Zalai Hírlap, 2011. augusztus (67. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-02 / 179. szám
2 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj Budapest (mti) Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik. A változással a gázolaj átlagára 373 forintra csökken, míg a benziné 388 forint marad. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Megemelkedett a sugárzási szint Tokió (mti) Rekordszintű sugárzást mértek a fukusimai atomerőmű két, a márciusi földrengés és cunami során megrongálódott reaktora között. A sugárzás ereje eléri az óránkénti legalább 10 sievertet. Az erőmű szakemberei megpróbálják kideríteni, mitől emelkedett a sugárzás. ÁNTSZ-ajánlások a közétkeztetésben Budapest (mti) A leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt is a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé sorolta az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlásában, e körbe tartoznak továbbá a túl zsírosnak ítélt tejfölök, húsok, illetve húskészítmények. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján található dokumentum szerint a közétkeztetésben az étrend összeállításakor ügyelni kell arra, hogy az ételek jellege minden korcsoportnak megfelelő és változatos legyen. Például 14 éven aluliaknak csípős, erősen fűszeres vagy a nyálkahártyát erősen irritáló ételt nem lehet adni. Egyre több a civil halott Szíriában Ammán (mti) Szíriai harckocsik tegnap immár második napja lőtték Hama városát, a Hamidíja lakónegyed elleni támadásban legalább négy civilt megöltek - közölték helybeli lakosok. A tegnapi támadás áldozataival a civil halottak száma elérte a 84-et a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni tiltakozás tűzfészkének számító közép-szíriai városban. Más források már vasárnap este 95 halálos áldozatról számoltak be. KRÓNIKA Tisztelettel adózott népének a kormányfő MERÉNYLET A norvég parlamentben emlékeztek az áldozatokra Oslo (mti) Parlamenti megemlékezésében tisztelettel adózott honfitársainak a norvég kormányfő azért, ahogyan a július 22-ei kettős merényletre reagáltak. „Hálásan köszönöm a norvég népnek, hogy felelősségtudatot mutatott, amikor kellett, megőrizte a méltóságát, és a demokráciát választotta”... Az egész ország megmutatta, hogy képes „megtalálni a helyes utat” a tragédia közepette - mondta Zeni Stoltenberg a félárbocra eresztett nemzeti lobogókkal díszített parlamentben, V. Harald király és Haakon trónörökös, valamint meghívott hozzátartozók jelenlétében. A miniszterelnök szerint „július 22-e nemzedéke a hősöké és a reményé. Nekik köszönhetően az alapvető értékeinkben megújult hittel fordulhatunk a jövő felé. A terrornak nem több gyűlölethez kell vezetnie, hanem több demokráciához” - mondta. A megemlékezés egyperces néma felállással kezdődött, azután elénekelték a nemzeti himnuszt, majd a parlament elnöke egyesével felolvasta a 77 halálos áldozat nevét. Bejelentették, hogy augusztus 21-én az egész nemzet megemlékezik az áldozatokról, a családtagjaikról és az áldozatok megsegítésére siető emberekről. Az elmekórtani felülvizsgálattal megbízott testület vezetője tegnap azt mondta: nem valószínű, hogy beszámíthatatlannak nyilvánítják Anders Behring Breiviket, a július 22-ei kettős merénylet tettesét. A merényleteket olyan alapossággal tervezték meg és hajtották végre, hogy nehezen lehetne azzal érvelni, hogy ez egy téveszmékkel teli őrült tette volt. Egy elmebeteg személy csak egyszerű feladatokat tud végrehajtani. Maga az, hogy Oslo belvárosából, a fővárostól északra fekvő tóhoz vezessen valaki, túlságosan bonyolult - mondta Tarjei Rygnestad. Jens Stoltenberg integet, amint megérkezik az oslói parlamentben tartott