Zalai Hírlap, 2016. május (72. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-23 / 119. szám

2 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN A helyi MSZP új elnöksége Nagykanizsa (zd)­­ Az MSZP Nagykanizsai Szervezete arról tájé­koztatta lapunkat, hogy tisztújítás történt náluk. A szervezet elnökének Ring Balázs gépészmér­nököt, környezetvédel­mi szakmérnököt, a Cserháti Sándor közép­iskola tanárát választot­ták meg. Alelnök Gondi Zoltán középiskolai ta­nár és Őri Sándor, Mik­­lósfa korábbi önkor­mányzati képviselője lett. Lakossági összefogással Zalaszentlászló (­yCs­) - Az esős idő elmúltával Zalaszentlászlón hozzá­fognak több mint egy kilométernyi útfelület aszfaltozásához. Amint azt Bohár István polgár­­mester elmondta, elő­ször a gyülevészi falu­részben lévő temetőben burkolják az utat a rava­talozóig, majd a hegyi utak következnek. Az összesen 11 kamionnyi aszfaltot teljes egészé­ben a lakosság összefo­gásával, társadalmi munkában fogják leterí­teni. további képek, információk ZOOJf Zalai Hírlap Online KRÓNIKA Magunkon kezdeni BUDDHIZMUS A legfontosabb a szeretet és az együttérzés (Folytatás az 1. oldalról) A Béke sztúpánál hango­lódtak az eseményre a vallás követői és a buddhizmus iránt érdeklődők a szakrális napon.­­ A lámák zenei szertartás­sal felkeltették a szándékot, hogy legyünk képesek a ben­nünk lévő negativitás eltünte­tésére. Mindenkinek mécses volt a kezében, a tűz erejével tudjuk magunkat megtisztíta­ni - idézte fel Takács Éva, a Buddhista Béke-Szentély Alapítvány vezetője. A részt­vevők ezután a meditációs központhoz vonultak, itt az ünnep jelentőségéről, Buddha életéről és tanításairól szólt Khenpo Konchok Tamphel, a bécsi egyetem oktatója.­­ Ezt követően mindenki­nek lehetősége volt arra, hogy Buddha képébe képzelje ma­gát: egyetlen kanál vízzel mindenki megfürdethette a kis Buddha-szobort. Ezzel a szimbolikus tettel a bennünk levő tisztátalanságot tudjuk megszüntetni, hogy megszü­lessen a szeretet - szólt az ün­nepség folytatásáról az alapít­vány vezetője. A szertartást követően a szervezők és fel­ajánlók jóvoltából mindenkit ebéddel kínáltak, majd kultu­rális műsor színesítette a dél­utánt. A hármas ünnepen az is kiderült: a teliholdhoz kötőd­nek Buddha életének megha­tározó eseményei, az ünnep­napokon minden pozitív do­log megsokszorozódik.­­ Minden vallás alapja a szeretet és az együttérzés, az a legfontosabb, hogy ezek Buddha életének három jelentős fordulóját ünnepelték szülessenek meg. Sok min­dent megtalálunk magunkban, s erősödnek ezek az érzések. Mikor leülünk ilyenkor, ezek az érzések összeadód­nak, megsokszorozód­nak. Az emberekben nyugalom, belső testi és tudati egyensúly és béke lesz - emelte ki lapunknak Drupon Konchok Jigmet, a Béke sztúpa egyik szerzetese. Buddha, a 2500 évvel ezelőtt élt indiai tanító nyomán a mai kor emberének a mindennapi nehézségekhez is adott iránymutatást a szer­zetes. - A tanítások arról is szól­nak: ha tudsz, akkor segíts, de ha nem tudsz, akkor ne bánts másokat. A hétköznapi embe­reknek csak kicsit kell változ­ni: magukban kell megtalálni a békét, a szeretetet. Meg kell érteni például,, hogy mások­nak is van problémájuk. De ha magunkban nyugalmat te­remtünk, ezt a másik is érezni fogja és harmó­niába kerülünk. Ma­gamban kell átfordítani a gondolkozást, ma­gamnak kell megvál­tozni - mondta Drupon Konchok Jigmet, hoz­zátéve: ha naponta akár csak néhány percre ülünk le, meditálunk, akkor érezzük a belső nyugalmat, melyet to­vább lehet erősíteni. Az ünnepi díszbe öltöztetett sztúpától a meditációs központba indul a menet. A kis Buddha-szobrot Khenpo Konchok Tamphel vitte, mögötte (sárga pólóban) Takács Éva Éltető társainkra hívták fel a figyelmet Keszthely (ká) -Árnyas lombok alatt várt gyere­keket, családokat a Keszt­helyi Környezetvédő Egyesület, a madarak és fák napja tiszteletére ren­dezett programra. Az év fája a mezei szil, az év madara a haris - ez is ki­derült a vasárnapi programon, hiszen ezekkel kapcsolatos kérdések is szerepeltek a játé­kos, ám sok tudást igénylő és új információkat nyújtó vetél­kedőn, a madarak és fák nap­ja alkalmából megrendezett családi délelőttön. Kicsik és nagyok fa- és madárfelismerő feladványokat is megoldhat­tak, kézműves foglalkozáson is részt vehettek a Helikon parkban. A Magyar Madárta­ni Egyesület zalai csoportja madár-, fészek- és tojásbemu­tatót tartott, sőt, gondozásuk­ba vett fiókákat is magukkal vittek a gyerekek nem kis örömére, akik érdeklődve fi­gyelték a kis szárnyasokat.