Zalai Hírlap, 2014. szeptember (70. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-01 / 203. szám

2014. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ Jó képet mutat a gímállomány ÉVADNYITÓ Vadászok avatásával, Hubertus-misével és gazdag programokkal (Folytatás az 1. oldalról.) Ez több bevételt hoz, mun­kahelyeket teremt, ami a vi­dék megtartó erejét növeli. Ehhez egyebek mellett új fű­részüzemek kiépítése szüksé­ges, fogalmazott az államtit­kár. Ezenkívül szorgalmazta a vadhús feldolgozásának fej­lesztését, az export bővítését, hazai piacok jobb ellátását. - Jó képet mutat a gím­szarvasállomány, ezért opti­mistán nézünk a most kezdő­dő vadászati szezon elé - fo­galmazott kérdésünkre a va­dászkamara megyei szerveze­tének elnöke, dr. Nádor Lász­ló. Zala vadállományát 52 va­dásztársaság, 2400 tagja gon­dozza, és talán legnagyobb te­her számukra a vadkár. Az el­nök utalt rá, az évben a mező­gazdasági termények alacso­nyabb ára a társaságaiknak kedvez, ám a magas kukori­cahozam miatt mégis na­gyobb mennyiséget fogyasz­tanak el a vadak is. Ez ellen egyebek mellett az ál­lomány csökkentésével igyekeznek tenni, ami a vaddisznók esetében érzékelhető sikert ho­zott. Több helyen pe­dig a földhasználókkal együttműködve a vad­ ___ kerítések szakszerű ki­építésével és működtetésével sikerült a károkat csökkente­ni, mondta el kérdésünkre dr. Nádor László. A vadászati évadnyitó ün­nepség a hagyományokhoz il­lően reggel a Hét vezér em­lékhely megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően a va­­­dászok életfájára került két újabb levél emlékezve el­hunyt vadásztársakra, dr. Bencze Katalinra és dr. Tót­h Tihamérra. A kápolnánál a Hubertus misét dr Márfi Gyula veszp­rémi érsek celebrálta Horváti Gábor becsehelyi és Furjár Gellért csácsbozsoki plébána közreműködésével. Ezt követően számos vadá­szati elismerést adtak át. A legrangosabbat Páll Tamás, a Zalaerdő vadászati felügyelő­je vehette át, aki a Vadászka­mara Aranyérme kitüntetését kapta, valamint a Magyar Va­dászatért Érdemérmet a Zala­erdő főmérnökének, nem Bodor Györgynek nyújtották át. Ezt követte a nim­­ródjelöltek avatása és vadásszá fogadása, ami immár 1996 óta ____ hagyomány. Ez alka­lommal félszázan já­rultak dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egye­tem rektora elé, aki tőrrel érintette meg vállukat. Az újonc vadászok között több hölgy is volt, egyikük, a rigyáci Feitliné Józsa Viktória elmondta, gyerekkora óta kö­tődik a vadászathoz, nagyapja erdész volt, barátai, férje is a tagjai a nimródok közösségé­nek, ahogy szombat óta im­már ő maga is. Az évadnyitót gazdag szakmai, kulturális és kuliná­ris programok kísérték. Ezek sorában még látványosságnak is beillett az az 1100 literes kondér, amiben a Békés me­gyéből érkezett - szakácso­limpiákat és világbajnokságo­kat megjárt - Culinary Team tagjai, azaz Tímár Albin, Mar­schal Zoltán, és Tímár András 800 adag vaddisznópörköltet készítettek. további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online Fejleszteni kell az erdei turizmus lehetőségeit, új túraútvonalakat jelöln­ek ki Marschal Zoltán, Tímár Albin, Tímár András és az óriás kondér Dr. Faragó Sándor rektor felvételünkön éppen Feitliné Józsa Viktóriát avatja vadásszá Csodaként élték meg a Kis-Sziget fesztivált Kissziget (gyf) - Harmad­szor is sikerült a csoda, a zene erejével ismét több ezer főt tudtunk a faluba csábítani. E szavakkal értékelte a hét végén lezajlott kétnapos 111. Kis-Sziget Zenei Fesztivált a község polgármestere, Böröcz Roland A közel kétszáz lako­sú településen péntek este és szombaton összesen 12 zene­kar lépett fel. A fesztivált ez évben is egy szlovén-magyar európai Uniós pályázati projekt, Turizmus és Média keretében valósították meg. A program egyik fő cél­ja, hogy a régióban kulturális és közösségi élmények meg­valósítását segítse elő. A kétnapos fesztivál kere­tében olyan zenekarok léptek fel, mint az idén harminc éves jubileumát ünneplő Pokolgép vagy a legrangosabb szakmai szerv, a Magyar Hangfelvé­tel-kiadók Szövetsége hivata­los eladási listáját immár hu­szadik hete vezető Kowalsky meg a Vega. Ez utóbbi névadó énekese úgy fogalmazott: van helye és létjogosultsága a ha­zai pop-rockzenei életben az ehhez hasonló programoknak, hiszen könnyen lehet, hogy a helyben és a környező telepü­léseken élők számára ezek az események adják az egyedüli találkozási pontot a fellépők­kel. - De nem csak a közönség­nek, nekünk is fontosak ezek a találkozások - folytatta az énekes. - Én ezért a Kis-Szi­­get fesztivált sokkal nagyobb közösségi élményként éltem meg, mint a legtöbb fővárosi koncertünket. Ivukovecz uaour gitáros és rimer isdud Polsszusgu­drus n­eves Pokolgép tagjai a szombat esti koncertjük közben - KRÓNIKA Megújult az iskola Összefogással korszerűsítették az intézményt Felsőrajk (hba) - Tegnap került