Zalai Hírlap, 2016. február (72. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-01 / 26. szám
2016. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ Tisztázni szeretnék a felmerült kérdéseket A városmarketingben is számítanak a tévére Keszthely (vl) A város érdekét szolgálta a Keszthelyi Televízió ügyvezetői pályázatának módosítása tavaly év végén, fogalmazott Nagy Bálint alpolgármester. A politikus a korábbi ellenzéki felvetésekre reagált, s mint mondta, azért csak most, „mert, már tényekről lehet beszélni”, nem feltételezésekről. - Sajnos a hivatal nem állt a feladata magaslatán, a testületi határozat ellenére a város honlapján sem szerepelt a kiírás megfelelő ideig: későn tették fel azt - mondta az alpolgármester, hozzátéve: a pályázat tisztasága érdekében ezt a hibát korrigálni kellett. Nagy Bálint módosító javaslata azt a célt szolgálta, hogy Keszthelynek valódi választási lehetősége legyen, minél mélyebb merítési lehetőséggel. Az alpolgármester szerint - a jelentkezők számát és minőségét tekintve - végre tényleges verseny volt, s ez egyben bizonyította azt is, hogy a korábbi heves ellenzéki ellenérzések alaptalanok, megalapozatlanok voltak. - Úgy gondoljuk, hogy fontos a városmarketing javítása, s ebben nagy szerepe van a televíziónak - tette hozzá a politikus. - Olyan szakemberre van szükségünk, aki helyi, térségi és országos szinten is képes hosszú távon erősíteni és építeni Keszthely imázsát újságíró-szakmai kvalitásával és kapcsolatrendszerével. Az eddigieknél dinamikusabb, aktívabb kommunikációt szeretnénk, a város érdekében. Erre a feladatra kerestünk és találtunk televíziós szakembert - nyilatkozta. Nagy Bálint arról is beszélt, az új vezetőnek a testülethez benyújtott jelzése alapján az átadás-átvétel nem volt zökkenőmentes, de bízik abban, hogy a cég átvilágítása során a felmerült kérdéseket tisztázni fogják. (Folytatás az 1. oldalról.) Dóra János közölte, az elmúlt évi bár óta a személyi jövedelemadóból és a többi felajánlásból 14,6 millió forint gyűlt össze a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány céljaira. Az idei év során ebből, valamint a hét végi báli felajánlásokból befolyó forrásokból tudnak fejleszteni, gazdálkodni. Ezenfelül több mint 31 milliós átfutó tételként szerepel költségvetésükben a mentőszolgálathoz kapcsolódó (és onnan finanszírozott) tevékenységük, a koraszülöttmentés, amit az alapítvány speciális mentőautókkal és személyzettel három megyére kiterjedően lát el napi 24 órában. A tavalyi év egyik jelentős alapítványi fejlesztése volt a Mamaház kialakítása és felszerelése a megyei kórház területén egy régi, romos raktárépületből. Erről Kiss László, a ZÁÉV területi igazgatója számolt be. A felújítással a tavalyi év végére végeztek. A létesítményt - erről már dr. Gárdos László osztályvezető főorvos, az alapítvány alapítója adott tájékoztatást - a távolabbról beszállított gyermekek anyukáinak rendezték be pihenőhelyül, akik így több napon jelentős alapítványi fejlesztés volt a kórház udvarán levő Mamaház át a gyermekeik mellett lehetnek. Négy fekvőhelyet biztosítanak erre a célra, és két apartmant tartanak fenn azoknak, akiknek a gyermeke több hónapos kezelésre szorul. Az egyik idei fejlesztési cél a Mamaházhoz kapcsolódó gyermekrehabilitációs játszótér kialakítása. A főorvos részletesen ismertette az alapítvány által támogatott, illetve végrehajtott eszközfejlesztéseket, továbbképzéseket is. Vigh László országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke a zalaegerszegi kórházi fejlesztésekről szólt és 100 ezer forintot ajánlott fel az alapítvány századra. Most már harmadik alkalommal került sor a kórház csecsemő- és gyermekosztályán dolgozók jutalmazására. Idén a „Gyógyító mosoly” orvos ösztöndíjat Vizsyné dr Császár Andrea kapta. A „Tündérkéz” nővér