Zalai Hírlap, 2017. augusztus (73. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

4 ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN kezdődik a Roxy Liga bajnokság ZALAEGERSZEG Augusz­­tus 15-én, az első forduló öt mérkőzésével elkezdő­dik a küzdelem a megye­­székhelyi szabadidős te­kesport egyik fontos küz­delemsorozatában, a Roxy Liga csapatbajnokságban. A szériára ezúttal 18 csa­pat nevezett, és az oda­­visszavágós, körmérkőzé­ses vetélkedés őszi szezon­ja december 7-én ér majd véget. A mérkőzéseket mindig kedden, illetve csü­törtökön rendezik, va Hétvégén tartják a Szapáry-napot SZÉCSISZIGET A települé­sen található Andrássy- Szapáry kastély és annak környezete biztosít hangu­latos helyszínt a hétvégén a 13. Szapáry-napnak. Szombaton 10 órakor fő­zőverseny kezdődik, 13 órakor a kastély pinceszín­padán Tóth Zsuzsanna tör­ténész tart előadást Török kor Szécsiszegeten és kör­nyékén címmel. 15 órakor kerül sor a főzőverseny eredményhirdetésére, a dí­jakat Cseresnyés Péter ál­lamtitkár, országgyűlési képviselő adja majd át. Ez­után zenés műsor kezdő­dik, melyben többek kö­zött fellépnek a Muravidé­ki Nótázók, a Box együt­tes, a sztárvendég Pál Dé­nes és Dévényi Tibor lesz­nek, illetve tombolasorso­lás és este bál is várja majd a vendégeket, ki Hirdetés----------------------------------­____________­___átfcu_____ 2017. AUGUSZTUS 1., KEDD ZALAEGERSZEG-LENTI-ZALALÖVŐ-PACSA Megépül a pálya A városi kispályás focibajnokságnak is helyet adhat LENTI Az elmúlt hétvégén elkezdődött a Lenti Torna Egylet sporttelepén a mű­füves labdarúgópálya kia­lakítása. Pénteken átadták a munkate­rületet a kivitelezőnek, így el­kezdődhetett a régóta várt műfüves pálya kialakítása az országos pályaépítési prog­ram keretében.­­ A Lenti TE sporttelepén három jó minőségű nagy mé­retű labdarúgópálya is van, viszont a város sportszerető lakosságának részéről igény mutatkozott, hogy egy műfü­ves pálya is legyen, amit az év minden szakában, gyere­kek és felnőttek egyaránt használhatnak - mondta a munkaterület átadásán Drá­­vecz Gyula alpolgármester. A műfüves futballteret a régi kézilabdapálya helyén alakítják ki. A műszaki adato­kat tekintve az átadáson el­hangzott: a műfüves kispálya aszfalt alapra épül olyan tech­nikai megoldással, ami bár­milyen terepviszonyok mel­lett megvalósítható.­­ Ez egy kisebb méretű, 20x40 méteres futballpálya lesz, ami a jövőben 4 évsza­kossá teheti a kispályás ren­dezvényeket és hozzájárul a Hiánypótló sportberuházás valósul meg edzéskörülmények javításá­hoz is. A munkálatoknak a tervek szerint egy hónap alatt a végére érnek és ősszel már használhatják is a helyi sport­barátok az új pályát - tette hozzá Drávecz Gyula. Jelenleg a Lenti TE kor­­osztályos csapatai és a felnőtt együttes is a bajnokság nyitá­nyára készül, a munkálatok a felkészülést nem zavarják, ki Bal­ó Czigány Tibor, az előkészítő munkálatokat végző Városüzemeltető Kft. ügyvezetője, mellett Drá­­vecz Gyula, az MLSZ képviseletében Vince Dávid, mellette Horváth László polgármester, a kivitelező képviseletében Kóbor Zsolt és Tilli Lajos, szintén az MLSZ-től Fotó: Korosa Titanilla Focitáborban az utánpótlás LENTI Két tábort is szer­vezett gyerekeknek a Lenti Torna Egylet ezen nyáron. Az elmúlt héten az U9-es korosztály fiatal labdarú­góinak szólt a program. A tábort Szabó István vezette, aki a klubnál az U7-es és az U9-es korosztály edzőjeként dolgozik. Érdeklődésünkre