Zalai Hírlap, 2013. február (69. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-01 / 27. szám
2013. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Több napig nem volt közvilágítás Zalaegerszeg (mh) Egy olvasónk, Fülöp Tibor még hétfőn fordult panasszal szerkesztőségünkhöz, hogy a Landorhegyen, az Űrhajós utcai óvoda környékén, mintegy két futballpályányi területen 6. napja nem működik a közvilágítás. Elmondása szerint négy alkalommal tett panaszt az E.ON-nál, érkeztek is szerelők, ám a hibát nem sikerült elhárítaniuk. Vasárnap nappal világítottak a kandeláberek, ám estére újból sötétbe borult a környék. Kiemelte, a közvilágítás hiánya azért különösen bosszantó, mivel a területen sok gyermek és szülő közlekedik, akik esténként estek-keltek a sötétben a havas utakon. Az épülettömbök között autók is közlekednek, koccanás is előfordult. A vagyonbiztonság MEGÍRTUK , ugyancsak aggályos volt, két alkalommal a rendőrség felé is jelezte a helyzetet. A panasszal Egyházi Nikolettához, az E.ON szóvivőjéhez fordultunk. A szerda esti válasz szerint a területen szakaszhiba adódott, aminek az elhárítása hosszabb időt vett igénybe. A szóvivő elmondta, szakembereik több alkalommal jártak a helyszínen, még hétfőn és kedden is akadt teendő, a munkát kedd estére sikerült befejezniük, s szerdán ellenőrizték is annak sikerét. KRÓNIKA A normális országért FÓRUM Telt ház várta a vendégeket a HSMK színháztermében (Folytatás az 1. oldalról.) - Kíváncsiak vagyunk a választópolgárok véleményére, amit nemcsak a programjainkba építünk majd be, hanem a március 9-ei országértékelőnkbe is - hallottuk Mesterházy Attilától. - Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak másik kormányra van szüksége, mert a mostani kudarcot kudarcra halmoz. Miközben Orbán Viktor miniszterelnök mindenhol sikert, Matolcsy miniszter pedig tündérmeséket lát, nő a szegénység, ma már körülbelül 4 millió ember él a létminimum alatt, naponta 400-500 ezer gyermek éhezik, és minden 4. forintunkat rezsitörlesztésre fordítjuk. Mesterházy leszögezte: a magyar gazdaság „lefagyott”, ezért 180 fokos gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Az MSZP, ha kormányra kerül, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést állítja programja középpontjába. - Szeretném elérni, hogy a Magyar Szocialista Párt már jóval a választások előtt világossá tegye, mire számíthatnak a választók, ha újra bizalmat szavaznak nekünk - mondta a még formálódó program kapcsán. - Tanultunk a hibáinkból és nem történhet meg még egyszer, ami 2006-ban, amikor más volt a választási és más a kormányprogram. A szocialisták elnöke szerint a politikai kultúrán is változtatni kell, a Fidesz-kormány ugyanis erőből politizál, minden, a sajátjától eltérő véleményt lesöpör az asztalról, annak megfogalmazóját pedig ellenségnek tekintanultak a 2006-os hibából: nem lehet más a választási és a kormányprogram is. A pártelnök elmondta: ők szeretnék másképp csinálni, nem véletlen, hogy politikai programjuk elkészítését is széles körű társadalmi egyeztetés előzi meg. A Falujárás este Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban lakossági fórummal folytatódott. - Jó sokan vagyunk,de nem elegen - élt itt a Fidesz korábbi fordulatával a fórumon Gera Balázs, az MSZP zalai ügyvezető alelnöke, pedig telt ház várta a vendégeket. A köszöntést bekiabálók zavarták meg: „Megjöttek a tolvajok!”