Zalai Hírlap, 2011. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-23 / 119. szám

27 ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Perczel Andrásé az idei Bolyai-díj Budapest (mti)­­ Perczel And­rás kémikusnak ítélték oda a 2011. évi Bolyai-díjat; a ma­gyar tudomány legnagyobb ér­tékű, 100 ezer euró adómentes pénzdíjjal járó elismerését Schmitt Pál államfő adta át tegnap este a Nemzeti Szín­­házban. Perczel András a fe­hérjék és építőköveik szerke­zetét, mozgékonyságát és köl­csönhatásait kutatja, vegyész- és biológushallgatókat oktat. Ő a díj hatodik kitüntetettje. Több tízezres cseh tiltakozás Prága (mti)­­ Tízezrek tilta­koztak a jobbközép cseh kor­mány politikája ellen szomba­ton Prágában. A Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció (CMKOS) által szervezett megmozduláson az ország minden részéből érkezett mintegy 50-60 ezer ember vett részt. Felvonulásuk, majd az ezt követő nagygyűlés órákra megbénította a Vencel tér és környékének forgalmát. Tüntetőket lőttek agyon Szíriában Amman (mti)­­ Legalább negyvennégyre emelkedett a pénteki szíriai tüntetéseken a biztonsági erők által agyonlőtt emberek száma. A szíriai Nemzeti Emberjogi Szervezet vezetője, Ammár al-Kurabi szombaton elmondta, hogy az áldozatok több mint fele Idlíb tartományban halt meg, ahol pénteken harckocsikat vetet­tek be az autokrata rendszer el­len tiltakozó tömegtüntetések feloszlatása végett. A NAP FOTÓ­JA Palánták Madrid (mti) - Tüntetők növényeket palántáznak egy szim­bolikus konyhakertben a Puerta del Sol téren felállított sátor­táborban, annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották a tün­tetéseket a május 22-ei önkormányzati és regionális válasz­tások hétvégéjén. Spanyolországban május 15-e óta tüntet­nek a korrupció, a munkanélküliség és a gazdasági válság eny­hítése érdekében hozott megszorító intézkedések ellen Tisztelet a hősöknek BALESET Hazahozták az Afganisztánban elhunyt katonákat Kecskemét (mti)­­ Kato­nai tiszteletadással fo­gadták a kedden Afga­nisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztu­musz hadnagy földi ma­radványait szállító repü­lőgépet tegnap. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra tegnap reggel érkezett meg a hamva­kat szállító repülőgép Köln­ből. Az AN 26-os szállítógépet a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a honvédség ve­zérkari főnöke, valamint a két katona debreceni és afganisz­táni bajtársai fogadták. A szál­lítógépről a díszszázad sorfala mellett hozták le bajtársai a nemzetiszínű zászlóval leta­kart koporsókat, majd egy-egy szállító járműre tették, ame­lyek a fogadás hely- __­színére gördültek. A Himnusz elhangzása után Hende Csaba honvédelmi miniszter gyászbeszédében hangsúlyozta: szolgá­lat közben érte a két hősi halált halt kato­nát a baleset. Emlékeztetett ar­ra, hogy a két posztumusz had­nagy sorsa katonasors, mert „mindenki, aki felölti az egyenruhát, nemcsak számol vele, de szembe is néz vele”, s arra teszi fel egyetlen életét, hogy „tűzön-vízen, minden veszélyen át szolgáljon”. A két katona temetése a csa­lád kérésére a nyilvánosság ki­zárásával történik. Róth Orsolya és Dálnoki András május 17-én szenve­dett halálos balesetet az afga­nisztáni Baglán tartományban: az egyik mellékútról egy afgán jármű hajtott a magyar konvoj elé, amelyet a járműoszlop balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárművének ve­zetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű megperdült és felborult. A balesetben Dálnoki András sza­kaszvezető, toronylö­vész és Róth Orsolya őrmester, a jármű pa­rancsnoka vesztette életét. A gépjármű so­­­­főrje, egy