­­ Rajzversenyt is hirdet­tünk Kedvenc fám címmel. Egyesületünk idén minden fi­gyelmét a fákra irányítja. Öröm volt látni, milyen szere­tettel gondolnak a gyerekek a fákra. Bűbájos rajzokat készí­tettek, mókus ült az odúban, rajzoltak gyümölcsökkel, óri­ási cseresznyével teli fát, lát­tunk gombát a fa alatt, hintá­zó kislányt, lepkéket és mada­rakat - sorolta Forstner Anna, a szervező Keszthelyi Kör­nyezetvédő Egyesület elnöke, hogy milyen sokszínűnek lát­ják a természetet, fontosnak a fákat a gyerekek. Salamon Hella egy kitömött egerészölyvet nézett érdeklődve Zalaegerszeg (bp)­­ Szombaton háztáji állatbemutatót tartot­tak a Göcseji Falumúzeumban. Őshonos jószágokkal népesítették be a parasztportákat, közben termelői és kézműves kirakodóvá­sár kínált portékákat. Képünkön egy család, Bertók Olivér, Ber­­tók Gábor, Szekér Zsófia és Bertók Kristóf a nyuszisimogatónál Hirdetés Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. közleménye Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszolgáltató Zrt. tervezett karbantartási munkálatai miatt az alábbi településeken szüneteltetjük a gázelosztást: • 2016. június 03-án 08.00 órától­­ 13.00 óráig Sümegcsehi, Sümeg, Sümegprága, Bazsi, Darvastó, Nyírlakpuszta Gázszolgáltatással kapcsolatos észrevételeikkel, hívják a 06/80/301-301-es telefonszámot, ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre. Kérjük Gázfogyasztóinkat, hogy a gázszünet után a nyomásszabályozóikat szíveskedjenek bekapcsolni! A földgázelosztás szüneteltetése miatt kérjük szíves megértésüket. C'O­’T Hálózat 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ Szavazzon és nyerhet! Zalaegerszeg (zh) -Értékes nyeremé­nyekkel gazdagod­hatnak azok az olva­sóink, akik segítenek eldönteni, mely zalai vállalkozás kapja meg idén a Fogyasz­tókért Díjat. A Zala Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara, továbbá a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség 2010-ben hatá­rozott arról, hogy Fo­gyasztókért Díj adomá­nyozásával segíti a vállal­kozások tisztességes, jog­követő piaci magatartásá­nak erősítését. A díj sorsáról a fo­gyasztók, azaz olvasóink dönthetnek. A Zalai Hír­laphoz korábban érkezett ajánlások alapján idén is tíz vállalkozás jutott a döntőbe, közülük termé­szetesen az kapja a díjat, amelyikre a legtöbb olva­sói szavazat érkezik. Sza­vazni május 31-én 9 óráig lehet a zaol.hu oldalon. A döntőbe jutott vállalkozá­sok listáját a Zala Megye Gazdaságáért címmel szombaton megjelent ki­adványunkban közöltük, de olvasható a zaol.hu ol­dalon is. A szavazók kö­zött a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő felajánlásaként 2 db - két felnőtt és két gyermek ré­szére szóló - egész napos családi belépőt, illetve 1 db éves Zalai Hírlap-elő­fizetést sorsolunk ki. Ezúttal a lányok, asszonyok kedveskedtek Gutorfölde (kr)­­ A helyi művelődési központban tartott vidám hangulatú zenés-táncos mulatsággal várták szombaton este a település férfi lakóit. Gutorföldén már többéves hagyománya van, hogy a köz­ségben élő hölgyek tiszteleté­re rendezett nőnapi műsort követően Ivó napjához iga­zodva a helyi férfiak számára is színes programot szervez­nek a településen. - Amíg a nőnapi progra­mon az urak tesznek ki magu­kért, addig a férfiak napjára minden évben a hölgyek ké­szülnek valamilyen szórakoz­tató műsorral - mondta Csor­dás Rózsa, a helyi IKSZT munkatársa.­­ Idén Mester Nikoletta táncos előadása nyi­totta a fellépések sorát, majd a helyi asszonykórus népdalcso­korral kedveskedett a közön­ségnek. A férfinapi program egyik elmaradhatatlan és évek óta legnépszerűbb eleme a hölgyek tánccsoportjának kán­kán fellépése, amit minden év­ben hatalmas ovációval fogad a férfiközönség. Az esti prog­ramok utolsó fellépőjeként Gondos Gabriella énekesnő állt színpadra, hogy jól ismert hazai és világslágerekből összeállított dalcsokorral szó­rakoztassa a megjelenteket. A késő estébe nyúló zenés program közös vacsorával zá­rult, melyen a helyi asszo­nyok házi készítésű finomsá­gokkal vendégelték meg az ünnepelteket. A gutorföldi férfinap elmaradhatatlan műsorszáma a hölgyek tánccsoportjának kánkán előadása, amit minden alkalommal ha­talmas ovációval fogad a közönség

Next