Zalai Hírlap, 2016. október (72. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2016. OKTÓBER 1., SZOMBATKRÓNIKA „Kiállni a város mellett..." NÉPSZAVAZÁS A képviselő és a polgármester is részvételre biztat Varga Lívia varga.livia@zalaihirlap.hu Zalaegerszeg- A vasárnapi népszavazás minden ma­gyar települést érint. Ha mégis lesz kvótarendszer, nem úszhatjuk meg, hogy Zalaegerszegre is kerülje­nek majd az elosztás során migránsok, fogalmazott Ba­laicz Zoltán polgármester a Fidesz zalaegerszegi szer­vezetének kampányzáró sajtótájékoztatóján. - A kvóta elleni kampányun­kat mindvégig nemzeti ügyként kezeltünk. Szerettünk volna mi­nél többeket megszólítani, ezért négy héten át a Dísz téren stan­doltunk, házról házra jártunk, szórólapoztunk - sorolta Báli Zoltán helyi kampányfőnök. Vigh László országgyűlési képviselő a családjával - felesé­gével s két unokájával - érkezett a kampányzáróra. Mint mondta azért, mert ez a vasárnap a csalá­dokról, az ő jövőjükről szól.­­ Tizenöt-húsz év múlva a szemükbe kell néznünk, és vála­szolni a kérdésre: megtettünk-e mindent, hogy megvédjük az or­szágot, a szeretteinket. Vasárnapi döntésünkkel ugyanis az ő maj­dani életükre is befolyással le­szünk. Bízom benne, hogy minél többen elmegyünk szavazni, 4 millió ember nem­jét ugyanis egyszerűen nem hagyhatja fi­gyelmen kívül az unió... - A Fidesz-KDNP kampánya mellett az önkormányzat külön kampányt folytatott - bocsátotta előre Balaicz Zoltán polgármes­ter. - Mi nem mondhatjuk meg, hogyan szavazzanak az emberek, de azt igenis mondhatjuk, hogy szeretnénk, ha Zalaegerszeg la­kossága minél nagyobb arányban venne részt a népszavazáson, ami valójában a jövőről szóló sors­döntő referendum. Aki azt gon­dolná, már nincs szó kvótáról, az olvassa el Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke na­pokban tett nyilatkozatát, amiben megerősítette: nem tett le a kvó­tarendszert bevezetéséről Nem lehetünk tehát nyugodtak. Van­nak, akik azt mondják: csak né­hány ezer emberről van szó. Most. De mi a jövőről döntünk. Afrikából a túlnépesedési válság következtében százmilliós nagy­ságrendben indulhatnak el mig­ránsok Európa felé. Én azt gon­dolom, Európának Európának kell maradni, Magyarországnak pedig Magyarországnak, őrizve hagyományainkat, értékeinket, keresztény kultúránkat. Ehhez „Ez a vasárnap a családokról, az ő jövájukról szól pedig az kell, hogy ismét példát mutassunk Európának azzal, hogy vasárnap szavazunk. Balaicz Zoltán hozzátette: né­hány év múlva nem szeretne olyan méltatlan vitákat, hogy me­lyik városrészben legyen mig­­ránstelep vagy hogy a tősgyöke­res zalaegerszegiek önkormány­zati támogatása vagy lakhatási le­hetősége változik avagy sem.­­ Ezért azt kérem, hogy a jö­vőnk érdekében a helyi polgárok a lehető legnagyobb arányban nyilvánítsanak véleményt, és áll­janak ki Zalaegerszeg mellett. Kampányzáró a Dísz téren. Középen Vigh László és családja, mögöttük Balaicz Zoltán, balra tő­lük Báli Zoltán, közben az önkormányzati képviselők, továbbá a társszervezetek képviselői Igazi közösségként működik az otthon (Folytatás az I. oldalról.)­­ És itt nemcsak arra gon­dolok, hogy mentálhigiénés szakember segít a mindenna­pokban, hanem arra is, hogy rendszeresek a programok, le­hetőséget biztosítanak a val­lásgyakorlásra, tehát igazi kö­zösségként működik az intéz­mény - folytatta Cseresnyés Péter. Schweigerné Kovács Eri­ka, az idősotthon igazgatója felidézte: amikor 10 évvel ez­előtt elkezdődött az otthon ki­vitelezése, az volt a cél, hogy az idősek komfortosabb kö­rülmények közé kerüljenek. Ugyanis az otthon akkori helyszíne, a volt kastélyépület már nem felelt meg a követel­ményeknek. A tegnapi ünnepi esemé­nyen a lakók és dolgozók kö­zös nótaműsorára is sor ke­rült, majd a születésnapi tor­tán