elmondta: második alkalom­mal szervezték meg a két tá­bort az említett korosztályok fiataljainak. A 9 évesei mél meg is emelték a korhatárt, így mintegy 30 gyermek ér­kezett a Lenti TE sporttelepé­re a napi programokra, de ko­rábban a kisebbek is közel húszan összejöttek. - Örülünk annak, hogy ennyi gyermek részt vett a nyári táborozáson, ami a Bo­­zsik-programnak is része -mondta Szabó István. - A Lenti TE sportpályáin töltöt­ték a gyerekek az egész na­pot, az öntöző rendszert fel­használva még némi fürdő­zést is beiktattunk a nagy me­legben. Ami a szakmai mun­kát illeti, napi három, másfél órás edzést tartottunk. Célom volt, hogy a fiúk jól érezzék maguk a táborban, szívesen vegyenek ebben részt, ezért az edzéseken sok játékot is beiktattunk. A lenti egyesület­nél nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, már 5 éves kortól játszanak nálunk a gyerekek a különböző kor­­osztályos csapatokban. Hozzátette: a nyári prog­ramban nemcsak igazolt után­pótláskorú labdarúgók vehet­tek részt, minden évben ér­keznek újak is, akik érdeklőd­nek a foci iránt. kz Az U9-es csapat. Hátul Kiss Tamás segédedző, Fehér Rudolf, a Lenti TE elnöke és Szabó István Fotó: Korosa Titanilla Erős mag tartja össze Múlt szombaton tartották meg a vaspöri falunapot VASPÖR A sátor alatt ugyan alaposan összegyűl­tek a hőfokok, de a han­gulatra mégsem lehetett panasz a szombati vaspöri falunapon. A 386 lakosú észak-zalai kis település a 2000-es évek eleje óta általában július végén ren­dezi meg a falunapot, mondta Németh Noémi polgármester, s ennek számontartott legen­dás oka van. - Volt egy fogadott faluna­punk, ezt lélekben tartjuk is mindannyian - ad indokot a polgármester asszony. - Vala­mikor sok évvel ezelőtt július 19-én hatalmas jégeső és vi­har söpört végig a falun, sok mindent elpusztított, akkor az itt élők megfogadták, ezen a napon nem dolgoznak többé, így maradt meg július vége a közös programok számára. A modern időkben a kul­­túrház a bázisa a falunapok­nak, Vaspör művelődési házát éppen most fogják felújítani, egyelőre a födém cseréje van napirenden, amelyre 4 millió forintot nyertek. Ha elkészül, az lesz a falu közösségi háza. - A kulturális közfoglal­koztatott munkatársunkban nagyon jó partnerre leltünk a terveinkhez, szeretnénk őt hosszú távon megtartani - utalt az összefogás jeleire a falu első embere, hozzátéve, a községi­ hagyományokra épí­tik a programjaikat, amelyhez nagy segítséget nyújt az évek során összekovácsolódott erős mag, amelyre minden m­unká­­ban lehet számítani. A falu­napra is egy hetet készültek, méghozzá környékbeli támo­gatással, hiszen a szomszédos Zalaháshágy is segíti őket, ez­úttal például eszközökkel állt rendelkezésre. Vaspör helytörténeti össze­foglalóval is rendelkezik ha­marosan, a község egyik egyetemistája készíti. Ismeretes, az 5 fős önkor­mányzati testület tervei között szerepel egy idősotthon létre­hozása, amelyhez a már nem működő iskola konyhája áll egyelőre rendelkezésre. A nappali ellátást ezen a bázi­son szeretnék mihamarabb megoldani. ahzs A szombati vaspöri falunap - ahogy a korábbiakban is - legeredetibb fellépői az önkormányzati tago­kat, de még a polgármestert is tagjai közt tudó alkalmi botos együttes volt: Vaspöri Nándorné, Pogá­csás Józsefné, Horváth Tiborné, Török Lajosné, Németh Noémi és Andor Borbála. A talpalávaló zenéről Dervalivcs Tamás gondoskodott Fotó: Katona Tibor

Next