Zalai Hírlap, 2012. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-13 / 265. szám

A ZALAI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL *2012. NOVEMBER 13. Guzmics behívója a keretbe Telki (mti)­­ Egervári Sándor szövetségi kapi­tány szerint a fejlődés érdekében jó, hogy a magyar labdarúgó-váloga­­tott idei utolsó mérkőzé­sén egy erős ellenféllel, a norvég csapattal talál­kozik szerdán a Puskás Ferenc Stadionban. A telki edzőközpontban tar­tott sajtótájékoztatón elhang­zott, hogy Gera Zoltán egy ki­sebb térdsérülés miatt nem csatlakozhatott a kerethez, Szakály Péter gerincsérüléssel bajlódik, Lipták Zoltánra egy vírusos fertőzés, Gyurcsó Ádámra pedig combhajlító­­izom-fáradtság miatt nem szá­míthat a szakember. Mészáros Norbert szintén kisebb sérü­léssel bajlódik, az ő sorsa ked­den dől majd el. A szakvezető a játékosok pótlására egyetlen futballistát, a Szombathelyi Haladás 25 éves védőjét, Guzmics Richárdot hívta be a keretbe, aki újonc le­het a nemzeti együttesben. - Örülök, hogy nem egy amolyan felhozó mérkőzést játszunk majd, hanem egy ko­moly ellenféllel találkozunk - nyilatkozta Egervári Sándor. - A norvégok az elmúlt tizenöt évben előttünk jártak, a felké­szülésünk ezen időszakába jól illeszkedik, hogy egy nálunk erősebb futballnemzettel szemben lépünk pályára. A szakember hozzátette, most már nem az az elsődleges szempont, hogy kísérletezzen egy mérkőzésen, így komoly változásokat nem tervez. A magyar válogatott kere­te: Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz). Védők: Varga József (DVSC), Vanczák Vil­mos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC), Juhász Ro­land (Anderlecht), Kádár Ta­más (Roda JC), Halmosi Péter (Haladás), Guzmics Richárd (Haladás). Középpályások: Komán Vladimir (Kraszno­­dar), Hajnal Tamás (Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Pátkai Máté (Győr), Koltai Tamás (Győr). Táma­dók: Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Hajnal Tamás (balról) és Korcsmár Zsolt a válogatott hétfői gyakorlásán Számít a stresszhelyzet LABDARÚGÁS A ZTE FC Örül a sikernek, de okulnia is kell belőle Kerkai Attila kerkai.attila@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg - A bajnok­ság félidejéhez közeledve nem is lehet vitás, meny­nyire fontos három pon­tot szerzett a ZTE FC NB Il­es labdarúgócsapata szombaton a Kozármis­­leny ellen. Kedden pedig újabb feladat vár az eger­­szegiekre: a Kaposvár vendégei lesznek a Liga­kupa 5. fordulójában. A ZTE FC együttese a szombati, 1-0-ás győzelemmel két helyezést megint lépett előre a tabellán és jelenleg a Nyugati-csoport 5. helyén áll. A Kozármisleny elleni hazai sikernek tehát ezért van nagy jelentősége, mert a za­laiak megerősítették pozíciójukat a közép­mezőny elején. A szombati találkozó persze bőven adott be­szédtémát a szurkolók körében is, hiszen a ba­ranyai csapat tíz em­berrel fejezte be a találkozót, és éppen akkor került fölény­be, amikor a emberhátrányba került. Gólt viszont nem tudott lőni, köszönhetően a ZTE FC fegyelmezett védekezésének és persze a 80. percben is­Preisinger Sándor jól tudta, mit kellene játszani, de a pályán nem ő volt... zenegyest hárító Safet Jol­té­nak. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy két, igencsak iz­gatott állapotban lévő edzővel találkoztunk az ötözőfolyo­­són. Márton Gábor, a vendé­gek szakvezetője is mondta a magáét, persze nem kell sem­mi extrára gondolni. Igaza volt abból a szempontból, hogy csapata a második félidőben tényleg jobban játszott, de eredménytelen maradt, s ezt így, nem könnyű megemészte­ni. Aztán Preisinger Sándor öröme sem volt teljesen felhőt­len, hiszen ő is tisztában volt vele, ez a találkozó véget érhe­tett volna más eredménnyel is, ráadásul tíz emberrel szem­ben. Mondjuk, ebbe is rossz volt belegondolni... - Remélem nem gondolja senki, hogy ne készülnénk fel a létszámfölényes helyzetekre, így én is tudtam mit kellene játszanunk - mondta el később érdeklődésünkre. - A baj csak az, hogy stresszhelyzetben né­hány játékosnál a szombaton látott teljesítmény jött ki és ez tényleg nem jó. Ezek rossz be­idegződések, nehéz rajta vál­toztatni. A győzelem ténye mellett még pozitívum, hogy mentálisan és akarat­ban úgy érzem előrébb léptünk, játéktudásban pedig van még javul­nunk. Az előző heti, Csákvár ellen elszen­vedett vereség után itt­hon nyerni egy nagyon jó Kozármisleny ellen viszont jó eredmény. A szombati mérkőzésen va­lóban úgy tűnt, hogy a ZTE nem tudja