Zalai Hírlap, 2011. október (67. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-01 / 230. szám
2011. OKTÓBER 1., SZOMBAT Kedden már nyitva lesz a Deák-kúria Kehidakustány (adzs) -Tegnapi lapszámunkban jeleztük, hogy a kehidai Deák-kúria a napokban átmenetileg nem látogatható. Az okoknak jártunk utána. Deák Ferenc kúriájában a haza bölcse születésének 200. évfordulójára állandó kiállítást rendezett be a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, mely azóta is az ország egyik leglátogatottabb történeti gyűjteménye. A kúria működtetésére akkor alapítványt hozott létre a megyei és a kehidai önkormányzat, s ez a szervezet vállalta magára a közüzemi díjak fizetését, míg a szakmai működtetés a megyei múzeumi szervezet feladata lett. Az alapítvány a megyétől jelenleg külön támogatást nem kap, ám több szponzor segítségével eddig zökkenőmentes volt a kiállítás látogathatóságának biztosítása. Most azonban kikapcsolták az áramot. Ennek pedig az az oka, hogy az áramszolgáltató jelzései nem értek célba. Mint Lázár Istvántól, a község polgármesterétől megtudtuk, a problémát kiküszöbölték, a befizetés megtörténik, így kedden már újra nyitva lesz a páratlan értékű gyűjtemény. A nyitvatartási rend egyébként hétfő és vasárnap kivételével napi 10 és 17 óra között teszi lehetővé a látogatók érkezését. Mindezzel együtt a Deákkúria és az alapítvány további feladatairól a jövő szerdán esedékes kuratóriumi ülésen döntenek a szervezet tagjai. Szavazógép a diákoknak Több mint 30 milliós fejlesztés a Suli Harmóniánál Zalaegerszeg (vs) Közel 34 millió forintos informatikai korszerűsítést hajtottak végre nyáron a Suli Harmónia - 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány hét általános iskolájában. Eredetileg 47 millió 825 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az alapítvány 2008 márciusában benyújtott Tiop-pályázata, 100 százalékos támogatási intenzitással. Az akkor fennálló helyzethez képest azonban a tényleges megvalósítás idejére három helyszínnel csökkent a pályázatban szereplő intézmények száma, ugyanis két létesítmény megszűnt, egy pedig az alapítványtól függetlenül folytatja tovább tevékenységét, tudtuk meg Kása Istvánnétól, az alapítvány elnökétől. A változás következtében a pályázati összeg 33 millió 843 ezer forintra csökkent, mivel a megszűnt intézményekbe szánt eszközök átcsoportosítására nem volt lehetőség - fogalmazott az alapítvány vezetője. A fejlesztés a Suli Harmóniához tartozó hét helyszín - Felsőrajk, Hahót, Miháld, Pölöske, Újudvar, Hegyfalu és Egervölgy - általános iskoláiban valósult meg. Az EU-s támogatás révén augusztus 31- ig üzembe helyeztek egy szervert a hozzá tartozó szoftverrel, 43 iskolai PC-csomagot, 26 interaktív táblát, 7 - az iskolai tesztek elvégzését szolgáló - szavazógépcsomagot, s a hét iskolában kiépítettek egy WIFI-rendszert is. Veszik fel a Zalaszentgrót (sj) Újabb, jelentős állomásához érkezett a Pacsán létesülő baromfifeldolgozó üzem. A létesítmény várhatóan október végén megkezdi a próbaüzemelést. Erről Vigh László, a térség országgyűlési képviselője beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az 1,5 milliárd forintos beruházás a vége felé közeledik, a tervek szerint október 20-30-a között az üzemben megkezdődik a munka. Hozzátette, hogy meghirdették az álláshelyeket, s ötven dolgozókat dolgozót vettek fel, a bővítés folytatódik. Csúsztatott felvételek lesznek, folyamatosan, ahogy bővül a termelés, 2-3 fő felvételére kerül sor. Ennek eredményeként várhatóan jövő év végére a létszám eléri a 120 főt. Természetesen - mondta - nem csak ennyi embert érint a beruházás, hiszen több száz csirke és pulykatermelő dolgozik majd be az üzemnek. Hangsúlyozta: a térség országgyűlési képviselőjeként Orbán Viktor miniszterelnököt kéri fel a megyei viszonylatban is jelentős létesítmény avatására. A képviselő már az avatóünnepséget szervezi Nagykanizsa (hba) Tegnap került sor a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola hangversenytermében a zene világnapja alkalmából rendezett koncertre. A rendezvényen az intézmény országos versenyre készülő trombita szakos növendékei (képünkön Magyar Péter) léptek fel, akiket Kollonay Zoltán kísért zongorán A lehetőségek országa volt (Folytatás az 1. oldalról) A megyei múzeumok szövetsége által útjára bocsátott vándorkiállítás számos helyszínt megjárva érkezett Zalaegerszegre, ahol a törzsanyag helyi ízekkel dúsult a Morandini építész család, valamint a kereskedőből gépgyárossá lett Weiser família jóvoltából. A kiállítást dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, hangulatos anekdotákkal támasztva alá, hogy a 19. századdal megérkező friss fuvallat a technika, az ipar fejlődése mellett a mentalitás, a világhoz való viszony megváltozását is elhozta. Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a megyei múzeumok szövetségének elnöke a máig ható örökségekről szólt. A tárlathoz bordára festették a kiállítóteret, s interaktív elemekkel is találkozhatunk. KRÓNIKA Hetven ellátottal SÉRÜLTEK Elkészült a hiánypótló Mandulavirág gondozóház Horváth A. Attila horvath.attila@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg - Lezárult a Gyimesi Lajos Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének - új nevén: Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházának - infrastrukturális fejlesztése. Az első lakók már ma megérkezhetnek az otthonba. A tegnapi projektzáró sajtóbejáráson Balaicz Zoltán alpolgármester idézte fel a beruházás előzményeit. A város már 2006-ban kötelezettséget vállalt a fogyatékkal élők integrált gondozóházának létrehozására, mivel a Kis utcai intézmény lehetőségeit meghaladták a valós igények. Nem egyszerű költözésről van szó: a Gasparich utcai egykori óvoda épületében új szociális intézmény rendezkedett be, miután teljes körű építészeti átalakítást, akadálymentesítést és energetikai korszerűsítést végeztek el a kivitelezők. Mostanra helyükre kerültek a berendezési tárgyak, és az épület környezete is megújult: parkosítottak, kerítést renováltak, parkolókat alakítottak ki. Az egész magyar gyógypedagógia nevében köszönjük a munkát az önkormányzatnak, a kivitelezőknek és a beruházás valamennyi szereplőjének. Az intézmény létrejötte hatalmas előrelépés a fogyatékosügyben, nemcsak Zalaegerszegen és körzetében, hanem országos szinten, hiszen más térségekből is fogadunk sérülteket - fogalmazott Dömötör Mónika intézményvezető. Mint mondta, 41 fős munkatársi gárda dolgozik majd a gondozóházban. A modernizált épület földszintje a nappali ellátás helyszíne lesz, egyebek közt foglalkoztató, orvosi helyiség, tágas étkező, melegítőkonyha, számítógépterem és tornaszoba található itt. A fejlesztő helyiségekben órarendszerűen vesznek részt csoportfoglalkozásokon a sérültek, a „csendes szobában” pedig Török Zoltán református lelkész segíti a gondozásukat, hetente három alkalommal. Emellett relaxációs szobát és közösségi termet rendeztek be a földszinten, míg az emeleten elsősorban lakószobák kaptak helyet, de az éjszakai ügyeletet ellátó nővér is itt dolgozik. Mától a református egyház működteti a gondozóházat, ami 30 főnek nappali, további 30-nak bentlakásos ellátást biztosít, emellett 10 fő átmeneti elhelyezésére nyílik lehetőség. E hiánypótló szolgáltatási forma a fogyatékkal élők társadalmi integrációját hivatott erősíteni, és az érintettek képzésére is nagy hangsúlyt helyeznek az intézményben. A „csendes szobában" református lelkész foglalkozik majd a gondozottakkal Dömötör Mónika intézményvezető (jobbról) mutatta be az új református gondozóházat a tegnapi projektzáró rendezvényen Összesen 256 milliós beruházás A nappali ellátás kialakítására az Új Széchenyi Terv NYDOP-pályázatán nyert 48 millió forint uniós támogatást a város, önrészként pedig 24,7 millióval támogatta a projektet. További 183 millió forintot költött az önkormányzat az átmeneti elhelyezést és bentlakásos gondozást biztosító épületrészekre. Egyebek közt homlokzati hőszigetelést kapott az épület, kicserélték a nyílászárókat, napkollektoros rendszert és liftet szereltek fel, rámpákat építettek, illetve teljes belső átalakítás történt. további képek, információk zalai hírlap . A környezet védelmében Ma is folytatódik a veszélyes anyagok begyűjtési akciója Nagykanizsa (bb) - Étolaj, izzó, gyógyszer, vegyszeres flakon, elem és beszáradt festék. Tegnap ezekből gyűlt össze a legtöbb a Saubermacher- Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. és a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. veszélyeshulladék-gyűjtésén. A cég munkatársai városszerte 9 megszokott állomáson várták azokat, akik díjmentesen akartak megszabadulni felgyülemlett veszélyes anyagaiktól. Így tett Tóth Károlyné is, aki unokájával, Gerócs Eszterrel a Hevesi utcára két gyógyszeres üvegekkel teli szatyorral érkezett. - Ezeket elkülönítve gyűjtjük, hiszen a környezetet óvni kell - mondta Tóth Károlyné. - Jó lenne, ha a gyerekek is hamar megtanulnák, milyen fontos a szemét különválogatása. Aki tegnap elfeledkezett volna az akcióról, ma újabb kilenc helyen még mindig leadhatja a veszélyes anyagokat. A Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft. megbízott környezetvédelmi vezetője, Farkas Beáta elmondta: kollégái 8-tól 15.30-ig járják végig a kilenc pontot, fél órát töltenek egy-egy helyszínen. Tegnap kilenc ponton várták a veszélyes hulladékkal érkezőket N Hirdetés civinL 2011. szeptember 30-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 235,5000 244,9900 EUR 288,0000 295,4900 GBP 332,0000 343,9900 HBK 37,5000 40,9900 USD 212,5000 219,9900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig Ezüst ékszer akció mindkét üzletünkben 10-30% kedvezménnyel! ZALAI HÍRLAP • 3 HÉTFŐTŐL VÁROSI OLDALAK/ Információk a TELEPÜLÉSEKRŐL ÜZLETI PARTNEREINKNEK AJÁNLJUK: KEDVEZŐBB ÁRON, TÖBB VÁSÁRLÓHOZ SZÓLHATNAK! Olvassa A LEGFRISSEBB HÍREKET A VÁROSA OLDALÁN! A projektvezető írta levélben Nagykanizsa (hba) A lapunk tegnapi számában megjelent, „Nem győzik kivárni” című cikkben egy félreértés miatt tévesen írtuk, hogy Cseresnyés Péter polgármester Tar Mihálynak azt mondta: „ez még nem út, mert nincs kész, néhány dolog hiányzik róla.” Ezzel szemben erről Horváth István projektmenedzser tájékoztatta levélben Tar Mihályt. Az érintettektől elnézést kérünk a félreértésért.