Zalai Hírlap, 2014. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-10 / 237. szám
LÓERŐ Pozitív statisztikai változások Zalában a közlekedési balesetek terén. 12. OLDAL Jó reggelt, Zala megye! Kevés gyereknek van olyan szerencséje, hogy elégedett szülői vállveregetésben lehet része, ha bejelenti, őt bizony komolyan érdekli a képzőművészet. Sokkal valószínűbb, hogy az „elment az eszed" kezdetű érvek kerülnek túlsúlyba. S valljuk be, van is ennek némi realitásalapja, manapság sem kígyóznak sorok a galériák kirakatai előtt. De nem is kell, hogy feltétlenül kereső foglalkozássá érjen a vonzalom, az egyéb erények pedig elvitathatatlanok. Köteteket töltöttek meg az önkifejezés, a kreatív munka személyiséget gazdagító hatásáról, s akkor a festék, a szén és a papír utánozhatatlan illatelegyéről még nem is szóltunk. Magyar Hajnalka magyar.hajnalka@zalaihirlap.hu Határidős Nagykanizsa (pa) - A ciklus utolsó, soron kívüli közgyűlését tartotta tegnap a dél-zalai önkormányzat. Az ülést alapvetően azért kellett összehívni, mert volt néhány olyan ügy, melyekről gyorsan, a határidők lejárta előtt kellett döntést hoznia a képviselőtestületnek. Ilyen volt többek között a város 2014-2020-as időszakra szóló Integrált Területi Programjának elfogadása. A helyi programban szereplő célokhoz, fejlesztésekhez, beruházásokhoz egyébként közel 7,5 milliárd forintos támogatást kap Kanizsa a következő ötéves ciklusban. (Folytatás Megújul a ravatalozó címmel a 2. oldalon.) döntéseket hoztak 2014. október 10., PÉNTEK - 70. évf. 237. sz. - Ára 145 Ft - www.zaol.hu BELVÁROS Tovább csökkentették a gépjárműforgalmat Elkészült a Dísz tér Zalaegerszeg (szj) Felavatták tegnap a Dísz teret, amely a belváros-rehabilitációs program keretében újult meg. A Dísz teret és a városháza előtti teret összesen nettó 228,8 millió forintból alakította át az önkormányzat, pályázati pénz és 101 millió forint önrész felhasználásával. A Dísz tér körül csökkentették a gépjárműforgalmat, a teret kiszélesítették, díszburkolattal látták el, zöldterületeket alakítottak ki és utcabútorokat helyeztek el. A közműveket kicserélték, építettek két fémszerkezetű pergolát, amelyet növényekkel futtatnak be. A térre húsz koros fát ültettek. Az ünnepségen Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a megyegyűlés elnöke elmondta: Zalaegerszegen is SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! SMS-számunk: ZV 06-91-33-10-331 Üzenetét ZV (szóköz) jellel kezdje!______| szükség volt egy szebb, korszerűbb fő tér kialakítására. Gyutai Csaba polgármester úgy értékelte, hogy a Dísz tér jól sikerült, és megköszönte a felújításban közreműködők munkáját. Dékány Endre önkormányzati képviselő és Darabos Géza építész is köszöntőt mondott, a kivitelezők nevében pedig Kovács Dezső, a Naste-Bau Kft. ügyvezetője és Barabás Miklós, a Hydrocomp Kft. ügyvezetője adta át a munkát. Kitért arra, hogy a kivitelezésre 93 munkanapjuk volt, de 23 nap kiesett az eső miatt, ezért hétvégente is dolgoztak. (Folytatás a 3 oldalon, hasonló címmel.) Gyutai Csaba polgármester a zalaegerszegi belváros-rehabilitáció előző állomásait is felidézte a teret avató beszédében Célok hét esztendőre Zalaegerszeg (szj) Ebben a választási ciklusban az utolsó ülését tartotta csütörtökön a Zala Megyei Önkormányzat. A testület elfogadta Zala megye 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusára vonatkozó területfejlesztési tervezési dokumentumait, amelyek készítése 2012 tavaszán kezdődött. A területfejlesztési program alapján osztják fel a 2020-ig rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokat. Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke elmondta: a program megvalósítása 2020- ra megteremtheti a polgári gyarapodást, és versenyképes gazdaságot eredményez. (Folytatás hasonló címmel a 3. oldalon.) Bútorgyári fejlesztés Zalaegerszeg (wl) Egymilliárd forintos beruházással matracgyártó üzemet létesít az osztrák Ada csoport magyar leányvállalata, a Nova Bútorgyár Kft. a megyeszékhelyen. A déli ipari parkban jövő nyárra megvalósuló fejlesztés két éven belül 100 új munkahelyet teremt. Az erről szóló telekvásárlási szerződést tegnap írta alá a városházán Balaicz Zoltán alpolgármester és Michael Anton Köck ügyvezető. A beruházás a tervek szerint decemberben indul, és 2015 nyarára fejeződhet be, a gyártóüzem mintegy 8 ezer négyzetméteres lesz. Zala megye Magyarország egyik legerdősültebb területe, ahol komoly hagyományai vannak a bútorgyártásnak, s ezzel a beruházással a fa- és bútoripar visszaszerezheti régi fényét — emlékeztetett Balaicz Zoltán. Az alpolgármester hangsúlyozta: Zalaegerszeg megújulásához - amelyben az ADA beruházása is egy fontos lépés - új munkahelyek létrejöttén keresztül vezet az út, ezért a következő években a gazdaság fejlesztésére, a vállalkozások segítésére, továbbá a meglévő munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére kell koncentrálni a városban. (A cikk folytatása Munkát teremt cím alatt a 6. oldalon olvasható.) Gábriel József műhely OKTATÁS Művészeti teret avattak az Izsák Imre iskolában Zalaegerszeg (mh) Gábriel József Amerikában élő zalai gyökerű festőművész vállalt mentorságot a csécsi Izsák-iskolában tegnap felavatott művészeti műhely felett. Herkliné Ebedli Gyöngyi igazgató elmondta, iskolájuk mindig is teret adott a kreatív művészeti foglalkozásoknak. Most, élve az egész napos iskola nyújtotta keretekkel, a korábbi csácsi stúdió erényeit továbbfejlesztve kínálnak lehetőséget a képző- és médiaművészet iránt érdeklődő gyerekeknek tehetségük kibontakoztatására. (Egyebek hasonló címmel a 2. oldalon.) Herkliné Ebedli Gyöngyi, Pácsonyi Imre és Gábriel József a festőművész nevével fémjelzett művészeti műhely avatóján