megemlékezésre Nt£) § £ Q_ ML/ Cd LUt LU _J CLU £ou_ P Segítség a döntéshez Árfolyamrögzítő kalkulátor devizahiteleseknek Budapest (mti) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) árfolyamrögzítő kalkulátort és fogyasztóvédelmi tájékoztatót jelentetett meg honlapján a fizetési nehézségekkel küzdő deviza alapú ingatlanhitel-adósok döntésének segítésére, a hitelintézeteket pedig levélben szólította fel a fogyasztóvédelmi normák betartására. A felügyelet a közleményében kiemeli: az átmeneti árfolyamrögzítés akkor fontolandó meg, ha az ügyfelet az árfolyamok elmúlt időszakban lezajlott drasztikus változása miatt komoly törlesztési gondok fenyegetik, de még nincs 90 napon túli tartozása, és pénzügyi lehetőségei 1-3 éven belül várhatóan kedvezőbben alakulhatnak. A kalkulátor orientáló jellegű, az árfolyamfixálásról szóló döntés előtt az ügyfélnek célszerű személyre szóló tájékoztatást kérnie hitelintézetétől - hívja fel a figyelmet a PSZÁF. A kalkulátor mellett új tájékoztatót is közzétettek a fizetési nehézségekkel küzdő deviza alapú ingatlanhiteleseknek. Megemelik az adósságplafont Elkerülheti az Egyesült Államok a fizetésképtelenséget Washington (mti) A demokraták és a republikánusok vezetői megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről - jelentette be vasárnap esti beszédében Barack Obama amerikai elnök. „Még nem végeztünk” - hangsúlyozta Barack Obama, rámutatva, hogy a megállapodást még mind a képviselőházban, mind a szenátusban szavazással kell megerősíteni. A 2200 milliárd dolláros, két szakaszban megvalósítandó adósságplafon-emelésről szóló megállapodással az elnöknek végül is sikerült elér- ne kelljen újból napirendre mie az egyik legfontosabb cél tűzni a 2012 novemberében kitűzését, azt, hogy a kérdést megtartandó választások előtt. Egy tokiói valutatőzsdei cég dolgozói Obama bejelentését figyelik írja a ciere . Elutasított népszavazási kezdeményezés (Folytatás az 1. oldalról.) A szocialista képviselő szerint az OVB kormánypárti többsége politikai döntést hozott, hiszen a jogbiztonság és a jogállamiság helyett a „Lázár János őrült javaslatai” alapján módosított alkotmány mellett állt ki. Hozzátette: a magyar alkotmány második szakaszában megfogalmazott jogállamiság magában foglalja a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, ez azonban ellentétben áll a „98 százalékos különadóra és a nyugdíjak elvételére vonatkozó”, közelmúltban elfogadott rendelkezésekkel. Lukács Zoltán a hátrányos tartalmú visszamenőleges jogalkotás közé sorolta a politikai, illetve a gazdaságpolitikai döntések utólagos kriminalizálását is, de - mint fogalmazott - egy „újabb őrült ötlet után” akár az „egyszerű emberek” is szembetalálhatják magukat hasonló elképzelésekkel. Az MSZP népszavazási kezdeményezését Mesterházy Attila jelentette be az MSZP június 18-ai kongresszusa előtt. A pártelnök akkor azt mondta: a kormánytöbbség többször, így például a 98 százalékos különadó elfogadásakor és a korhatár előtti nyugdíjak csökkentését és szociális ellátássá alakítását engedélyező alkotmánymódosításkor szerzett jogokat korlátozó törvényeket fogadott el, ami súlyosan sérti a jogállamiságot. oDM KOMMENTÁR Arany Horváth Zsuzsa arany.horvath.zsuzsa@zalaihirlap.hu Dolgozni mindenáron Elgondolkodtató, hogy a kormány által jegyzett, a munka törvénykönyvét módosító tervezetet ezek szerint vagy nem egyeztették, vagy nem jó helyen, mindenesetre a Fidesz-frakció maga jelentkezett, javításra szorul a '92- es változat készülő változtatása. Nehéz elképzelni, hogy a frakció legfontosabb embereinek tudta nélkül szülessen akárcsak „munkaanyag" is, noha az elmúlt másfél évben akadt rá példa. Mint ahogyan arra