Zalai Hírlap, 2011. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-03 / 102. szám

2011. MÁJUS 3., KEDD Az ügyészség óvása nyomán oldódott meg Zalaegerszeg (adzs)­­ Március elején szá­moltunk be Sipos Ervin ügyéről, akinek be­vonták a forgalmi enge­délyét, s rendőrségi büntetést róttak ki rá. Panaszosunk azzal kereste fel a szerkesztőséget két hó­nappal ezelőtt, hogy bevon­ták a gépkocsija forgalmi en­gedélyét, majd ennek hiánya miatt megbírságolták. A problémát az okozta, hogy korábbi lakcíméről távozott, igaz, adott meg új tartózkodá­si helyet, a súlyadó befizeté­sének aktuálissá válá­sáról érkezett hiva­tali jelzést mégis a régi címére postázták. Ké­sőbb - miután utánanéztek az új cím bejelen­tésének - a tar­tózkodási helyén is értesítették, de addig­ra már egy másik irodában kezdeményezték a forgalmi bevonását, holott a súlyadót is sikerült időben befizetnie. Mire azonban a levelek az ok­mányiroda, a polgármesteri hivatal és a rendőrség között megjárták a maguk útját, az autót igazoltatták, ennek alapján róttak ki büntetést. Panaszosunk ekkor kereste fel szerkesztőségünket, mivel azt mondták neki, nincs mit tenni, fizessen. Kérésére mi is tájékozód­tunk. Megtudtuk, mutat­kozhat megoldás. Ha az ügyészséghez fordul, kérvén, óvja meg a büntető határo­zatot, akkor lehet mód annak elkerülésére. Sípos Ervin megtette a bejelentést. A na­pokban dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség sajtóreferense tájékoztatta lapunkat, az ügyészség, meg­ismerve az iratokat, óvást emelt a rendőrségi ha­tározat ellen, s indít­ványozta annak megszüntetését. A rendőrség ele­get tett az ügyészségi indít­ványnak, s infor­mációnk szerint azóta megszüntette az eljárást. Szerkesztőségünk igyek­szik az állampolgárok segít­ségére lenni, ha elakadnak in­téznivalóikkal, ezúttal az ügyészség jóvoltából sike­rült. A hivatalok ezzel együtt is arra hívják fel a figyelmet, a lakcímváltozás bejelentésére mindenki ügyeljen. Szomjat oltó bödön A 18. században is a piacot szolgálta a kút Zalaegerszeg (mh)­­ Mint arról lapunk ko­rábban beszámolt, a rekonstrukció előtt álló piactéren végzett régé­szeti feltárások során egy 18. századi bödönkút is felszínre került. A becses leletet már keze­lésbe vette a Göcseji Múzeum fa­ restaurátora, Horváth Im­re. Mivel a 120 centiméter magas, 1 méter átmérőjű fabé­lés évszázadokig vízben állt, nagyon fontos, hogy továbbra is nedves közeget biztosítsa­nak számára. Ennek érdeké­ben egy gyors tisztítás és gombaölő fertőtlenítés után cukros konzerváló oldatba ke­rül a fa. Akár több évet is eltölt e fürdőben, ugyanis csak így biztosítható, hogy a rostokat átitató víz helyét fokozatosan a cukros oldat váltsa fel. A fo­lyamat közben egyre növelik az oldat cukortartalmát, s az eljárás végére a sejtek közé beépülő cukor kristályos szer­kezete konzerválja majd a fát. Ha nem így tennének, az anyag kiszáradva egyszerűen széttöredezne. A cukros keze­lés végeztével is igen óvato­san kell majd kiszárítani, több hónapig, de akár egy évig is homokbucka védelme alatt szellőzik majd. A bödönkutak jellemzője, hogy a kútgyűrűt egyetlen fa­törzs kivájásával nyerik, s az így képződött hengert helye­zik a vízforrás fölé. Horváth Imre tisztogatja a 18. századból ránk maradt kútbélést KRÓNIKA Diákbarát tételek ÉRETTSÉGI