Zalai Hírlap, 2013. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-29 / 24. szám

16.ZALAI HÍRLAP NAPTÁR - 2013. JANUÁR 29., KEDD Adelaida, Eta, Etelka, Ferenc, Jácinta, Jónás, Juliánusz, Szaléz, Szalók Adél a német Adel- kezdetű nevek rövidülésével keletkezett Katolikus naptár: Szent Adél, Szent Valér. Református naptár: Adél. Evangélikus naptár: Adél. Zsidó naptár: svát hónap 18. ADÉL napja. Rendőrségi mérleg Zalaegerszeg (ag)­­ A magyar rendőrök az el­múlt héten péntektől vasárnapig összesen 78 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek, adta hírül a police.hu. Hat balesetben hatan hal­tak meg, 16 baleset súlyos, 56 könnyű sérüléssel végző­dött. A rendőrök az ország­ban összesen 449 személyt fogtak el, közülük 296-ot bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 118-at pedig az ellenük érvényben lévő kö­rözés alapján. Az egyenru­hások 923 személyt állítot­tak elő, közülük 275-öt bűn­­cselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 310 esetben tör­tént. Az említett három na­pon négy kihűlés miatti ha­láleset jutott a rendőrség tu­domására. A határrendészek 87 személyt tiltott határátlé­pés, hármat közokirat-hami­sítás, kettőt embercsempé­szés, tizenkettőt beutazási és tartózkodási tilalom meg­sértése miatt fogtak el. Kigyulladt egy busz Nagyrada (ag)­­ Szombaton reggel hat óra előtt pár perccel Nagyradán a központi busz­megállóban az autóbusz jobb hátsó kerekénél csaptak fel a lángok. A sofőr leszállította az utasokat a járműről és por­ral oltó készülékkel megkezd­te az oltást. Az alkatrész izzá­sát a zalakarosi katasztrófavé­delmi őrs egysége szüntette meg. Hirdetés MSZ 30 2012. január 28-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 235,0000 242,4900 EUR 293,0000 299,9900 GBP 342,0000 354,4900 HBK 37,6000 40,9900 USD 218,5000 224,9900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig Favágók Székely és a fia el­mennek fát vágni, a gye­rek azonban megunja ap­ja folytonos okoskodását és kötekedését és bele­vágja a fejszét az apja há­tába. Az öreg összeesik, vergődik, majd megkér­dezi a fiát: - Fiam, ez direkt volt, vagy csak úgy viccből? - Ez nagyon is direkt volt, édesapám - mondja a gyerek. - Akkor jól van, mert viccnek eléggé durva lett volna. MOZAIK Csak gyakoroltak KIKÉPZÉS A biztonságos, gyors mentés érdekében Nagykanizsa (pa)­­ A biz­tonságos jégről való mentést gyakorolták tegnap a tűzoltók a befa­gyott Csónakázó-tavon. Mint azt Dobos István tűzoltó alezredes, a nagyka­nizsai katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője el­mondta: az éves kiképzési terv keretében került sor a tegnapi gyakorlat végrehajtására. - A gyakorlatot, mely ked­den és szerdán is folytatódik mind a három szolgálati cso­port végrehajtja - árulta el Do­bos István, aki hozzátette: alapvetően két mentési mód­szert gyakorolnak a tűzoltók, az első esetben egy létrát fek­tetnek a jégre, s azzal kell meg­közelíteni a területet, míg a második esetben csak a bizto­sítókötél marad a tűzoltók de­rekán. A szakember hozzátette: a jeges vízben alig néhány perc alatt kihűl az emberi test, ép­pen ezért nagyon fontos, hogy a helyszínre érkezést követően a lehető legrövidebb időn belül megkezdjék a mentést a tűzol­tók. Zalában amúgy évek óta nem történt jégbeszakadással járó baleset. Bedő Tamás tűzoltó őrmester a jégre fektetett létrával közelíti meg a beszakadt területet SMS-VÉLEMÉNYVONAL 06-91-33-10-33 Kedves Olvasó! Küldje el üzeneteit, hozzászólásait SMS-ben! A rendelkezésre álló helytől függően megjelentetjük azokat a véleményeket, amelyek közölhető nyelvezettel íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. SMS-eiket a ZV (utána szóköz) jelzéssel kezdjék, a számítógép ezek alapján szortírozza a küldeményeket Az SMS küldési díja 99 Ft A szolgáltatás minden mobilelőfizető számára elérhető. Ügyfélszolgálat: Stúdió 10 Kft Tel.: 06-1-220-60-52 Nem is próbálta megvédeni... - Holokauszt. A kormány szerint nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni az állam­polgárait. Fogalmazzunk ponto­san! Az államot megtestesítő Horthy kormánya nem is próbál­ta védeni, sőt haláltáborba küld­te a neki nem tetsző polgáro­kat...! (0630-300-2789) - Aki ellopta a bolhapiacon a mobilom, üzenem, hogy nem a telefonért kár, mert mindig hi­bás volt, hanem a memóriakár­tyámért, ami tele volt a kislá­nyom fényképeivel, születése utáni pár órás fotókkal. Ha elké­red, oda is adom a telefont, vagy úgy nem elég izgalmas? Ellopva jobban esik? (0630-482-0230) - Az eredmény önmagáért beszél - olvasható a vasárnapi ZH-ban, több szlogen társaságá­ban. A 8. oldalon szereplő ada­tokból az az eredmény olvasható ki, hogy az 1 főre jutó nettó la­kossági pénzügyi vagyon 2012. szeptember végén megközelí­tette az 1,8 millió forintot. 