Zalai Hírlap, 2017. augusztus (73. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-18 / 192. szám

2 ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Falunap és pántlikafesztivál BAK A községben hétvé­gén rendezik meg a faluna­pot, valamint a hetedik Pántlika folklórfesztivált és kézműves vásárt. Szom­baton 15 órakor Gyertek át! címmel vetélkedőt ren­deznek a faluházban. Emellett lesz játszóház, lábbal hajtós motoros ügyességi verseny kicsik­nek, lufihajtogatás, kalóz­kodás. Este 6-tól Humor­percek, fellép: Bihari Gel­­lért és Kertész Ricsi. Ezt slágerparti, szabadtéri bál követi. Vasárnap 15 órakor kezdődik a kézműves kira­kodóvásár, fél négykor az ünnepi megemlékezés ke­nyérszenteléssel. Öt órától folklórműsor, héttől a Hét­rét együttes koncertje kínál kikapcsolódást, az A borokat ünneplő hétvége HÉVÍZ Ma 17 órakor a Bor című fotókiállítás könyv­tárban megrendezendő díj­átadójával és megnyitójá­val kezdődik a hévízi bor­ünnep. A Festetics téri kis színpadon 18 órakor az In­digó Utca koncertje, 20 órától a Deák téri nagy­színpadon opera- és dalest várja a közönséget. A bor­ünnep keretében a hétvé­gén gasztronómiai és kéz­műves vásár, népi játszó­tér, kézműves foglalkozás is várja a közönséget, ka Kemencés kenyérsütés KÖRKÉP A hétvégén több településen is meg lehet is­merkedni mindennapi be­tevő falatunk elkészítésé­vel. Zalalövőn, az íjász­parkban ma 10 órától ke­mencés kenyérsütésre vár­ja az érdeklődőket a Kere­csen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A programon a kenyérsütés fortélyaival ismerkedhet­nek a résztvevők és készít­hetnek lángállót, perecet is. Augusztus 20-án a Zala-­­­szentgyörgyi Porta tájház­nál 9 órától a Zalaszent­­györgyi Nyugdíjasklub tagjai kenyeret készítenek, ami várhatóan 13 órára sül ki. Szombaton 10 órától bárki bepillanthat a hagyo­mányos kenyérsütés forté­lyaiba, a gyenesdiási Pász­torházban. gyf, sz­, ká Látogasson el weboldalunkra zaoity . KRÓNIKA 2017. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK Egymástól is tanulhatnak Látássérültek és látó segítőik tandembiciklivel járják körbe a Balatont (Folytatás az 1. oldalról.) Keszthelyi­ tartózkodásuk idején köszöntötte őket Ru­­zsics Ferenc polgármester, megáldotta a csapatot Tál Zol­tán plébános, és találkoztak a Magyar Vakok és Gyengénlá­­tók Országos Szövetsége keszthelyi szervezetének tag­jaival is. A több mint 60 fős csoport tagjai - látássérültek és segítőik - tandembiciklivel járják körbe a Balatont. - Nagyon fontos, hogy kö­zösen, aktívan, integráltan ve­gyünk részt ezen a progra­mon. A tandemkerékpáron a látó folyamatosan kommuni­kál a hátul ülővel, mondja ne­ki, hogy hol járunk, mit lehet látni, milyen érdekességek vannak az úton, jobbra vagy balra kell kanyarodni, van-e valamilyen bukkanó vagy ve­szélyes helyzet, amire figyel­ni kell - mesélte Tálas Móni­ka, a Mozdulj Közhasznú Egyesület alelnöke arról, ho­gyan kerekeznek együtt. Bár ez első olvasatra talán természetesnek tűnik, de a gyakorlatban nemcsak a tan­­demezést kell megtanulni, ha­nem azt is, hogyan segítsen egy látó egy nem, vagy kevés­bé látónak, bár a túrán jobbá­ra összeszokott párosok kere­keznek. Az egymást nem is­„A folyamatos tanulás oda-vissza működik” Tálos Mónika (alelnök) mezők is néhány perc alatt összehangolódnak. - A folyamatos tanulás oda-vissza