szakaszve­zető életveszélyes, míg egy katona súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pe­dig könnyebb sérüléseket szenvedett, valamennyiüket hazaszállították, és a budapesti honvédkórházban gyógyítják. Szolgálat közben érte két hősi halált halt katonát az afganisztáni baleset Katonai tiszteletadás mellett fogadták Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait Összefogásra szólítanak fel a szocialisták Szeged (mti) - A Fidesz táma­dást indított az önálló véle­ményalkotásra és érdekérvé­nyesítésre képes önkormány­zatok ellen - mondta tegnap Mesterházy Attila. Az önkor­mányzatok államosításával közigazgatás helyett politikai igazgatást próbál meg beve­zetni a Fidesz - hangsúlyozta az MSZP elnöke, Botka László szegedi polgármesterrel közö­sen tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a kormány minden törekvésében a centra­lizáció érvényesül, sok eset­ben felül kívánják írni a helyi közösségek döntéseit. Botka László közölte: bízik abban, hogy a kisebb települé­sek és nagyobb városok pol­gármesterei pártállástól füg­getlenül összefognak az ön­kormányzatiság védelmében. Mesterházy Attila bejelen­tette, az MSZP alternatív ér­dekegyeztetést indít az önkor­mányzati törvény, a munka törvénykönyve és a nyugdíj­­rendszer módosítása kapcsán. Tállai András, a Belügymi­nisztérium önkormányzato­kért felelős államtitkára reagá­lásában azt közölte: nem a Fi­desz, hanem az MSZP indított támadást az önkormányzatok ellen, amikor kormányon vol­tak és évente csökkentették a helyhatóságok állami támoga­tását, miközben növelték fel­adataikat és a bürokráciát. KRÓNIKA KOMMENTÁR Kosa Tamás kosa.tamas@vasnepe.hu Ne pénzért szüljön! Fontos, sokaknak szemet szúró társadalmi probléma megoldására tett javaslatot a Jobbik. Nyilván azért sze­retnék megvonni a húsz éven aluli szülőktől a csalá­di pótlékot, mert számos családban a gyerekszülés (-nevelés) inkább csak jöve­delemforrás. Öt-hat gyerek után sok tízezer forintot ad az állam, ez némi segéllyel kiegészítve szerény megél­hetést nyújt a munkanélküli szülők számára is. Ne kerül­gessük: alapvetően a romák körében tapasztalható ma­gatartásmintáról van szó. Szakértők állítják, a cigány­ság körében sem általános, hogy szinte gyerekként szül­nek. Akik jobb körülmények között élnek, továbbtanul­nak, egyre később alapíta­nak családot. Viszont a get­tóban, mélyszegénységben tengődők körében gyakori, hogy egyre fiatalabb korban lesznek várandósok. S ha már tizenévesen nagycsalá­dossá válnak, szinte kizárt, hogy valaha is bekerüljenek a munkaerőpiacra. Számuk­ra ma az az egyetlen karrier, hogy több gyerek nevelésé­vel juttatják jövedelemhez a famíliát. Nem egy általános iskolában gyakori, hogy 13- 14 éves lányok bejelentik: „szülési szabadságra" men­nek. A Jobbiknak ebben iga­za van: a tinédzsereket nem kell szülésre ösztönözni. Csakhogy mégsem az a megoldás, hogy tinédzser anyák (apák) ne jussanak családi pótlékhoz, ráadásul ez alkotmányossági aggályo­kat is felvet. Ami ellen a Job­bik küzd, az következmény. A mélyszegénység leküzdése lenne az alapvető cél. Jobbikos javaslatok A népesedésről tárgyalt az ellenzéki párt Budapest (mti)­­ Szülőtá­mogatási járadék beveze­tését és a gyermekszám alapján nyugdíjkorked­­vezmény bevezetését ja­vasolja a Jobbik - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt népesedési munkacso­portjának vezetője. A Jobbik népesedési konfe­renciáját megelőző szombati sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel elmondta: a dolgozó, adózó gyermekeknek lehető­séget kell adni, hogy személyi jövedelemadójukból közvet­lenül támogathassák szüleik nyugdíját, továbbá