról, vala­mint közös innovációs tevé­kenységről is. A digitális esztergagépekSett­ers: gyújts- építs és hódíts CNC: működtetésükhöz informatikai ismeretek szükségesek Manapság az élet minden területén alkalmaznak elektronikai gépeket Zalaegerszeg (kgy) - Az álláshirdetések va­rázsszavaként is gyakran szereplő CNC gépekről kérdeztük Ferenc Lászlót, a Munkácsy Mihály tag­iskola oktatóját és az in­tézmény mechatronikai műszerész tanulóit.­ ­ A régi tévhittel szemben, miszerint „szinte mindenki ért a CNC-hez, elég csak meg­nyomni egy gombot”, ma már olyan emberekre van szükség, akik a programírástól kezdve a vezérlésig mindent átlátnak, s alkalmazni is tudják - fejtet­te ki Ferenc László arra a kér­désre, hogy miért is lett olyan népszerű manapság az állás­­hirdetésekben követelt CNC papír. A CNC (computer numeri­cal controll)-ba ugyanis egy mikroszámítógép van bele­építve. Az ezen keresztül mű­ködő megmunkálógépet pe­dig mindenféle forgácsoló el­járásnál alkalmazzák, például lemezmegmunkálásnál, szik­raforgácsolásnál, marásnál. - Az iskolában egyébként 1995-től folyik CNC képzés - tette hozzá Ferenc László. - Ekkor még csak egy kisebb EMCO nevű oktató vezérlésű géppel gyakoroltunk, de '98- tól már ipari gépek is segítik a képzést. Kétféle típussal ismerked­tünk meg a műhelyben, a ma­gyar vezérlésű Hunor gépek mellett a kínai Fantc-kal.­­ A Hunor előnye, hogy egyszerűbb kezelni őket, egyértelműbb a vezérlése, de mosta­nában a Fanic mégis népszerűbbnek tűnik, ami egyébként még inkább számítógépes vezérlésen alapszik. ___ így az iskolánkban a pályázaton nyert következő két gép is a kínai típus lesz. A szorgoskodó diákok mellett magunk is követhet­tük a CNC gépekkel végzett folyamatot. A munkadarab rajza alapján megírták a prog­ramot, majd „gépre vitték” - akárcsak egy számítógépnél -, tesztelték, bemérték a szer­számot, s már kezdődött is a gyártás. - Amíg hagyományos esz­tergán dolgoztak, addig néha előfordultak mérethibák - mondta az oktató. - A számí­tógép vezérlésű CNC gépek­kel viszont az első darab is ___ olyan, mint a száza­­mtmmn­dik. A jövő mechatro­nikai műszerészei pe­dig már az első órái­kon sem idegenked­tek a gépektől. Mint ____ beszámoltak róla, ép­pen az elektronika keltette fel érdeklődésüket, ráadásul manapság elmond­ható, hogy az élet szinte min­den területén alkalmaznak elektronikai gépeket. Készül a munkadarab. A középiskola mechatronikai műszerész tanulói profi gépeken gyakorolnakHirdetés Nagykanizsa (pa) - Ezút­tal a Blue Byte csapat egyik örökzöld játékát, a Settlers sorozat hatodik részét próbáltuk ki, mely­nek grafikáját, s játékél­ményét illetően nem le­het okunk a panaszra. A Settlers hatodik epizód­jában az egymásra épülő kül­detésekhez egy hőst kell majd választanunk, aki irányítja te­lepülésünket, s ha kell, harcba is száll az ellenséggel. A kato­náskodást amúgy nem bonyo­lították túl a játékban, kard­forgatókat és íjászokat képez­hetünk, s a túlerő rendszerint győzelmet hoz a csatatéren. A város fejlesztésére sokkal na­gyobb hangsúlyt fektettek a készítők, azonban az újabb és újabb épületeket a főúri címek elnyerésével lehet kialakítani. A pályákon egyébként nem csak ellenséges városokkal ta­lálkozhatunk, kisebb falvakat is felfedezhetünk, amelyeket szövetségesünkké tehetünk. A játék hatodik része továbbra is a nyersanyagok begyűjtésére koncentrál, jóllehet a Settlers korábbi verzióihoz képest is gyönyörű lett a grafika. ( Nagykanizsa m­a) - Ezút­ I­­­V .a Kicsiny faluból akár egy hatalmas várost is kialakíthatunk www..procompkft.hu TECHNIKA Varázs-Garázs Zala Kft. Hirdessen­, hogy üzlete sikeres legyen! stimm

Next