- hangzott el. A fórumon dr. Fodor Csaba kijelentette: az MSZP-s kormányprogramban Zala külön fejezetet kap. Teleki László, a párt országos elnökségének tagja arról beszélt: ma az országban félnek az emberek a létbizonytalanságtól, politikai véleményük vállalásától. Mesterházy zárta a sort, akit a következő miniszterelnökként jelentettek be. Ő azt A Fidesz kanizsai szervezete közleményben reagált Mesterházy látogatására. E szerint képmutató a Falujárás olyan településeken, ahol a baloldali kormányzás adóssághegyeket és csődöt hagyott maga után. Az MSZP-s kampány uszító, a maguk kreálta negatív képet sulykolják az eredményekkel szemben. ........ mondta: legfőbb feladatuk a normális Magyarország újbóli megteremtése. Kérdések feltételére nem volt lehetőség. Mesterházy Attila és az esti fórum közönsége a HSMK nagytermében. Mire számíthatnak a választók? Célvizsgálatok és akciók (Folytatás az 1. oldalról.) Május-júniusban kezdődnek, a biológiai kóroki tényezők kockázatával járó tevékenységek vizsgálatával. Itt elsősorban a munkaegészségügyet érintő vizsgálatokról lesz szó, olyan területeken, ahol vírusok, gombák, különféle paraziták által okozott foglalkozási megbetegedések fordulhatnak elő. Ezt követi majd az a nyári akcióellenőrzés, ami az esetleges hőségriasztás elrendelésétől függően kerül végrehajtásra. Szeptemberben és októberben a villamosság biztonságának célvizsgálata következik. Erre az érintésvédelemmel összefüggésben tavaly történt 2 halálos és 5 életveszélyes kimenetelű munkabaleset ad okot. A második félévben kell sort keríteniük a munkavédelmi felügyelőknek az emelőgépek üzemeltetésének ellenőrzésére, amivel összefüggésben tavaly 5 halálos, 12 súlyos (csonkolásos, életveszélyes) munkabaleset történt az országban. Visszatérő célellenőrzés a bányászat munkaegészségügyi célvizsgálata. A célvizsgálatokon felül bizonyos munkáltatói kötelezettségek megvalósulását is kiemelten ellenőrzik majd, mint például a munkavédelmi oktatások megtartását és tartalmát. Helyi elhatározásként kerül sor Zalában áprilisban az aknákba, kutakba, csatornákba, tehát zárt terekbe beszállással történő munkavégzés célvizsgálatára. Az idei országos munkaügyi célellenőrzések márciusban a szolgáltatást támogató tevékenységet ellátók (például őrzés-védelem, takarítás) ellenőrzésével indulnak. Folyamatos feladat a feketemunka elleni küzdelem, de a nyári szezon kimondottan a feketefoglalkoztatást feltáró időszak lesz ezúttal is, októberben és novemberben pedig a munka- és pihenőidő betartásának célvizsgálata következik, különös figyelemmel a kereskedelmi szektorra. Dr. Babati Szabolcs: - A nyári szezon a feketefoglalkoztatást feltáró vizsgálatoké lesz 205 millió a vállalkozóknál maradhat (Folytatás az 1. oldalról.) A kormány ugyanis lemond a 205 millió forintnyi illetékbevételről. Az állampolgároknak közel 51 460 ügyben nem kell plusz utat tenniük egy újabb hatósághoz, hogy a szükséges iratokat megszerezzék, ami szintén jelentős idő- és költségmegtakarítással jár. Figyelemmel arra, hogy lényegében az összes hatósági ügy az ügyfél kérelmére indul, a tapasztalatok szerint számos esetben kellett hiánypótlást kezdeményezni a szükséges iratok miatt, ez most szintén megszűnik, így lényegesen rövidül az ügyintézési határidő, ami a közigazgatásnak és az ügyfélnek egyaránt jó. A kormányhivatal biztosítja mind a szakigazgatási szervek, mind a járási hivatalok számára a hozzáférési jogosultságot. Báli bevételből támogatják a megyei kórházat Cosztola (gyf) A Zala Megyei Kórház