nyugdíj­korkedvezményt kellene kap­niuk a gyermekszám alapján azoknak a szülőknek, akiknek dolgozó gyermekeik vannak. A párt álláspontja szerint a családi pótlékot a szülő 19. vagy 20. betöltött életévéhez kellene kötni, ami a politikus szerint „gátat szabna a felelőt­len gyermekvállalásnak”. A politikus arról is beszélt, hogy országos szinten be kellene vezetni a szociális kártyát és új állami bérlakás-építési kon­cepciót kellene kidolgozni. Három gyerek még kórházban van (Folytatás az 1. oldalról.) Varga Szabolcs varsói kon­zul tegnap elmondta: szomba­ton még öt sérült volt kórház­ban, ám időközben kettőt ki­engedtek. A még kórházban ápolt három sérült gyerek kö­zül kettőnek teljesen kielégítő az állapota, egy kislányon vi­szont szombaton 8 órás komplikált műtétet hajtottak végre, sok vért kellett neki ad­ni, de remélhetőleg ő is hama­rosan felépül. Megérkeztek Wolczynba - ahol a magyar iskolások egy nemzetközi táborban vettek részt az európai uniós Come­­nius program keretében - a kórházban ápolt gyerekek szülei és családtagjai, továbbá a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatónője, illetve a város polgármestere. Ők addig szándékoznak a helyszínen maradni, amíg a még kórház­ban lévő gyerekek is haza­szállíthatók lesznek. A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium autóbuszt indít a még tovább Lengyelország­ban maradó gyerekekért. A balesetet szenvedett autóbusz. Valószínűleg defektet kapott Átalakuló önkormányzati rendszer A reformról is tanácskozott a Megyei Jogú Városok Szövetsége (Folytatás az 1. oldalról.) Ez azt jelenti, hogy az ál­lam által, az állam felhatal­mazásával végzett állam­­igazgatási feladatok marad­janak a nagyvárosoknál - amelyek ezt el tudják látni -, és a kialakítandó járásokban kell majd létrehozni azokat az állami hivatalokat, ame­lyek a kisebb településektől átveszik az állami feladato­kat - közölte a szövetség el­nöke. Kósa Lajos elmondta: há­rom határozatot, törvénymó­dosítási kezdeményezést fo­gadott el a közgyűlés. Mind­hármat benyújtják a parla­mentnek. Az egyik az adósságkeze­lési eljárásról szóló törvény módosítása, ami kisebb, a pil­lanatnyi anomáliákat, ellent­mondásokat kezelő javaslat­­csomag lenne, mert a végle­ges, átfogó igényű „újraren­dezést” az önkormányzati törvény elfogadása után kell az Országgyűlés elé terjesz­teni. A közgyűlés kezdemé­nyezte a városokban, az utak melletti táblákkal kapcsolatos engedélyezési eljárással, s az azok után szedendő díjakkal kapcsolatos eljárási rend mó­dosítását, a közösségi közle­kedéssel kapcsolatban pedig a teljesítményarányos finanszí­rozást - közölte Kósa Lajos. A közösségi közlekedés té­maköréről Völner Pál, a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a sajtótájékozta­tón elmondta, hogy a Volán­társaságokat és a vasúttársa­ságot megpróbálják egyetlen közös szervezet irányítása alatt működtetni. Több javas­latuk is van, egyebek között a közösségi közlekedés áfabe­sorolásával és a kedvezmé­nyekkel kapcsolatban. 2011. MÁJUS 23., HÉTFŐ A kapitány nem volt a helyén? Hamburg (mti) - A 2009-ben szerencsétlenül járt Air France gép kapitánya nem volt a piló­tafülkében a lezuhanás előtti percekben - állította a Spiegel német magazin a fekete dobo­zok kiértékelésére hivatkozva. A Rio de Janeiróból Párizsba tartó, az Atlanti-óceánba zu­hant gép közelmúltban megta­lált fekete doboza rögzítette Marc Dubois hangját, amint a pilótafülkébe berohanva adott utasításokat - idézte a Spiegel a vizsgálat egyik szakértőjét. A gépen 228-an - köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar - utaztak. A katasztrófát senki sem élte túl.

Next