sor a Szent Imre Általános Iskolában a Suli Harmónia Alapítvány köz­ponti tanévnyitó ünnep­ségére, melynek kereté­ben átadták a felújított intézményt is. - Falusi ember lévén jól tudom, hogy mit jelent, ha egy gyereknek városba kell menni iskolába - fogalmazott Pácsonyi Imre, a Zalaegersze­gi Tankerület igazgatója a Su­li-Harmónia felsőrajki tanév­nyitóján. - A kicsiket kiszakí­tani megszokott, otthoni kör­nyezetükből­­ nagy teher ez nekik, és a szülőknek egya­ránt. Illetve nagy teher magá­nak a közösségnek is. A vá­rosban már nehezen éri el a gyerekeket a plébános, és a helyi közösségtől is távol ke­rülnek. Jó látni, hogy itt fejlő­dik az iskola és jól működik a közösség is. Az igazgató szavainak kü­lönös aktualitást adott, hogy a helyi Szent Imre Általános Is­kola jelentős felújításon esett át - ez pedig azt jelenti, hogy a fenntartó alapítvány képvi­selői és a helyi közösség tag­jai, szülők, politikusok, peda­gógusok még soká szeretnék látni az intézményt. Ezt meg­erősítette beszédében Vigh László polgármester is. - Ez egy új élet kezdete az iskolában - jelentette ki. - A terveink közt szerepel még az is, hogy a tetőhéj­azatra nap­­kollektorokat szerelünk fel. Azt szeretnénk, ha a nyári időszakban, amikor a tanítás szünetel, annyi áramot ter­melnének, hogy azt eladhas­suk a szolgáltatónak, a bevé­telből pedig finanszírozni tud­juk az iskola működtetésének többi közműköltségét. Azt már Kósa Istvánné, az alapítvány elnöke mondta el, hogy a teljes beruházás (mely­nek során nyílászárókat cse­réltek, elvégezték a falak szi­getelését, festettek, megtörtént a fűtéskorszerűsítés és egy új osztályt is kialakítottak) több, mint 50 millió forintba került, amihez az önkormányzat pá­lyázati forrást nyert és hozzá­tett 7,5 millió forint. Minde­zen túl dr. Kövér László az Or­szággyűlés elnöke és Vigh László is hozzájárult magán­­személyként fél-félmillió fo­rinttal a költségekhez. Vigh László két kisdiák, Nagy Annabella és Móring Flórián „se­gítségével" adta át jelképesen az iskola kulcsát Kósa Istvánnénak és Faggyas Ferencné intézményvezetőnek (a kép bal szélén) Segítettek a mentőknek Zalaegerszeg (ag)­­ A mentő­­szolgálat kérte a tűzoltók se­gítségét szombaton délután három óra előtt nem sokkal, mert a megyeszékhelyi Lan­­dorhegyen egy segítségre szo­ruló magatehetetlen hölgyhöz nem tudtak bejutni a lakásá­ba. A zalaegerszegi tűzoltók megoldották a helyzetet, majd az idős nőt átadták a mentők­nek, így került kórházba - ad­ta hírül a megyei katasztrófa­­védelmi igazgatóság. ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Önkéntesek Fenékpusztára Keszthely (ká) - Önkén­teseket keres a Fenék­pusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomás. Szeptember hónapra gyűrűzőket és madár­szedőket várnak. Általá­ban - főleg a fecskevo­nulás miatt - ebben az időszakban van a leg­több madár, naponta akár 500-600 példány is. A jelentkezéseket a fenekpuszta@freemail.h­u címen várják. Bár az őszi időszak jelenti a munka dandárját, eddig is akadt tennivaló bő­ven. Idén mintegy 3500 madarat fogtak be, illet­ve gyűrűztek, és az el­múlt hetekben több gyó­gyult madarat is szaba­don engedtek. Jön a Beatrice a Muravidékre Leadva (gyf)­­ Nagy Feró és az általa vezetett Be­atrice zenekar lesznek a fellépői annak a csütör­tök esti koncertnek, ami a nemzeti összetartozás erősítését hivatott kife­jezni. A szlovéniai ma­gyar közintézmények és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemze­ti Közösség által szerve­zett program nyolc óra­kor kezdődik az Elize­­beta Szálloda melletti téren. Tavaly egy hason­ló rendezvényen a Mag­na Cum Laude együttes lépett fel. Hármas évforduló a Zrínyiben Zalaegerszeg (ji)­­ Három jelentős évfordulót is ün­nepelnek a ma kezdődött tanévben a megyeszék­helyi Zrínyi Miklós Gim­náziumban. Az intézményben - mint Horváth Attila igazgatótól megtudtuk - Keresztury De­zső születésnapja alkalmából szeptember 5-én egésznapos programot rendeznek, amely kapcsolódik ahhoz is, hogy az iskola 120. tanéve az idei. Ezen a napon délelőtt, 8 órai kezdettel szakmai előadások­kal készülnek, amelyeket régi zrínyisek tartanak majd az in­tézményben. Kora este, 17 órától pedig egy kulturális be­mutató keretében régi, Ke­­resztury-díjas zrínyisek jön­nek el (összesen tizenné­gyen), és adnak műsort a diá­koknak, tanároknak, illetve iskolán kívüli érdeklődőknek. Utóbbi programot a Városi Hangverseny- és Kiállítóte­remben rendezik meg. És ez az év ráadásul a név­adó Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulóját is hozza, amelyre természetesen szin­tén készül az iskola. Emellett fontos esemény még, hogy egy korábban kiadott tabló­könyvük újra megjelenik, aminek ez már a harmadik, bővített kiadása. A gimnáziumban egyéb­ként szeptember elsején hu­szonegy osztályban, több mint hétszáz diák kezdi meg a tanulmányait.

Next