Zalai Hírlap, 2014. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

2 • ZALAI HÍRLAPKRÓNIKA Vol egyszer egy Lenti Lenti (kt)­­ Ma 18 órakor „Múltidéző­­ volt egy­szer egy Lenti” címmel nyílik kiállítás Perlaki S. Ferenc munkáiból a városi könyvtár olva­sótermében. A lenti szü­letésű művész képeinek tárlatát Magyar Lajos nyitja meg, közreműkö­dik Joós István énekes. A túzokkal (is) ünnepelnek Zalaegerszeg (wd)­­A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) veze­tőségének döntése értel­mében 2014-ben a tú­zok viseli az év madara büszke címet. A faj 1986-ban már volt eb­ben a kivételezett hely­zetben, és visszatérése most rendhagyó és ün­nepi, rendhagyó, mert nem internetes szava­zást nyert meg, és ünne­pi, mert kijelölésének oka, hogy az MME idén jubileumot ül, negyven éves lett ugyanis. A civil szervezet egész évben ünnepel, a sorozat janu­ár 6-án, a tudományos akadémia dísztermében sorra kerülő közgyűlés­sel indul. Illetve progra­mok sorát szenteli a fo­kozottan védett túzok­nak is. A körülbelül pulyka méretű madár legnagyobb egybefüggő európai fészkelőhelye hazánkban van, állomá­nya már stabil, de a ko­rábbiakhoz képest kicsi. további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online A túzok hazánkban 1970 óta fokozottan védett, eszmei értéke a legma­gasabb egymillió forint Koccintás a szökőkútnál FESZTIVÁL Kétnapos óévbúcsúztató, illetve újévköszöntő program a Dísz téren Magyar Hajnalka magyar.hajnalka@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg- Már ked­den délután öt órakor megtelt óévbúcsúztató városlakókkal az egersze­­gi Dísz tér, ahol második alkalommal szerveztek szilveszteri programot. Kora este elkezdődtek ugyanis a koncertek, a színpa­don egymást váltották a zene­karok. A közönség az alka­lomhoz illő viseletben, villo­gó nyuszifülekkel, parókák­kal, világító szarvacskákkal a fejen és pohárral a kézben élvezte a programot. A zene csak fél nyolc tájban hagyott alább pár percre, amikor a vá­rosi televízió élő bejelentke­zésben tudósított a zalaeger­szegiek ünnepléséről az M1 Híradójában. A téren baráti társaságok, családok múlatták az időt, sokan érkeztek gyere­kekkel, akiknek kedvenc szó­rakozása a tulipános szökő­­kútban való bujkálás volt. Ezt gyakorolta a Liszt, illetve a Landorhegyi iskola sorait erősítő Bátfai Veronika, Tóth Csenge és Péter Krisztina is. - Nagyon élvezzük ezt a hangulatot, meg hogy soká­ig fenn­maradhatunk - mond­ják, már amikor épp nem a trombitát fújják. - Éjfélkor még tűzijátékot is gyújtunk - lelkesednek a lányok, akik persze nem voltak egyedül. - Tavaly is itt voltunk a Dísz téren ugyanezzel a csapattal, jól éreztük ma­gunkat, így idén sem hagytuk ki - mondja Csenge édesany­ja, Kalmár Magda - A lányok már otthon ki­táncolták magukat, de úgy látszik fáradhatatlanok - kap­csolódik Krisztina anyukája. Fotó: Pezzetta Umberto Péter Edit­­ Ha el tudnak szakadni a szökőkúttól, meg­keressük a férfiainkat, s foly­tatódhat tovább a buli... Néhány órával később a Firkin zenéjére többen már táncoltak a színpad előtt, nem bírva ellenállni az ír kocsma­zene vidámságának. A tömeg­ben szórakozott Demján Ró­bertet, kedvese Kása Brigitta - Eddig minden évben munkával telt a szilveszter, most végre meg tudtuk tenni, hogy kijöjjünk ide a baráta­inkkal, és önfeledt szórako­zásba fúlhat az este - mondja az ismert zalaegerszegi ze­nész, aki manapság a buda­pesti Pesty Party Showband frontembere. Tegnap újévköszöntővel folytatódott a program. Kez­désként városfilm pergett, majd az egyházak képviselői Az illő viselet: paróka, villogó nyuszifül a fejen, koccintó pohár a kézben kértek áldást. Ezt követően Gyutai Csaba polgármester mondott köszöntőt, a képvise­lőtestületi tagok karéjában. Kiemelte, ahogy az ország, úgy Zalaegerszeg is jobban teljesített 2013-ban, köszön­hetően a közösségi összefogá­son alapuló értékteremtésnek. Az eredményeket megbecsül­ve sem feledkezhetünk azon­ban meg a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés továb­bi feladatairól - mondotta. A programot látványos tűzijá­ték és koncert zárta. Az ifjabb generáció fő szó­rakozását a tulipános szö­­kőkútban