megfelelően kezelni a helyzetet. Annak ellenére sem, hogy a találkozó első fe­lében az egerszegiek is jól fut­balloztak. A második félidő vi­szont kétségtelen, hogy a ven­dégeké volt, bár ha belegondo­lunk, igazán nagy helyzetekig azért ők sem jutottak el. In­kább a középpályán volt szem­beötlő a fölényük, ami a zalai­ak ezen csapatrészének egy­ben a kritikája is. A győzelmet persze nem kell megmagyarázni, de az is igaz, hogy a mérkőzés tanulsá­gaiból okulni kell és lehet is. A ZTE FC szombaton (15.00) a Haladás II. vendége lesz, s régóta várt összecsa­pás lesz ez a szurkolók szá­mára is. további képek, információk zalai hírlap : Kocsis Adrián (jobbról), a ZTE játékosa figyeli Fröhlich Roland mozdulatát, aki ugyan kihagyta a büntetőt, de közben jól játszott ZALAI SPORTHISTÓRIA Sasvári Gizella ma ünnepli 80. születésnapját Ma ünnepli 80. születésnap­ját Sasvári Gizella (1932. november 13.) az egyetlen sportoló, aki nagykanizsai szí­nekben vett részt olimpián. 1948 tavaszán, a Nagykani­zsai Bányász tehetségkutató­ján indult először atlétikai ver­senyen, ahol Bezerits György szakosztályvezető figyelt fel rá, és igazolta le. 1952-ben férjhez ment Csóka János bir­kózóhoz, két év kihagyás után Dulgyovai László felkészíté­sével kezdte újra pályafutását. 1959-ben országos bajnok lett 800 méteres síkfutásban, 2:09,4-es bajnoki csúcsot fut­va. Ennek a kiváló eredmény­nek is köszönhetően, az első zalai nőként indult 1960-ban a római olimpián. Ahol az elő- és középfutamból is a második helyen jutott tovább, a döntő­ben pedig az előkelő 7. helyen végzett 800 méteren (2:08,0). „Felemelő és csodálatos pilla­natokban volt részem a meg­nyitótól a hazautazásig. Egyik legkedvesebb emlékem, ami­kor az olimpia sztárjával Wil­ma Rudolphhal együtt táncol­tunk, és magyar szalonnát is ettünk a szálláshelyünkön - nyilatkozta Sasvári Gizella. 1963-ban Szombathelyre igazolt, ahol azóta is él. Tiszte­letére a Zala Megyei Diáksport Szövetség Sasvári Gizella Vándordíjat alapított 2004- ben. Kis János Sasvári Gizella KEDDEN KAPOSVÁRON A CSAPAT A szombati újabb bajnoki mérkőzés előtt a ZTE FC- re kedden vár az újabb mérkőzés. A Ligakupa C- csoportjának 5. fordulójá­ban a csapat a Kaposvár (14.00) vendége lesz. Preisinger Sándor sem tit­kolta: céljuk most is az, hogy játéklehetőséget ad­jon azoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek, és felhasználni a találko­zót a Haladás 11. elleni fel­készülésre. A szakvezető a két sérülttel, Simonfalvival és Szalaival kapcsolatban elmondta: ők biztos, hogy nem játszanak, hiszen el­sősorban szombatra sze­retné, ha teljesen rendbe jönnének. RÖVIDEN! Kenesei a Haladás II-ben Szombathely (mti) - Fe­gyelmezési okokból Art­­ner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Hala­dás vezetőedzője úgy döntött, hogy Kenesei Krisztián, a gárda vete­rán támadója további utasításig a másodosz­tályban szereplő tarta­lékegyüttes edzéseit lá­togatja. A 35 éves csatár szombaton az Újpest el­leni bajnoki mérkőzésen csereként beállva gólt szerzett, ezt pedig úgy ünnepelte, hogy kifutott, majd leült a kispadra - vélhetően ezzel azt üzen­te, helye lenne a kezdő­csapatban. A 32 között a női sakk vb-n Budapest/Hanti-Man­szijszk (mti)­­ Hoang Thanh Trang sikerrel vette az első fordulót, s ezzel hétfőn bejutott a legjobb 32 közé az oroszországi Hanti- Manszijszkban zajló női sakk-világbajnokságon. Hoang Thanh Trang leg­közelebb szerdán ül asz­talhoz a 64 résztvevős, kieséses rendszerű vb második körében. A 45. heti totó eredményei Budapest (mti)­­ A Sze­rencsejáték Zrt. tájékoz­tatása szerint a 45. fogadási heti Totó nyere­ményei a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyeremé­nye 26 595 620 forint. 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 526 110 fo­rint. 12 találatos szel­vény 198 darab, nyere­ményük egyenként 12 400 forint. 11 talála­tos szelvény 2246 darab, nyereményük egyenként 1095 forint. 10 találatos szelvény 14 434 darab, nyereményük egyenként 305 forint. WTA: Babos a 64. helyen Budapest (mti) - Babos Tímea a 64., Czink Me­linda pedig a 95. a női te­niszezők legfrissebb vi­lágranglistáján, amelyet változatlanul a fehér­orosz Viktorija Azarenka vezet - a viadalokat szer­vező WTA hétfői közlése szerint. Női tenisz-világ­ranglista: 1. Viktorija Az­arenka (fehérorosz) 10 595 pont, 2. Marija Sa­­rapova (orosz) 10 045, 3. Serena Williams (ameri­kai) 9400, ...64. Babos Tí­mea 957, ...95. Czink Me­linda 699, ...117. Arn Gréta 589.

Next