működik, nem csak a látássérültek tanulnak tőlünk - folytatta Tálos Móni­ka. - Például amikor beme­gyünk egy épületbe és mond­juk a látássérülteknek, hogy most lépcső jön, figyelj rá. Igen ám, de azt nagyon sokan elfelejtik hozzátenni, hogy az a lépcső felfelé vagy lefelé megy. Nekünk nagyon egyér­telmű, hogy merre kell indul­ni, de ilyenkor mindenre kell figyelni, hogy teljes legyen az információ. Nemcsak a segítésnyújtás mikéntjét tanulhatják meg a látók a túra során, de lelkiek­ben is erősödhetnek: nőhet bennük például az elfogadás képessége. A Balaton körüli út pedig ráadásul testedzés­nek sem utolsó, és rengeteg élményt tartogat. ha A túra néhány résztvevője. A kerékpárok mellett (balról): Megyeri Dóra, Somogyvári Lívia, Kormos Etelka, Tálos MónikaFotó: Keszey Fiatalok és az uniós szabadságjogok HÉVÍZ Az Európai Unió négy szabadságjoga (sze­mélyek, szolgáltatások, áruk és a tőke szabad áramlása) lesz a témája annak a szakmai napnak, amit nemzetközi projekt, az EU Adoms keretében rendeznek meg Hévízen. A jövő hétfői eseményről tar­tott sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester ismertet­te: az egyéves, pályázati tá­mogatással megvalósuló pro­jektben osztrák, román, szerb és szlovén települések mellett a zalai fürdőváros vezető partnerként vesz részt. Külön­böző korosztályok dolgoznak együtt, de nagyrészt fiatalok vállalnak szerepet a program­ban. Vitasorozatot indítottak el régiójukban, hogy feltárják és megjelenítsék az EU-s po­litika formálásának, a jövő alakításának lehetőségeit. A résztvevő települések otthont adtak találkozóknak, konfe­renciáknak, a soron követke­ző házigazda pedig Hévíz. - Reggel fél kilenckor nyilvános reggelit tartunk a Rózsakertben, ahol mindenki leülhet az asztalunkhoz és a témával kapcsolatos lehetősé­gekről, véleményekről beszél­gethetünk - invitál mindenkit Papp Gábor polgármester. Mit jelentenek neked az EU szabadságai? - e kérdést vizsgálják a Városházán tar­tandó előadásokon, melyek kiemelt témája lesz a befekte­tésvonzás és a helyi vállalko­zások támogatása. há ZALAEGERSZEG Húszéves az antikvárium A régi, korábbi kiadású, esetleg ritka könyvek iránt érdeklődő zalaiak húsz éve találhatják meg a megyeszékhelyi antikvárium­ban, amit keresnek. A szerény üzlet, amely a Széchenyi tér egyik udvarán bújik meg, teg­nap bensőséges összejövetellel ünnepelte születésnapját. Hári Vilmosné üzletvezető (balról) mellett az olvasók nevében Őriné dr. Bilkei Irén PhD. főle­véltáros (jobbra) szólt az antik­várium kulturális missziójáról. Az érdeklődőket zenés-verses műsor is várta adzs Fotó: Katona Tibor Házilag termelt marihuána (Folytatás az 1. oldalról.) Emellett a kábítószer ter­mesztéséhez és elosztásához szükséges eszközöket is talál­tak. Egyebek mellett simítózá­­ras tasakokat, őrlőt, ventilátort és fűtőlámpát, szellőztetőt, hő­mérőt, digitális mérleget is. Társánál, az L. Nándor által használt szepetneki ingatlan­ban simítózáras tasakban zöld növényi végződést, valamint dohányőrlőt találtak a rendő­rök. A laboratóriumi vizsgálat mindkét férfinál igazolta a ma­rihuána fogyasztását. A lefog­lalt anyagok kábítószer tartal­ma a csekély mennyiség felső határát meghaladta, de nem ér­te el a jelentős mennyiséget. Mindezek mellett H. Sza­bolcs a rendőröknek arról is beszámolt, hogy 2015-16-ban az