Zalai Hírlap, 2012. március (68. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-01 / 52. szám
2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK Ma délután temetik Nagy Ferencet Zalaegerszeg (mh) Ma 15 órakor helyezik örök nyugalomba az Új temetőben Nagy Ferencet, aki negyedszázadon át volt a Zala Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Nagy Ferenc 1922-ben született Egerváron, elemi iskoláit is ott végezte. Cipésznek tanult, ám közbeszólt a háború, s 1944-ben egy budapesti repülős zászlóaljhoz került távirdásznak. 1945 januárjában orosz hadifogságba esett, a ceglédi gyűjtőtáborba került, majd a 3. vasútépítő dandárral harcolt, s csak 45 végén szerelték le. Néhány év múlva Zalaegerszegre került a pártbizottságra, ahol könyvelő pénztárosként dolgozott. Itt ismerte meg későbbi feleségét, két gyermekük született. Munka mellett üzemgazdász oklevelet szerzett. 1957 márciusától lett a Zala Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, mely tisztet 25 éven át, 1982 végéig töltötte be. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Aktív évei után a szőlőművelésben lelte örömét, gondozta beteg feleségét, majd annak elveszítését követően a maradék család összetartása volt számára a legfontosabb. Sokáig ereje teljében tevékenykedett, egészsége az utóbbi néhány évben rendült meg. Február 23-án, 90 éves korában érte a halál. Nagy Ferenc 25 éven át vezette a megyei lapkiadót Tartozás van, víz nincs, de hogyan tovább? Nagybagoláról még senki nem kereste a Vízművet Nagykanizsa (pa) A hivatalos szervek sem tudják megmondani, hogy a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. jogszerűen zárta-e el a a vizet a Nagybagolai-hegyen. A vonatkozó jogszabály sem elég egyértelmű és világos. Mint arról tegnap beszámoltunk, a Vízmű tetemes hátralék miatt a hét elején felfüggesztette a vízszolgáltatást a Nagybagolai-hegyen. A társaság nem közvetlenül a telektulajdonosokkal, hanem az általuk létrehozott Hétforrás Vízitársulattal áll kapcsolatban, s miután utóbbi hosszú ideje nem fizetett, a szolgáltató a szerződés értelmében „elzárta a csapot”. A társulás tagjainak többsége rendesen fizette a vízdíjat, ám a néhány nemfizető miatt most ők sem jutnak ivóvízhez. Ez pedig közegészségügyi kérdéseket is felvet. Nem jogi, hanem kizárólag közegészségügyi oldalról közelítem a problémát - kezdte dr. Cseh Miklós, a megyei kormányhivatal közegészségügyi osztályvezetője, aki jelezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy a Vízmű teljes korlátozást vezetett be a területen, ugyanis az egészséges ivóvízhez mindenkinek joga van. A vonatkozó kormányrendelet szerint a lakossági ivóvíz-szolgáltatást nem lehet teljesen felfüggeszteni, csupán időben és mennyiségben korlátozni. Kassai Zoltán, a Dél-zalai Víz- és Csatornamű elnökvezérigazgatója kijelentette: szolgáltatóként nem vizsgálhatták, hogy a Hétforrás társulatnak a felhasználók közül ki fizetett és ki nem. Hangsúlyozta: a zrt.-nek a zártkerti ingatlanok tulajdonosai közül senki sem fizetett. A Nagybagolai A szolgáltató nem emberekkel, hanem társulással perlekedik hegy vízellátó rendszere - beleértve a csöveket és az esetleges vízmérőket - a Hétforrás Vízitársulat tulajdonát képezik, ők rendelkezhetnek felette és ők az üzemeltetők is. Kassai Zoltán szerint a Vízmű az önálló gazdálkodó szervezetnek minősülő társulatnak nyújtott vízszolgáltatást szünetelteti. Ebben az értelemben a Vízmű termelési célú ivóvizet szolgáltat, s ezt díjtartozás esetén szüneteltetheti. Az elnök-vezérigazgató azt is jelezte, hogy hétfő óta sem az ingatlantulajdonosok, sem a társulás képviselői nem keresték meg a társaságot, sem a tartozás kiegyenlítésével, sem egyéb áthidaló megoldással kapcsolatban. A történtek kapcsán dr. Gyergyák Krisztina kanizsai aljegyzőt is megkerestük, aki elmondta: vizsgálják, hogy a jegyzőnek, esetleg az önkormányzatnak van-e bármilyen kötelezettsége ez ügyben. 