is, hogy a végén a párt által preferált verzió kerekedett felül. Ha a kormány a gyermekvállalást valóban komolyan gondolja, akkor ezúttal is remélhető, a tervezetből végül majd kikerülnek a gyermeket tervező, vállaló, nevelő édesanyákat érintő barátságtalan passzusok. (A terveket az interneten véleményezők rémtörténeteket írnak arról, mire számíthat a versenyszférában az a fiatal nő, aki bevallja, belátható időn belül gyereket szeretne.) A hírek szerint nehezebb lesz megszabadulni a munkavállalókat esetleg sújtó másik kitételtől, mely szerint kötelességszegés esetén akár féléves fizetésmegvonással is büntethetők, a rájuk bízott eszközökért pedig személyes vagyonukkal felelnének. Mindezt nem a kollektív, hanem az egyéni szerződésben rögzíthetnék a felek, így az érdekképviselet sem rúgna labdába. Mire számíthatunk így a mostani, munkahelyhiányos időben? Az elemzők úgy látják, hogy mindezzel inkább a munkáltatók érdekeit védi a kormány, nem az emberekét. A válságot okolják Szocialista vélemény az államadósságról Budapest (mti) Az MSZP szerint a Fidesz- KDNP olyan politikai propagandát folytat az államadósság ügyében, amelynek porától az emberek nem láthatják tisztán, mi és miért történt. Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője közleményében azt írta, hogy a párt az emberek tényszerű tájékoztatása érdekében mostantól minden évben átfogó gazdaság- és pénzügy-politikai jelentést készít. Az államadósságunk, akár a többi európai országban, csak a válság beköszöntével nőtt 70 százalék fölé, de Magyarország a 2009-2010-ben végrehajtott konszolidáció révén ma a legstabilabb országok közé tartozik - hangsúlyozta Szekeres, aki szerint a mostani kormány „költségvetési megszorításai nemcsak igazságtalanok, hanem ráadásul nem segítik a gazdasági növekedést”. A NAP FOTÓJA - UGRÁS San Diego (mti) - Gary Lenzner 85 éves holokauszttúlélő csukott ejtőernyővel zuhan Josh Higgins oktató (fent) segítségével, amint 85. születésnapja alkalmából ugrást hajt végre 26 éves unokájával a Kalifornia állambeli San Diegóban Mti-fotó: AP/Skydive San Diego/Matt Lewis 2011. AUGUSZTUS 2., KEDD Vita a munka törvénykönyvéről Ellenzéki és szakszervezeti bírálatok hangzottak el a javaslat kapcsán (Folytatás az 1. oldalról.) Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő tegnap úgy foglalt állást, hogy a munkavállalóknak a jövőben kevesebb fizetésért és rövidebb szabadság mellett kellene többet dolgozniuk, ha életbe lépnének a munka törvénykönyvének kormányzati portálon közzétett módosítási javaslatai. A munka törvénykönyvének tervezett változtatásai nemcsak a munkavállalókat, de a szakszervezeteket is nehéz helyzetbe hozzák, mert szinte teljesen leépítik az érdekegyeztetés és az érdekképviselet rendszerét - mondta tegnap az LMP szóvivője. Vágó Gábor a Liga Szakszervezetekkel folytatott megbeszélés után azt mondta: a munkavállalók kiszolgáltatottá tételével „még egy lépéssel közelebb kerültünk az orbáni gazdaságpolitika teljes bukásához”. Alternatívaként említette azt a gazdaságpolitikát, amelyben „a kitörési pontok az erős és kreatív munkavállalókon alapulnak, ahol az emberek és a társadalom összefogása az alap”. A Liga Szakszervezeteket vezető Gaskó István azt mondta az újságíróknak, az LMP biztosította őket, hogy a parlamentben - lehetőségeik szerint - mindent elkövetnek azért, hogy a törvény ne lépjen hatályba. Abban is egyetértettek, hogy a tervezet „eredeti funkcióját eltévesztve”, a munkavállalók hátrányos helyzetének kiegyensúlyozása helyett a munkaadók oldalára áll - mondta Gaskó István. Kérdésre azt felelte, hogy a Ligát senki nem kereste meg a döntéshozók részéről a munkaanyag kidolgozása kapcsán.