általa termelt kábítószert is­meretségi körében 2500 forint/ gramm áron értékesítette. A férfi öt vevőjét nevezte meg, volt aki csak két alkalommal vásárolt kannabiszt, s akadt olyan porrogszentkirályi isme­rőse, aki tíz esetben vett tőle kábítószert. L. Nándor a növé­nyek gondozása fejében rend­szeresen kapott marihuánát. A szakértő megállapítása szerint a két férfi nem tekinthető kábí­tószerfüggőnek. A megyei főügyészség saj­tószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a két fér­fit termesztéssel, társtettes­ségben elkövetett kábítószer­birtoklás bűntettével vádolta meg a kanizsai járási ügyész­ség, H. Szabolcs ellen kábító­szer-kereskedelem bűntette miatt is vádat emeltek. ag Laikusok is ítélkeztek Az érintett balatoni sütödék minden hibát kijavítottak (Folytatás az 1. oldalról.) A NÉBIH felügyelői a jú­nius végi, négynapos akció során vizsgálták az élelmi­szerbiztonsági szabályok be­tartását, többek közt a szemé­lyi és tárgyi feltételeket, a rendet, a tisztaságot, a szemé­lyi higiéniát, továbbá a raktá­ron lévő halkészletek nyomon követhetőségét, a halfajok és megnevezések azonosságát is. A 13 ellenőrzött vendéglá­tóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt, 5 helyen ki­sebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetés­ben részesültek. Öt üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására is sor ke­rült: egy esetben tevékenysé­get korlátoztak, két helyen azonnal felfüggesztették a működést a hiányosságok fel­számolásáig. Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szol­gálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalom­ból nem megfelelő nyomon követés és a származást iga­zoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1.175.000 forint bír­ságot szabtak ki a felügyelők. Mivel az ellenőrzések még a szezon elején zajlottak, ezek a vendéglátóhelyek a hi­ányosságok kijavítása után biztonságosan működtek. A helyszíni szemlék alkal­mával a hatóság szakemberei mintát vettek a késztermékek­ből, a raktárban található fa­gyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaaszta­lokról vagy a dolgozók kezé­ről. Ezek eredményeiből a vendéglátóhely tisztaságára lehet következtetni. Több mint 160 mintán mintegy 700 vizsgálatot végeztek a NÉ­­BIH laboratóriumaiban. Meg­nyugtató, hogy valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata negatív, azaz jó eredményt adott, ugyanakkor a vizsgált 13 halsütőből csu­pán 2 helyen volt minden fe­lület mikrobiológiai tisztasá­ga megfelelő. A többi ven-A laboratóriumi vizsgálat csak két helyen mutatott teljes tisztaságot véglátóhelyen penész vagy baktériumok, egyéb szennye­zők jelenlétét mutatta ki a la­boratórium. A kedveltségi vizsgálat so­rán laikusok pontozták a hal­sütödék fogyasztók oldaláról megítélhető felszereltségét, választékát, tisztaságát, a ki­szolgálást és az összbenyo­mást, továbbá a kiszolgált, feltálalt sült hekk külső meg­jelenését, színét, illatát, ízét és állagát is. A Szupermenta kedveltségi rangsora a laikus tesztelők pontszámai alapján állt fel, amelybe a hatósági megítélés kivételesen nem számított bele. Összesítésben az északi part legkedveltebb halsütödé­je az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizo­nyult a legjobbnak - zárul a NÉBIH közleménye. zh Klasszikus balatoni menü Fotó: archív

Next