Zalai Hírlap, 2017. január (73. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-16 / 13. szám

Ma GUSZTÁV nevű olvasóinkat köszöntjük! ÉLETMÓDI Nagyváradi Szilvia védőnővel a kisgyermekek téli öltöztetéséről 12. OLDAL Jó reggelt, Zala megye! Fenséges volt a látvány. Ahogy kitárt szárnyaival szelte a levegőt a folyó felett, a fák koronáinak tetejével közel azonos szintben. Szárnycsapá­sai kifejezetten lassú­nak, már-már lomhá­nak tűntek, mégis ele­gendőek voltak ahhoz, hogy a Mura okán ke­letkezett erdőhasadé­­kot pillanatok alatt át­szelje. Sas volt, bizto­san tudom már, bár az érzékem többször is megcsalt. Néztem ko­rábban héját is sasnak, de talán megbocsát­ható e tévedés, a szak­emberek szerint még a jóval kisebb termetű ölyvre is hajlamosak vagyunk rávágni, hogy sast láttunk. A tegnapi „találkozásunk" óta nemcsak azt érzem, hogy a részemről nem lesz több tévedés, de azt is értem, miért ép­pen a sas lett oly' sok nemzet címerállata. Gyuricza Ferenc gyuricza.ferenc@zalaihirlap.hu mniiiiiviniliiiijiiii 9 "770133 050012" IM "1 1 HAGYOMÁNYŐRZÉS Zsuzsi 200 kilós volt, Miska 220. Halálukat nem az irdatlan túlsúly okozta, legalábbis nem közvetlenül. Közvetetten azonban hozzájárult a véghez, hiszen a két disznó elérte azt a súlyt, amikor a legjobb minőségű a húsuk és különféle finomságok készíthetők belőlük. Zsuzsival és Miskával szombaton a legjobb dolog történt, ami csak - legalábbis emberi szempont­ból - disznóval történhet: csodálatos átalakuláson mentek keresztül, amikor roppanós héjú hurkává, szaftos kolbásszá, ínycsiklan­dó oldalassá változtak Nagykanizsa palini városrészében ötödik alkalommal megrendezett hagyományőrző disznóölés és kóstoló keretében. Az ügyes kezű férfiak hamar szétkapták a röfiket, ám előtte megadták nekik a végtisztességet: jóféle pálinkával koccin­tottak felettük egymás egészségére - illetve Zsuzsi és Miska emlékére. Képünkön: a pálinkahozó Tímár Tünde, Nagy László, Dani László, Bácsi István, Simon Zoltán, Kuti Balázs és Szilovics Gábor. (Riportunk a 2. oldalon, A friss húsnak párja nincs cím alatt) Sasok, ölyvek, vércsék Kerkaszentkirály (gyf) - A hét végén zajlott a 14. Or­szágos Sasszinkron akció. A monitoring program fő célja, hogy összeszámlál­ják a hazánkban telelő ragadozó madarakat. Az egész országra kiterje­dő akciót a Magyar Madárta­ni Egyesület szervezi és koor­dinálja, ám a munkában más civil szervezetek és önkénte­sek mellett a nemzeti parkok munkatársai is részt vesznek, így Lelkes András természet­­védelmi őr, a Balaton-felvidé­ki Nemzeti Park nyugat-zalai tájegységvezetője is, aki ezút­tal két munkatársával, Wäch­ter Kingával és Právics Márkkal indult terepre. - A feladatunk nagy részét már pénteken elvégeztük, sze­rencsére sikerült azt befejez­nünk az eső és a havazás előtt - foglalta össze Lelkes And­rás. - Akkor a Miklósfai-ta­vaknál és a Mura mellett jár­tunk, vasárnapra így csak egy kisebb terület maradt vissza. A monitoring akció lénye­ge, hogy az ország szinte tel­jes területét felosztják úgyne­vezett UTM-négyzetekre, me­lyek oldalhosszúsága 2,5 ki­lométer. Ezeket járják végig a madarászok, hogy aztán pon­tosan bejelöljék az ott észlelt ragadozókat. (A folytatás Ra­gadozó madarak nyomában... cím alatt a 3. oldalon.) Hosszabbítás és dráma Zalaegerszeg (zh)­­ A Paks edzőváltás után lévő élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata eddigi eredményeit meghazudtolva kő­kemény próba elé állította tegnap este a Zalakerámia-ZTE KK-t. A hazaiak (fehérben Benke) kétszeri hosszabbítás után, drámai csatában tudtak nyerni 99-95-re. (Tudósításunk a 9. oldalon) Hova tűnt a munkakedv? Körkép (zh) - Hova tűnt a magyarok munkaked­ve? A 6. oldalon olvas­ható, azonos című cik­künk a GKI Gazdaság­­kutató Zrt. tavaly no­vemberi, reprezentatív felmérésén alapszik, melynek keretében 987 cégnél keresték a vála­szokat arra a kérdésre, hogy miért nem találnak megfelelő munkaerőt maguknak. A válasza­dók zömében első he­lyen említették a mun­kavállalók alacsony mo­tiváltságát - a gond a kereskedelemben érzé­kelhető leginkább. Tiltakozás a szlovén terv ellen Nagykanizsa (hba)­­ Egy szlovén energiacsoport újabb vízerőművek tele­pítését tervezi a Murára, az elsőt Hrastje-Mota te­lepülés mellett építenék, közel a magyar határhoz. A folyószakasz környezete azonban természetvédel­mi oltalom alatt áll, szám­talan veszélyeztetett faj élőhelye. A Dráva Szövetség tiltako­zik a terv ellen és erre hívja a zalai Mura menti települések vezetőit, a politikai döntésho­zókat, illetve a többi termé­szetvédelmi szervezetet is.­­ Információink szerint 6- 7 erőmű épülne a Mura szlo­véniai szakaszán, az első Hrastje-Mota mellett - bocsá­totta előre Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke. - Ezek azonban nem átfolyásos rendszerűek lennének, hanem víztározósak, ez a legnagyobb probléma velük. A hegyekben leginkább átfolyásosokat al­kalmaznak, ott a víz esése mozgatja az áramtermeléshez szükséges és elégséges mér­tékben a turbinákat. A Mura síkvidéki szakaszán azonban ez a technológia nem előnyös, mert nincs megfelelő esése a víznek. (Folytatás az 5. olda­lon Minden eszközt megra­gadnak címmel.) Akár helyben is lehet Zalatárnok (gyf)­­ Az alap­vető könyvtári szolgálta­tások bemutatására, va­lamint az intézménnyel való ismerkedés érdeké­ben szervezett évindító összejövetelt szombatra a község könyvtára. Nemcsak kölcsönzésre, de kötetlen beszélgetésre és játé­kos foglalkozásra is lehetőség nyílt a rendezvény keretében. Utóbbi inkább a gyermekeket vonzotta, míg a könyvek közt idősebb és fiatal egyaránt szí­vesen válogatott. A könyvtárt - s egyben a helyi IKSZT-t is - vezető Lévay Gabriella úgy fogalmazott: bőven van miből keresgélni, hiszen az állomá­nyuk a négyezer kötetet is meghaladja. - Ez az az időszak, amikor nincs kerti munka, a téli esté­ken jobban ráérnek az embe­rek olvasni - indokolta Lévay Gabriella a program időpont­ját. (Folytatás Bemutatták... címmel a 2. oldalon.) Zalaiak is voltak a hadseregben ÉVFORDULÓ Vasárnap emlékeztek a doni áttörésre és az áldozatokra Keszthely (ká)­­ „A 2. ma­gyar hadsereg II. világhá­borús tragédiája a magyar apokalipszis" - fogalma­zott megemlékező beszé­dében Kardos József nyu­galmazott tanár. A Várkertben, a II. világhá­ború áldozatainak emlékmű­vénél tartotta a város a doni áttörés évfordulója alkalmá­ból rendezett megemlékezé­sét. A Helikon versmondó kör két tagjának szavalata után Kardos József nyugalmazott tanár szólt a 74 évvel ezelőtti, 1943 januárjában és február­jában történt doni események­ről. (Folytatás a 2. oldalon A doni áttörés... címmel.) Kardos József mondott beszédet a Várkertben, a világháború ál­dozatainak emlékművénél a tegnapi megemlékezésen

Next