3 I az oV 3LO oHo Lt- A nagybagolai főmérő hűlt helye. A területen élők így biztosan nem jutnak vízhez KRÓNIKA . Cukros kesergő TESZTCSÍK Nem mindenki kaphatja receptre Magyar Hajnalka magyar.hajnalka@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg Bertók László 9 éve küzd cukorbetegséggel. A tesztcsíkok támogatásával kapcsolatosan tett észrevételt szerkesztőségünkben. A diabétesz népbetegség, a becslések szerint 1,5 millió embert is érinthet, mégsem érezzük, hogy súlyának megfelelő támogatást kapna - mondja elöljáróban. Konkrét panasza abban áll: miért kizárólag azok kaphatják receptre a vércukormérő tesztcsíkokat, akik napjában több alkalommal szúrják magukat inzulinnal. Neki csak esténként van szüksége az injekcióra, de állapota ellenőrzése többszöri mérést indokol. Egy csomagban 50 tesztcsík található, ami receptre 1750 forintba kerül, míg anélkül 4250-be. A különbség nem csekély, 2500 forint. A panasz kapcsán dr. Oroszlán Tamás belgyógyász, diabetológus szakorvoshoz fordultunk tájékoztatásért. - Az észrevétel jogos, de teljesítése nem az orvosokon múlik, a támogatás mértékéről az OEP dönt - mondja elöljáróban. - A társadalombiztosítás által támogatott vércukormérő készülékhez minden inzulinkezelésben részesülő cukorbeteg hozzájuthat. A tesztcsíkoknál azonban már összetettebb a kép, a tb-támogatás kettő vagy annál több inzulinkezelés esetén vehető igénybe. Nekünk ebbe csak annyi beleszólásunk van, hogy minden fórumon hangoztatjuk, nem kellene különbséget tenni a vércukormérés lehetőségét illetően a betegek között, legyenek akár inzulinnal vagy tablettával kezeltek. Utóbbiaknak is mérniük kell ugyanis, ha nem is olyan sűrűn. Minél többször kap valaki inzulint, annál többször kell mérnie, hogy amennyiben szükséges, a dózist korrigálni lehessen. A szabály pillanatnyilag úgy szól: ha valaki naponta kétszer ad be magának inzulint, akkor 3 havonta 2 doboz tesztcsíkra kap tb támogatást; ha 3-szor szúrja magát akkor 6 dobozra; amennyiben 4-szer vagy többször, akkor 9 doboz tesztcsíkra jár támogatás negyedévente. Efölött csak teljes áron lehet beszerezni. A betegnek igaza van, hiszen a gyakoribb mérés pontosabb képet ad az állapotról. Főleg akkor van ennek jelentősége, ha a páciensnek panaszai vannak, amelyeket éppúgy okozhat magas, mint alacsony vércukor. Ez pedig nagyon nem mindegy, ellenőrizni kell. Olvasónknak azt tudja ajánlani, kérjen beutalót a diabetológiai szakrendelésre vagy a belgyógyászatra, ahol ambulánsan elkészítik számára a napi vércukor profilt. további képek, információk zalai hírlapi Baksáné Nagy Klára vércukormérőt mutat a Paracelsus patikában CF— Cd. LU CU 20 1M N LU CL oI— o U- Ebadó még nem lesz, de nőtt a talajterhelési díj Lenti (gyf) - Egyelőre nem lesz ebadó a határ menti városban - erről is döntött tegnapi soros ülésén a helyi önkormányzat. A képviselők ugyanakkor a magasabb rendű jogszabályokhoz igazodva jelentős mértékben megemelték a talajterhelési díj mértékét. Ennek okán mindazoknak, akik a kiépített csatornahálózatra nem