15 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, miközben a lakosság adóssága meg csök­kent. A szerző bírálja a sikerpro­pagandát, ami szerintem nem akkora bűn, mint az országot adósságcsapdába vivők mostani propagandája. (0630-936-3329) - A Megrovást kaptak a rend­őrök című cikkre reagálva. Ér­tetlenül állok az ítélet előtt. A rendőrök - akik egyébként épp­úgy a munkájukat végezték - teljes joggal feltételezhették az illető hölgyről, hogy csak felde­rítést végez, mivel sajnos elég gyakori napjainkban a különbö­ző indokokkal kitalált besurranó tolvajlás, ráadásul sem iratok nem voltak nála, sem a megbí­zólevele, így teljesen jogszerű­nek ítélem a fellépésüket. (0620-938-7663) - Élénk hatalmi harc dúl a ke­véske magyar ortodox hívő és értékes ingatlan feletti jogható­ságért a moszkvai és a konstanti­nápolyi patriarchátus közt. Ezért az élénk pópajárás. (0630-419- 4316) - Köszönet a miháldi önkor­mányzatnak, hogy a szőlőhegy­re vezető út járhatatlan a hó mi­att! (0630-356-4826) - A kecskeméti győzelmi be­széd veleje tán az lehet, hogy né­met gyárban, német szerszá­mokkal, német alkatrészekből, német irányítással a magyar munkás, magyar fizetésért ugyanolyan kiváló, színvonalas teljesítményre képes, mint a né­met többszörös díjazásért. A baj nem velünk van, sokkal inkább a turulba született miniszterel­nökkel és vörösfoltos gazdasági álmodozójával! Többek között. (0620-495-5641)­­ Remélem, az új izraeli kor­mány valós békét köt a paleszti­nokkal, létrejön Palesztina és ré­sze lesz a jeruzsálemi arab ne­gyed is. Az épített falat le lehet aztán bontani és a két arab nép szeretetben él egymás mellett. (0630-936-3329) További képsorok olvashatók a Garfield magazinban és a Zseb-Garfield könyvsorozatban. 2013. JANUÁR 29., KEDD / -A Kos (III. 21-IV. 20.) V ! Ma mindenben az „apró betűs” részt keresi, amelyben kiderül, hogy hol van a csapda, amikor élete legjobb ajánlatával kínálják.. Ne legyen bizalmatlan, nem akarja minden­ki átverni! ,/- -A Bika IV.21-V.20.) Jól állnak a csillagok. A munkájában és a ma­gánéletében is minden működik, mégpedig magától. Önnek ma csupán annyi feladata van, hogy megélje a pillanatokat, mert azo­kat nem lehet újrajátszani. « Ikrek (V. 21-VI. 21.) Bizalmatlan, minden vál­tozást vagy újdonságot gyanakvással fogad vagy gondol­kodás nélkül el is utasít. Ameny­­nyiben ma kap valamilyen aján­latot, a saját érdekében várjon a döntéssel. # Rák (VI. 22-VII. 22.) Ma nagyon fáradtan, ám kifejezetten elégedetten tér haza a munkából, hiszen volt értelme annak, hogy minden tu­dását és energiáját egy feladatba fektette. A siker szárnyakat ad önnek. 0 A Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A munkahelyi feladata­­it határidő előtt teljesíti, akad ideje arra is, hogy a kollé­gáinak segítsen, esetleg magára fordítsa az így keletkezett sza­badidőt. Ma délután nagy teher­től szabadul meg. r x Szűz (VIII. 24-IX. 23.) £./ In Ma végre önmagára is­­ tud egy kis időt szakíta­ni. Nincs más hátra, irány egy masszázsszalon vagy fodrászat, lényeg, hogy adja meg a módját a kényeztetésnek, mert ön meg­érdemli. A Mérleg (IX. 24-X. 23.) 0T0 Ma szívesen kerüli a tár­­saságot, beszélgetni sincs kedve, zavara a munkahelyén a zsivaj. Leginkább egyedül érzi jól magát, ezért alig várja, hogy végre hazaérjen a munkából és visszavonulhasson a csigaházába. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Amennyiben váratlan ajánlatot kap, ne bólint­son rá azonnal, hagyjon magának egy kis gondolkodási időt. Ha nagy változásról van szó, min­denképpen kérje ki a partnere véleményét. K Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A párkapcsolatában nem működik minden úgy, ahogyan ön szeretné, viszont nem is olyan vészes a helyzet, ahogy azt ön gondolja. Fontos, hogy lehetőleg ne vonja felelős­ségre a kedvesét. ■ÍSjg Bak (XII. 22-I.20.)­­? Ma igazán elemében van, é­s akkor érzi jól magát, ha a társaság középpontjában lehet. Erre valószínűleg lesz is alkalma, hiszen a ma estéjét valamilyen társas összejövetelen töltheti. Vi­gyázzon, nehogy túl sokat igyon. A Vízöntő (I. 21—II. 20.) jel Ma mindenki számíthat bn­enre, a munkahelyén és a magánéletében is egyaránt segí­tőkész. Megbízható és igencsak gyorsan vág az esze, így remek munkatárs és nagyszerű társa a kedvesének.­­ Halak (II. 21-III. 20.) Ma reggel kipihenten ébred, s ettől egész nap energikus, viszont a hangulata időről-időre változik: hol de­rűs, hol viszont végtelenül bo­rúlátó. A szorongása erősödik, aggasztják az anyagiak.

Next