Győre Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigaz­gatóság Zala Megyei Kiren­deltség igazgatója fújhatta el a gyertyát. Schveigerné Ko­vács Erika pedig emléklapot adott át a 10 éve itt lakó idő­seknek, valamint nyugalma­zott, illetve 10 éve itt dolgozó munkatársainak. A 10. születésnapra természetesen torta is készült, amit az idő­sekkel együtt fogyasztottak el az otthon munkatársai Otromba telefonok (Folytatás az 1. oldalról.) Pár hónap elteltével, tavaly decemberben azonban mégis hívogatni kezdte. Esetenként naponta is, ilyenkor több hí­vást indított egymás után, összesen 25 esetben próbál­kozott. Az első alkalommal, amikor „kiválasztottja” fel­vette, közölte vele, a hangját akarta hallgatni és eközben épp magának szerez testi örö­möket, mire a felhívott bon­totta vonalat. Az ezt követő próbálkozásokkor pedig a nő megkérte H. Ernőt, hogy ne hívja többet, de mivel nem ért el ezzel eredményt, feljelen­tette zaklatásért. Hasonlókép­pen tett az a pakodi nő is, akit H. Ernő ugyanezekben a he­tekben szintén kitüntetett a fi­gyelmével. Őt ugyan csak ki­lenc esetben hívta fel, de ugyanazzal a szöveggel gon­dolta levenni a lábáról... A megyei főügyészség saj­tószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a férfi ellen kétrend­beli zaklatás vétsége miatt emelt vádat a keszthelyi járási ügyészség. Program vízen és szárazon Csatlakozott az Európai Autómentes Naphoz a Deák-iskola is Zalaszentgrót (DCs)­­ Az Európai Autómentes Nap kapcsán két programot is rendeztek az elmúlt na­pokban a városban. Előbb 4. osztályosok rész­vételével úszóverseny volt a Szent Gróth Termálfürdőben, majd kerékpáros felvonulás a városban. A medencében De­rűs Ádám, Gróf Linett, Mol­nár Zsombor, Pál Kata, Tar­soly Tas és Csiszár Anna volt a legügyesebb. Csütörtökön pedig bringa­mustrát tartottak a Csányi ta­giskola előtt alsósoknak. Negyvenöt tanuló otthon fel­díszített kerékpárral érkezett, közülük a legszebbeket díjaz­zák. Első lett Hetesi Janka (l.a osztály), második Puklics Fanni (4.b) és Puklics Cson­gor (2.b) harmadik Mohári Kamilla (l.b) Különdíjat ka­pott Zsohár Annin (l.a). Délután aszfaltrajzverseny, gyalogos és kerékpáros ügyességi viadal, illetve sportprogramok zajlottak. Gyűlnek a szépen feldíszített kerékpárok a Csányi tagiskola előtt zalai hírlap . 3 RÖVIDEN Kórházi mise vasárnap is Zalaegerszeg (mh)­­ A Zala Megyei Szent Ra­fael Kórház arról tájé­koztatta szerkesztősé­günket, hogy október 2- ától a kórház kápolnájá­ban vasárnaponként is tartanak misét. A katoli­kus szertartásrend sze­rinti miséket - a szerda­ival egyezően - 16.30- tól celebrálja Kovács Richárd kórházlelkész. további képek, információk zap­ tp Zalai Hírlap Online Societas: ne támogassák a Fidesz céljait Zalaegerszeg (mh)­­ A So­cietas megyeszékhelyi szervezete nevében Hor­váth Fábián alelnök és László Marcell tartott teg­nap sajtótájékoztatót a vasárnapi népszavazásról vallott véleményükről. A két fiatalember egy Pla­tán sori diszkontáruház par­kolójában fejtette ki a balol­dali ifjúsági mozgalom, az MSZP társult ifjúsági szerve­zete álláspontját. - Úgy gondoljuk, ez a ha­zug népszavazás csak a sok­kal égetőbb problémák eltere­lésére szolgál mint például az oktatásügy tarthatatlan hely­zete - hangoztatta Horváth Fábián és László Marcell. - Ez a népszavazás Orbán esz­köze arra, hogy kivezessen minket az EU-ból, pedig mi fiatalok egy szabad, határok nélküli Európában képzeljük el a jövőnket, ahol mindenki­nek van lehetősége külföldön tanulni, gyakorlatot szerezni, és később a megszerzett tu­dást, valamint tapasztalatot hazánkban kamatoztatni. Ép­pen ezért azt kérjük a szava­zóképes fiataloktól, hogy ne vegyenek részt a vasárnapi népszavazáson, maradjanak távol, ezzel sem támogatva a Fidesz céljait. Hirdetés

Next