támogatására szervez jótékonysági bált február 23-án a Gosztola Gyöngye Wellness Hotel. A bevételből orvosi műszert vásárolnak az intézmény számára. Minderről tegnap Horváth- Balogh Bernadett szállodavezető tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta, hogy 2013-tól minden év februárjában, Bánffy-hetek elnevezéssel útjára indítanak egy új sorozatot, amely egyebek mellett kulturális, gasztronómiai, illetve aktív turizmussal kapcsolatos programokat is magába foglal. Ennek képezi részét az a jótékonysági bár is, amelynek bevételéből minden esztendőben más-más szervezetet fognak támogatni. Választásuk első alkalommal a megyei kórházra esett, az egészségügyi intézmény pedig maga dönt arról, hogy orvosi műszer vagy egyéb eszköz vásárlására fordítja-e a támogatásként átadott összeget. Horváth-Balogh Bernadett azt is elmondta: a február 23-i jótékonysági bálnak a szálloda tavaly ősszel felavatott, mintegy száz fő befogadására alkalmas Bánffyrendezvényterme ad otthont. ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Gazdasági iroda nyílik a Muravidéken Leadva (gyf) - A szlovéniai magyarság központi településén is irodát nyit a régiós kapcsolatok fejlesztésére létrehozott Kárpát Régió Üzleti Hálózat. Az ünnepélyes irodanyitóra február 14-én kerül sor. A rendezvényen a magyar kormányt Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, illetve Radetzky Jenő miniszteri biztos képviseli. Döntöttek a költségvetésről Lenti (gyf) Elfogadta ez évi költségvetését az 51 települést összefogó lenti többcélú kistérségi társulás. A tegnap délutáni ülésen Horváth László elnök, Lenti polgármestere ismertette a főbb számadatokat. Eszerint a bevételi és kiadási főösszeg több, mint 67 millió forint, ebből közel 31 millió forintot fordítanak a kötelező önkormányzati feladatot végző Napsugár Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatra, s 5,3 millió forintot a kistérségi iroda működtetésére. A témával összefüggésben a munkaszervezet igazgatója, Németh Imre arról tájékoztatta a települési szövetség tagjait, hogy kiadásaik csökkentése végett kisebb, s egyben kevesebb számú irodákba költöztek. A költségvetésbe a lakosonkénti 1200 forint tagdíj is beépül, ennek mértékét azonban nem most, hanem már egy körítőn, ülésen jóváhagyták a tagok. további képek, információk zoo/ip Zalai Hírlap Online Vadat gázolt és felborult Csatár (ag) - Az egerszegi tűzoltók is kivonultak a csütörtök reggeli balesethez Csatár közelébe. Háromnegyed hat tájt a 74-es főúton személygépkocsi vadat gázolt, majd a jobb oldali vízelvezető árokba csapódott és a tetején állt meg. A balesetben megsérült autóst a mentősök látták el, a műszaki mentésben a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók vettek részt. ZALAI HÍRLAP• A zene a szabadság Lenti (gyf)- A zene a szabadságot jelenti számukra - mondják a tavaly alakult Startown tagjai. A formáció négy tagja eltérő zenei gyökerekkel rendelkezik, s ez a stílusukra is rányomja bélyegét, dalaikban a ska, a blues, a punk, az alternatív zene, illetve a glam elemei is felfedezhetők. Első koncertjüket nemrég adták Keszthelyen, s már újabb fellépéseikre készülnek. Terveikről, elképzeléseikről a Vasárnapi Zalai Hírlapban számolnak be. Közélet: rosszabb a foglalkoztatás a statisztikánál Lábaink egészsége: a baj könnyen jön, a megoldás nehezebb Óriáspandát szeretne a fővárosi állatkert Dustin Hoffman lediplomázott rendezésből énekes-gitárosa Joós István, a Star Bown