való kergetőzés jelentette, így volt evvel a Landorhegyi, illetve a Liszt-iskolába járó há­rom leányzó, Péter Krisz­tina, Tóth Csenge és Bátfai Veronika is (fent). A mo­dern ír kocsmazenét ját­szó Firkin népes rajongó­­táborral bír Egerszegen. Érdekes módon főként a férfiakat csábították táncra a ritmusok Zenével és tánccal Hévíz, Keszthely (sj)­­ Ze­nés, táncos szabadtéri rendezvényekkel is bú­csúztatták az óévet ked­den éjszaka mindkét vá­rosban. A Balaton-parti városban folytatódtak a hagyományok, a szilveszteri programot a Keszthelyi Turisztikai Egyesület szervezte a sétáló­utcában és a Fő téren. Kereté­ben délután cigányzene, majd este retro diszkó, éjfélkor tű­zijáték szórakoztatta az óév­búcsúztatókat. Hévízen - szá­mos hangulatos programmal, magyar és külföldi vendégek sokaságával - telt házzal mű­ködtek a szállodák, vendéglá­tóhelyek. A városi szilveszter­nek pedig ezúttal is a nagy­parkoló adott helyet. Táncos zenés szórakoztató műsort követően Fenyő Miklós és ze­nekara adott fergeteges rock and roll koncertet, amit éjfél­kor polgármesteri köszöntő és tűzijáték követett. Molnár C. Pál emlékét idézik Zalaegerszeg (mh)­­ A ja­nuár 2-ig tartó technikai szünetet követően holnap újból kinyit a Göcseji Mú­zeum, amely január 1­­án egy érdekes találko­zásra kínál alkalmat. Karácsony előtt nyílt meg az intézményben Molnár C. Pál festőművész emlékkiállí­tása, amelynek a megnyitóján egészségi okokból nem tudott részt venni Csillag Péter, a budapesti Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője. E találkozást január 11-én, 17 órakor pótolják, amire min­den érdeklődőt várnak. Molnár C. Pál (1894-1981) festőművész a Gellérthegy ol­dalában, egy Ménesi úti villá­ban élt és alkotott 50 éven át. Halála után, 1984-ben kiseb­bik lánya, dr. Csillag Pálné Éva, családi gondozású ma­gánmúzeumot hozott létre, amit ma fia, Csillag Péter ve­zet. Ő idézi fel a rendezvé­nyen Molnár C. Pál alakját. Molnár C. Pál Szent család című festménye az egerszegi tárlaton 2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Évbúcsúztató a laktanyában Katasztrófavédelmi őrs kezdheti meg működését Pacsán Zalaegerszeg (ag)­­ Az új esztendő első felében megkezdheti működését a pacsai katasztrófavédel­mi őrs, a Letenyére ter­vezett pedig várhatóan 2015-től működhet. Erről is beszélt a sajtó kér­désére dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi főigazga­tóság gazdasági főigazgató­helyettese, aki az év utolsó napján Zala megyébe látoga­tott. Kedden délután a zala­egerszegi tűzoltó-parancsok­ságot is felkereste, ahol az ál­lomány a csapatzászló előtt fogadta őt, majd alkoholmen­tes pezsgővel koccintva együtt búcsúztak az óévtől. A mögöttünk hagyott évről szólva a dandártábornok el­mondta, a 2012-ben kialakí­tott új, centralizált szervezeti felépítés 2013-ban vizsgázott először a gyakorlat­ban. Mégpedig a ta­pasztalatok szerint jól. A rendkívüli hóhelyze­tek, a tavaszi villámá­radások, valamint a dunai árvíz idején mutatott teljesítmé­nyek alapján kijelent­hető, az új szervezeti megol­dások megfelelően szolgálják az emberek biztonságát. Kitért rá: a zalai katasztró­favédelmi igazgatóság is jól helytállt, hiszen a hó legelő­ször megyénkben okozott ko­molyabb bajokat. Itt keletkez­tek az első gyors lefolyású ár­vizek és a márciusi rendkívüli időjárás miatti gondokat is Zalában számolták fel a leg­gyorsabban. Később a zalaiak bekapcsolódtak még a dunai árvíznél is a védekezésekbe. A jövőről szólva a dandár­tábornok elmondta: a pacsai katasztrófavédelmi őrs 2014 első felében elkezdheti műkö­dését. Letenyén ingatlancserét követően indulhat meg a létesítmény kialakítá­sa, ezért ennek rend­szerbe állítása 2015-re tolódik. Emellett szólt arról is, hogy folytató­dik a laktanyák re­konstrukciója, például az egerszegi tűzoltó­­laktanya energetikai racionali­zálását, valamint tervezik a Zala megyei igazgatóság sa­ját tulajdonú ingatlanban való elhelyezését. A márciusi időjárás okozta gondokat Zalában számolták fel a leghamarabb Az állomány a csapatzászló előtt köszöntötte dr. Tollár Tibort, aki ez után mindenkivel kezet fogott (képünkön Kiss Józseffel)

Next