Érveltek, elemeztek és verseket hasonlítottak össze (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismert, az írásbeli ma­gyar érettségi két részből áll, az első órában szövegértést oldottak meg a diákok, majd a szövegalkotás során három téma közül választhattak. A báthorús diákok közül többen is az érvelést találták szimpatikusnak. Köztük Szab­­lics Gábor is, aki nem tudta igazán behatá­rolni a tételek nehéz­ségét. - Olyan közepes volt... Nem ilyen fel­adatokra számítottam. Az érvelést választót­ ___ tam, sokat gyakorol­tuk, nem is gondoltam a másik két témára - mondta a fiatal­ember elégedetten. Moliere Scapin furfangjaiból, Dante Isteni színjátékából, valamint Golding A legyek urából vá­lasztott szereplők alapján írta meg esszédolgozatát. Gábor nem tartotta nehéz­nek a szövegértési feladatot, ellentétben Dervalics Eszter­rel. A leány egyébként a dol­gozat második szakaszában Móricz novelláját elemezte. - Nehezebbre számítot­tam, én is az érvelést válasz­tottam, s úgy gondolom, jól si­került - mondta Deák Vero­nika. Róla kiderült, először egészségügyi szervező szakot végez, azután pedig színészi pályára készül. Németh Mária magyarta­­nárnő a feladatok kapcsán úgy vélte, a novellaelemzés min­dig bejön, bár a mostani szö­vege elég terjedelmes. Mint mondta, az érvelés könnyű­nek tűnt, s reméli, figyelme­sen olvasták a diákok a meg­fogalmazást, már ami a három különböző kultúrtörténeti korszakra vonatkozott. A verselemzésről általában azt tapasztalja, csak kevesen vá­lasztják. - A gyengébbek és a jobb képességűek is megtalálták a ____ nekik megfelelő fel­adatokat - összegzett. - A magyar nyelv és irodalom érettségi láttán úgy érzem, egészen diákbarát feladatokat kaptak a gyerekek - mondta elöljáróban Tislérné Tóth Zsuzsanna, a nagykani­zsai Batthyány-gimnázium igazgatóhelyettese, magyar­tanár. - Ez nem azt jelenti, hogy könnyű lenne akár a szö­vegértés, akár a szövegalkotá­si feladatsor. Nem. Pusztán annyit, hogy olyanok a felada­tok, hogy mindenki meg tudja Egyik helyen az érvelést választották többen, másutt a novellaelemzést Meleg Máté, a Báthory-szakközépiskola diákja kabaláját is segítségül hozta a dolgozatíráshoz Szövegértés, szövegalkotás A középszintű írásbeli érettségin az első órá­ban Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről című írását értelmezték. A szöveg­­alkotás során Szop­­hoklész-idézet alapján az emberi természet sokszínűségéről írhat­tak érvelő esszét, vagy elemezhették Móricz Zsigmond A világ vé­gén már szép és jó cí­mű novelláját, de vá­laszthatták Csokonai Vitéz Mihály Az álom leírása és Petőfi Sán­dor Az álom... című versének összehason­lítását is. mutatni az oroszlánkörmeit, mi az, amit az elmúlt 4-5-8 esztendőben tanult, magában megérlelt, és most alkotni le­het belőle. Hadd tegyem hoz­zá, hogy a mi diákjaink szem­szögéből néztem a feladato­kat, mert természetesen el tu­dom képzelni, ugyanez a feladatsor máshol esetleg ne­hezebbnek tűnik. A szövegértési feladatot ki­csit talán bogarászósnak, de megoldhatónak tartotta, a szövegalkotási témákat pedig korrekteknek. Mint mondta, a diákjaiktól való érdeklődés során az derült ki, hogy a ko­rábbiakhoz képest idén töb­ben választották a novella­elemzést és a versösszehason­lítást. • Ma matematikával folyta­tódik az írásbeli