ösztöndíjat hárman vehették át: Ekler Katalin, Kardos Istvánné és Pappné Kerkai Bernadett . Koraszülöttekért BÁLBAN Célok, felajánlások az alapítványnak Nagy Bálint: Az eddigieknél dinamikusabb, aktívabb kommunikációt szeretnénk Képünkön elöl a kitüntetettek: Pappné Kerkai Bernadett, Ekler Katalin, Vizsyné dr. Császár Andrea, valamint Kardos Istvánné. Mögöttük dr. Gárdos László és Dóra János Csirkéket kapnak Zalaszentgrót (ZCs) - A zalaszentgróti székhelyű Foglalkoztató Zala-KAR Nonprofit Közhasznú Kft. az idén már 20. alkalommal segíti a rászorulókat a szociális földprogram keretében - mondta Martincsevics István, a kft. ügyvezetője. Ebben az évben az EMMI támogatásával összesen 1500 előnevelt csirkét bocsátanak Detk, Sümegcsehi és Zalabér nehéz helyzetű családjai rendelkezésére. A szárnyasok átadását képzés előzi meg, felfrissítik a baromfineveléssel kapcsolatos ismereteket, ezután nyár közepéig segítik, nyomon követik a tartást a kft. munkatársai. IVKUMIKA Az ipartestület százharminc éves Zalaegerszeg (bp) Huszonöt éve minden év elején megrendezik az iparosbált a megyeszékhelyen, így volt ez idén is, szombaton ünnepelni érkeztek a Tóka vendéglőbe a Zalaegerszeg és Környéke Ipartestület tagjai s hozzátartozóik. A vendégeket Németh György, az ipartestület elnöke köszöntötte. - Úgy vélem, alapvetően megfelelünk a legfontosabb célkitűzésünknek, ami nem más, mint a vállalkozások fejlesztésének támogatása és Pályázatokat adtak be, facebook oldalt készítettek szakmai képzések lebonyolítása minél szélesebb kört érintően. Nyolcvan tagunk van, akik érzik, hogy az együvé tartozás erősíti a közösségünket. Maradjon ez így a jövőben is - mondta az elnök. Szabó Szilvia elnökségi tagtól megtudtuk, hogy a tavaly májusban megválasztott vezetőség igyekszik mozgalmas testületi életet szervezni. Elmondta például, hogy pályázatokat adtak be, valamint facebook oldalt készítettek. - Idén lesz százharminc éves az ipartestületünk, ősszel, októberben szeretnénk méltóképpen megünnepelni az évfordulót. A megyében a miénk a legrégebbi, iparosokat összefogó szervezet. Ha nyerünk a pályázaton, akkor egy nagyszabású rendezvényen ünnepelünk, de mindenképpen megtartjuk a megemlékezést, a lehetőségeinkhez mérten - mondta Szabó Szilvia. A szombati iparosbálon díjat is átadtak. A testületben végzett több évtizedes közösségi munkájáért a tavaly alapított Iparos Díjjal tüntették ki Komáromy Béla pékmestert. Ő az első zalai, aki átvehette ezt az elismerést. A kitüntetés átadása után vacsora és hajnalig tartó tánc következett. Az iparosbál résztvevői közül Nádler József megyei IPOSZ elnök (b-j), Németh György, a kitüntetett Komáromy Béla, továbbá Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke ZALAI HÍRLAP . 3 RÖVIDEN A Jobbik fóruma Söjtör (zd) A Jobbik Söjtöri Szervezete lakossági fórumot tart február 2-án, kedden 17 órakor az önkormányzati ebédlőben (Petőfi u. 2.). Az előadó Magyar Zoltán, a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Deák Ferenc és a női sorsok Zalatárnok (gyf) Szerdán este hat órakor a település IKSZT-jében tovább folytatódik a Kelemen Imre Népfőiskola programsorozata. Ezúttal Kiss Gábor, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója tart előadást Női sorsok és szerepek Deák Ferenc környezetében címmel. Jótékonysági bál szombaton Nagylengyel (bp) A Nagylengyelért Közalapítvány és a Nagylengyeli Óvoda Szülői Munkaközössége jótékonysági bálra invitálja az érdeklődőket. A program február 6-án, szombaton 19 órakor szórakoztató előadásokkal kezdődik, s meglepetésműsorral rukkolnak elő az óvodások szülei. Ezt követően a nagylengyeli dalárda, Bódis Bettina énekes, valamint a Zalai Táncegyüttes szórakoztatja a vendégeket az alapítványi bálon. további képek, információk zaolty Zalai Hírlap Online Hirdetés