kötnek rá, - a város közigazgatási területére érvényes úgynevezett területérzékenységi szorzót is alapul véve - az elhasznált víz után köbméterenként 3600 forintot kell majd fizetniük. Az önkormányzat a térítési díjak emelését is napirendre vette, a drágulás mértéke 6 és 15 százalék közötti. Legjelentősebb mértékben a bölcsődei ellátás után fizetendő díj emelkedett. A családokra további terhet ró, hogy a bölcsődében bevezetésre kerül az intézményi térítési díj, amelynek mértéke napi száz forint lesz. Az alapellátáson túli szolgáltatások közül az időszakos gyermekfelügyelet napi 200, a játszócsoport 300 forintba kerül. ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Helyünk itthon és a világban Keszthely (sj) - „Helyünk itthon és a világban” címmel Szaniszló Ferenc szerkesztő-műsorvezető tart előadást pénteken 18 órától a helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében. Kiállítás és könyvbemutató Leadva (gyf) - A Muravidéken működő hímző szakkörök munkáiból nyílik kiállítás pénteken este hat órai kezdettel a lendvai várban. A tárlat apropóján kerül bemutatásra Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán közös kötete, a Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken című kiadvány. Alkotmánybírák négy országból Nagykanizsa (pa) Nemzetközi alkotmánybírói konferenciát rendeznek ma 10 órától a Medgyaszay Házban. A helyi Wlasics Gyula Jogászegylet meghívására négy alkotmánybíró érkezik: Marko Babic a Horvát Köztársaság,, Mészáros Lajos a Szlovák Köztársaság, Puskás Bálint a Román Köztársaság és Kiss László Magyarország taláros testülete képviseletében. A szakemberek az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában témában fejtik ki véleményüket. A rendezvényen előadást tart dr. Gáva Krisztián, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára is. Felújítják a pavilonokat is Zalakaros (sze) Rendkívüli ülése keretében tárgyalta meg tegnap a fürdőváros képviselő-testülete többek között a Gyógyfürdő tér nyugati oldalán lévő pavilonsor átépítésének, felújításának kérdését. A tervezett beruházás az egységes városközpont kialakításának része lesz. A városatyák ez ügyben januárban már egyeztettek az érintett pavilontulajdonosokkal, akik egyébként valamenynyien egyetértettek az egységes arculat kialakításának szándékával. A testület tegnap elfogadta az elkészített látványterveket, illetve a kivitelezés költségeit is, melyekről a tulajdonosokat és bérlőket is tájékoztatják rövidesen. A napirend kapcsán elhangzott még, hogy a tér keleti oldalán lévő zöldségpiac frekventáltabb helyre történő áthelyezése is szerepel a tervek között. Az ülésen szó esett arról is, hogy az önkormányzat szeretné maximalizálni a birtokában található ingatlanokból befolyt összegeket, ezért a testület úgy határozott: az eddig szinte kihasználatlan Hegyalja utca 40. szám alatti családi házat hosszú távra bérbe adja. Komicsivó az egerszegieknek! Zalaegerszeg (adzs) A címbeli japán „jó napot” köszöntéssel üdvözölte tegnap délután hallgatóságát Rétvári Albin nyugalmazott pedagógus, aki a Lokálpatrióta Klub meghívásának eleget téve a Göcseji Múzeumban tartott vetített képes előadást Japánban tett 2005-ös útjáról. A lapunk hasábjairól is ismert utazó bejárta a 125 milliós ország legnagyobb városait, többek között Tokiót, Kiotót, Osakát, Hirosimát, de megfordult a 3776 méteres Fuji hegyen is - kétezer méter magasra jutva fel. Rétvári Albin hozta Japánból a kimonót, melyet Iványi Ildikó visel