érettségi, további képek, információk zalai hírlap . Megcsúszott a rézsű, de nem vészes Letenye (hba)­­ Lapunk fotóriportere, Szakony At­tila vette észre a minap, hogy a régi határátkelő­höz kapcsolódó körforga­lom közelében, a város felé vezető útszakaszon elkezdte kimosni a csa­padékvíz a töltést. A problémát jeleztük a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársainak, megkeresé­sünkre Horváth József, a ve­zérigazgatói titkárság vezető­je válaszolt. Közölte: területi üzemmérnökségük már a ta­vasz elejétől észlelte és azóta is figyelemmel kíséri a rézsű­­csúszást, melynek tételes fel­mérése és a szóba jöhető mű­szaki megoldásokra a javasla­tok kidolgozása a közeljövő­ben esedékes. Ugyanakkor hangsúlyozta: az erózió a mostani állapotában nem je­lent közvetlenül veszélyt a forgalombiztonságra. Tekin­tettel azonban arra, hogy a szóban forgó útszakasz az M7-es autópálya építéséhez kapcsolódó beruházás kereté­ben készült, a felmérést köve­tően a beruházóval egyeztet­nek a mielőbbi helyreállítás érdekében. A szakemberek szerint a rézsűcsúszás most még nem veszélyes ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Zalaegerszeg Nagykanizsa 1 • , Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Közúti balesetek, szabálysértések Zalaegerszeg (ag)­­ A zalai közutakon az elmúlt héten összesen négy személyi sérü­léssel járó közlekedési baleset történt, ezek mindegyike könnyű sérüléses kimenetelű volt. A zalai rendőrök ezen időszakban egy sofőr vezetői engedélyét vonták be ittas jár­művezetés gyanúja miatt. Az elmúlt héten megyénkben a rendőrök be nem csatolt biz­tonsági öv miatt tizennégy, míg szabálytalan mobiltele­fon-használatért öt esetben in­dítottak közigazgatási eljá­rást. Az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán a rendőrök különböző szabályszegések miatt 76 esetben közigazgatá­si, míg 22 alkalommal hely­színi bírságot szabtak ki, két közlekedőt pedig szabálysér­tés miatt feljelentettek. Testületi ülés eskütétellel Lenti­­gy.­ Soron kívüli tes­tületi ülést tart ma délután há­rom órai kezdettel a polgár­­mesteri hivatal tanácskozó­­termében a határ menti város önkormányzata. Az ülésen te­szi le esküjét Vatali Ferenc, aki dr. Molnár Sándor május elsejei hatállyal történő le­mondása után nyert képvise­lői mandátumot. Ezzel párhu­zamosan változik a bizottsá­gok és településrészi önkor­mányzatok összetétele is, melyről szintén döntenie kell az önkormányzatnak. Hirdetés C­íI , 2011. május 2-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 201,5000 209,5000 EUR 260,0000 266,9900 GBP 291,5000 303,5000 HBK 34,2500 37,4900 USD 175,0000 181,9900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21 -ig BALLAGÁSI AKCIÓ ÉKSZERÜZLETEINKBEN! 10-30% Ajándékvásárlási utalvány kedvezményes áron kapható! Láss Balkan Fanatik, The Moog Kassai Zsolt (Non Stop), Május 14. Vörösmarty tér­i Alma Zenekar, Bohócműsor, 1-10 0°-1800 CL a falakon! Olvass, tájékozódj, alakítsd a világod! Műsorvezető: Rákóczi Feri Kiemelt főtámogatók: IcUniCredit Bank, Partnerünk az amelynek betéti kártyáival most ingyenes a pénzfelvétel több mint 19 000 ATM-ből itthon és további 17 európai országban. nyiss az olvasásra MediaLOG Repropress Magyar Lapkiadók Hilill­ki Biztonsági Szolgálat Reprográfiai Egyesülete (U­ll') Támogatók:

Next